Orbán Viktor pénteken is megküzd Brüsszellel

0
734

Elsősorban az Európai Unió intézményi kérdéseiről és azon belül is az esetleges reformokról, valamint a következő hétéves költségvetési keretről tárgyalnak mai informális csúcstalálkozójukon az uniós vezetők Brüsszelben. Orbán Viktor viszont megint a migrációra hegyezte ki az EU-csúcsot.

Az ülésen a brit miniszterelnök nem lesz jelen, azon csak az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépése után bennmaradó tagországok állam- és kormányfői vesznek részt.

A tanácskozás délután kezdődik, a résztvevők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével egyeztetnek, majd munkaebéd keretében tanácskoznak az intézményi kérdésekről.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt mondta: első napirendi pontként

az Európai Parlament megváltozó összetételéről lesz szó.

Szerinte az EP javaslata, amelynek értelmében 751-ről 705-re csökkentenék a képviselők számát, jól tükrözi a demográfiai változásokat, a fennmaradó helyeket pedig a jövőbeli bővítésekre tarthatnák fenn. Már a jövő évi európai választások során kevesebb lehet a képviselői helyek száma.

A második napirendi pont a 2014-ben először kipróbált, úgynevezett csúcsjelölti rendszerrel kapcsolatos, amelynek keretében

az európai pártok megnevezik a saját listavezetőiket,

akiket az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelölnek, és a parlament a legtöbb mandátumot szerző párt jelöltjének megválasztásáról szavaz elsőként.

Az uniós vezetők ezután arról a javaslatról tárgyalnak, miszerint az EP-képviselők egy részét páneurópai listákról választanák meg. Ugyan a képviselőtestület nemrég ez ellen foglalt állást, Tusk szerint mindenképpen érdemes lesz erről beszélni a 2024-es választásokkal kapcsolatban.

A csúcs résztvevői tárgyalnak az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének esetleges összevonásáról és az uniós biztosok számáról is.

A másik fő téma a 2020 és 2027 közötti időszakra vonatkozó keretköltségvetés.

Tusk szerint korábban prioritásként határozták meg az illegális migráció megfékezését, az európai biztonság és védelem megerősítését, valamint az Erasmus-program finanszírozásának kibővítését. azt is mondta: az Egyesült Királyság kiválása miatt keletkező költségvetési űr kérdésével is foglalkozni kell.

Ezek mellett beszélnek még a migrációs válság kezelését célzó líbiai intézkedések finanszírozásáról, a Brexit állásáról, valamint arról is, hogy nemrég török hadihajók próbafúrásokat akadályoztak meg Ciprus közelében.

Orbán Viktor a csúcstalálkozóra készülve egy videót tett fel Facebook-oldalára, amelyben arról beszél, hogy „mint mindannyian tudjuk, Brüsszelben az a nóta járja, hogy a migráció jó dolog”, a magyar álláspont viszont nem ez, ennek megtámogatására viszont szövetségeskre van szüksége az országnak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .