Rex Tillerson amerikai külügyminiszter csalódottságának, ugyanakkor megértésének is hangot adott amiatt, hogy a lengyel államfő aláírta azt a törvénymódosítást, amely szerint büntető eljárást indíthatnak azok ellen, akik Lengyelországot a náci Németország tetteiben való bűnrészességgel vádolják.

A latin-amerikai körúton tartózkodó külügyminiszter rövid kommünikében reagált arra, hogy Andrzej Duda lengyel elnök bejelentette: aláírja a törvénymódosítást.

Közleményében az amerikai diplomácia irányítója leszögezte: az Egyesült Államok csalódott, hogy Lengyelország államfője aláírta a törvényt, amely „büntetni rendeli, ha náci bűnöket tulajdonítanak Lengyelországnak”. Tillerson hozzátette: Washington tisztában van vele, hogy a törvénymódosítást még a lengyel alkotmánybíróság megvizsgálja, de „e törvény végrehajtása kedvezőtlenül érinti a szólás és a tudományos kutatás szabadságát” – mondta.

A külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta: „az Egyesült Államok újra megerősíti, hogy a ‘lengyel haláltáborok’ kifejezés fájdalmas és félrevezető”. Washington megítélése szerint e történelmi pontatlanságok megviselik Lengyelországot – amelyet a közlemény „erős szövetségesnek nevez” -, és fel kell vennie a harcot ellenük, de oly módon, hogy közben ne sérüljenek az alapvető szabadságjogok. A kommüniké hangsúlyozza, „a megtévesztő nyelvezet legyőzésének legjobb eszköze a nyílt vita, az ösztöndíj és az oktatás”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .