Bejelentették a 2018-as VOLT első fellépőit

0
58
Sopron, 2016. július 1. A drónfelvételen a 24. VOLT Fesztivál nagyszínpada és a közönség a soproni Lõvér kempingben 2016. július 1-jén. MTI Fotó: Ruzsa István

Úgy tűnik, 2018-ban két hazai Depeche Mode-koncertnek is örülhetnek a rajongók. Februári arénás bulija után nyáron is fellép Magyarországon az együttes: a VOLT Fesztiválon fognak játszani, csakúgy, mint a visszatérő vendégnek számító Iron Maiden.

Bejelentették a 2018-as VOLT első fellépőit: a soproni fesztivál a Depeche Mode koncertjével indul majd június 26-án. A zenekar magyar fesztiválon először lép színpadra, de többször koncerteztek már Magyarországon, és mostanában kifejezetten gyakori vendégnek számítanak – legközelebb 2018. februárjában zenélnek majd a Papp László Budapest Sportarénában. Lobenwein Norbert, a VOLT alapító-főszervezője ennek kapcsán elmondta, hogy Dave Gahanék évek óta a fesztiválozók kívánságlistájának élvonalában szerepelnek.

Miután a zenekar 2016-ban is a fesztivál egyik legfontosabb fellépője volt, visszatér Sopronba az Iron Maiden, ezúttal a Legacy Of The Beast turné keretében.

A rockvonalat erősíti mellettük a Hurts és a Hollywood Undead is, akik szintén fellépnek az ötnapos VOLT-on. Az öt- és négynapos bérletek mellett idén először háromnapos, hétvégi bérletek is válthatók. A fellépők listája természetesen még korántsem teljes, de a szervezők szerint – akik egyébként 2018-ban minden eddiginél nagyobb érdeklődésre számítanak – már a most bejelentett nevek is garanciát jelentenek egy jó fesztiválra.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here