Kedden kora reggel bejelentették Los Angelesben az Oscar-jelöléseket. A legjobb idegennyelvű film kategóriájában a Saul fia 2016-os sikere után ismét van magyar jelölt: Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje. A legtöbb, tizenhárom jelölést Guillermo del Toro, A víz érintése című alkotása kapta.
Korábban a film egyik producere, Mécs Mónika a FüHü-nek arról beszélt, hogy bármi megtörténhet a Testről és lélekről-lel az Golden Globe- és az Oscar-versenyben, hiszen elég későn kezdtek hozzá a film kampányához. A magyar filmet végül nem jelölték Golden Globe-ra, amit az Oscar előszobájaként is emlegetnek. De az amerikai Filmakadémia szavazói máshogy döntöttek, mint a Golden Globe-ról döntő hollywoodi külföldi újságírók, így izgulhatunk Enyedi Ildikó filmjéért a 90. Oscar-gálán, amelyet március 4-én rendeznek meg.
A legjobb idegennyelvű film kategóriájában a Testről és lélekről mellett a nagy riválisnak tartott svéd nevezés, A négyzet, az orosz Szeretet nélkül című filmdráma, a chilei A Fantastic Woman és a libanoni The Insult kapott még jelölést.
Fontos megjegyezni, hogy
az öt film közül a Testről és lélekről az egyetlen, amelynek női rendezője van.
Nagy meglepetés egyébként nem volt a jelölésekben: a legjobb film Oscar-díjáért a Szólítsd a neveden, A legsötétebb óra, a Fantomszál, a Dunkirk, a Tűnj el!, a Lady Bird, A víz érintése, A Pentagon titkai és aHárom óriásplakát Ebbing határábanvan versenyben.
A víz érintése című filmet összesen tizenháromszor jelölték. Kapott jelölést a rendező, Guillermo del Toro, de többek között három színészi kategóriában is versenyben van a film az Oscarért: Sally Hawkins a legjobb női főszereplő, Octavia Spencer a legjobb női mellékszereplő, Richard Jenkins pedig a legjobb férfi mellékszereplő díjáért.
A Lady Bird rendezője, Greta Gerwig is kapott jelölést, ezzel az ötödik női alkotó lett, akinek ez valaha sikerült. De nemcsak ez a kategória az egyetlen, ami fontos áttörést hozott a jelölések tekintetében a női filmeseknek: a Mudbound operatőre, Rachel Morrison lett az első nő, aki versenyezhet az Oscarért – írja a Hollywood Reporter.
A jelöléseket Tiffany Haddish és Andy Serkis jelentette be – utóbbi, az új Majmok bolygója-filmek sztárja és a Gyűrűk Ura Gollamja volt az, aki a legjobb idegennyelvű film kategóriáját ismertette.
Legutóbb tavaly kapott magyar alkotás Oscart: Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje, 2016-ban pedig Nemes Jeles László Saul fia című filmje nyerte meg azt a kategóriát, amelyben most a Testről és lélekről is versenyez.
Fantasztikus eredmény a Testről és lélekről Oscar-jelölése, de a film már így is számos rangos díjat nyert el: 2017-ben, a Berlinalén mutatták be, ahol megkapta a fesztivál fődíját, az Arany Medvét, a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrijének díját is. Majd – első magyar filmként és első nőként – Enyedi Ildikó kapta a sydneyi filmfesztivál fődíját, Herbai Mátét, a film operatőrét pedig a világ legjelentősebb operatőri fesztiválja, a Camerimage zsűrije tüntette ki fődíjjal. Legutóbb pedig az Európai Filmakadémia tagjai a Testről és lélekről főszerepében nyújtott alakításáért Borbély Alexandrát a legjobb színésznőnek választották. A nézőszámok alapján is 2017 egyik legsikeresebb magyar filmjéről van szó: december 31-ig több mint 91 ezren látták a hazai mozikban, a múlt héten pedig már a százezres nézőszámot is átlépte Enyedi Ildikó különleges szerelmesfilmje.
Szombaton lenne 60 éves Zámbó Imre, ismertebb nevén Zámbó Jimmy, aki az ország egyik felének még mindig a Király, a másik fele pedig azóta sem érti, hogy miért és hogyan lett ennyire népszerű. Még 17 évvel a halála után is rendszeresen cikkezik róla a bulvársajtó: halálának körülményei, életműve, családi kapcsolatai azóta is izgatják az embereket. A Facebookon számtalan Jimmy-emlékoldal van, legelszántabb rajongói pedig évről évre szervezik a koncerteket és egyéb megemlékezéseket a Királynak, aki halálával ért fel a csúcsra, és még médiatörténelmet is írt.
December végén járta be a bulvársajtót a hír, hogy Komáromi István, az egykori XXII. kerületi rendőrkapitány (egyébként maga is popzenei előadó) a Borsnak beszélt Zámbó Jimmyvel való barátságáról. A legnagyobb hírértékkel ebből az bírt, hogy Komáromi elmondta, mindig is óva intette Jimmyt a fegyvertartástól. Az aggodalma látnokinak bizonyult, hiszen az énekes halálát saját, engedéllyel tartott Berettája okozta 2001. január 2-án, de az még azóta sem világos, hogyan. A hivatalos verzió szerint baleset történt, véletlenül lőtte fejbe magát, de számtalan ellentmondásos történet, teória látott napvilágot Zámbó Jimmy halálával kapcsolatban, és nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy legendává váljon. Komáromi arról is beszélt, hogy a média évekig elzárkózott Jimmy munkássága elől, és csak az „utolsó években” foglalkoztak az egyre nagyobb rajongótábort építő zenésszel, de valójában a népszerűsége a halálával ért a csúcsra.
György Péter esztéta 2001. január 12-én, az Élet és Irodalomban megjelent publicisztikájában úgy fogalmazott, hogy „van az az ország, amelyben Jimmy uralkodott, s van egy másik, ahol javarészt kiállhatatlan senkinek tekintették, bár énektudását – ama bizonyos négy és fél oktávot – itt is elismerték”, és a halálhírére adott reakció is más és más volt két oldalon, de a döbbenet mégis összehozta az országot.
Jimmy halálát már akkoriban is sokan Diana tragédiájához hasonlították
abban a tekintetben, hogy mekkora médiafelhajtás övezte, és mennyire megmozgatta az embereket. Murányi Marcell, a Blikk későbbi főszerkesztője Szex, celebek, politikusok című könyvében erről azt írta, hogy a kereskedelmi tévék 1997-es elindulása után ez adta a második nagy löketet a rendszerváltás után itthon is kibontakozó bulvársajtónak. A Blikk fél éven át tartotta a címlapon a sztorit, és míg 2000-ben 105 ezer volt a lap eladott, átlagos napi példányszáma, 2001-ben, tehát Jimmy halálának évében már 184 ezer (igaz, ekkor szűnt meg a Blikk konkurense, a Mai Nap is, amely így csak februárig tudott részt venni a bulvársztorivá duzzasztott versenyben.)
Murányi szerint (aki akkor még a Mai Napnál dolgozott) Jimmy halála egyenesen felrobbantotta a bulvárpiacot, Pallagi Ferenc pedig, aki éppen ebben az időszakban vezette a Blikket, úgy fogalmazott, hogy Zámbó Jimmy volt az, aki új alapokra helyezte a bulvárt. Szerinte se előtte se utána nem volt akkora érdeklődés a bulvárlapok iránt, ráadásul a Jimmyvel foglalkozó lapszámok nemcsak kiemelkedő eladást produkáltak, hanem folyamatosan tartották is ezt. Visszaemlékezése szerint majd ötven alkalommal szerepelt ebben az időszakban a címlapon a Király, és minden alkalommal hozta a több tízezres példányszám-növekedést. (Érdekesség, hogy 2001. januárjában halt meg a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze, de halálhíre sokkal kevésbé tematizálta a médiát.)
A FüHü-nek nyilatkozó kommunikációs stratéga és médiaszakértő, Pintér Dániel Gergő a Jimmy körüli nagy bulvárfelhajtást azzal indokolta, hogy akkoriban
a hazai sztárgépezet csak eseti jelleggel működött, de maga a bulvármédia éppen második reneszánszát élte Magyarországon.
„Ekkor alapították meg a két legnagyobb kereskedelmi televíziót, az RTL Klub-ot és a TV2-t, de a Dáridóhoz hasonló zenés műsorok, valamint a latin szappanoperák népszerűsége is a hasonló célcsoportot megszólító énekes malmára hajtották a vizet. A 90- es évek végén aztán a színes magazinok és szórakoztató műsorok szerkesztői is felismerték a Jimmyben rejlő üzletet, hiszen a családhoz, a nőkhöz és az Istenhez fűződő viszonyáról nemcsak rendre szókimondóan beszélt, de rengeteg ellentmondással is” – magyarázza a médiaszakember, aki szerint ezeket nagyították fel és élezték ki, ezáltal folyamatosan tematizálva a rajongók és az utálkozók közti konfliktusokat. „Jimmyről ugyanis nem lehetett nem gondolni semmit” – véli a szakértő. Amíg tömegek imádták és istenítettek az egyik oldalon, a másikon viccek, paródiák céltáblája volt.
Pintér Dániel Gergő szerint az is fontos, hogy, habár az ezredforduló tájékán egyéni márkaépítésről, selfbrandingről még nem igazán lehetett beszélni Magyarországon, Jimmy az elsők között volt, akinek saját arculata lett. Ez persze csak részben volt tudatos kommunikáció eredménye, bár Schmuck Andor személyében saját menedzsere volt, ami szintén úttörőnek számított a korban. Megjelenése, előadásmódja, hangja, mind-mind a védjegyévé vált, ahogy az a kettősség is, hogy egyrészt ő volt a király, aki kiemelkedett a többiek közül, másrészt pedig megmaradt egyszerű csepelinek.
Jimmy tehát már életében is különleges volt, rejtélyes halála pedig a médiaszakértő szerint a közös nyomozás élményét kínálta az olvasóknak. A rajongók lelkesen vetették bele magukat a játékba és megkezdődött az éveken át tartó interaktív kutatás, mely a tragédia körülményeit próbálta kibogozni a bulvársajtó irányításával, sokszor a kegyeleti és sajtóetikai szempontokat félretéve.
Zámbó Jimmyről egyébként azóta is rendszeresen cikkezik a bulvármédia:
csak idén januárban írtak róla például Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház vezetője által tervezett, életrajzi musical kapcsán, idézték az énekes első feleségét, aki „kitálalt” a Királlyal való kapcsolatáról, de Jimmy fia, Zámbó Krisztián és testvére, Zámbó Árpy (akik szintén előadóművészek, és már „saját” jogukon is fontos szereplői a bulvármédiának) az énekes halálának évfordulója, és közelgő születésnapja kapcsán is megszólaltak. Sőt, még Jimmy halálával kapcsolatban is megjelennek időről időre az újabb írások – ahogy a cikk elején idézett beszélgetés is a Borsból. Péntek este pedig az RTL Klub közlése szerint egy eddig sohasem látott Jimmy-interjú kerül adásba a Fókuszban. A legfurább hír viszont minden bizonnyal ahhoz a román nőhöz kapcsolódik, aki arról beszélt a Magyar Hírlapban csütörtökön vele megjelent interjúban, hogy Jimmy egyik dalának köszönheti, hogy már magyarnak érzi magát.
De nem csak a médiában van jelen folyamatosan Zámbó Jimmy, hanem a rajongók sem felejtenek. Számos Zámbó Jimmy emlékoldal található a Facebookon, a legjelentősebbnek 70 ezernél is több követője van. A rajongók a család invitálására évről évre elzarándokolnak a Csepeli Temetőbe az énekes halála napján, de emellett hagyománynak számít az emlékkoncert is, ami idén február 24-én lesz a Csepeli Munkásotthon Kulturális Központjában.
A Jimmyt övező rajongás azért is különleges, mert
ma már nehezen elképzelhető, hogy egy sztár hasonlóra legyen képes.
Sokkal több a celeb, akikkel foglalkozhat a bulvármédia, de ők már csak ideig-óráig tudják lekötni az emberek figyelmét. Pintér Dániel Gergő szerint viszont Schobert Norbi vagy Hosszú Katinka esete mutatja, hogy a közösségi médiában azért ma is vannak harcos rajongótáborral rendelkező sztárok. A hosszú távú, elkötelezett rajongás viszont inkább a folyamatosan szűkülő idősebb réteg sajátja, és mára a sztárság hagyományos fogalma is átalakult. A 35 év alatti korosztály a YouTuberek, és más influencerek világa felé fordul, viszont ezek a hírességek nemigen fogják évtizedekig lekötni a fogyasztók figyelmét.
Zámbó Jimmy karrierje csak a 90-es évek második felében indult be igazán, holott 1975-ben kezdte előadói pályafutását. A 80-as években az Egyesült Államokban próbálkozott – innen ered az Imre helyett használt Jimmy is -, majd az évtized végén hazaköltözött. A 90-es években egyre népszerűbb lett a hazai közönség körében, de Demis Roussos inspirálta stílusával mindig is kívülálló volt a hazai popszakmában. A tévé is csak az évtized végén látta meg a benne rejlő potenciált, amikor az RTL Klub saját műsort adott neki, amely kiemelkedő nézettséget produkált a csatorna történetében. A MAHASZ adatai viszont azt mutatják, hogy tényleg halála után ért a csúcsra a Király: az a nyolc albuma, amely arany- vagy platinalemez besorolást ért el, egy kivétellel (ez a nem sokkal a halála előtt megjelent Karácsony Jimmyvel) mind posztumusz jött ki. A 2001-es Dalban mondom el dupla platinalemez lett, de két másik albuma is aranylemez lett az évben.
Már tízezer felhasználó jelezte a Facebookon, hogy részt venne a péntekre szervezett diáksztrájkon, majd az azt követő tüntetésen, az érdeklődők száma pedig több mint harmincezer. Az egyik szervező, Gyetvai Viktor a FüHü-nek arról beszélt, hogy olyan követelésekkel állnak majd elő, amelyeket akár azonnal teljesíthet a kormány, és könnyen kiderül, hogy van-e hajlandóság arra, hogy meghallgassák a javaslataikat.
A Ne menj suliba a közösségi médiában született: még ősszel, a Facebookon kezdték el szervezni az oktatás kérdése iránt érdeklődő diákok, miután vitákat folytattak egymás között a jelenlegi helyzetről és rájöttek, hogy hasonló dolgokat kifogásolnak a rendszerben. Azért választották a jóval későbbi időpontot, hogy minél több diákhoz eljuthasson a demonstráció híre. Egyrészt arra biztatják a diákokat, hogy január 19-én délelőtt ne menjenek iskolába, 16 órakor pedig a Parlamentnél szervezett tüntetésen mondják majd el, hogyan is képzelik el a diákbarátabb és korszerűbb oktatást. A szervezők már a Facebookon leszögezték, hogy
nem szimpla lógásra akarják rávenni a diákokat, még ha a leterheltség miatt rájuk is férne a pihenés, hanem azt szeretnék, ha pénteken délelőtt az iskolán kívüli beszélgetnének társaikkal az oktatás helyeztéről.
Az egyik főszervező, Gyetvai Viktor, aki egyébként egyetemi hallgató, a Független Diákparlament alapítójaként került kapcsolatba a Ne menj suliba kezdeményezéssel, hiszen az ötletgazdák tőlük kértek segítséget a szervezéshez. A FüHü-nek elmondta, hogy örömmel mondtak igent a felkérésre, hiszen alapvetően ők is hasonló célokért küzdenek, és rendszeresen meg is fogalmazzák a javaslataikat az oktatás átalakításával kapcsolatban, de érdemi reakció még nem érkezett erre. Gyetvai szerint ezért is hasznos a „diáksztrájkkal” egybekötött tüntetés, hiszen ez egy olyan látványos, országos szintű akció tud lenni, amely tényleg ráirányítja a figyelmet a problémára. Annál is inkább, hiszen minden eddigi várakozásukat felülmúlja a kezdeményezés népszerűsége.
„Sajnos azt látjuk, ha nem állunk ki valamilyen nagyon látványos, békés, de radikális módon, akkor nem hallgat meg minket a hatalom”
– mondta arról, hogy szerinte nincs valódi egyeztetési szándék a diákokkal az oktatás ügyében.
A péntek délutáni demonstrációról elmondta, hogy alapvetően diákfelszólalók fognak beszélni, és „azonnali követeléseket” fogalmaznak meg, amelyet rövid határidővel is képes teljesíteni a kormány, ha van erre szándéka. „Ezek nem oldják meg rendszerszinten az oktatás problémáit, de annak jelzésértéke lesz, hogy egyáltalán foglalkoznak-e ezekkel a kérésekkel” – mondta Gyetvai. Példaként a nyelvoktatást említette, amelynek Magyarországon nem elég jó a színvonala ahhoz, hogy egy diák a középiskolai tanulmányai végén csak az iskolában tanultak alapján középfokú nyelvvizsgát tehessen. 2020-tól viszont elvárnák, hogy a felsőoktatásba jelentkezőknek B2-es szintű nyelvvizsgája legyen, ami Gyetvai szerint irreális, és sok diák kiszorulna emiatt az egyetemekről és főiskolákról. Arról beszélt, hogy ezt az igazságtalan intézkedést könnyen el lehet törölni, és utána lehetne beszélni arról, hogy mi kell ahhoz, hogy jobb legyen a nyelvoktatás színvonala az iskolákban.
Gyetvai Viktor kockás ingben. MTI Fotó: Kallos Bea
Arra a felvetésre, hogy Horváth Péter a Nemzeti Pedagóguskar elnöke a Magyar Időknek azt mondta, hogy Csépe Valéria vezetésével már folyamatban van az oktatás átalakítása, ezért fölösleges a tüntetés, Gyetvai azt válaszolta, hogy elolvasták a Nemzeti Alaptanterv tervezetét, és semmi érdemi változtatást nem találtak. Hozzátette, hogy
Csépe sok felvetésével egyetértenek például arról, hogy a gyerekek adottságaihoz kell alkalmazkodnia a tananyagnak, de nem látják érdemi koncepcióváltás jelét.
Gyetvai Viktor arról is beszélt, hogy mielőtt a médiába is bekerült volna a Ne menj suliba, azelőtt valóban csak diákok csatlakoztak a kezdeményezéshez, most viszont már nem csak ők jelezték a részvételüket. Azt mondta, hogy minden szolidáris támogatónak nagyon örülnek, hiszen az oktatás „közös ügyünk”, de azt nem szeretnék, hogy pártzászlók legyenek a tüntetésen. Arról is beszélt, hogy
a demonstrációnak semmi köze az április választásokhoz, hiszen ez a téma mindig aktuális. Az időpontnak szerinte nincs jelentősége, csak annyiból, hogy mostanra a NER elképzeléseihez illeszkedő oktatás kiépült, és ami eddig esetleg gyermekbetegségnek tűnt, arról kiderült, hogy a rendszer része.
Itt a diákok leterheltségét és az iskolák rossz felszereltségét emelte ki, amiben a pedagógustüntetések sem hoztak változást.
Azt is kiemelte, hogy az oktatás nem készíti fel a diákokat arra, hogy kiálljanak magukért. Ehhez kapcsolódik, hogy arra kérték a résztvevőket: péntek délelőttre szervezzenek fórumokat. Gyetvai elmondta, hogy például Győrben, Salgótarjánban, Szegeden és Nyíregyházán is lesz ilyen, és a Független Diákparlament is szervez beszélgetéseket. A fórumozóktól azt kérték, hogy szedjék össze néhány pontban, hogy ők mit változtatnának meg az oktatásban, ezt pedig a tervek szerint fel is olvassák a délutáni tüntetésen.
Arra a kérdésre, hogy nem tartanak-e az esetleges retorzióktól a csatlakozó diákok, Gyetvai elmondta, hogy
volt olyan iskola, ahol jelezte az igazgatóság, hogy listázzák azokat a tanulókat, akik nem mennek be pénteken.
Hangsúlyozta, hogy mindenkinek mérlegelnie kell az esetleges következményeket, de ha a szülő leigazolja, elvileg nem lehet elővenni a diákokat a hiányzás miatt. Ha pedig mégis valamilyen sérelem érné őket, a Társaság a Szabadságjogokért felajánlotta a segítségét.
„Ha ott leszünk pár ezren az Alkotmány utcában, és délelőtt országszerte javaslatokat írnak arról a diákok, hogy hogyan legyen más az oktatás, és sokan részt vesznek a Ne menj suliba akcióban, akkor ez egy sikeres tiltakozás lesz, ami nagyon jó alap arra, hogy meghallgassanak minket” – mondta Gyetvai. Arról is beszélt, hogy az már kiderült, hogy a diákok nagyon kitartóak és kreatívak abban a tekintetben, hogy felhívják magukra a figyelmet, és, habár konkrét tervek még nincsenek, már ötleteltek arról, hogy hogyan tovább, ha a kormány nem foglalkozna a követeléseikkel.
„Ez az ügy számunka nagyon fontos, és nagyon szeretnénk itthon tanulni és dolgozni. Azért szervezzük ezt az egészet, mert nagyon szeretjük ezt az országot”- összegezte a szervező.
A folytatással kapcsolatban pedig hozzátette, azt remélik, hogy olyasmi is van a tarsolyukban, amire senki nem számít.
Legalább annyira szokatlan film a Golden Globe-díjátadón taroló Három óriásplakát Ebbing határában, mint amennyire a címe az, de egyben zseniális alkotás és bűnös élvezet is: irtózatos emberi tragédiákat látunk, közben viszont mégis jól szórakozunk, és még a tanulság sem marad el.
Vannak, akik katarzist akarnak átélni a moziban, mások inkább csak szeretnének kikapcsolódni két órára, és akadnak olyanok, akiknek az elgondolkodtató alkotások jönnek be. A jó hír az, hogy a Három óriásplakát Ebbing határában mindhárom elvárást képest teljesíteni, egyedül azoknak a nézőknek nem ajánljuk, akik nem szeretik a fekete humort, mert szerintük szomorú dolgokról csak szomorú filmet szabad forgatni. Hiába nyert ugyanis a Három óriásplakát… a legjobb dráma kategóriájában Golden Globe-ot, és hiába egy felfoghatatlan tragédia áll az események középpontjában, kifejezetten vicces film, és még az erőszakossága is tud szórakoztató lenni. Pedig a kiindulóhelyzet nagyon nem ezt vetíti előre.
Mildred Hayes (Frances McDormand) egyedülálló anya, akinek a tinédzser lányát megölték és megerőszakolták nem messze a lakóhelyétől, a Missouriban található Ebbing határában. Hiába teltek el már hónapok a bűntény óta, nyoma sincs a tettesnek, még csak gyanúsítottat sem talált a helyi rendőrség. Ebből lesz elege a nőnek, aki úgy dönt,
hogy kibérel három óriásplakátot, és azon üzen a tétlennek tűnő rendőrfőnöknek,
Willoughby-nak. Provokatív kampányával viszont a városka nagy részét maga ellen fordítja, hiszen a rendőrfőnök köztiszteletben álló személy, ő pedig egy elég megosztó figura, és akciózásával ráadásul egy rakás erőszakos esemény láncolatát indítja el. Maga a bűntény innentől kezdve háttérbe kerül, a film középpontjában Mildred Hayes harca áll, illetve azoknak az embereknek a sorsa, akiket akarva-akaratlanul belerángat ebbe. Látszólag csak egy dolgot szeretne: meglelni lánya gyilkosát, de valójában inkább arról van szó, hogy felelősnek érzi magát a halála miatt, és ezért szeretne valamit tenni érte. Más pedig már nem nagyon maradt, mint hogy igazságot szolgáltasson neki, vagy akár bosszút is álljon a haláláért.
Woody Harrelson és Sam Rockwell Forrás: Fórum Hungary
Fájdalma teljesen érthető és elfogadható, ahogyan feldolgozza, az viszont már korántsem annyira. Egy nőtől és anyától különösen megdöbbentő, hogy milyen tettekre ragadtatja magát Mildred, és ha sokszor nem is szimpatikus, amit csinál, és morálisan kénytelenek vagyunk elítélni, attól még roppant szórakoztató, hogy mindenkinek nekimegy, aki szembe mer szállni vele. Frances MacDormand néha olyan a szerepben, mint egy magányos vadnyugati hős, akinek már csak egy pisztoly hiányzik a kezéből, de igazából e nélkül is akárkit eltakarít az útjából. Az iszonyú keménység mellett viszont mégis nagyon emberi, ráadásul szép lassan kiderül, hogy a lánya halála mellett más tragédiák is vannak a háttérben, amik megmagyarázzák, hogy miért lett ennyire könyörtelen.
Azt is élvezet nézni, hogy semmiféle tekintélyt nem tisztel:
beszól a papnak, helyre rakja a rendőröket (akik ráadásul mind férfiak), és úgy általában véve leszarja, hogy mit gondolnak róla az emberek. Valószínűleg nincs ember, aki rosszabb napjain ne akarna néha úgy viselkedni, mint ő, de a Három óriásplakát… egyáltalán nem azt mondja, hogy ez rendben van így. Akármilyen tragédiát is élt át, a film nem menti fel Mildred Hayes-t, de nem is ítéli el, ahogy a többi szereplőt sem, pedig egyértelműen pozitív karakter nem nagyon van a történetben. Talán Woody Harrelson rendőrfőnöke, a megbékélést hirdeti, de mindezt olyan suttyó stílusban, ami tökéletesen beleillik a film világába. Ebbingben mintha a legtöbb embernek baltával faragták volna a modorát, és az még a jobbik eset, ha valaki csak simán bunkó és emellé nem rasszista is, a szép déli hagyományokat követve.
Frances McDormand és Peter Dinklage Forrás: Fórum Hungary
De megjelenik a családon belüli erőszak, a rendőri túlkapások, az alkoholizmus és még egy rakás hasonló, korántsem vidám, és általában brutális agresszióba forduló dolog, a film mégsem lesz lehangoló. Egyrészt ezeknek egy részét eleve humorral dolgozza fel a Három óriásplakát…, és minden egyes megrázó jelenet mellé lehet tenni egy kifejezetten vicceset, másrészt nem kelti azt az érzést az emberben, hogy nincsen remény, a világ megérett a pusztulásra. Inkább azt üzeni, hogy az emberekben felül tud kerekedni a jobbik énjük, ha van rá lehetőségük, de szerencsére ezt nem valami iszonyú nagy tanulságként rágja a szánkba, csak utal rá. Hiszen valójában a történet sem zárul le, hanem egyszer csak vége szakad, a nézőre bízva a befejezést. Két, igencsak eltérő alternatíva közül választhatunk gondolatban, és ezek közül csak az egyik a nagyon idézőjelbe tett happy end.
A Három óriásplakát… az egyik rövidfilmjéért korábban már Oscar-díjat is nyert Martin McDonagh író-rendező alkotása, akinek a neve az Erőszakik és A hét pszichopata és a Si-cu miatt lehet ismerős. Filmográfiája tehát már így is különleges, a Három óriásplakát… pedig azért is értékelendő, mert McDonagh saját, eredeti ötletéből dolgozott. Mildred karakterét például már eleve az Oscar-, és most már Golden Globe-díjas Frances McDormand inspirálta. De nem csak ő alakít nagyon a filmben, az együgyű Dixon felügyelőt játszó Sam Rockwell is nagyon jó, csakúgy, mint a déli tahót zsigerből hozó Woody Harrelson Willoughby-ként. Hogy ne csak jót írjunk a filmről, a maga esetlen módján Mildrednek udvarló Peter Dinklage karaktere a többiekéhez képest sajnálatos módon alulírt, és bár elég fontos dramaturgiai szerepe van, nem nagyon volt lehetősége a kibontakozásra, pedig szívesen elnéznénk több jelenetben is.
A legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért még versenyben lévő kilenc alkotást, köztük Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét a hétvégén nézik meg az Amerikai Filmakadémia szavazói. A kaliforniai Palm Springs nemzetközi filmfesztiválján nemrég nagy sikert aratott a film, a hazai mozikban pedig már a százezres nézőszámhoz közelít a különleges szerelmesfilm.
Január 23-án derül ki, hogy két évvel a Saul fia sikere után újra lesz-e magyar jelölt a legjobb idegennyelvű film kategóriájában az Oscaron. Enyedi Ildikó filmjét 92 ország hivatalos nevezése közül választották be a kilenc filmet tartalmazó, úgynevezett shortlistre, azaz azoknak a filmeknek a listájára, amelyek továbbra is versenyben vannak a díjért. Az akadémia tagjai péntektől vasárnapig több vetítésen, New Yorkban, Londonban, Los Angelesben és San Franciscóban is megnézhetik a filmeket, hiszen elvileg csak akkor szavazhatnak, ha mind a kilenc alkotást látták.
A Filmalap közleménye szerint nemrég Palm Springsben is bemutatták a Testről és lélekről-t, ahol rendszeresen bemutatkoznak az Oscar-versenyben érintett filmek. A legjobb idegen nyelvű film kategóriában versenyző rendezőknek pódiumbeszélgetést is tartottak, melyet a Variety kritikusa vezetett. A beszélgetésről tudósító egyik lap kiemelte, hogy
a résztvevők között csak egy nő, Enyedi Ildikó volt,
ami azért fontos, mert Hollywoodban évek óta kiemelt téma a női alkotók helyzete, és az aktuális díjszezon értékelésekor is mindig fontos szempont, hogy hány női filmes munkáját ismerték el.
A Testről és lélekről-t a filmforgalmazók már 91 országra vásárolták meg. Ősszel derült ki, hogy az amerikai forgalmazási jogokat a Netflix vette meg, ők felelnek tehát a Testről és lélekről Oscar-kampányáért is. Mécs Mónika, a film egyik producere korábban a FüHü-nek azt mondta, hogy mivel sokáig húzódott a szerződés megkötése a Netflixszel, kicsit későn kezdődött a Testről és lélekről kampánya a díjszezonra. A legjobb idegennyelvű film kategóriájában Golden Globe-ra nem is jelölték a magyar alkotást, ami nem jó előjel az Oscar kapcsán, de ettől függetlenül persze elképzelhető, hogy az akadémia szavazói beválasztják a legjobb külföldi filmek közé.
A kampánynak fontos része, hogy minél többet lehessen hallani a filmről, például hogy írjanak róla a különböző filmes lapok. Csütörtökön a Hollywood Reportben jelent meg egy cikk Enyedi „szürreális szerelmesfilmjéről”, amely arról szólt, hogyan castingolták a filmbe a kulcsszerepet kapó szarvasokat, Picurt és Góliátot, és a rendezőt is idézik a cikkben.
Akármi is lesz január 23-án, már az is hatalmas dolog, hogy a Testről és lélekről rákerült a kategória szűkített listájára, arról már nem is beszélve, hogy mennyi rangos díjat nyert már 2017-ben a film. Megkapta a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrijének díját is. Majd – első magyar filmként és első nőként – Enyedi Ildikó kapta a sydneyi filmfesztivál fődíját, Herbai Mátét a film operatőrét pedig a világ legjelentősebb operatőri fesztiválja, a Camerimage zsűrije tüntette ki fődíjjal. Legutóbb pedig az Európai Filmakadémia tagjai a Testről és lélekről főszerepében nyújtott alakításáért Borbély Alexandrát a legjobb színésznőnek választották.
A nézőszámok alapján is 2017 egyik legsikeresebb magyar filmjéről van szó: december 31-ig több mint 91 ezren látták a hazai mozikban, ami szokatlanul magas szám egy szerzői film esetében. Ha január első hetének adatait is hozzátesszük ehhez, akkor már 98 ezer nézőnél jár a Testről és lélekről, tehát még mindig az egyik legnézettebb magyar film a mozikban.
A jövő héten Magyarországon is mozikba kerül A legsötétebb óra, amelyben Gary Oldman bújt Winston Churchill bőrébe, és az alakítás vasárnap Golden Globe-díjat is ért neki. A legsötétebb órának valóban Oldman a legnagyobb értéke, de az is érdekes, hogy egy olyan háborús drámáról van szó, amely nem a harcmezőkön, hanem a tárgyalóasztaloknál játszódik, és meglepő módon még a humort sem nélkülözi.
2017-ben két olyan második világháborús filmet mutattak be, amelyek a Franciaország eleste körüli időszakot ábrázolják be a britek szemszögéből. A Dunkirk, ahogyan a címéből is egyértelműen kiderül, arra koncentrál, hogyan evakuálták jelentős civil segítséggel a csapdába esett brit katonákat Franciaországból a dunkerque-i átkelés során, A legsötétebb órából pedig megtudhatjuk, hogyan is született meg a terv Churchill fejében, és miért választották a britek a harcot a béketárgyalások helyett.
Egyrészt nagyon érdekes, hogy a Dunkirk friss, a katonákra koncentráló élményével láthatjuk, mi zajlott az evakuálás közben a legfelsőbb politikai szinteken, másrészt viszont lehet, hogy nagyobb élmény lenne A legsötétebb óra, ha nem lett volna nemrég egy hasonló témájú film a mozikban. A két alkotás közül ugyanis egyértelműen Christopher Nolan filmje a maradandóbb és különlegesebb élmény, de persze ettől még A legsötétebb óra is jó film, elsősorban főszereplőjének, Gary Oldmannek köszönhetően.
Tsuji Kazuhiro és Gary Oldman munkában
Churchillt eljátszani valószínűleg egyszerre hálás és hálátlan feladat: jellegzetes, az ellentmondásokat sem nélkülöző figuráról van szó, akit mindenki jól ismer (és nem csak a britek), de számtalan nagyszerű színész eljátszotta már, így nehéz lehet újat mutatni Churchill-témában. A 70 éves, először a miniszterelnöki székbe kerülő Churchillt ezúttal az 59 éves Gary Oldman játssza, aki régi szerepálmát váltotta valóra, de
még csak távolról sem hasonlít a politikusra.
Átváltoztatása hatalmas feladat volt, és Oldman ragaszkodott hozzá, hogy ezt a híres japán szakember, Tsuji Kazuhiro tervezze meg, különben nem is vállalta volna a szerepet. Oldmant persze még a kiváló, Oscar-várományos maszkmesteri teljesítmény ellenére sem tévesztenénk össze Churchillel, de ez nem is baj, hiszen alakításának ereje nem a fizikai hasonlóságban rejlik. Nagyon összetett Oldman Churchillje, korántsem csak a határozott, sokakban félelmet keltő politikust látjuk, hanem a tépelődő, a saját igazában elbizonytalanodó embert is. Egyszer kibírhatatlannak tűnő zsarnok, máskor gyámolításra szoruló öregember, és persze mindig fura különc a többi politikus között. Mikor elemében van és energikus, egész beszéde, járása megváltozik, szinte megfiatalodik, máskor pedig úgy néz ki, mintha összeroppanna a rá nehezedő a felelősség súlya alatt.
A miniszterelnök és a király. Forrás: Jack English / Focus Features
A film szinkronizált és feliratos verzióval is a mozikba kerül, és a szinkronos változat megtekintése nélkül is bátran kijelenthető, hogy nem érdemes azt választani, hiszen Oldman alakításának egyik legfontosabb eleme a hangja. A legsötétebb órának egyébként is központi eleme a beszéd: a beszédek, amit még a kritikusai által is kiváló szónoknak tartott Churchill elmond a parlamentben, a viták, amit a háborús kabinetben folytat, vagy éppen amikor a titkárnőjének (Lily James) diktál.
A film Churchill pozícióba kerülésével kezdődik, amikor az ellenzék lemondatja az előző konzervatív miniszterelnököt, Neville Chamberlaint (Ronald Pickup), és jobb híján Churchill lesz az ország vezetője úgy, hogy igazi támogatója nem nagyon akad. Saját pártja egy része a kezdetektől ellene áskálódik, a király, VI. György (Ben Mendelsohn) sem őt szeretné látni a miniszterelnöki székben, és első intézkedései után többen egyenesen bolondnak vélik. Az ambiciózus Churchill persze örül, hogy végre elérte célját, de azért tisztán látja, hogy
rosszabb időszakban nehezen lehetett volna miniszterelnök.
A németek néhány nap alatt lerohanják Nyugat-Európát, és nagyon úgy tűnik, hogy lehetetlen megállítani az előrenyomulásukat. Hirtelen az is valós veszély lesz, hogy elfoglalják a szigetországot, Churchillen pedig egyre nagyobb a nyomás, hogy kezdjen béketárgyalásokba. Így jutunk el a kritikus pontot jelentő evakuációs hadművelethez, amely vagy katasztrófát, vagy új reményt jelenthet a briteknek.
Kristin Scott Thomas és Gary Oldman. Forrás: Jack English / Focus Features
A legsötétebb órában a háborús eseményekből viszont nagyon keveset látunk, de ez nem is baj, hiszen ezek a jelenetek eléggé ki is lógnak a filmből. Itt azokon az embereken van a hangsúly, akik az élet-halál kérdésekben döntöttek, és nem azokon, akiknek az élete kockán forgott. A háborús vágóképek nélkül is jól érzékelhető, hogy milyen hatalmas a tét, de szerencsére A legsötétebb óra korántsem annyira sötét film. Ez elsősorban annak tudható be, hogy Churchillt sokszor nagyon nem fennkölt módon ábrázolja Joe Wright rendező, és persze maga Oldman. A patetikus beszédek mellett ott vannak a jelenetek, amikor látjuk, hogy Churchill a fürdőszobából diktálta azt a titkárnőjének, vagy, amikor a legkomolyabb megbeszélést is félbe kell szakítania, mert a felesége, a nagyszerű Kristin Scott Thomas alakításában éppen le akarja teremteni. Churchill maga is sokszor viccel, máskor csak egyszerűen tapló módon viselkedik, és ez a tiszteletre nem méltóság nagyon jót tesz A legsötétebb órának.
Január 7-én este a vörös szőnyegen a legjellemzőbb szín a fekete volt: a legtöbb színész és színésznő fekete ruhában érkezett a 75. Golden Globe-díjátadóra, hogy így vállaljon szolidaritást a szexuális zaklatások áldozataival. Nagy meglepetés nem történt a díjkiosztón, az este legnagyobb nyertese tévés kategóriában a Hatalmas kis hazugságok és A szolgálólány meséje, a filmek között pedig a Három óriásplakát Ebbing határában lett.
Helyi idő szerint vasárnap este kiosztották Beverly Hillsben a hollywoodi külföldi tudósítók szervezetének (HFPA) díjait, azaz a Golden Globe-díjakat a legjobb 2017-es filmeknek is tévéműsoroknak, továbbra is megkülönböztetve a drámák, illetve a vígjátékok és zenés filmek kategóriáját.
Film
Guillermo del Toro A víz érintése című fantasyfilmjét összesen hét díjra jelölték, de végül csak a legjobb rendezőnek járó Golden Globe-ot nyerte meg. A legjobb dráma kategóriában, ahol A Pentagon titkai című sajtódrámával, a második világháborús Dunkirkkel, a Három óriásplakát Ebbing határában című filmmel, valamint Luca Guadagnino Szólíts a neveden című szerelmesfilmjével szállt versenybe, a Három óriásplakát… határában nyert.
Ez nem okozott nagy meglepés, csakúgy, ahogy a vígjátékok és zenés filmek mezőnye sem, amelyet a minden kritikus által csodált Lady Bird, Greta Gerwig író-rendező debütáló, önéletrajzi alapokon nyugvó filmje nyert meg.
Mindkét film többet más kategóriában is díjazták: a Három óriásplakát… összesen négy Golden Globe-ot nyert. A már Oscar-díjas Frances McDormand, aki lányának gyilkosát keresi a filmben, a legjobb drámai színésznő lett a főszereplők kategóriájában, a férfi drámai mellékszereplők között pedig Sam Rockwellt díjazták, és Martin McDonagh forgatókönyvíró is nyert. A Lady Bird a legjobb vígjáték díja mellett még egy Golden Globe-ot kapott: főszereplője, Saoirse Ronan lett a legjobb színésznő vígjátéki kategóriában.
A Három óriásplakát Ebbing határában címû filmdráma alkotói a sajtószobában tartott fotózáson a 75. Golden Globe-díjátadón (MTI/EPA/Mike Nelson)
A férfi főszereplőknél Gary Oldman nyert Winston Churchill megformálásáért A legsötétebb óra című filmben, vígjátéki kategóriában pedig James Franco a The Disaster Artist-ért.
Tévé
Az évek óta jelölt, és többszörösen Emmy-díjazott Trónok harca továbbra sem tudott nyerni a kategóriában, a legjobb drámasorozat idén A szolgálólány meséje lett. A Hulu sorozata tehát a szeptemberi Emmy-díjátadó után az első évadával már Golden Globe-ot is tudott nyerni, és ahogy várható volt, a főszereplőt alakító Elizabeth Moss-t is díjazták.
A komédiasorozatok között is megismétlődött ez a forgatókönyv: Amy Sherman-Palladino új, kosztümös alkotása, a The Marvelous Mrs. Maisel kapta a díjat, és főszereplője, Rachel Brosnahan pedig a legjobb vígjátéki sorozatszínésznő lett. A férfiak közül Ewan McGregor nyert a Fargoért, és Sterling K. Brown az Ezek vagyunk mi című sorozatért.
A Golden Globe-on csakúgy, mint az Emmy-n külön díjazzák a minisorozatokat/tévéfilmeket, és ezekben a kategóriákban a Hatalmas kis hazugságok tarolt az HBO-tól. Nemcsak a legjobb minisorozat lett, hanem Nicole Kidman a legjobb női főszereplőnek, Laura Dern a legjobb női, Alexander Skarsgard pedig a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat vehette át.
A díjazottak mellett a legnagyobb kérdés az idei Golden Globe-bal kapcsolatban az volt, hogyan kezelik majd a hollywoodi zaklatási botrányt, ami rányomta a bélyegét 2017 végén a szórakoztatóipar hangulatára. Azt már előre tudni lehetett, hogy a sztárok öltözködésükkel reagálni fognak rá: több nő és férfi is előre jelezte, hogy feketében mennek a díjátadóra, ezzel tiltakozva a nőket elnyomó, a visszaéleseket pedig eltussoló hollywoodi gyakorlat ellen. Ez így is lett, így a beszámolók szerint a legfontosabb kérdés ezúttal nem az volt a vörös szőnyegen, hogy kinek a kreációját választották a sztárok, hanem hogy miért döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a „viselj feketét” felhíváshoz.
A köszönőbeszédekben is többször előkerült a téma, és az este házigazdája, Seth Meyers televíziós műsorvezető is azt ígérte a Hollywood Reporternek már decemberben, hogy nem fogja kerülni a szexuális zaklatási botrányt műsorvezetőként, sőt. Ennek megfelelően a díjátadót is úgy kezdte, hogy „jó estét hölgyeim, és a még megmaradt urak” – ezzel utalva arra, hogy egyre több hollywoodi férfisztárról derül ki, hogy zaklatási ügybe keveredett.
„2018 VAN, A MARIHUÁNA VÉGRE LEGÁLIS, A SZEXUÁLIS ZAKLATÁS VISZONT VÉGRE NEM, SZÓVAL JÓ ÉV LESZ EZ”
– folytatta Meyers. Elmondta, hogy új éra köszöntött be Hollywoodban, de ezen az estén hónapok óta először a férfiaknak sem kell aggódniuk, ha hangosan felolvassák a nevüket.
Meyers, aki saját műsorában rendszeresen foglalkozik az amerikai elnökkel is, nem hagyhatta ki azt sem, hogy a magát a hétvégén „stabil zseninek” nevező Donald Trumppal viccelődjön.
Fontos szerep jutott a Cecil B. DeMille életműdíjjal kitüntetett Oprah Winfrey-nek is. A tévés személyiség beszédében kiemelte, hogy ő az első fekete nő, aki megkaphatta ezt a díjat. Oprah természetesen a metoo-mozgalomra is reagált, és azt üzente a show-t néző lányoknak, hogy új idők kezdődnek.
Hiába kérték a gondozók a Fővárosi Állat- és Növénykert látogatóit, hogy ne zavarják a karácsony előtt született kis gorillát, ezért inkább lezárták az emberszabásúak házát.
Facebook-oldalán jelentette be az állatkert, hogy a neveletlen látogatók miatt be kellett zárni a gorillák lakhelyét. „Sajnos az állatokra vigyázó munkatársaink ismételt kérései ellenére tisztelt látogatóink egy része hangoskodással, kopogással, vakuzással idegesítette az állatokat, így erre a döntésre kényszerültünk” – írják.
A kis gorilla december 23-án született, és már karácsony első napjától megnézhették az érdeklődök. Igaz, január 5-én már arról írt az állatkert, hogy korlátozásokat kellett bevezetni a kéthetes bébi nyugalma érdekében. Úgy tűnik, ezek nem bizonyultak elengendőnek, hiszen teljesen lezárták az gorillák lakhelyét.
Nemrég ezt a videót tette közzé az állatkert a gorillacsaládról:
Ha valaki csak egy kedves történetre vágyik arról, hogyan keletkezett gyerekkora kedvenc meséje, a Micimackó, akkor nem biztos, hogy az erről szóló Viszlát, Christopher Robin című film neki való. A legnagyobb hangsúly ugyanis nem az ihletadó cuki plüssfigurákra és a még cukibb gazdájukra, Róbert Gidán került, hanem arra, hogy milyen károkat okozott a könyvet övező felhajtás A. A. Milne családi életében.
Persze a Viszlát, Christopher Robin című filmből megtudhatjuk, hogy ki is volt az Milne, és hogyan jutott eszébe Micimackó és barátainak története, de sokkal érdekesebb, amikor a film a mesekönyv születését övező, illetve azt követő traumákról beszél.
A film eleje elsősorban a szerzőre (Domnhall Gleeson) koncentrál, aki megjárta az első világháborút, utána pedig nehezen találta a helyét a londoni társaságban és felesége, Daphne Milne (Margot Robbie) oldalán. Mrs. Milne szerette volna, ha most már minden visszatér a régi kerékvágásba, de férje poszttraumás stressztől szenvedett, és kifejezetten zavarta, hogy a világ úgy akar tenni, mintha meg sem történt volna a mészárlás. Hiába született meg egyetlen gyerekük, Christopher Robin – vagy, ahogy mindenki becézte, Billy – az sem hozta meg a felhőtlen családi boldogságot. Milne remélte, hogy a vidéki élet nyugalma majd feledteti vele a háború borzalmait, ezért egész családját felpakolva egy erdő szélére költözött Sussex-be.
A. A. Milne Domhnall Gleeson megformálásában alapvetően szimpatikus figura,
aki mindenkivel kedves és udvarias, kifejezetten jó humorú, de apának azért korántsem a legjobb. A nagy fantáziával megáldott nyolcéves Billyt (akit a tízéves Will Tilston játszik) nem is szülei, hanem inkább egy dadus (Kelly Macdonald) neveli, hiszen anyja sem tudja, hogy mit kezdjen a gyerekkel. Margot Robbie-nak igazán testhezálló a neurotikus Mrs. Milne szerepe, de az ő háttérsztorija sokkal kevésbé van kibontva. A fókusz az apa és fia kapcsolatán van, amely akkor kerül az első igazi próbatétel elé, amikor a szórakozásra vágyó Mrs. Milne inkább visszamenekül Londonba, a dadus pedig kénytelen kis időre elutazni. Ez a néhány nap az, amely ihletet ad az írónak, aki a közös játék alapján megírja Christopher Robin – a Karinthy Frigyesnek tulajdonított fordításban Róbert Gida – és Winnie-the-Pooh, azaz Micimackó történetét.
Először inkább csak saját örömükre készülnek a történetek, de az első versecske publikálása után nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek szeretnének még Micimackóról olvasni. A filmből az nem derül ki, hogy hogyan és miért is lett annyira népszerű a könyv, csak az, hogy mekkora, a mai sztárok életéhez hasonló felhajtás övezte elsősorban a kisfiú életét. Magyarázatként mindössze csak egy elég erőltetett és suta mondat hangzik el a dadustól arról, hogy a háború után az emberek egy kis örömre vágytak, és ezt adta meg nekik Christopher Robin és játékmackója története.
A siker az írót is váratlanul éri, aki eleinte nem látja vagy nem akarta látni, hogy a nem kívánt figyelem mennyit árthat a kisfiának. A film második fele erre koncentrál: hogy
milyen élete lett kedvenc mackója miatt Christophernek, majd arra, hogyan próbált ebből kitörni.
A 21. században valószínűleg a Vekerdy Tamás életművét nem ismerő nézőknek sem kell nagyon elmagyarázni, hogy rosszat tehet egy gyereknek az, ha nem engedik, hogy gyerek legyen. A film ennek ellenére folyamatosan a szánkba rágja, hogy hiába gondolta mindenki azt, hogy az erdőszéli házban a plüssjátékaival játszó kisfiú a legboldogabb gyerek a világon, ez nem feltétlenül volt így.
Christopher Robin édesanyját Margot Robbie, dadáját pedig Kelly Macdonald játsza
Ez a kettőség vonul végig egyébként az egész filmen: egyrészt ott vannak a giccsbe hajló jelenetek arról, ahogy a fák ágain átszűrődő napfényben Milne és a kisfia játszik, illetve a gyönyörű vidéki tájkép láttán azon mereng, hogy ez az igazi boldogság. Mellettük pedig azok a fájdalmas jelenetek, amikor az íróra rájön a háborúból visszamaradt pánik, vagy azt látjuk, ahogy a kisfiút a saját szülei gyötrik.
A Viszlát, Christopher Robin alapjául Ann Thwaite A. A. Milne életről szóló, 1990-ben kiadott könyve szolgált, de a film sok tekintetben jelentősen eltér a valóságtól, illetve inkább egyfajta értelmezését adja annak. Az például nem világos, hogy Milne poszttraumás stressz szindrómában szenvedett-e, vagy már a háború előtt is voltak pszichés gondjai, felesége pedig nem volt annyira negatív figura, mint a filmben. A felnőtt Christopher visszaemlékezései pedig arra engednek következtetni, hogy a hírnév igazából csak akkor kezdte zavarni, amikor bentlakásos iskolába került, ahol társai folyamatosan bántották.
Mindenesetre nagyon érdekes, hogy a Billyt játszó, tényleg kis csodabogárnak tűnő Will Tilstont most hasonló médiafigyelem övezi az Egyesült Királyságban, mint annak idején Christopher Robint, akit eljátszott.
A Loving Vincent a világ első olyan filmje, amelyet teljes egészében kézzel festettek, méghozzá olajfestéses technikával, és mint ilyen, mindenképpen érdekes kísérlet. Filmélményként viszont sok kívánnivalót hagy maga után, hiszen pont a filmes jellegzetességek működnek benne a legkevésbé, így valószínűleg nem fogják elárasztani a festményfilmek még a művészmozikat sem.
Vincent van Gogh a világ egyik leghíresebb festője, akit jellegzetes stílusáról és tragikus életéről ismer mindenkit. Ezt a kettőt kapcsolja össze a Loving Vincent: úgy járja körül Van Gogh életének utolsó napjait, hogy az elmesélt történet közben magának a festőnek a képeit idézi meg. Ráadásul nemcsak formailag, hiszen a film képkockáit konkrét műalkotások inspirálták, sok esetben pedig egyenes Van Gogh tájképek és portrék reprodukciói.
Ezzel a művészettörténetben jártas nézőnek a ráismerés örömét is tartogatja a film, de az alkotók (a film nemzetközi stábbal lengyel és brit koprodukcióban készült) azokra is gondoltak, akik kevésbé műveltek Van Gogh-témában: a Loving Vincent végén elmagyarázzák, hogy ki kicsoda a történetben, és a megjelenő festmények egy részéről is szó van. A filmből az szintén kiderül, hogy állnak a kutatók a Van Gogh-sztori felfejtésével, hiszen a festő halála (és élete) körül még most is sok a rejtély.
A film története is erre épül tulajdonképpen: Van Gogh halála utána egy évvel egy ismerőse megpróbálja kideríteni, hogy
mi vezetett ahhoz, hogy a festő megölje magát.
A nyomozás kiindulópontját egy levél adja, amelyet Van Gogh a testvérének, Theónak írt, de már nem küldte el. A levél kézbesítésével az arles-i postás bízza meg a fiát, Armand Roulin-t, aki – mivel nem kifejezetten kedvelte a furcsa festőt – először ellenkezik. Végül mégis elindul a levéllel Theo Van Gogh-hoz, és miután Párizsban kiderül, hogy neki már nem tudja kézbesíteni, Auvers-sur-Ois-ba megy, ahol a festő utolsó napjait töltötte.
Elhatározza, hogy Van Gogh orvosának és barátjának, Paul Gachet-nak adja át a levelet, de amíg a kis faluban a Gachet-val való találkozásra vár, elkezdi érdekelni, hogy mi történhetett a festővel. A főszereplő tehát tulajdonképpen a Van Gogh nyomában járó Armand Roulin (Douglas Booth), aki egy idő után már nem kötelességnek, hanem személyes missziónak tekinti, hogy minden lehetőt megtudjon a festőről, és közben, mint egy coming of age-moziban, saját személyisége is fejlődik.
Armand Roulin sárga kabátban, a kép bal szélén az arles-i kocsmában
A nyomozásnak vannak izgalmas és kevésbé izgalmas elemei sajnos – például a sok a fekete-fehérre mázolt flashback – , korántsem szolgáltat a forgatókönyv elég alapanyagot ahhoz, hogy a különleges animációt leszámítva is érdekes legyen a Loving Vincent. Nyilván nem a történeten volt a hangsúly, hanem azon, hogy festészetet a filmmel ötvöző alkotás jöjjön létre, ami hatalmas vállalkozásnak bizonyult.
125 festőnek több mint 65 ezer képkockát kellett elkészítenie a másfél órás játékidőhöz, a Loving Vincent-ben viszont pont az nem néz ki igazán jól, ami a film médiumának lényege: a mozgókép és a montázs. A Van Gogh-imitációtól a látvány folyamatosan vibráló hatást kelt, ahogy mozognak a szereplők és változik a környezetük, ami a közelképeken még érdekes is tud lenni, viszont a totáloknál már kifejezetten idegesítő lehet.
A nézőnek határozottan hozzá kell szoknia ehhez a furcsa képélményhez, és ezután is a legtöbb, ami elmondható róla, hogy érdekes. Mivel a szűkebb képkivágások és statikusabb jelenetek működnek jobban, a színészi játék meg csak nagyon áttételesen tud érvényesülni. Az Oscar-jelölt Saorsie Ronan (Marguerite Gachet) ide vagy oda, az ember néha eltűnődik azon, hogy mi értelme is volt ezt a technikát filmkészítéshez alkalmazni. Mivel az olajfestményekre jellemző esztétikai minőségek sem jönnek át a mozivásznon,
leginkább csak az ötletet és a befektetett energiát lehet értékelni, hogy egy festőről festett film készült.
Most először.
Marguerite Gachet (Saoirse Ronan) a zongoránál
Több mint 120 Van Gogh-képet használtak fel a Loving Vincent-hez, és a két éves alkotófolyamatból egy évig tartott csak annak a kidolgozása, hogy hogyan lehetne ezeket mozgóképre átültetni. Majd a jeleneteket először eljátszották a színészek Van Gogh-festmények által inspirált díszletben, vagy zöld háttér előtt, hogy CGI technikával, utólag komponálják bele a festményeket a képbe.
A felvételek alapján festették meg a festők az animációhoz szükséges képkockákat, amiket aztán egyesével lefotóztak nagy felbontásban – tehát már legalább az ötödik áttételnél tartunk, ha tudja követni a kedves olvasó – és még egy kis utólagos számítógépes szín- és egyéb korrekcióra is szükség volt az animáláskor. Így a művészetelméleti kérdések iránt érdeklődők jót vitatkozhatnak azon, hogy amit láttunk, akkor tulajdonképpen mi is azon túl, hogy egy eddig ki nem próbált, elképesztően bonyolult és munkaigényes animációs technika. Lefestett film? Megfilmesített festmény? Festett mozgókép? Vagy valami teljesen más?
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
