Kezdőlap Szerzők Írta Tasnadi Kata

Tasnadi Kata

118 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Ezeket érdemes tudni Az utolsó Jedikről a bemutató előtt

Két évvel ezelőtt az egész világot a Csillagok háborúja új része, Az ébredő Erő tartotta a lázban. A hetedik rész sikerén múlott, hogy mi lesz a Disney nagyszabású terveivel a szériát illetően, és nem kellett csalódniuk. A film fogadtatása az új karakterekkel kifejezetten jó volt, így a Star Wars: Az utolsó Jediket már nem félelemmel, hanem inkább kellemes izgalommal várhatják a rajongók. A jövő heti premier előtt összeszedtük, hogy mit lehet eddig tudni a filmről, és milyen elméletek keringenek Az utolsó Jedikkel kapcsolatban.

Kik lesznek benne?

Az utolsó Jedikben visszatér szinte mindenki, akit már Az ébredő Erőben is láthattunk. Az eredeti trilógiából Harrison Ford (Han Solo) visszatérése kétséges, tekintve, hogy milyen sorsra jutott Az ébredő Erőben. A 2016. december 27-én elhunyt Carrie Fishert viszont most láthatjuk utoljára Leiaként. Halála miatt nem kellett semmit megváltoztatni Az utolsó Jedikben, hiszen Rian Johnson rendező addigra már befejezte a vele való forgatást, a következő, kilencedik epizóddal kapcsolatban viszont nehéz helyzetbe hozta az alkotókat. Ebben ugyanis még többet szerepelt volna a tábornokként visszatérő Leia, de a színésznő számítógépes feltámasztása helyett inkább úgy döntöttek, hogy átírják a forgatókönyvet.

A Luke Skywalkert játszó Mark Hamill nem sok szerepet kapott a hetedik részben, ez viszont most megváltozik: ő is sokat lesz a vásznon, csakúgy, mint Carrie Fisher, és végre beszélni is fog. Hamill egy interjúban azt mondta, hogy a filmből majd kiderül, hogyan lett Luke-ból egy szigeten élő remete.

Mark Hamill, Kelly Marie Tran, John Boyega, Daisy Ridley és Rian Johnson egy beszélgetésen. Fotó: Gerardo Mora/ Getty Images

Az ébredő Erőben megismert új karakterek közül Rey-en kívül a Finnt alakító John Boyega, a Poe Demeronként látható Oscaar Isaac, és az erő sötét oldalát képviselő Kylo Ren (Adam Driver) története is folytatódik. A nagy közönségsikert arató kis robot, BB-8 és a régi kedvenc, Chewbacca visszatérésére is lehet számítani.

Az újonnan csatlakozó sztárok közül Benicio del Torót kell kiemelni, aki egy rejtélyes alakot játszik, akit DJ névvel illetnek. Laura Dern egy Amilyn Holdo nevű tisztet alakít az ellenállásban, akit lila hajáról könnyű felismerni, de fontos szerephez jut egy Rose Ticko nevű ellenálló is, akit a fiatal színésznő, Kelly Marie Tran játszik.

Benicio del Toro DJ-ként. Forrás: Fórum Hungary

Emellett most is lehet érdekes cameókra számítani:

Vilmos és Harry herceg, a színész Tom Hardy, illetve a volt Take That-es Gary Barlow rohamosztagosokként fognak „feltűnni”

egy közös jelenetben a Finnt játszó John Boyega mellett.

Kik csinálják?

A Star Wars nyolcadik epizódját egy újonc, az indie-filmes Rian Johnson rendezte, és a rajongók ugyan még nem tudják, hogy milyen munkát végzett, de a stúdiónak biztosan bejött, mert nemrég bejelentették, hogy további, a Csillagok háborúja univerzumához kapcsolódó filmeket bíztak rá.

Rian Johnson eddig nem sok nagyjátékfilmet rendezett, de 2005-ös debütálása, a Beépülve, és a 2012-es Looper – A jövő gyilkosa is pozitív fogadtatásban részesült, és egyéni hangvételéért dicsérték. Az utolsó Jediknek nemcsak a rendezője, hanem a forgatókönyvírója is Johnson, és az újonnan bejelentett Star Wars-filmek sztorijáért is ő fog felelni. Persze az előző részt rendező J.J. Abrams is benne maradt a projektben, producerként felügyelte a filmet, és a Star Wars-világ gyarapodását.

Miről szól?

Az biztos, hogy most először a Star Wars történetében a következő epizód ott kezdődik, ahol az előző véget ért: Luke és Rey első találkozásánál. De igazán jó munkát végzett a titoktartással a Disney, hiszen Az utolsó Jedik sztorijáról nagyon keveset lehet tudni. Rian Johson arról beszélt, hogy a történet középpontjában Luke Skywalker lesz. Úgy fogalmazott, hogy

a nyolcadik rész fő kérdése az, hogy mi a fene van Luke Skywalkerrel,

az őt játszó Mark Hamill szerint viszont már nem Luke a főszereplő, hanem a film sokkal inkább Rey története…

Az elsődleges kapaszkodót mindenesetre az alkotók által elejtett – akár egymásnak is ellentmondó –  információmorzsák mellett leginkább a trailerek jelentik, amelyek közül az első még áprilisban jelent meg, de inkább csak a hangulatát érzékeltette a filmnek, illetve kiderült belőle, hogy visszatérnek az első rész fontos karakterei. Viszont elhangzott benne egy fajsúlyos mondat is Luke-tól: „Itt az ideje, hogy vége legyen a Jediknek”.

A második trailer október 9-én érkezett, és erről maga Rian Johnson rendező írta a Twitteren, hogy túl spoileres, szóval, ha valaki minden ilyesmit el akar kerülni, akkor inkább ne nézze meg. Hozzátette, hogy ő nem tud állást foglalni a kérdésben, mert amúgy meg tök jó lett a trailer. Itt is felmerültek azért olyan elméletek, hogy azoknak a történéseknek egy része, amelyeket ez a két és fél perc sugall (Luke visszautasítja, hogy tanítsa Rey-t, akit Kylo Ren személyében a sötét oldal is megkísért), direkt félrevezetők.

Ezen kívül több tévés spot, illetve a forgatásról készült videó is kijött a bemutatóhoz közeledve, de ezekből sok újdonság nem derült ki, viszont jól fel lehet használni őket arra, hogy megtámogassák vagy megingassák vele az eddigi találgatásokat.

Elméletek

A rajongók által gyártott teóriák közül a legtöbb azzal foglalkozik, hogy kicsoda is valójában az előző részben megismert Rey, akit gyerekkorában hagytak magára, és roncsvadászként tengette az életét egészen addig, míg az események sűrűjébe nem került Az ébredő Erőben. Az tudjuk, hogy az Erő vele van, nagyon is, a kérdés, hogy minek, illetve kinek köszönhető ez.

J.J. Abrams, a hetedik rész rendezője egyszer arról beszélt, hogy Rey szülei nem szerepeltek Az ébredő Erőben, így egy csomó karakter eleve kiesik, de több rajongó azóta is kitart amellett, hogy Han Solo és Leia gyerekéről van szó (azaz Rey Kylo Ren testvére is egyben).

Daisy Ridley (Rey) az ír Skellig-szigeten (Ach-to bolygó) Rian Johnsonnal. Forrás: Lucasfilm Ltd.

A legerősebben viszont talán az az elmélet tartja magát, amelyik Luke Skywalkert tartják Rey apjának, hiszen az első találkozásukkor, Az ébredő Erő végén kiderült, hogy van valamiféle láthatatlan kapcsolat köztük. Egy másik Luke-os elmélet szerint Rey nem a lánya, csak tanítványa volt Mark Hamill karakterének még kisgyerekként, és az elveszett családja tulajdonképpen a többi jeditanoncot jelenti. A Kenobi-teória szerint viszont Rey Obi-Wan Kenobi unokája lehet, és az ezt támogató rajongók még arra is rámutattak, hogy a ruhájuk, illetve a brit akcentusuk (az Obi-Want játszó színészek, Alec Guinness és Ewan McGregor britek, csakúgy, mint Daisy Ridley) is hasonló.

A tavaly kijött Star Wars-spinoff kapcsán sokan ráugrottak arra is, hogy annak a filmnek a női főszereplője, Jyn Erso (Felicity Jones) lehet Rey anyja. Természetesen Darth Vader sem maradhatott ki a sorból, ő Rey nagyapjaként és nagy-nagybátyjaként is felmerült a rajongóknál.

Mások nem a szülőkkel foglalkoznak, hanem arra mutatnak rá, hogy

Rey lehet a kiválasztott, a Jedik reménysége.

És, hogy a vadabb elméletek mellett se menjünk el említés nélkül, vannak olyanok, akik szerint Rey tulajdonképpen Anakin Skywalker, pontosabban az ő reinkarnációja, mások viszont amellett érvelnek, hogy Luke Skywalker klónja…

A Screen Rant nevű mozis oldalnak adott interjújában viszont Rian Johnson rendező néhány napja arról beszélt, hogy egyik elmélet sem találta fején a szöget, de azért szereti olvasgatni őket, hiszen ő maga is rajongó.

Néhány újdonság

Az eddig közzétett képsorokból úgy látszik, hogy számos új lénnyel gazdagodik a Star Wars-univerzum, például egy kristályszerű rókával, amelynek a megalkotásáról is megnézhetünk egy videót. A cukiságfaktort ezúttal madárszerű lények képviselik, és a porgok máris nagy vitákat váltottak ki a rajongók között, hiszen egyesek szerint túl aranyosak lettek a film sötét hangulatához képest. (Valószínűleg az ewokok és Jar Jar Binks képe rémlett fel bennük, és mindaz, ami velük járt.) Rian Johnson elmagyarázta, hogy a forgatás helyszínéül szolgáló ír Skellig Michael szigeten élő madarak ihlették a porgokat, és úgy volt vele, ha már a valóságban is léteznek hasonlók, miért ne tenné őket bele a filmbe, és ráadásul egy kis könnyedséget is tudott velük csempészni a sztoriba.

A porgokhoz hasonlóan Luke Skywalker remeteszigetén élnek azok a hal- és madárszerű hibridek, akiket Johnson a Caretakers (Gondozók) névvel illetett, és akik az Ahch-To bolygó szigetein tartják fenn a rendet.

A rendező, Rian Johnson egy elejtett megjegyzéséből többen arra következtettek, hogy

egy eddig soha nem látott színű fénykard is bemutatkozik Az utolsó Jedikben.

George Lucas eredetileg csak kétféle színű fénykardot képzelt el, a kéket és a pirosat, az előbbit a Jedik, az utóbbit az Erő sötét oldalán állók használták. Aztán mégis új színekkel bővült a paletta, most pedig egy teljesen új változat is felbukkanhat majd, ezért érdemes lesz a fénykardokat is figyelni.  De olyanok is vannak, akik szerint nem új fénykard, hanem valamilyen teljesen új fegyver jelenik majd meg Az utolsó Jedikben.

Az új helyszínek közül pedig a Canto Bight névre hallgató kaszinóváros ígérkezik kifejezetten érdekesnek, amelyre Az utolsó Jedik kínai trailerjében már egy pillantást is lehetett vetni. Tulajdonképpen egy csomóféle idegen lénnyel telezsúfolt szórakozóhelyről van szó, ami ismerősen hangozhat már korábbi Star Wars-filmekből. Rian Jonhson szerint azonban Cabto Bright korántsem olyan lesz, amit eddig megszokhattunk, mert nem lepukkant és koszos lesz, mint a többi eddig látott ilyen hely a galaxisban. A rendező szerint olyan lesz a kaszinóváros, mintha hideg vízbe dugnánk a fejünket pontosan a film közepén. Ebből persze még elég nehéz elképzelni, hogy mire gondolhatott, de a rajongók érdeklődését mindenesetre ez a kis plusz infó is kellően felcsigázta.

És a végére egy kis hasznos tudnivaló: a filmet december 13-án vetítik először a magyar mozik, és érdemes felkészülni arra, hogy Az utolsó Jedik még Az ébredő Erőnél is hosszabb, 152 perc lesz, ezzel pedig a valaha bemutatott leghosszabb Star Wars-film az univerzumban. Mark Hamill bevallotta, hogy először őt is sokkolta ez a játékidő, de szerinte Az utolsó Jedik olyan, mint A keresztapa: nem érződik rajta a hosszússága.

Most kiderül, hogy miért szívás esküvőszervezőnek lenni

Az Életravalók készítőinek új filmjeként hirdetik a héten mozikba kerülő francia vígjátékot, Az eszeveszett esküvőt, de ez a film jóval kevésbé fog mély nyomot hagyni a nézőkben, mint előde. Azért Az eszeveszett esküvő rémes címe ne tévesszen meg senkit: nem egy újabb bugyuta romantikus komédiáról van szó: a film egy, a nyugdíjba vonulását fontolgató esküvőszervező nehéz napját meséli el, és a kiszámítható fordulatok ellenére szinte végig szórakoztató tud lenni.

A közvélekedés szerint Max Angély-nek remek foglalkozása van, hiszen mások boldogságát és szórakozását segíti elő, de már kezd elege lenni a munkájából. Minden pár álomesküvőt szeretne, de a legtöbben persze nemigen akarnak sokat fizetni ezért, míg másoknak elképesztő ötleteik vagy elviselhetetlen stílusuk van. Reggeltől estig, illetve másnap hajnalig pörögnie kell – a filmben folyamatosan jelzik is, hogy éppen hol járunk Max végeérhetetlennek tűnő munkanapjában -, ráadásul magánéleti gondjai is megsokasodnak.

Mikor először találkozunk a Jean-Pierre Bacri által alakított főszereplővel, épp lehord egy leendő házaspárt a sárga földig, amiért megnehezítik a munkáját, hogy aztán siessen egy másik ügyfele esküvőjére, akivel szintén csak a baj van. A kollégái amolyan francia filmes módon folyamatosan veszekednek egymással, a feleségét nem tudja elérni telefonon, miközben a szeretője azért duzzog, mert nem tudják felvállalni a kapcsolatukat. Ráadásul születésnapja van, amit nagyon nem szeretne tudomásul venni, és titokban már azt tervezi, hogy otthagyja az egész vállalkozást.

Max és a megbízhatatlan alkalmazottak. Forrás: Mozinet

Ha ez nem lenne elég, a gondosan megtervezett esküvőn egymást követik a problémák. Először csak egy kis gond van a dj-vel és a fotóssal, illetve lázadoznak a pincérek, de később beüt az ételkatasztrófa és Max még a feketén dolgozó munkavállalók miatt is kezdhet aggódni. Arról már nem is beszélve, hogy egyik alkalmazottja – akinek egyébként is csak jószívűségből ad munkát – a maga különös módszereivel ráhajt a menyasszonyra.

Egymás után jönnek tehát a vicces és kevésbé vicces konfliktusok, de az ember végig arra vár, hogy a sok kis bosszúság után, amelyet Max és a többiek átélnek, jöjjön végre valami komoly bonyodalom. Amikor aztán ez nagy sokágra megtörténik, egyrészt csalódást keltő, hogy tényleg csak ennyi, másrészt egy pillanatig sem hisszük el, hogy hőseink igazi csávába kerültek, és körülbelül öt perc alatt meg is oldódik az egész, jöhet a happy end.

Ez is mutatja azt, hogy mennyire kiszámíthatóak a film fordulatai, ami idővel egyre zavaróbb lesz. Pedig adott egy érdekes karakter, és rajta, illetve munkatársain keresztül a háttérben ügyködők előtérbe állításával tud csavarni egyet a film az egyébként eléggé elcsépelt vígjátéki témán, amit az elszúródó esküvő jelent. De nincs túl sok a meglepetés abban, hogy ki kivel jön össze, hogy Max kibékül-e a szeretőjével, illetve, hogy hogyan oldják meg az egyre sokasodó válsághelyzeteket.

Gilles Lellouche James, az első számú hangulatfelelős szerepében. Forrás: Mozinet

Az pedig egyenesen érhetetlen, hogy miért lett ilyen hosszú a film. Persze mostanában elég gyakori, hogy a másfél helyett inkább a kétórás játékidőt közelítik a nagyjátékfilmek, Az eszeveszett esküvőben viszont semmi olyan nem történik, ami indokolná ezt a hosszúságot, és néhány jelenetet nyugodtan ki is vághattak, vagy meghúzhattak volna a feszesebb tempó kedvéért. Az eszeveszett esküvő hosszúsága azért is érthetetlen, mert egy csomó felvetődő kérdéssel egyáltalán nem, vagy keveset foglalkoztak az alkotók: nem derül ki, hogy mi tartja össze ezt a látszólag nagyon nem összeillő ifjú párt, hogy mi áll Max magánéleti problémáinak hátterében, vagy, hogy miért akarja otthagyni a munkáját, és a munkanélküliség problémáját is csak feldobja a film.

