Az utolsó másodperc döntött az év egyik legjobb meccsén

0
954

Szó szerint az utolsó másodpercben fordított az Oakland Raiders hazai pályán a Kansas City Chiefs ellen az NFL hetedik játékhetének utolsó meccsén. Többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Az előző fordulóban a Chiefs elvesztette a veretlenségét, és a Raiders is kikapott, hiába tért vissza sérülése után Derek Carr irányító. Így aztán

a hazaiaknak létfontosságú volt a csoportrangadó,

hogy versenyben maradjanak a rájátszásért, de természetesen a Chiefsnek is szüksége van minden győzelemre.

Ennek megfelelően kezdődött a meccs, már az első negyedben három touchdownt és egy mezőnygólt láthattak a nézők: a hazaiaknál Carr kétszer is megtalálta az eddigi meccseken gyengébben játszó Amari Coopert (igaz, az elsőnél könnyen ítélhették volna szabálytalannak), Alex Smith pedig Travis Kelce-nek adott TD-passzt.

https://twitter.com/NFL/status/921174959354822656

A második negyedben azonban az Oakland kicsit visszaesett – és közben futójukat,

Marshawn Lynchet kiállították.

Lökdösődés alakult ki a pályán, miután a kansasi Marcus Peters szabálytalankodott Carr-ral szemben, és közben Lynch meglökte az egyik bírót is, ez pedig automatikus kizárást jelent.

Smith viszont adott egy 64 yardos touchdown-passzt Tyreek Hillnek, egy újabb mezőnygóllal pedig 20-14-re vezettek a vendégek a szünetben.

A harmadik negyedben aztán előbb DeAndre Washington futásával fordított a Raiders, de jött megint Smith, ezúttal Albert Wilsonnak adott 63 yardos TD-passzt, igaz, ez némi szerencse is kellett.

Mezőnygól-váltás után

a végén jöttek az igazi izgalmak.

Két és fél perccel a vége előtt támadhatott a Raiders a győzelemért. Egy hosszú passz után elsőre meg is adták a touchdownt Jared Cooknak, de aztán visszanézés után kiderült, hogy előbb leért a földre.

A következő játékban Michael Crabtree kapta el az endzone-ban a labdát, de előtte szabálytalankodott. A következő két játékban viszont a vendégek szabálytalankodtak, így hiába járt le az idő, egy játékra még volt lehetőség – ebben pedig Carr megtalálta Crabtree-t, és mivel az extra pont is sikerült, 31-30-ra nyert a Raiders.

Mindkét irányító remekül játszott: Carr 417 yardig és három TD-ig jutott, Smith pedig 342 yardot és szintén 3 TD-t passzolt.

Amari Cooper pedig egészen kiemelkedő volt:

210 yardot és 2 TD-t kapott el. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a hazai csapat 505, a vendég 425 támadóyardig jutott.

A győzelem és a rengeteg yard ellenére a Raiders-hívők nem lehetnek teljesen elégedettek. Többször is megakadt a támadósor, és csak a szerencsén múlt az is, hogy Carr nem adta el többször is a labdát. Khalil Mack viszont megint jól játszott a védelemben, mint ahogy a frissen igazolt NaVorro Bowman is.

Nagyon bánkódnia a Chiefsnek sem kell, az 5-2-vel továbbra is magabiztosan vezetik a csoportot.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .