Vesztegetés, hűtlen kezelés, közbeszerzési eljárásban kötött versenyt korlátozó megállapodás gyanújával feljelentést tesz „az Orbán-klán cégeiben elkövetett bűncselekmények miatt” a Momentum. Az MSZP költségvetési csalás gyanúja miatt teszi meg ugyanezt. AZ OLAF-jelentése szerint a szervezett bűnözés gyanúja is felmerül az ügyben.
A Momentum szerint fordulópont állt be az Elios-ügyben azzal, hogy a 24.hu megszerezte a jelentést, amelyet a napokban több cikkben tesznek majd közzé. Ezután „az ügyészség nem gyárthat mentségeket, tennie kell a dolgát: nyomozzon és emeljen vádat”. Ha ez nem történik meg, az azt bizonyítja, hogy a Fidesz akadályozza az igazságszolgáltatás működését a korrupt politikusai érdekében – írják közleményükben.
A párt úgy véli, hogy ami eddig kiderült Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a volt cége kapcsán, az
egy normális országban már tíz év letöltendő börtönbüntetést jelentene.
A 24.hu arról írt, hogy a jelentés szerint akár a szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amelyet az OLAF feltárt az Elios-ügyben. A csalás elleni hivatal ugyanis egész hálózatot azonosított, amely részt vett a visszaélésben: az Elios Innovatívval tulajdonosi vagy személyi szálakon összekapcsolható cégeket és tanácsadókat. A céghez kötődő közbeszerzések közül a vizsgált 35 projekt mindegyikében felmerült a visszaélés gyanúja, de 17 pályázatnál a szervezett csalási mechanizmusra utaló jeleket is megtalálta az OLAF.
A pályázatokat nem a piaci körülményekre hivatkozva írták meg, hanem az volt a lényeg, hogy még éppen megfeleljenek az elvárt feltételeknek (amelyeket volt, hogy eleve a cégre szabtak), de a lehető legtöbb pénzt kapják meg a közvilágítási munkákért az önkormányzatoktól. Az OLAF szerint ezek a machinációk a költségvetési csalás bűntettének felelnek meg a magyar jogrendben, de a hivatal azt javasolja, hogy azt is vizsgálják meg a magyar hatóságok, hogy lehet-e szervezett bűnözésről beszélni a visszaélések kapcsán.
Az MSZP-től Molnár Gyula és Harangozó Tamás tartott sajtótájékoztatót a témában, ahol bejelentették, hogy ők is feljelentést tesznek különösen nagy értékben elkövetett költségvetési csalás elkövetése miatt, mert
hozzájutottak a szolnoki visszaélésekre vonatkozó részéhez a jelentésnek.
Honlapjukon nyilvánosságra is hozták a 14 pontból álló levelet, amit 2017 októberében Szalay Ferenc szolnoki fideszes polgármesternek küldtek ezzel kapcsolatban. A párt szerint a kormány, a Fidesz és valószínűleg a nyomozó hatóságok is legkésőbb 2017 októbere óta ismerik a részleteit a csalássorozatnak, és ezt eltitkolták az ország elől.
A többi ellenzéki párt is foglalkozik a jelentéssel: Jávor Benedek a Párbeszédtől pedig a Facebookon reagált a hírre: „Ízlelgessük:
a magyar miniszterelnök családja bűnszervezetként működik.
Polt Péter legyen a talpán, aki ebből kimossa őket. … Ha létezik politikai atombomba, ez az. Lássuk, a Fidesz választói túlélnek-e egy atomcsapást” – írta.
A Jobbik délutánra hirdetett sajtótájékoztatót az ügyben azzal a címmel, hogy nem hagyják következmények nélkül Orbán családi cégének csalását. Vona Gábor pártelnök pedig így reagált a Facebookon: „Isten, haza, család? Csak az utolsó maradt. Pénz, Felcsút, család.”
Ha évek múlva is emlegetni fogjuk még A világ összes pénzét, az valószínűleg Christopher Plummer beugrása miatt lesz, amivel Ridley Scott megmentette az eredetileg Kevin Spacey szerepeltetésével készült filmjét, nem pedig azért, mert annyira kiemelkedő alkotás született a rendező életművében. Kicsit olyan, mintha Scott maga sem tudta volna eldönteni, mi érdekli leginkább a Getty örökös emberrablós sztorijában.
Nagyon érdekes és komplex történetet dolgoz fel A világ összes pénze, amelynek ráadásul még valóságalapja is van – amint arra a film elején és végén is figyelmeztetnek, nehogy véletlenül megfeledkezzünk róla. Ridley Scott persze jócskán alakított az eredeti eseményeken a „drámai hatás fokozása” érdekében, de annyira igyekezett minél többet elmesélni a Getty család mesébe illő történetéből, hogy pont emiatt marad hiányérzetünk, hiszen semmiről és senkiről nem tudtunk meg eleget. Ha A világ összes pénze középpontjába helyezett emberrablós alaptörténetet vesszük, az nem elég izgalmas, feszültségteli vagy éppen akciódús egy ilyen témájú filmhez, ha idősebb J. P. Getty és családi kapcsolatai bemutatását, az pedig nem elég árnyalt és következetes. De ha esetleg Ridley Scott a pénz romboló hatásáról akart elmélkedni egy családi drámán keresztül, akkor viszont túl sok az akció, a mellékszereplő és minden egyéb körítés, ami elvonja a figyelmünket erről.
Christopher Plummer J. P. Gettyként Forrás: Freeman Film
Ettől függetlenül nem rossz film A világ összes pénze: hiszen az alaptörténet tényleg érdekes, jók a szereplők, és élvezet nézni azt a hihetetlenül kidolgozott 70-es évekbeli miliőt, amit elénk tárnak az alkotók. Az pedig egyáltalán nem érződik, hogy Christopher Plummer az utolsó utáni pillanatban ugrott be a szexuális zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey helyett. Már az egész filmet leforgatták, amikor Spacey-t megvádolták, és ezzel A világ összes pénze sorsa is kérdésessé vált, hiszen nem szerencsés egy bukott sztárral eladni egy filmet. Ridley Scott úgy döntött, hogy újraforgatja az olajmágnást, J. P. Gettyt játszó Spacey jeleneteit, és Christopher Plummert kérte fel a szerepre. Állítólag eredetileg is Plummert szerette volna, de a stúdió Spacey-t akarta, hogy több sztár legyen a filmben. Mi tagadás, Spacey-nak nagy gyakorlata van a hatalomért – vagy ez esetben konkrétan a pénzért – másokon átgázoló, morálisan igencsak megkérdőjelezhető döntéseket hozó karakterek alakításában (illetve az őt vádolók vallomásai alapján ez a viselkedés tőle sem áll éppen távol), de azt már sohasem tudjuk meg, hogy ő mit varázsolt volna Gettyként. Plummer viszont teljesen jól megoldja a feladatot, olyannyira, hogy Oscarra is jelölték érte.
Az is szerencsés, hogy nem egy nyolcvanévesnek maszkírozott hatvanévest kell nézni az idő nagy részében, viszont így meg a J. P. Getty meggazdagodásának történetét bemutató jelenetek lettek hiteltelenek. Más kérdés, hogy ezekre egyáltalán miért volt szükség. Ridley Scott valamiért fontosnak tartotta megmutatni azt, ahogyan Getty az ötvenes években szaúdiakkal tárgyal az olajkitermelésről, hogy aztán eljusson odáig, hogy őt tartják a világ leggazdagabb emberének. Ráadásul ezeket a részeket az elrabolt fiú narrációja vezeti fel, ami szintén nem túl izgalmas megoldás. A családtörténetből kiragadott néhány jelenet nyilván nem elég ahhoz, hogy hiteles képet adjon arról, miért csak ügyvédeken meg más közvetítőkön keresztül kommunikálnak egymással a rokonok, és az sem sokkal jobb megoldás, mikor suta párbeszédekből kéne visszafejtenünk a sérelmek eredetét.
Charlie Plummer mint John Paul Getty III Forrás: Freeman Film
De valami hátteret kellett adni annak magyarázatára, hogy
miért nem hajlandó egy felfoghatatlanul gazdag ember egy fillért sem adni azoknak, akik Rómában elrabolták az unokáját,
méghozzá a szívének legkedvesebbet. És itt kezdődik valójában az emberrablós történet, amit szintén elég felemásan mutat be a film. Megvannak a műfaj szokásos kellékei, de nyilvánvaló, hogy nem az akciózás volt a lényeg, sokkal inkább az, hogy milyen harcot kell vívnia az anyának, Gail Gettynek (Michelle Williams) az apósával azért a rongyos néhány millió dollárért. Közben arra is kitér a film, hogy milyen médiaszenzáció lett a sztoriból, hogy mennyire megbízhatatlan az olasz rendőrség, illetve az öreg Getty különc szokásaival kapcsolatos anekdotikus elemekben sincs hiány, ami önmagában mind érdekes, de megint csak az történik, hogy feldob bizonyos témákat a film, aminek kifejtésére még a több mint kétórás játékidő sem elég.
Eléggé a levegőben lóg Mark Wahlberg karaktere is, aki korábban a CIA-nak dolgozott tárgyalóként, majd pedig a Getty-birodalom szolgálatába állított a tapasztalatait, és feladatául kapja, hogy minél gyorsabban és olcsóbban hozza haza az unokát. Az elrabolt fiúról sem tudunk meg túl sokat, csak azt, hogy nehezen birkózik meg nem mindennapi családi háttérével, és mivel kamasz, egyébként is fura. Nem jut idő arra sem, hogy a családi dinamikával részletesen foglalkozzon a film Gail Getty és apósa viszonyán kívül, pedig talán ez lenne a legérdekesebb:
hogyan alakítja és torzítja még a legszorosabb kapcsolatokat is a hihetetlen vagyon,
vagy éppen annak csak az árnyéka. Hiszen akármit is csinálnak, ez az örökség folyton rávetül a Getty ivadékokra. Érzékelteti A világ összes pénze, hogy egyszerre menekülnének előle, hogy ne legyenek olyanok, mint a magányos öreg Getty, de ugyanakkor meg nem is tudnak elszakadni a pénz vonzásától. Személy szerint én ezt a vonatkozását néztem volna legszívesebben a történetnek, de bármit is választott volna Ridley Scott, valószínűleg sokkal jobb film lenne A világ összes pénze, mint így, hogy ennyire nagyszabású akart lenni.
Úgy tűnik, beindult a Testről és lélekről kampánya – legalábbis erre utal, hogy a napokban több cikk is megjelent az Oscar-díjra jelölt magyar filmről amerikai lapokban. A Los Angeles Times kritikusa ódákat zengett Enyedi Ildikó alkotásáról, amely egyébként mától érhető el a Netflixen az USA-ban.
Kenneth Turan filmkritikus már a címben mágikus moziélménynek nevezte a Testről és lélekről-t, amely szerinte méltán az egyik legünnepeltebb filmje az évnek. A Los Angeles Times-ban csütörtökön megjelent cikkében arról ír, hogy a Testről és lélekről olyan, mint a legjobb álmaink:
egyszerre ismerős, mégis csodálatosan különös, amelyben kivételes filmkészítői ötletekkel lehet találkozni.
Leírja, hogy Enyedi Ildikónak már a bemutatkozó filmje, a Az én XX. századom is emlékezetes volt, de 18 éve nem készített nagyjátékfilmet. Turan szerint a Testről és lélekről egy egyszerűségében is briliáns ötletre épül, amely tökéletesen ötvözi a mágikust a nagyon is világival (a film főszereplői, Mária és Endre ugyanazt álmodják, és ez a ráismerés hozza egymáshoz közel őket a való életben). A kritikus Herbai Máté operatőr teljesítményét is külön kiemeli, mint ami képileg is megjeleníti ezt a kettősséget.
Az Európai Filmdíjat elnyerő Borbély Alexandráról azt írja, hogy lenyűgözően profi, és meggyőzően ábrázolja a sebezhető Máriát, és azt is hangsúlyozza, hogy a másik főszereplő, Morcsányi Géza nem színész, hanem az ország egyik legfontosabb irodalmi szakembere. Egyetlen negatívumként a kritikus azt említi meg, hogy mozikban nem lehet látni a filmet, csak a Netflixen, így nagyvásznon nem élvezhető az alkotás. A cikket viszont azzal zárja, hogy bárhogyan is nézzük, hálásnak kell lennünk azért, hogy átélhetjük azt az élményt, amelyet a film jelent.
A kanadai National Post is azt emeli ki, hogy a Testről és lélekről az egyetlen olyan a legjobb idegennyelvű film kategóriájában versenyző alkotások közül, ami nem látható moziban, ami nagy kár azoknak, akiknek nincs Netflixe. A kritikus itt is arról ír, hogy a film a mágikus történetet egy nagyon is prózai közegbe, egy vágóhídra helyezi. Az egyetlen hibának azt látja, hogy Enyedi sok érdekes mellékkaraktert vezet be, akikkel azonban később nem törődik eléggé.
A Netflixre egyébként ma, február 2-án került fel a film, de Magyarországon csak később lesz látható a streamingszolgáltatónál, viszont cserébe 39 hazai moziban vetítik országszerte a Testről és lélekről-t.
Jogos lenne egy esetleges sztrájk, márciusig viszont biztosan nem lesz munkabeszüntetés a Magyar Állami Operaházban, pedig a dolgozók kollektív szerződéséről szóló tárgyalások nem haladtak előre – tudta meg a FüHü.
Legutóbb decemberben írtunk a munkaügyi vitáról, amely több mint fél éve zajlik a három operaházi szakszervezet és az intézmény vezetősége között. Akkor Rotter Oszkár, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének az elnöke a FüHü-nek elmondta, hogy a hivatalos bírósági dokumentumra várnak arról, hogy jogosan sztrájkolnának a kollektív szerződésért. Most kiderült, hogy januárban megkapták az erről szóló írást, de sztrájk egyelőre nem lesz.
A tárgyalásokat az új évben is folytatták a vezetőséggel, de egy helyben toporognak
– mondta kérdésünkre Rotter Oszkár. Mivel pedig a társulat határon túli turnéra indul, márciusig nem is folytatják az egyeztetést, és sztrájkról is csak utána lehet szó. Tehát hiába lenne jogos a munkabeszüntetés, márciusig biztos nem élnek ezzel a lehetőséggel, ami először nyáron került szóba, mint végső fegyver a kollektív szerződésekért folyó harcban.
A FüHü a Magyar Állami Operaház vezetését is megkérdezte arról, hogy állnak a tárgyalásokkal. Ókovács Szilveszter főigazgató az intézmény sajtóosztályán keresztül ezt a választ juttatta el nekünk:
„2017. július 30-tól nincs KSZ (kollektív szerződés, a szerk.), de azóta is van Opera, sőt!
2017. augusztus 1-től van sztrájkkészültség, de nincs sikeres sztrájk.
2017. szeptember 1-től az operai dolgozók terhelése átlagosan csökkent.
2017. januárjától és februárjától, továbbá 2018. februárjától az operai dolgozók illetménye jelentősen nő.
A tárgyalások folyamatosak hónapról hónapra, de nincs megegyezés, a karaván viszont halad tovább.”
Olyannyira, hogy az Operaház több mint harminc év után a múlt héten mutatta be Gershwin Porgy és Bess című operáját úgy, hogy a jogörökösök tiltakozása ellenére figyelmen kívül hagyta a színes bőrű énekesekre vonatkozó kikötést.
Nem érkezett válasz az EMMI-től, ezért magasabb szinten próbálkoznak a diáktüntetők: magát a miniszterelnököt hívták vitára az oktatásról. Ha ez nem jön össze, jöhet az újabb demonstráció.
Sajtótájékoztatót tartottak a Ne menj suliba! szervezői, miután szerda este lejárt a határidő, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma kapott tőlük arra, hogy reagáljon a január 19-i tüntetésen bejelentett követeléseikre. A minisztérium elé szervezett eseményen néhány tucat diák, és rengeteg újságíró volt jelen, komoly rendőri biztosítás mellett. A diákok először mécseseket gyújtottak meg, közben felolvasták a követeléseiket, amelyek többek között a tanórák csökkentéséről, a szabad tankkönyvválasztásról, az ideológiasemleges oktatásról, a nulladik órák eltörléséről, a felsőoktatási keretszámok visszaállításáról és a diákönkormányzatok szerepének növeléséről szólnak. Majd közösen számoltak vissza 18 óráig – eddig lett volna ideje válaszolni a minisztériumnak.
A szervezők ekkor közölték: semmilyen választ nem kaptak a levélben elküldött 12 pontra, amellyel azonnali változást szeretnének elérni az oktatásban. Hangsúlyozták, hogy ez egyébként is csak a kezdet lenne, hiszen a teljes oktatási rendszer átalakítására szükség van, de ha reagált volna az EMMI, az annak a jele lett volna, hogy hajlandóak tárgyalni a diákokkal. Mivel ez nem történt meg, a független diákparlamentes Gyetvai Viktor azt a következtetést vonta le, hogy
nem törődnek a diákok véleményével az oktatás kérdésében.
Gyetvai Viktor beszél újságíróktól körülvéve a sajtótájékoztatón. Forrás: FüHü
Ezért bejelentették a következő lépést: még magasabb szintre viszik az ügyet, a kormányfőhöz fordulnak, magát Orbán Viktort hívják nyilvános vitára. Azt szeretnék elérni, hogy Orbán, aki fontos szerepet töltött be a rendszerváltásban, az oktatási rendszerváltásban is segítsen, és az érintettekkel egyeztessen a kérdéséről. Ehhez szintén megadtak egy határidőt:
a miniszterelnöknek február 8-ig van ideje eleget tenni a diáktüntetők felhívásának,
ha pedig erre nem hajlandó, február 23-án „nagy megmozdulás” lesz Budapesten – mondta Gyetvai. Erre az esetleges újabb tüntetésre a diákok és a tanárok mellett minden felelős állampolgárt várnak a szervezők.
A bejelentéssel kapcsolatban egyből felvetődött a kérdés, hogy miután az EMMI-től és annak vezetőjétől, Balog Zoltántól nem kaptak választ, mennyire komolyan számítanak arra, hogy maga a kormányfő majd foglalkozik követeléseikkel. A szervezők erre mondták, hogy optimisták, hiszen az oktatással valójában az ország jövője a tét.
A FüHü is megkereste a hét elején az EMMI-t: arról kérdeztük a minisztérium sajtóosztályát, hogy terveznek-e reagálni a diákok 12 pontjára, illetve foglalkoznak-e egyáltalán a követeléseikkel. Konkrét választ mi sem kaptunk, a levelükben csak általánosságban van szó arról, hogy széles körű párbeszéd szükséges, és ebben a diákok véleménye is számít.
„A január 19-ei diáktüntetéssel kapcsolatban a kormány álláspontját már többször világossá tette: Magyarország demokrácia, ahol szólás és véleményszabadság van. A kormány célja, hogy minden magyar fiatal versenyképes tudást kapjon. Az oktatásban mindig széleskörű párbeszédre van szükség, ebben a párbeszédben a pedagógusok, az oktatási szakemberek, a szülők mellett, természetesen a diákok véleménye is számít” – írták.
Miközben a Testről és lélekről egy felemelő alkotás arról, hogy minden nehézség ellenére is rátalálhat az emberre az igazi szeretet, orosz vetélytársa végtelenül lehangoló képet fest érzelmi életünkről. A Szeretet nélkül, amelyet Enyedi Ildikó filmjével együtt a legjobb idegennyelvű film Oscar-díjára jelöltek, kímélet nélkül mutatja be, hogyan adják át egymásnak az emberek a feltétel nélküli szeretet hiányából adódó frusztrációjukat, tönkretéve ezzel a körülöttük lévők életét.
Nem könnyű végignézni Andrej Zvjagincev filmjét, aki már másodszor van versenyben a kategória Oscarjáért, hiszen 2015-ben a Leviatán miatt is jelölték, de végül „csak” Golden Globe-ot nyert. A Szeretet nélkül tulajdonképpen olyan, mintha a rendező arra kényszerítene, hogy a lehető legközelebbről kövessük nyomon olyan emberek kínlódását, akikről a hétköznapokban inkább elfordítanánk a tekintetünket. Hiszen általában úgysem avatkozhatunk bele abba, hogy valaki hogyan neveli félre a gyerekét, vagy teszi pokollá házastársa életét. A Szeretet nélkül viszont mindezt kendőzetlenül tárja elénk egy diszfunkcionális család életén keresztül, amely a szemünk láttára válik a szörnyűből elviselhetetlenné.
A Szeretet nélkül címe nem árul zsákbamacskát: ebben a filmben pont azok nem bírják elviselni a másikat, akik elvileg a legközelebbi szerettei egymásnak. Adott egy válófélben lévő pár, Zsenya (Mariana Szpivák) és Borisz (Alexej Rozin), akik már régen nem éreznek mást ebben a kapcsolatban, csak gyűlöletet és megvetést, és ezt minden adandó alkalommal ki is nyilvánítják a másiknak, hiszen még kénytelenek egy háztartásban élni. Nyilván ez sem egy szép téma, de sajnos elég hétköznapi, viszont ennél sokkolóbb az, ahogy a közös gyerekükkel bánnak. A 12 éves Aljosát (Matvej Novikov) egyikük sem szeretné magához venni, és miután a nagyi sem kér belőle, úgy döntenek, otthonba adják a gyereket. A kisfiú ép, egészséges, csak éppen nem szeretik eléggé a szülei, akik már
annyira továbblépnének új, nem közös életükbe, hogy inkább elhárítják a gyerekkel járó felelősséget.
Merész téma, hiszen szörnyű házasságot vagy egyedülálló apát/anyát gyakran látni filmeken, de olyan szülőt, pláne anyát, aki nem tudja szeretni a gyerekét, már ritkábban (a szintén nagyon fájdalmas Beszélnünk kell Kevinről juthat eszünkbe ebben a témában), és a Szeretet nélkül-ben még a felelősségérzet sem munkál eléggé Zsenyában. Pedig látszólag Aljosának megfelelően gondját viselték eddig: a fiú úgynevezett rendezett környezetben él, a szülőknek viszonylag jó állása van, a gyerek iskolába jár, megfelelően táplálják, van rendes szobája – csak éppen érzelmileg teljesen elhanyagolják. Először úgy tűnik, főként az anya a hibás abban, hogy Aljosa ilyen légkörben él, és a bennünk élő sztereotípiák miatt nyilván az ő közönye fáj jobban a nézőnek.
Pedig az apa sem jobb: látszik rajta a bűntudat, de inkább lelép otthonról, és elvárja, hogy a felesége viselje gondját a gyereknek, amíg meg nem szabadulnak tőle. Arra, hogy Borisz miért lett ilyen, elsősorban a felesége szeretetmegvonása, és már terhes új barátnője lehet a válasz, Zsenya esetében pedig egyértelművé teszi a film, hogy ő is hasonló környezetben nőtt fel.
Saját anyja sem szerette őt, így ő is képtelen volt örülni születendő gyerekének
– ahogy ezt ki is fejti új szerelmének, amikor már éppen érzelemmentes szörnyetegnek gondolnánk a nőt. Kiderül, hogy nagyon is tisztában van azzal, hogy amit tesz, mennyire elítélendő, sőt, még azzal is, hogy a saját anyja rossz példáját viszi tovább. Mégis így dönt eljövendő boldogsága érdekében, és nézőként képtelenek vagyunk felmenteni, hiába kerülünk mi is szembe a tényleg szörnyű nagymamával, akinek egyébként biztos van egy hasonló háttértörténete.
Forrás: Mozinet
A szülők életét hosszasan mutatja a film, de, habár gyakorlatilag ő film a központi alakja, Aljosáról alig tudunk meg valamit. Az anyja szerint kezelhetetlen és goromba, viszont ha valakit, őt nem lehet hibáztatni ezért. Komoly, befelé forduló fiúnak tűnik, aki csendesen szenved, de több nem derül ki róla, ami összhangban van azzal, hogy a saját szülei sem ismerik őt. Mégis letaglózó, hogy
majdnem két nap után tűnik fel nekik, hogy eltűnt.
Innentől kezdve a film arról szól, hogyan próbálják előkeríteni Aljosát, de úgy tűnik, itt is inkább az ezzel járó kényelmetlenség, meg a bűntudat, és nem gyerekük hiánya az, ami megviseli a szülőket. Szimbolikus jelentőségű, hogy valójában egy rakás idegen fekteti a legtöbb energiát Aljosa felkutatásába, hiszen még a rendőrséget sem nagyon foglalkoztatja egy kamaszfiú eltűnése. Ebben a helyzetben nem lehet és nincs is happy end, Zvjagincev pedig igazából le sem zárja a filmjét. Látjuk, hogy az élet Aljosával vagy nélküle, de megy tovább, viszont mivel nem pszichopatákról, csak nem túl jó emberekről szól a film, a rengeteg sérelem mindenkiben tovább munkálkodik, és feldolgozatlanul cipelik tovább a következő kapcsolatba, vagy adják tovább a következő generációnak.
A Szeretet nélkül-ben az erős sztori – a Testről és lélekről-höz hasonlóan – különleges képi világgal is társul. A film viszont néha kicsit vontatottnak is tűnhet a magányt és az ürességet újra meg újra az arcunkba toló, a szenvedést elnyújtó snittekkel, ezért érdekes kérdés, hogy az Oscarról döntő amerikai Filmművészteti és Filmtudományi Akadémia szavazói veszik-e maguknak a fáradságot, hogy kitegyék magukat annak a gyötrelemnek, amit a film megnézése jelent. Ez utóbbi megjegyzéssel senkit sem szeretnénk eltántorítani a Szeretet nélkül-től, hiszen már csak azért is érdemes végigszenvednünk a főszereplőkkel ezt a két órát, hogy elgondolkozzunk a saját kapcsolatainkon, illetve bepillantsunk a mai orosz valóságba, amiről szintén elég lesújtó látletet ad a film. De azért reméljük, hogy idén a pozitív üzenet lesz a nyerő az Oscaron.
Bár voltak olyan nézők, akik tényleg aggódtak, hogy esetleg elmarad az előadás, szombaton több mint harminc év után, a tiltást megtörve fehér énekesekkel mutatták be a Porgy és Besst Magyarországon. Azt már nem tehetjük hozzá, hogy gond nélkül ment le a bemutató az Erkel Színházban, hiszen majd harminc perc csúszással kezdődött az előadás, és politikai korrektségből is van még mit tanulnia a Magyar Állami Operaháznak – bár ez manapság egyre kevésbé elvárás, sőt.
Hosszasan lehet vitázni arról, hogy mennyire szép húzás a jogtulajdonosok kifogásai ellenében bemutatni egy darabot, és arról is, hogy melyik gesztust lehet inkább lerasszistázni: azt, hogy Ira Gershwin végrendelete értelmében, a szokást mintegy írásban rögzítve, csak feketebőrű énekesek szerepeltetéséhez járulnak hozzá az örökösök a Porgy és Bessben, vagy azt, hogy egy magyar színház ennek ellenére, gyakorlatilag egy kiskaput kihasználva figyelmen kívül hagyja ezt. Komplex problémáról van szó, amelyben Ókovács Szilveszter főigazgató egyértelművé tette az álláspontját: a jogtulajdonosok tiltakozás ellenére, az „all-black cast” kitételt figyelmen kívül hagyva, hazai énekesek előadásában mutatta be a Magyar Állami Operaház január 27-én George Gershwin Porgy és Bess című operáját a budapesti Erkel Színházban, Almási-Tóth András rendezésében. Erre az adott lehetőséget, hogy az Opera által aláírt szerződésben állítólg ez a kitétel nem szerepel, így az idei négy előadást megtartják, de persze a következő évadban is játszani szeretnék a betanult darabot – Ókovács pedig ezért akár perre is menne. A FüHü-nek az Opera sajtóosztálya azt a tájékoztatást adta, hogy megvárják az utolsó, február 8-i előadást, és másnap elküldik az új, a következő három évad dátumaira szóló engedélykérő levelet. „Ha erre a rasszista kitétel miatt nemleges válasz jön, akkor új fejezethez ér a vita, amely innentől már teljesen a nyilvánosság előtt zajlik majd.
Főigazgató úr biztos abban, hogy a következő három évadban a Porgy szerepelni fog az Erkel Színház műsorán”
– írták.
Ókovács Szilveszter egyébként azt, hogy a jogörökösök akarata ellenére így játszák a darabot, azzal indokolta, hogy az opera egyetemes művészeti érték, ezért nem lenne szabad egy darabot bőrszín alapján kisajátítani, annál is inkább, mert absztrakciós műfajról van szó.
A művészet szabadságáért való kiállás mellett azonban úgy tűnik, a főigazgató presztízskérdést is csinált a fehér Porgy és Bessből. Az Origón a bemutató napján megjelent publicisztikájában így fogalmazott: „mindjárt indul a Porgy operatörténetileg mindenféleképpen jegyzett „fehér” premierje.”
Az örökösök tiltakozása nyomán annyi történt, hogy a plakátokon és más, az előadással kapcsolatos reklámokon, hirdetéseken a kifogásukat feltüntették, ennek megfelelően a bemutatón megvásárolható műsorfüzeten is ott virított a piros felirat:
„A Porgy és Bess bemutatása jelen formában nem engedélyezett, és ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel”.
A Porgy és Bess újabb magyarországi bemutatójának egyébként nyilván nem tett rosszat a körülötte zajló hírverés: nagy az érdeklődés a négy előadásra, akit érdekel Gershwin operája, igyekszik most megnézni, hátha jövőre már nem lesz műsoron. Sokan még szombaton is aggódtak a nézők közül, vagy legalábbis viccelődtek azon, hogy mi lesz, ha mégsem tartják meg az előadást. A premiert természetesen megtartották, de azért nem sikerült simára az operatörténeti pillanat: majdnem félórás csúszással tudták megkezdeni az előadást az Erkelben, mert meghibásodott a színpadi világítást vezérlő elektronika. A problémát maga Ókovács Szilveszter jelentette be a színpadon, miután több mint tíz perce várt a közönség a kezdésre.
Jelenet George Gershwin, DuBose és Dorothy Heyward, Ira Gershwin Porgy és Bess címû operájának próbáján a budapesti Erkel Színházban 2018. január 25-én MTI Fotó: Mónus Márton
Mivel jeles eseményről volt szó, nyilván frusztrálta a főigazgatót a probléma, ebből azonban semmi nem látszott. Még kétszer kellett megjelennie, hogy kezelje a majdnem félórásra duzzadt csúszás problémáját, de végig teljesen fesztelen volt, részletesen elmagyarázta a hiba okát, és viccel ütötte el a kellemetlenséget. Például azzal, hogy, ha majd az Erkel felújításáért is lobbizni akar, a premier közönsége lesz a tanúja rá, hogy szükség van erre. Vagy azzal, hogy
ne aggódjunk, nem fekete kezek vannak a dologban.
A művészet szabadságáért kiálló Ókovácsnak ez a megjegyzése derültséget, de vélhetőleg sokakban visszatetszést is keltett. Azon túl, hogy az ilyen viccelődés politikailag teljesen inkorrekt – bár ez egyre kevésbé jelent problémát a közbeszédben -, különösen egy, a rasszizmus problémájával ennyire átitatódott mű esetében ízléstelen.
Ezt pedig nem mi akarjuk ráhúzni az előadásra: ahogy a FüHü-nek küldött válaszból is kitűnik, a főigazgató az, aki szerint egyenesen a fehérekkel szembeni rasszizmus az all-black cast kitétel. Az Opera abban a sajtóközleményben is kijátszotta a rasszizmuskártyát, amelyet a „fehér” premier kapcsán körbeküldött, és az operawire.com-on is megjelent. Arra hívták fel a figyelmet, hogy egyesek magát George Gershwint is rasszistának tartották azért, ahogyan az afroamerikaiakat ábrázolja a műben, pedig, ahogy az Opera hangsúlyozza, mi sem állt távolabb a zeneszerzőtől. Ezen logika mentén szerintük a darab bemutatásakor sem illik rasszistának lenni a másik irányból. Ez akár még elfogadható érv is lenne, viszont ha ekkora az egyenlőség, akkor talán a darab premierjén sem szerencsés bajkeverő fekete kezekkel viccelődni. A megjegyzés ráadásul teljesen értelmetlen, mert a Porgy és Bess szereposztásáról végrendelkező, a librettót jegyző Ira Gershwin maga is fehér volt (csak döntésével a fekete énekeseket szerette volna támogatni), ezért ha valakik megakadályozhatták volna a bemutatót, azok sokkal inkább fehér kezek.
A PC-ből egyébként másoknak is lenne hová fejlődniük az intézményben. A szombati bemutató előtt tartott Hangoló című programon – amely egyébként nagyon hasznos és jó kezdeményezés -, a darabot úgy ismertették, hogy végig négerezték a benne szereplő karaktereket, egy ponton pedig az is elhangzott, hogy Porgy, mit tegyünk, nyomorék. Pedig erre az állapotra is van már szebb szavunk, már ha ilyesmire van még bármiféle igény 2018-ban Magyarországon.
Ókovács Szilveszter a csúszás miatt, még az előadás megkezdése előtt kompenzációt ajánlott fel a premier nézőinek: az igényeket a porgy@opera.hu email címre várják, névvel, címmel és a szombati előadásra szóló jegy fotójával – közölte kérdésünkre az intézmény. Kárpótlásként az Opera a minden magyar újszülötthöz eljutatott Útravaló című CD-jének 2018-as kiadását ajánlotta fel, ami az Opera Gyermekkar első önálló albuma. A lemezen Szőnyi Erzsébet A makrancos királylány című kétfelvonásos meseoperája és Kodály Zoltán, Kocsár Miklós, Esterházy Pál, Karai József és John Rutter egy-egy vallásos ihletettségű műve szerepel.
A múlt pénteki tüntetés egyik fő szervezője, Gyetvai Viktor a FüHü-nek arról beszélt, hogy még nem reagált az Emberi Erőforrások Minsztériuma a követeléseikre. Ha ez így marad, újabb tüntetést jelentenek be, de másféle megmozdulásokra is kell számítani. Azt pedig ők sem értik, hogy miért foglalták le a rendőrök az egyik szónokuk számítógépét, de Gyetvai szerint a tüntetésen nem szolgáltattak jogalapot erre.
Pontosan egy hete, január 19-én tartottak a Ne menj suliba! akció keretében több ezres tüntetést a Parlamentnél. A diákok 12 pontban foglalták össze, hogy szerintük mit kellene megváltoztatni az oktatási rendszerben, és ezt be is nyújtották a EMMI-nek. Reakció azonban nem érkezett még erre – mondta a FüHü-nek Gyetvai Viktor a Független Diákparlamenttől. A határidő január 31-én jár le, tehát még van néhány napja válaszolni a minisztériumnak, azonban ha érdemben nem reagálnak, aznap bejelentik az újabb megmozdulást.
Gyetvai hozzátette, hogy
nem csak tüntetésekre kell számítani, váratlan, kreatív akciókra is készülnek,
hogy megmutassák a diákság erejét. Ehhez a tüntetés Facebook-oldalán kerestek aktivistákat, és a szervező elmondta, hogy sokan jelentkeztek már vidékről is. Gyetvai szerint ez azért fontos, mert egyébként is törekednek arra, hogy ne csak a budapestiek ügye legyen a demonstráció.
Megkérdeztük arról is, hogy az egyik felszólalójuk számítógépeit csütörtökön lefoglalták a rendőrök. A több megmozdulásban is aktív Rékasi Zsigmondról, Rékasi Károly és Détár Enikő fiáról van szó, aki csütörtökön írta meg a Facebookon, hogy náluk jártak a rendőrök. Gyetvai elmondta, hogy az ügy hátterében valószínűleg az áll, hogy Rékasi Zsigmond néhány fiatallal a tüntetés hivatalos vége után is az utcán maradt, és az Oktogon felé vonultak. A KRESZ megsértése miatt igazoltatták őket a rendőrök, és Rékasiék vitába keveredtek velük arról, hogy vonulásuk spontán demonstrációnak tekinthető-e, vagy jogosulatlanul használják az úttestet.
Gyetvai szerint maximum szabálysértést követhettek el Rékasiék, és nem értik, hogy miért foglalták le a számítógépeit, hiszen ez csak büntetőeljárás esetében lehetséges, erre pedig tudomása szerint nem szolgáltattak okot.
A Mérce az ügyben megkereste a BRFK sajtóosztályát, ahonnan azt válaszolták, hogy folyamatban lévő büntetőeljárásban nem adhatnak tájékoztatást. Ez azt jelenti, maga
a lefoglalás büntetőeljárással van kapcsolatban.
Azt viszont még nem lehet tudni, hogy az eljárás összefüggésben áll-e a pénteki tüntetéssel, de Gyetvai szerint valószínűleg igen, és ijesztő, hogy ez megtörténhetett az egyik szónokukkal. Rékasi Zsigmond egyelőre várja a hivatalos papírokat, és a TASZ-hoz szeretne fordulni segítségért.
A héten derült ki, hogy hat Oscarra jelölték Paul Thomas Anderson új filmjét, de már előtte is nagy érdeklődés övezte a Fantomszálat, hiszen Daniel Day-Lewis utolsó filmszerepéről van szó: nyáron terjedt el a hír, hogy visszavonul a színészettől. Az 50-es évek Londonjában játszódó Fantomszállal, amelyben egy híres, de nagyon nehéz természetű divattervezőt alakít, méltóképpen búcsúzik a közönségtől a 60 éves színész.
Reynolds Woodcock (Daniel Day-Lewis) a legfelsőbb köröket öltözteti Londonban: hercegnők és milliomosok járnak hozzá, akár külföldről is, hogy személyre szabott ruhákat rendeljenek tőle. Woodcock nem csak nagyszerű szakember, vagyis inkább már művész, hanem személyével is lenyűgözi az ügyfeleit, de a munkája iránti elhivatottságának ára van: mindent és mindenkit alárendel ennek. Párkapcsolatai is áldozatul esnek a divatszakmának és Woodcock ellentmondást nem tűrő természetének, pedig látszólag elbűvölő emberről van szó. Nem csoda, hogy teljesen az ujja köré csavarja az egyszerű külföldi pincérnőt, Almát is, akit az eddig ismeretlen luxemburgi színésznő, Vicky Krieps alakít.
Woodcock látszólag valóra váltja Alma minden álmát: gyönyörű ruhákba öltözteti, beköltözteti a házába, és még az alkotómunkába is bevonja –
cserébe viszont elvárja, hogy a nő teljesen alárendelje magát neki.
Ebbe a furcsa kapcsolatba mintegy harmadik félként a kezdetektől fogva beleszól a férfi nővére, Cyril, aki az üzleti- és a magánéletben is segíti, de olykor manipulálja is Woodcockot.
Vicky Krieps. Forrás: UIP Dunafilm
Kettejük, illetve Almával kiegészülve hármójuk sokszor természetellenesnek ható viszonyát tökéletes leírja az a jelenet, amikor Woodcock az első randevújuk után elviszi Almát vidéki házába. Nem lefeküdni akar vele, hanem készíteni akar neki egy gyönyörű ruhát, ezért felviszi a műhelyébe, hogy méretet vegyen róla. Közben a legnagyobb természetességgel betoppan Cyril is, aki szakértő szemmel méri végig az engedelmesen levetkőző Almát. Woodcock minden porcikáját leméri a lánynak, és még megjegyzéseket is tesz az alakjára, miközben nővére felírja az adatokat. Ezzel eldöntetett, hogy Alma beköltözik a Woodcock-házba, ahol egyszerre lesz szeretője, múzsája és alkalmazottja a divattervezőnek. Ha kell, akkor órákig modellt áll, akár hajnalban is, de besegít a ruhakészítésbe, és nem mellesleg szórakoztatja Woodcockot, ha annak éppen arra van igénye. Máskor viszont úgy kell tennie, mintha jelen sem lenne, Alma azonban túl erős személyiség ahhoz, hogy hagyja magát végleg legyűrni. Csak magának akarja Woodcockot, akinek azonban a divat és a nővére tölti be a legfontosabb helyet az életében. Egyetlen lehetőséget lát arra, hogy magához láncolja a férfit, ez pedig annyira bizarr, hogy még ebben a nyakatekert emberi kapcsolatokat ábrázoló filmben is meghökkenti a nézőt.
Paul Thomas Anderson szokásához híven nagyon érzékeny és a szó szoros értelmében szép filmet rendezett, amely legalább olyan kifinomult, mint Reynolds Woodcock kreációi (ezekért az Oscar-díjas Mark Bridges jelmeztervező volt a felelős, de még maga Daniel Day-Lewis is segített a megtervezésükben). A film elegáns és mesteri alkotás, amelyet valami visszafogott érzékiség is áthat. Ez annál is különösebb, mert intim pillanatot, pláne fizikai kontaktust nem sokat látunk az általában hűvös Reynolds és Alma között, de ebben a filmben még az is érzékinek hat, ahogy a gyönyörű anyagokból kiszabnak egy ruhát, és a vetkőzés helyett inkább a felöltözés tűnik erotikusabb élménynek.
Könnyen bele lehet feledkezni Woodcock különleges világába, még akkor is, ha nem kifejezetten érdekli a divat az embert.
Daniel-Day Lewis-nak pedig simán elhisszük, hogy ennyire rajonganak érte a körülötte lévő nők,
de az elbűvölő külső és modor mellett a kezdetektől fogva van az alakításában valami nyugtalanító, és ahogy haladunk előre a filmben, egyre inkább megismerjük ezt az oldalát is. Vicky Krieps is tökéletesnek tűnik Alma szerepére, hiszen egyszerre hat nagyon átlagosnak, és bizonyos pillanatokban mégis különlegesnek. Krieps szokatlanul természetesen viselkedik a vásznon, annyira, hogy még el is pirul, amikor Alma zavarba jön. Szokatlan ilyesmit látni egy mozifilmben, de tökéletesen beleillik abba, ahogy a film felépíti Alma karakterét.
Leslie Manville. Forrás: UIP Dunafilm
Ki kell emelni a Cyrilt játszó Lesley Manville-t is, aki legtöbbször annyira rideg, hogy hozzá képest Woodcock maga a megtestesült szeretetreméltóság. Cyrilnek szinte semmi érzelem nem tükröződik az arcán, nem is túl bőbeszédű, mégis élvezet nézni, amikor hosszasan mutatja Lesley Manville-t a kamera. Semmivel sem lehet kizökkenti tökéletes modorából, ami az udvariasság mellett mintha folyamatos megvetést is tükrözne a környezete iránt, kivéve persze a testvérét. Cyril ugyanis mintegy anyaként szeretne gyámolítani, és ha kell, irányítani is Reynolds Woodcockot, ebbe pedig Alma ambíciói nehezen férnek bele. Egyszerre fájdalmas és élvezet nézni a nők összecsapását Woodcockért, ahogy Alma és Reynolds kapcsolatát is, de néha azért úgy tűnik, mintha maga a rendező is túlzottan belemerült volna a saját maga által kreált világba. Semmit sem ártott volna a filmnek, ha belefér a két órás játékidőbe, és valószínűleg azok számára is könnyebben fogyasztható lenne, akik nem Paul Thomas Anderson elkötelezett rajongói.
A Fantomszál az amerikai Filmakadémia tagjainak körében is népszerű: több fontos kategóriában jelölték, köztük a legjobb film Oscar-díjára, és Paul Thomas Andersont rendezőként. Természetesen a már így is háromszoros Oscar-díjas Daniel-Day Lewis is kapott jelölést, csakúgy, mint Lesley Manville, illetve a jelmeztervező, Mark Bridges.
Az Oscar-díjak sorsáról döntő amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia elkezdte újragondolni magát, és egyre nyitottabb – erről beszélt Enyedi Ildikó azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Testről és lélekről Oscar-jelölése után tartottak az alkotók részvételével. „Talán ennek köszönhető, hogy itt vagyunk” – mondta a rendező. Muhi András producer pedig a FüHü-nek arról beszélt, hogy nagyon jó esélyei vannak a filmnek arra, hogy megnyerje a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscart.
A kedd esti sajtóeseményen a délután bejelentett Oscar-jelölés kapcsán válaszoltak az újságírók kérdéseire az alkotók. Elmondták, hogy eddig is zajlott a film kampánya az Egyesült Államokban, de kevésbé látványosan, a díjátadóig hátralévő szűk hat hétben viszont rákapcsolnak majd. Mécs Mónika, a film egyik producere arról beszélt, hogy elsősorban az amerikai forgalmazón, a Netflixen múlik, hogy hogyan zajlik majd ez. „Azt csináljuk, amit mondanak” – fogalmazott a producer, de hozzátette, hogy valószínűleg új vetítéseket és közönségtalálkozókat szerveznek majd a filmnek, és elképzelhető, hogy ezekben Enyedi Ildikóra is számítanak majd. A rendező ezt azzal egészítette ki, hogy a hátralévő időszakban még hat vetítést tarthatnak a filmből az akadémia szavazóinak, és azt kell elérni, hogy ezek keretében minél többekhez eljusson a film.
Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója is részt vett a sajtótájékoztatón, aki elmondta, hogy mindenben támogatják a kampányt, akár anyagilag is, az alkotókkal és a forgalmazóval együttműködve. Hangsúlyozta, hogy egy összehangolt kampányra van szükség, amelyben a Netflix, a producerek és a a film külföldi sajtósai együtt dolgoznak a célért.
Morcsányi Géza, a film egyik főszereplője pedig arról beszélt, hogy számára a jelölés ékes bizonyítéka annak, hogy,
habár fontos a kampány, elsősorban nem a reklámban kell reménykedni.
Szerinte, ha egy műalkotásban benne van a potenciál, mint ahogy ezek szerint a Testről és lélekről-ben benne volt, akkor nagy kampány és sok pénz nélkül is képes feltűnést kelteni.
Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró, valamint Borbély Alexandra színésznő és Morcsányi Géza dramaturg, műfordító, a film fõszereplői MTI Fotó: Mohai Balázs
Szóba került az is, hogy az elmúlt két évben két magyar film is Oscar-díjat nyert: Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje tavaly, Nemes Jeles Lászlótól a Saul fia pedig 2016-ban. Havas Ágnes elmondta, hogy sokat tanultak ennek a két alkotásnak az Oscar-kampányából, amelyet felhasználhatnak majd a Testről és lélekről kapcsán.
Enyedi Ildikót a kategória másik négy jelöltjéről is megkérdezték. A rendező arról beszélt, hogy mindegyik film kiváló alkotás, és büszkék rá, hogy ilyen társaságba kerültek. Hozzátette, hogy a Netflix is azt mondta nekik, hogy
idén kifejezetten erős a mezőny a legjobb idegennyelvű film kategóriájában.
A rendező tehát nem bocsátkozott esélylatolgatásba, Muhi András producer viszont a FüHü-nek arról beszélt, hogy nagyon jó esélyei vannak a Testről és lélekről-nek arra, hogy meg is nyerje a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscart. Azt is elmondta, hogy ő már akkor arra gondolt, hogy a Testről és lélekről akár az Oscarig is eljuthat, amikor még csak a forgatókönyvet látta (amelyet szintén Enyedi Ildikó jegyez). „Ilyen jó forgatókönyvet még életemben nem olvastam” – mondta. Arról is megkérdeztük, hogy az elmaradt Golden Globe-jelölés sem ingatta-e meg a filmbe vetett hitét, a producer pedig nagyon határozottan azt válaszolta, hogy nem, de hozzátette, hogy azóta sem érti, miért nem jelölték a magyar alkotást a második legfontosabb amerikai filmes díjra.
Balázs Ádám, a film zeneszerzője, Nagy Ervin színész, Szalai Károly vágó, Mécs Mónika producer, Herbai Máté operatőr, Borbély Alexandra, a film női főszereplője, Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró, Morcsányi Géza dramaturg, műfordító, a film férfi főszereplője, Muhi András producer és Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója MTI Fotó: Mohai Balázs
Muhi András arról is beszélt, hogy nem jelent hátrányt a Testről és lélekről Oscar-esélyeire nézve, hogy két éve is magyar film nyert a legjobb idegennyelvű film kategóriájában, hiszen a szavazók nem erre koncentrálnak. Szerinte megnyugtató, hogy csak azok az akadémiai tagok szavazhatnak a díjról, akik mind az öt filmet látták, mert a Testről és lélekről már témájából adódóan is egy nagyon szerethető alkotás, amely megmozgatja mindenkinek a lelkét. Ennek kapcsán külön kitért A négyzet című filmre, amelyet a Testről és lélekről nagy riválisának tartanak, és az Európai Filmdíjat el is vitte Enyedi Ildikó alkotása elől. Muhi szerint viszonr az Oscar-versenyben a Testről és lélekről az esélyesebb, mert könnyebben befogadható bárki számára, mint a kifejezetten intellektuális témájú svéd nevezés, hiába nagyszerű az a film is.
Megkérdeztük arról is, hogy mennyire segítheti a magyar jelöltet az, hogy ez az egyetlen olyan alkotás a kategóriában, amelyet nő rendezett, hiszen a sok kritika miatt az akadémia egyre nagyobb teret igyekszik adni a női filmeseknek. Muhi András szerint ez biztos nem árt, főleg azok után, hogy a zaklatási botrány ráirányította a nők helyzetére a figyelmet a filmiparban. Lehet egy plusz érv, ami majd a Testről és lélekről mellett szól a szavazáskor, de úgy véli, hogy a film minden ehhez hasonló hátszél nélkül is megállja a helyét
„Egyszerűen szeretik”
– mondta arról, hogy a világon eddig mindenhol lelkesen fogadta a közönség a Testről és lélekről-t.
Kitért Enyedi Ildikó következő filmjére is, amely Füst Milán A feleségem története című könyvéből készül, és már javában zajlanak az előkészületei. Részleteket még maga a rendező sem árult el a sajtótájékoztatón a filmről, de annyit már lehet tudni, hogy egy nagyobb költségvetésű, koprodukcióban készülő alkotásról van szó, amelyhez már megtalálták a külföldi partnereket. Muhi András a FüHü-nek azt mondta, hogy a Testről és lélekről-höz hasonló remekmű várható, amely ugyanúgy versenyezhet majd a legfontosabb díjakért.
Kedden Szalai Károly vágó egy videót is feltett a Facebookra arról, hogyan reagált a stáb az Oscar-jelölésre:
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
