Bayer a szexuálisan zaklatott nőkön gúnyolódott

0
8275
Fotó: MTI - Kallos Bea

Bayer Zsolt nem akárki, a Fidesz ötös számú párttagkönyvlének birtokosa. Nem mellesleg Orbán Viktor cimborája, bejáratos a legfelsőbb körökbe. Előtte minden ajtó nyitva áll, ráadásul véleményvezérnek mondható a magát jobboldaliként definiáló térfélen.

Bayer legutóbb Marton-ügyben csillogtatta meg páratlan intellektualitását, valamint ezzel elegy morális magasságait. Egy soroksári fórumon ugyanis a neves rendező áldozataival gúnyolódott. Idézet következik, csak erős idegzetűeknek:

„Beültünk a színházba, föl a kakasülőre a sötétbe, kezdődött a darab, és Marton László megfogta a kezem, és a sliccére rakta. És én olyan rémült lettem, hogy egész előadás alatt fogtam. Mondtam Barnabás barátomnak, éppen olvastuk együtt, azt mondta, Jézus Mária, vajon a szünetbe elengedte?”

De akinek ennyi nem elég a szellem szárnyalásából, az kap még egy löketet:

„Nem tudom, feltűnt-e önöknek, az elmúlt 2 évben minden egyes nap volt egy hír arról, hogy melyik migráns, melyik országban, kit erőszakolt meg, kislányt, kisfiút, kit ölt meg. Két hete viszont csak azt halljuk, hogy melyik producer, rendező, színész melyik kicsi leánykának húzta oda a fejét ötödször. Biztos véletlen, nem?”

A fórum egyébiránt a nemzeti konzultációról szólt. Az ott elhangzottak hatására biztosan sokan visszaküldték Orbán Viktor levelét. Csak remélni tudjuk, hogy mindenki a helyes választ ikszelte be.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .