Bayer Zsolt és libsiző barátai

0
7282
wikimedia

Amint azt a Független Hírügynökség is megírta, Bayer Zsolt Bádog névre keresztelt blogján tette közzé Kerényi Miklós Gábornak, az Operettszínház volt igazgatójának, jelenlegi főrendezőjének azt a közleményét, amelyben azt állítja, hogy nem igazak a vele szemben felhozott vádak, vagyis, ő nem zaklatott senkit, és aki mást mond, az hazudik, és ezért bíróság előtt kell majd felelnie a kijelentéseiért.

 

Azt írtuk ezzel kapcsolatban, hogy Kerényi azért Bayer blogján tette közzé mondanivalóját, mert az Orbán-közeli Bayer révén remél védelmet a Fidesztől az állítólagosan elkövetett zaklatások következményei ellen.

Bayer most hiányolja, hogy – ahogyan ő fogalmaz – miért hallgat ilyen feltűnően a libsi-balos propagandasajtó ebben az ügyben?

Most nem térnénk ki a szóhasználatra, csupán futólag említenénk, hogy a libsi kifejezés nem egyszerűen a szitokszóvá előléptetett liberális szó becézése, hanem szimpla zsidózás, mely amúgy nem áll távol Bayer Zsolt írói és újságírói munkásságától. Nem volt ez mindig így, Bayer az egykori Kurír, majd a 168 óra és a Népszabadság munkatársaként, egészen más nézeteket képviselt, de ez tényleg csak kitérő volt, és csupán jelezni kívántuk, vannak, akik úgy váltogatják a világnézetüket, mint más a fehérneműjét.

Ami a konkrét ügyet, vagyis, hogy a Kerényi Miklós Gáborral szemben megfogalmazott vádak igazak-e, vagy sem, azzal kapcsolatban végső soron Bayer is állást foglal. Igaz, más, meg nem nevezett emberek szájába adja a véleményét, de miután nem cáfolja azt, amit neki állítólag elmondtak, a logika szabályai szerint azt kell gondolnunk, hogy Kerényi Miklós Gábor Bayer szerint színészeket, színésznőket és kiskorúakat zaklatott.

Bayer ugyanis ezt írja legújabb blogbejegyzésében: „Tegnap óta közel húsz színházi ember, színész hívott fel, és egyöntetűen azt mondták, amit Kalmár Péter állít, minden igaz. S amikor rákérdeztem, szerintük miért a nagy csönd, azt válaszolták: a balos-libsi propagandasajtó és a háttéremberek most döbbentek rá, micsoda lavinát indítottak el, s hogy mindez az ő fejükre, az ő ikonjaikra fog visszahullani.”

A két mondatból több állítás következik. Egyfelől az, hogy Bayer színházi ismerősei közül közel húszan felhívták telefonon és egytől egyig azt állították, hogy amit Kalmár Kerényiről állított, vagyis, hogy a Kerényivel szembeni vádak igazak. Bayer nem kételkedik, az általunk nem ismert, ám Bayer ismerőseinek számító színészek és színházi emberek szavaiban, vagyis, szerinte is minden igaz, amit Kerényiről állítanak.

Kerényi a tegnapi szövegében, amit Bayer blogján tett közzé mindenkit óva intett attól, hogy az általa hazugságnak minősített állításokat továbbadja, megossza és megismételje, jogi útra tereléssel fenyegette meg azokat, akik nem tesznek eleget a felszólításnak.

Most tehát az a helyzet, hogy Bayer nem tett eleget Kerényi nyomatékos kérésének, megosztotta és továbbadta a vele kapcsolatos állításokat.

Bayer úgyis, mint lelkiismeretes cikkíró, rákérdezett az őt felhívó közel húsz színésznél és színházi embernél, szerintük mi az oka annak, hogy – szemben a Marton-üggyel – most nagy a csönd, mire azok egy emberként azt válaszolták, hogy a balos-libsi propaganda sajtó és a háttéremberek most döbbentek rá, hogy milyen lavinát indítottak el.

Vagyis, a Bayert ismerő színészek és színházi emberek között is nagy számmal vannak olyanok, akik Bayerhez hasonlóan nem csak balosoznak, de libsiznek is, mely utóbbi kifejezés, ahogyan azt fentebb más volt szerencsénk jelezni, nem más, mint egyérzelmű zsidózás.

Vagyis, nemcsak Bayer zsidózik, de a baráti köre is zsidózó emberekből áll.

Most már csupán azt várjuk, hogy Kerényi Miklós Gábor mikor jelenti fel Bayer Zsoltot, amiért Bayer, Kerényi felszólítása ellenére, közel húsz színházi emberrel megismételtette a Kerényi elleni vádakat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .