Az olasz végzet asszonya

0
254
Fotók: Berecz Valter.

Bármennyire is félnek tőle, ki lehet fogni a hatalmaskodó pojácán, napnál világosabbá lehet tenni felfuvalkodott, macsó ostobaságát, gúnyt lehet űzni belőle. Erről regél Rossini 21 évesen, néhány hét alatt írt, fölöttébb mulatságos operája, az Olasz nő Algírban, ami még soha nem szerepelt az Erkel Színház deszkáin, de most végre csak bemutatták, Szabó Máté virgoncan eleven, élettel teli előadásában.

 

Ritkán látni olyat, hogy operaénekesek rosszcsont kölykökként hancúroznak a deszkákon, pajkos csínytevőkként komédiáznak, és hangos röhögéseket váltanak ki a publikumból. No, jó, ebben azért Rossini is ludas, mert fene jó humora volt, és ez a fiatalkori zenéje rakoncátlanul szertelen, ide-oda ingázó, fergeteges ritmusú és fölöttébb mókás. De közben azért jelen van benne a fájdalom, a szerelmi csalódás, a honvágy, a kiszolgáltatottság és még csomó minden. Ugyanakkor olyan, mint a pajkos diákcsíny, mint amikor Alfred Jarry iskolai rosszcsontként, tanár paródiaként, megírta az Übü királyt, de sokkal többet tett egyszerű kifigurázásnál, kaján karikatúrát rajzolt a felfuvalkodott hatalomról, nagy kacajok közepette nyelvet öltögetett rá.

Rossini is ezt teszi, jókora elánnal kigúnyolja Musztafa algíri bejt, aki kénye-kedve szerint, egy intéssel rendelkezik karóba húzásról, akinek nem elég a háreme, nem elég látványosan megunt felesége, akit lazán eldob magától, és össze akarja házasítani fogságban tartott olasz szakácsával. Ő viszont olasz szíve hölgyére vágyik, aki naná, hogy párja keresésére indult. És őt fogják el, amikor a bej kiadja a parancsot, hogy ripsz-ropsz olasz nőt akar. No, ebből aztán lesz haddelhadd! Az olasz végzet asszonyában emberére akad.

Ez az opera a női nem dicsérete is. A férfiak némiképp cselekvésképtelenek, a címszereplő Isabella viszont csaknem olyan mágikus vonzerővel rendelkezik, mint Carmen, és bűverejével tisztában is van, rafináltságával ujja köré csavarja a pasikat. Kedvtelve eljátszadozik velük, és ezt kimondottan élvezi. Ha úgy tetszik, ő is visszaél valamennyire a hatalmával. A pár éve a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny győztese, Vörös Szilvia, adja az általam látott szereposztásban, az olasz fame fatale-t. Megvan hozzá a kellő vehemenciája, akaratossága, furfangossága. Tud szinte egyszerre incselkedő és elutasító lenni. Lindoro, a szerelme, Vassilis, Kavayas, aki kissé tutyimutyinak, de sugárzóan szerelmesnek formálja a férfit, árad az érzelem meg a hang.

A zene is árad, az olasz vendégkarmester, Francesco Lanzillotta száguldó tempót diktál a kedvvel, telivéren játszó zenekarnak. Vannak valósággal hadaróra fogott áriák. Amikor a szólisták egyszerre perlekednek egymással, szógörgetegeket énekelnek, dühös tekintettel, széles gesztikulációval, az persze lehetne több a soknál, pokoli ripacskodásba csaphatna át, de nem, mert sikerül borotvaélen táncolni, amiből a Magyar Nemzeti Balett művészei is kiveszik a részüket. Meg a Honvéd Férfikar tagjai, akik nem csak lefúrt lábbal képesek élces hangjukon megszólalni, ha nem is perdülnek fergeteges táncra, de azért végrehajtanak bizonyos mozgásokat.

Szabó Máté, a díszlettervező Cziegler Balázs és a jelmeztervező Füzér Anni segítségével is, modern korba helyezi a cselekményt, és ezzel anélkül, hogy rájátszana erre, felerősíti a különböző kultúrák találkozásának problémáját. Akár eszünkbe juthat az, hogy a bevándorlók kultúrája mennyire ütközik az európai léttel, vagy a két kultúra mennyire rímelhet egymásra. De azért alapvetően a sziporkázó zene hat, Rossini bőkezűen szórja az ötletpetárdákat meg a szépen ívelő dallamokat, amikkel jól birkóznak az énekesek. Bakonyi Marcell élvhajhász, beképzelt, korlátolt bej, bár azért van benne férfi vonzerő, tán emiatt szereti még mindig a felesége. Őt Szemere Zita alakítja, megmutatva a szinte pincsi hűségű, némiképp szürke asszonyt. Ugyanilyen pincsi hűségű Taddeo, aki Cseh Antal megformálásában Isabella után koslat, pedig ő kimondottan a fejéhez vágta, hogy semmi, de semmi esélye. Simon Krisztina, Elvira bizalmasaként, tökéletesen egy követ fúj asszonyával, míg Dobák Attila alakításában Musztafa szolgája, az esetek jelentős részében háborog az ellen, amit ura parancsol.

Vasárnap délelőtti matiné előadáson az ország legnagyobb teátruma dugig van, a nézőtér cinkos élvezettel összekacsint a színpaddal, a produkciónak és a közönségnek abszolút sikerül közös nevezőre jutnia.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here