Bréking nyúz, 2017. november 30. – Tudósítás a másik valóságból

0
1805

Gyárfás-címer. Átgenderelt isten. Helyi perverzek. Stadler szelleme. Náci pi…a. Gyurcsány álma.

Pest Srácok: Leverik a Gyárfás-címert

„Tervezzük, hogy a PestiSrácok újságírói ünnepélyesen verik majd le a Nap TV emblémáját az egyik épület homlokzatáról.” A “Gyárfás-címer” leverésénél a PestiSrácok.hu-t Stefka István lapigazgató és Szarvas Szilveszter főszerkesztő-helyettes képviseli, a közvetítés során pedig Brüsszelből jelentkezik be Huth Gergely, portálunk főszerkesztője. A médiatörténeti pillanatról Szikszai Pétert is kérdezzük majd. Ki ne hagyja!”

888: Svédországban átgenderelik Istent

„A svéd evangélikus egyház szerint Istent Atyának hívni kirekesztő, ezért inkább elhagyják a maszkulin jelzőket, így akarnak ugyanis a hívők felé nyitni.

Helyi sajtóértesülések szerint több pap, de még a Svéd Királyi Tudományos Akadémia sem értett egyet a döntéssel, amelynek értelmében Istenre csak nemsemleges módon lehet hivatkozni.

Úgy hivatkozni Istenre, mint „az Úr” azt a célt szolgálja, hogy a nemi hierarchiákat fenntartsuk, és a nőket alávetett szerepbe száműzzük – nyilatkozta az evangélikus egyház egyik magas rangú tisztviselője.”

Lokál: Szellemként tért vissza Stadler József

„Vasárnap este többen összegyűltek az akasztói stadion kapujánál, hogy mécsest gyújtsanak az elhunyt Stadler József emlékére. Egyikük a gyertyák fényénél látni vélte a juhászból lett milliárdos szellemét. De hiszen ez a Jóska szelleme – fakadt ki hangosan Kati néni, Józsi bácsi szomszédja.

– Rögtön felkapta a fejét a többi asszony is. Megdöbbenve bizonygatták: valóban a Jóska az, akinek a szellemét látják – mondta a Lokálnak Gyuris György, az elhunyt vállalkozó legjobb barátja. – Hitetlenkedtem, amikor az asszonyok elújságolták, mit tapasztaltak. Sokan máris készpénznek veszik Akasztón, hogy Jóska szelleme tért vissza, és azt beszélik, a kerítés fölött rá is mutatott a kihalt stadionra. Ez egyértelmű üzenet az akasztóiak számára, hogy halála után is harcol az igazáért.”

Magyar Idők: Nácizás vörös filctollal

„Náci pi…a” – ezt a kis kommentet firkálta valaki stílusosan vörös filctollal Tormay Cécile VIII. kerületi emléktáblájára, amely a Kőfaragó utcában, az író egykori bérházán található… Az illető csak a nagy szoborleöntő elődök korcs utódja lehetett, vagy talán Dániel Péter szelleme kísérti a kerület utcáit éjszaka.

És ne higgyük, hogy az alkalmi idióta csak egy a sok agyalágyult közül. Ő egy társadalmi típus, egy különös flaszterjelenség. A vörösfestékezők nemének tagja, a filctollasok rendjéből… Ugyanaz a típus, amelyik vérszemet kap, ha egy Trianon-emlékmű akad az útjába.”

Ripost: Lebukott a harangtornyban szexelő párocska

„Moszkvából indult a turistacsoport, hogy a festői szépségű orosz tájat felderítse. A pravoszláv romantikával átitatott Torhzok városában hosszabban is elidőztek. No persze nemcsak a történelmi emlékek miatt, hanem mert egy férfi és egy nő egyszerűen eltűnt, sokáig őket keresték a többiek. Csak később derült ki, hogy a kolostor harangtornyában fékezhetetlen vágy tört a párocskára és leszakadva a többiektől egymásnak estek a magasban.

A pikáns aktusra egészen elképesztő módon derült fény: a magasban szexelő párról egy drón körpanorámás videó-felvételt készített. A helyi rendőrség már hónapok óta figyelteti a kolostor harangtornyát, minden jel arra utalt ugyanis, hogy ez lett a helyi perverzek kedvelt szextanyája. Erre több jel is utalt, például az, hogy egyre több használt óvszerre leltek a pópák odafönt.”

A Magyar Hírlap Gyurcsány álmáról

„Mindenki tudja, mi az álmod, tudja, hogy a tükör előtt pózolsz minden reggel, és papucsban meg pizsamában elpróbálod a betanult köszönőbeszédedet, amit azután mondanál el, miután győzelemre vezetted „demokratikus csapatodat” a választásokon. Érdemes lenne azért megkérdezni erről a szocialistákat is, akiknek tudomásunk szerint egészen más a véleményük az általad korrektnek lefestett helyzetről, meg arról, hogy nem akartok az MSZP-nek további gondokat okozni. Dehogynem akartok, hiszen ha végképp megroppannak a szocialisták, akkor ti lesztek a „demokratikus oldal” vezetői, „a Fidesz legerősebb kihívója”.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .