Bréking nyúz, 2017. december 23. – Tudósítás a másik valóságból

0
1153

Az Origo ezúttal Nagy Bandó Andrásnak esett neki, a szokásos írás a Jobbikról ezúttal a Pesti Srácokon található, a 888 szerint pedig, ha egy újságíró bírálja Magyarországot, akkor fontos megjegyzést tenni a származására – a kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.

Nagy Bandó András is megkapja a magáét az Origótól

„Soha nem látott mélységekbe zuhant Nagy Bandó András egy televíziós interjúban, aminek az lett a következménye, hogy – ez derült ki az Origo kérdéseire adott válaszokból – egyre több vidéki városban nemkívánatos személy lett, és nem kíváncsiak a haknijaira sem. A 70 éves magát humoristának valló férfi saját bevallása szerint súlyos anyagi helyzetben van, ráadásul a szellemi és mentális állapota sem ad okot a bizakodásra. Nem beszélve arról, hogy több hakniszervező szerint finoman fogalmazva is szenvedélybeteg, durvábban, előfordult, hogy részegen érkezett meg a haknira és rövid műsorszámát is alig tudta előadni. (…)

A közismert hazudozó Nagy Bandó András könyvei információnk szerint egyáltalán nem fogynak, így el lehet képzelni, vajon hányan mehetnek oda gratulálni, amikor egy könyvesbolt kisszékén árulgatni próbálja a könyvét. (…)

Nagy Bandó is azok a közé a humoristák közé tartozott, akik a kommunizmus alatt pontosan úgy bírálták a rendszert, ahogy szabad. Törleszkedő, a hatalomhoz dörgölőző embernek ismerték kollégái. Egyik, a nyilvánosságtól visszavonult kollégája, aki a nyolcvanas években együtt dolgozott vele, de végül nem a hócipős-farkasházys vircsaftban kötött ki, annyit mondott róla, hogy óvatosan beszéltek előtte, mert soha nem lehettek biztosak abban, hogy nem jelent-e valamit. Akár rádiós politikai főnökeiknek, akár másnak…”

A Pesti Srácok szerint a Jobbik „benyal Brüsszelnek”

„Meglehetősen hosszú listát készíthetnénk a Jobbik elmúlt két esztendőben végrehajtott pálfordulásaiból, ezért egy ilyennel terjedelmi okokból nem terhelnénk olvasóinkat. Azt viszont nem tehetjük meg, hogy röviden ne emlékezzünk meg egyik legfrissebb köpönyegfordításukról az euró bevezetése kapcsán. Az a párt, amely a kezdetektől markánsan ellenezte a közös európai fizetőeszköz bevezetését – mondván, az óriási károkat okozna az országnak –, most fogta magát, és faarccal elkezdte ennek az ellenkezőjét hirdetni. Ráadásul azt ígérik (vehetjük akár fenyegetésnek is), hogy ha kormányra kerülnek, be fogják azt vezetni. Legalább már ebben is egy követ fújnak a ballib pártokkal…”

A 888 fontosnak tartja megemlíteni egy újságíró származását

„Lehet, hogy Békesi László hávégés sivalkodása elviszi a mai napot. (Aki lemaradt volna: a volt szoci pénzügyminiszter szerint ha összeáll az ellenzéki összeborulás, akkor a Fidesz valamilyen kreált ürüggyel szükségállapotot hirdethet ki, felfüggesztheti a még létező szabadságjogokat és elhalasztja a választásokat.) Aztán lehet, hogy mégsem a szoci rettegő lesz a nap nyertese, hanem a Tablet című magazin zsidó származású szerzője, James Kirchick.”

Marsi Anikó a Ripostnak

„Sok-sok év után visszakaptam a hivatásomat, egy kitűnő csapat tagjaként dolgozhatok a TV2-nél. Szeretek oda bejárni, szeretem a munkámat, szeretem az embereket, akikkel nap nap után együtt dolgozunk a Tények sikeréért. Ennek ára van, hiszen nagyon keveset tudok a családommal lenni, és az igazat megvallva nagyon hiányoznak a hétköznapokon.Viszont mindezt tudtuk előre, és így vágtunk bele ezekbe az évekbe. Szóval, mindent összevetve úgy érzem, hogy nehéz, tartalmas és eredményes év volt az idei.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .