Ügyfél tárgyal az ügyintézővel az MFB Pont közvetítői hálózat újonnan megnyitott fiókjában az MKB Bank Váci utcai székházában. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 750 milliárd forint fejlesztési forrás lesz elérhető a kibővített MFB Pontok hálózatánál hitelprogramok keretében 2020-ig a kis- és középvállalkozások és a lakosság számára – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a legújabb MFB Pont ünnepélyes átadásán hétfőn Budapesten.

A következő években 750 milliárd forint keretösszegű fejlesztési hitelek lehetősége nyílik meg kis- és közepes vállalkozások, valamint a lakosság számára.

A bejelentéskor Varga Mihály elmondta, hogy a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető, visszatérítendő európai uniós források kihelyezésére jött létre az MFB Pontok hálózata, a hálózat a közbeszerzésen nyertes hitelintézetekkel – Takarékbank Zrt., B3 Takarékszövetkezet, Budapest Bank Zrt., FHB Zrt. – indult, majd az OTP Bank, a Gránitbank, az MKB Bank és az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. konzorciumával egészült ki. Az eddigi 442 MFB Pont az év végére 642-re bővül.

A kormány kiemelt célként határozta meg a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető források kihelyezésénél, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak fejlesztési forráshoz, a ciklusban a támogatások több mint 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják, szemben a korábbi ciklus 16 százalékánál – húzta alá Varga Mihály.

A fejlesztési keret elosztásában részt vevő pénzintézetek javarészt a kormány közelében, holdudvarában vannak. A Takarékbank és a B3 takarék az ágazat centralizációját kormányzati közreműködéssel irányító takarék-kör legfontosabb részei, az FHB Mészáros Lőrinc közvetett tulajdonában van, az MKB és a Növekedési Hitelbank Matolcsy György jegybankelnök rokonságában, környezetében lévők pénzintézetei, az OTP vezetője, Csányi Sándor pedig harmonikus kapcsolatot ápol a kormánnyal. A Gránitbank és a Budapest Bank vevőre vár, előbbiből az állam száll ki, utóbbit amerikai tulajdonosa adja el.

FüHü/MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .