Botka felemás helyzetben

1
910

Három héttel a szegedi fórum után, minőséget akar ugrani szombaton Botka László. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje többek között – mintegy a bírálóinak válaszolva – azt kívánja bemutatni: nem töltötte tétlenül az időt, igen sokat lépett előre a szövetségi politika megalapozásában.

Igaz ugyan, hogy látványos pártmegállapodást még nem kötött, de olyan egyéni jelölteket nyert meg magának, akik

afféle trójai falóként behozzák magukkal a pártjukat is

a majdani széles együttműködésbe. Így jut szerephez a Liberálisoktól Szent-Iványi István, mint külpolitikai szakértő, Büttl Ferenc közgazdász a Párbeszédtől, aki viszont jelezte, hogy nem a pártját képviseli a szombati rendezvényen, Komáromi Zoltán egészségügyi szakértő az Együtt-től, plusz Ács Sándorné, Kishantosról és Andor László, volt EU-biztos.

A felsorolásból hiányzik Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, aki ugyan előzetesen részt vett volna a szombati, ATV által is közvetített rendezvényen, de végül, mint azt a FüHü elsőként megírta, nem megy el Botka előadására.

MTI Fotó: Rosta Tibor

Mindez azt is jelzi, hogy előre borítékolhatóan minimum felemásra lehet értékelni a botkai szándék eredményét;

áttörés nem várható.

És elsősorban azért nem, mert abban a, jóindulatúan talán taktikainak nevezhető csatában, amelyet Botka Gyurcsány Ferenccel folytat ez a rendezvény nem fog előnyt biztosítani a szocialista miniszterelnök-jelölt számára. Gyurcsány ugyanis erősebbet húzott; olyan pártszavazást rendelt el, amelynek eredménye pontosan úgy alakult, ahogy várta:

bebetonozta őt a Demokratikus Koalíció listáján. 

Másként: a DK párttagjai, 96 százalékban, hallani sem akarnak arról, hogy elnökük ne legyen rajta a párt választási listáján. Márpedig Botka a minap pontosan ezt az elvárást fogalmazta meg ismételten; Gyurcsányt nem tudja elképzelni a közös listán, legfeljebb annyi engedményt tud tenni, hogy elvárván a volt miniszterelnöktől az egyéni körzetben való indulást, olyan helyet enged át a DK vezetőjének, amelyben jó eséllyel nyerhet is.

Gyurcsány ugyan folyamatosan arról beszél, hogy előbb-utóbb úgy is lesz megállapodás, akár a választások előtti napokban is, de

engedni nem tud: őt már a pártja szavazása is köti.

Ezt az egységes akaratot az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem tudja felmutatni; pártjában meglehetősen magas arányban vannak azok a politikusok, akik csak a DK-val közös lista létrehozásán keresztül látják megvalósíthatónak a kormányváltást. Egyetértenek ugyan saját jelöltjükkel abban, hogy az LMP-vel a koordinált indulásban való megállapodás feltétlenül szükséges lenne a demokratikus ellenzék számára ahhoz, hogy elérjék céljukat.

Az LMP ugyan egyelőre makacsnak tűnik ebben a kérdésben, a nyilvánosság előtt határozottan elutasítja a szocialisták közeledését, ám vájtfülüek szerint,

ez az álláspont mégsem olyan merev.

Vannak, akik Szél Bernadett, vagy Hadházy Ákos egy-egy nyilatkozatát úgy értelmezik, hogy volna azért a két társelnök szerint némi nyitottság a tárgyalásra. Ebben persze jelentős akadály, hogy maga párt legfelsőbb fóruma döntött úgy: ez az út az LMP számára tilalmazott.

Botka László
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Mire számíthat akkor Botka? Az általa felvonultatott szereplők nem bírják a pártjuk százszázalékos támogatottságát, a legmagasabban mért két párttal – LMP, DK – egyelőre még csak a tárgyalásoknál sem tartanak, ugyanakkor az MSZP belső köreiben is – enyhén szólva – óvatosan bánnak a Botka-tervvel. Egyesek ugyan úgy látják: szombaton a miniszterelnök jelölt sikerekről és haladásról fog beszámolni, még az is lehet, hogy ez az előadás elegendő lesz némi időnyerésre, de mások határozottan úgy vélekednek:

késésben vannak és Botka túlságosan is megkötötte magát,

és szombaton is megköti magát, ahelyett, hogy nyitott vegyértékeket mutatna fel a DK irányában.

Vagyis, újra feltéve a kérdést, mire számíthat Botka, nehezen tudunk választ adni. A jelek szerint sem a belső, sem a külső konszolidációban nem tudott jelentősen előrelépni, ami viszont – tudomásul véve, hogy a politikában minden lehetséges – a választások közeledtére figyelemmel, nagymértékben csökkenti az ellenzék esélyeit, a kormányváltásban érdekeltek reményeit.

1 hozzászólás

  1. Miután nekem a DK csak Gyurcsány vezetése miatt kell, nem megfordítva, és sokunk van így vele, örülök, hogy DK tagjai tisztában vannak ezzel. Ahogy botka nincs; bár nagynehezen megérttették vele párttársai, hogy a gyurcsányozással eddig kizárólag támogatást és szavazatokat vesztettek, már sunyibban, de még mindig Gyurcsány kiiktatásához köti az ebet. Amúgy nekem semmiképp nem kell botka, nem egy másik hisztis orbánt akarunk egy másik mohó apparátnyik társasággal, hanem tényleges rendszerváltást és igazságtételt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .