Bírósági ügy lesz a fővárosi döntésből?

0
1073

„Tarlós és a fideszes bandája szemen köpte ma a budapestieket” – nyilatkozta Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője a Független Hírügynökségnek.

A politikus szerint a főpolgármester húzása, vagyis az, hogy megakadályozta a kormánypárti képviselőkkel együtt a népszavazást, aljas és gyáva volt, s mindezt csak azért tette, hogy megfossza a főváros lakóit attól, hogy saját maguk döntsenek a Római-part sorsáról.

Horváth Csaba hozzátette: a végső döntést nem fogja tudni megakadályozni Tarlós István, mert bár most fél évvel elodázta azt, hogy a dolgok végre a megfelelő irányba menjenek, akkor azonban nem kerülheti el a sorsát: az országgyűlési választásokon el fogják zavarni a Fidesz-hatalmat és az a mobilgát ügyét is rendezni fogja.

A képviselő arra a kérdésre, hogy élne-e jogorvoslati lehetőséggel a nyilvánvaló manipulatív új határozat ellen, amely a dolgot magát akarta orvosolni, azt válaszolta, hogy megvizsgálják ennek lehetőséget is.

Bánáti János: ez tipikus esete a joggal való visszaélésnek

Megkérdeztük az esetről Dr.Bánáti János ügyvédet, az Országos Ügyvédi Kamara elnökét is, aki – bár hangsúlyozta, hogy a közjog nem az ő speciális területe – kapásból azt a választ adta: amit tett a fővárosi közgyűlés az tipikus esete a joggal való visszaélésnek. Az ügyvéd hozzátette, ő megvizsgálná annak a lehetőségét is, nem történt-e itt hivatali visszaélés, hiszen a határozat nyilvánvaló hátrányt okoz azoknak, akik népszavazáson szerettek volna dönteni a mobilgát létesítéséről.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .