Bombabiztos új év kezdés

0
414
fotó: Szalóky Béla

Presser Gáborral és a világot járó Amadinda Ütőegyüttessel immár tizenhetedik alkalommal bomba biztosan jól kezdődik az új év. Hogy mi lesz aztán, azt sajnos nem lehet garantálni, de velük szilveszterezni a Zeneakadémián, már nem számít fura ötletnek, sznobságnak, különcségnek, hanem igencsak bevált szokás lett. Nem véletlenül kapkodják el meglehetősen hamar erre az alkalomra a jegyeket.

 

Az egy-egy alkalomból jó néhány éve kettő lett, mert akkora az érdeklődés, hogy már a 22.45-kor kezdődő koncert elé betesznek egy 19 órakor kezdődőt is. Hogy hogyan lehet ebből a hihetetlen fizikai erőkifejtést igénylő hangversenyből kettőt, mint a folytatólagos mozielőadásokon, egymás után fitten, frissen, szellemesen, sőt mi több, igencsak örömtelien lenyomni, azt fel nem foghatom. Elég sok az ismerős arc, sokan vannak notóriusan az Amadindával szilveszterezők, de legalább ennyien vannak abszolút újak is. Az estet humorral és ismeretterjesztő hevülettel végig konferáló zenekar vezető, Rácz Zoltán ilyenkor meg is kérdezi, kik, akik először töltik velük az óév utolsó és az új év első óráit, és mindig szép számmal emelkednek magasba a kezek.

Amikor legelőször Jakobi László koncertszervező szólt nekünk, hogy jó lenne, ha mennénk, nem rögtön, és némiképp vonakodva mondtunk neki igent, és ekkor még nem is volt dugig a terem. Ma már ez ugyanolyan természetes, minthogy elsején a Bécsi Filharmonikusok új évi koncertet adnak, ahogy az is magától értetődő, hogy a szünet utáni első szám, rendszeresen „hadüzenet” nekik, amit Rácz tréfásan mondani is szokott. Vagyis ilyenkor az ő stílusukban, tőlük megszokott darabokat játszik az Amadinda, ütőhangszerekre, négy virtuóz muzsikusra, bravúrosan áthangszerelve, olyan briliánsan, hogy egyszerre kell némileg elandalodni az érzelmes eleganciától, meg akár harsányan nevetni a frappánsan humoros előadásmódon. Ezúttal, nem először, ifj. Johann Stausstól a fergeteges Tritsch-Tratsch Polka volt repertoáron, amit persze hatalmas ováció fogadott, ahogy több számot is.

Az első rész általában kicsit komolyabb, ilyenkor a klasszikus zene dominál, beleértve az élő klasszikusokat is, mint például a 82 esztendős, változatlanul komponáló nagyágyút, Steve Reich-et, aki az együttes 25 éves születésnapjára, nagy megtiszteltetésként és örömként, direkt nekik írt darabot. Amit azóta játszanak világszerte, de az ősbemutatója Budapesten volt, és ezúttal is hallhattuk. Az szintén hagyomány már, hogy a zenekar egyik tagjának, Holló Aurélnak is „prezentálják” valamelyik szerzeményét, most ez volt a szó szerinti tapsos nyitószám, a tapsot ugyanis bele komponálta a zenébe. A másik két tag, Bojtos Károly és Váczi Zoltán ugyancsak mindig elképesztő energiával és talentummal vesz részt a produkcióban. Újra és újra megcsodálom, hogy túl a zenekar krisztusi korán, még nem unják, hanem láthatóan igencsak inspirálják egymást, bámulatos az összmunkájuk, szinte kölykösen játékosak, de mély fájdalom érzékeltetésére is képesek.

Mindig önálló látvány a pódiumot betöltő hangszerek széles arzenálja, dobok, szilofonok, malimbák, kannák, autódudák, sípok, cintányérok, gongok, talált tárgyak, miegyebek, ezek között játék közben is mászkálnak, sasszéznak, olykor rohangálnak a zenészek, hogy időben elérjék őket, amikor meg kell szólaltatniuk az instrumentumokat. Ezért az Amadinda koncertjei a performance elemektől és a színházi hatásoktól sem mentesek. Mind több a világítási effektus, már közel sem egyen fényben játszanak, színes reflektorokat is használnak, de egy-egy meditatívabb résznél szinte teljesen elsötétítik a pódiumot, ahogy a nézőteret is.

Fotó: Szkarossy Zsuzsa

Az állandó vendég Presseren kívül, mindig van más vendég is, ezúttal, immár második szilveszteri alkalommal, a Szent Efrém Férfikar öblös hangú tagjai emelték hathatósan az este és az éjszaka fényét. Különböző népek dalait, új évi köszöntőit, más-más nyelven, hatalmas vígsággal előadva, de ezúttal Presser számok éneklésébe is nagy kedvvel beszállva. Persze Presser koronázza meg valamennyi ilyen alkalmat. Egykori legendás tabáni koncerteket idézve, a Gyere, gyere ki a hegyoldalba dallamaira és ritmusaira jön be, és ő is beáll püfölni a hangszereket. Mókázik hozzá, valakit eltol testi erővel a hangszerétől, majd lehuppan a számára jól bevált zongorához, és önállóan is rágyújt néhány dalra, hogy aztán A padlás című musicalből már valamennyien együtt zengjék a nagy slágert, a szilvás gombócot dicsőítő nótát.

Az Amadindával és Presserrel ezúttal is pompázatosan kezdődött az új év. De azért a folytatástól félek egy kicsit.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.