Mindezek ellenére könnyed karácsonyi kikapcsolódásnak jó szívvel ajánlható Az eszeveszett esküvő, főleg, ha valakinek elege van az amcsi vígjátékokból. A főszereplőt játszó Jean-Pierre Bacri tényleg vicces és hiteles, és az is érdekes, ahogy a bevándorlók megjelennek a filmben – bár elég szentimentálisan állt a kérdéshez az Olivier Nakache-

Eric Toledano alkotópáros, akik a rendezésért és a forgatókönyvírásért feleltek csakúgy, mint a 2011-es Életrevalók és a komolyabb húrokat pengető 2014-es Samba esetében. Az biztos, hogy nem ez lesz a legemlékezetesebb alkotásuk a három közül, de a film az esküvői bizniszben utazóknak már csak esettanulmányként is jól jöhet, illetve a házasság előtt álló párok is kifejezetten jól szórakozhatnak rajta, és elcsodálkozhatnak azon, hogy milyen érdekes szokások vannak egy francia esküvőn (vagy irigykedhetnek a helyszínül szolgáló XVII. századi francia kastélyon). Bár, nekik talán mégis inkább a saját esküvőjük után, már megnyugodva érdemes megnézniük a filmet, hiszen Az eszeveszett esküvőben ábrázolt lagzi Murphy törvényéhez tartja magát: ami elromolhat, az el is romlik.

Terrorizmus finanszírozásával vádolnak egy francia cégvezetőt

Eric Olsen és a LafargeHolcim a vád szerint az Európai Unió embargója ellenére lepaktált a különböző terrorista szervezetekkel, köztük az Iszlám Állammal Szíriában.

Különösen két döntést ró fel a volt cégvezetőnek a francia ügyészség: olajat vásárolt az Iszlám Államtól, és védelmi pénzt fizetett azért, hogy a LafargeHolcim üzeme tovább működhessen Dzsalabijaban. A cementgyár üzemeltetését az iszlamista terroristák biztosították 2013-ban és 2014-ben.

A cég nagyon meg volt elégedve ezzel, mert Eric Olsent, aki akkor még csak vezérigazgató-helyettes volt, vezérigazgatóvá léptették elő. Erről a tisztségéről csak nemrég mondott le, miután a vizsgálat megindult ellene. Két másik korábbi a cégből, Bruno Lafont és Christian Herrault ellen is nyomoznak az ügyben.

Olsent többek között terrorizmus finanszírozásával vádolják. A francia ügyészség most azt vizsgálja: ki és mennyit tudott a szíriai alkuról a cégben.

Ez a film minden kontinensen ugyanúgy hat – interjú a Testről és lélekről producerével

Javában zajlik a Testről és lélekről Oscar és Golden Globe kampánya, hétvégén pedig az Európai Filmdíjak átadóján írhat történelmet Enyedi Ildikó különleges hangulatú szerelmesfilmje. Ezzel kapcsolatban kerestük meg a film egyik producerét, Mécs Mónikát, aki szerint nem szabad telhetetlennek lenni, mert már így is nagyon szép sikereket ért el a film, minden további díj vagy jelölés csak a ráadás. Az Oscar, a Golden Globe, és az európai vetélytársak mellett Mécs Mónika másik idei sikerfilmje, a Brazilok, illetve Enyedi Ildikó következő projektje is szóba került az interjú során.

Idén két sikeres nagyjátékfilmet is bemutattak, amelyekben producerként dolgoztál: a Testről és lélekről-t, illetve a Brazilokat.

A Testről és lélekről-t jóval előbb kezdtük el, de a filmkészítés több éves folyamat. Nem egyszerre indult a két projekt, de a végére valahogy mégis bevárták egymást, és tulajdonképpen a két film forgatása között csak három hét telt el, ami nagyon kevés idő. Ez így nagyon nagy meló volt, de ugyanakkor izgalmas is, hiszen nagyon más típusú filmekről van szó. Az egyik egy szerelmes film, nevezzük szerzői filmnek, amelyet Enyedi Ildikó írt és rendezett, a Brazilok pedig egy vígjáték. Közönségfilm, ha szabad ilyet mondani – bár nem nagyon szeretem ezeket a fogalmakat, mert túlságosan merev határvonalat húz a filmek közé. De a Brazilok mindenképpen olyan film, amit széles, nagy közönségnek szántunk. Ez is érdekes, hogy nem csak párhuzamosan készült a két film, de most már nagyjából azonos is a nézőszám, amit a hazai mozikban elértek. Ebben a versenyben most a Testről és lélekről vezet, hiszen ahogy különböző díjakat hoz el a fesztiválokról, egyre nő a nézettsége.

Mindenhol azt lehetett olvasni, hogy Amerikában is nagy sikert aratott a bemutatásakor. Mesélj erről!

November közepén voltunk Los Angelesben, az AFI Festen, ami az Egyesült Államok egyik legjelentősebb fesztiválja, ahova már bekerülni is nagy dolog. Két vetítés volt napközben, tehát nem az esti sávban, de ennek ellenére teltházzal ment mindkettő, és azt éreztem, hogy a közönséget nagyon megérintette a film. Egyébként ez a film valahogy mindenütt megérintette a közönséget. Beutazta a világot, és minden kontinensen ugyanúgy hatott. Valószínűleg azért, mert

a szerelem témája kultúrákon átívelő, vagy inkább kultúráktól független.

Mindenki érti, érzi. Torontóban pl. állva tapsolt a közönség, nagyon szerették a filmet. Az emberek 90 százaléka ott maradt a közönségtalálkozóra is, és nagyon jól kérdeztek, ebből is látszik, hogy nagyon értették a filmet. Szóval nagyon jó élmény volt.

A film amerikai jogait a Netflix vásárolta meg, ami elég meglepő bejelentés volt. Hogy alakult így?

A Testről és lélekről külföldi terjesztési jogait a Films Boutique nevű forgalmazó cég vette meg, és Amerikában ők adták el a Netflixnek. Tulajdonképpen a Netflix velük kötött szerződést, és nem velünk. Ez nagyon sokáig húzódott, de nemrég aláírták, és akkor kezdődhetett el a film Oscar és Golden Globe kampánya. Kicsit aggódóm, hogy későn kezdtek hozzá, de a filmnek olyan jó a híre, és annyian látták már, hogy abban reménykedem, a szájhagyomány kompenzálja ezt a késedelmet.

De a késedelmet félretéve is mindenki egyből azt kezdte latolgatni, hogy milyen hatással lehet Netflix a film kampányára. A Saul fia mögött ugye a legjobb idegennyelvű film Oscar-kampányaiban kifejezetten jártas Sony Pictures Classics állt, de a Netflix viszonylag új szereplő ebben az egészben. Örültetek neki, hogy ők vették meg Testről és lélekrőlt?

Eddig elsősorban a tévében voltak érdekeltek, de úgy látom, hogy kezdenek betörni a filmgyártásba is, és az, hogy megvették a filmet, állítólag nagy dolog. Innen, Európából nehéz megítélni ezt, és nekem ez az első filmem, amit megvettek amerikai forgalmazásra. Szóval ez már eleve jó, de kérdés, hogy a többi filmforgalmazó cég között hogyan tudnak teljesíteni. A Golden Globe-jelöléseket hétfőn jelentik be, szóval majd meglátjuk…

Herbai Máté operatőr, Nagy Ervin és Borbély Alexandra színészek, Mesterházy Ernõ és Mécs Mónika producerek, illetve Morcsányi Géza a film másik főszereplője a Testrõl és lélekrõl bemutatójára érkezik a 67. Berlini Nemzetközi Filmfeszválra 2017. február 10-én (MTI/EPA/Ian Langsdon)

És mit lehet tudni a kampányról?

Két különböző kampány zajlik: az egyik a Golden Globe, ahol újságírók döntenek a díjakról, tehát hozzájuk kell eljuttatni a filmet. Velük egyszerűbb a helyzet, mert annyifelé járt már a film a világban, hogy nagy esély van arra, hogy egy csomóan már látták. Az Oscarnál az akadémiai tagokat kell rávenni arra, hogy megnézzék a filmet, akik több ezren vannak. A film kampányfőnökei kidolgozzák a kampánytervet, ami többek között abból áll, hogy hirdetéseket adnak fel a filmes portálokon, cikkeket jelentetnek meg, vetítéseket szerveznek, DVD-ket küldenek ki. Ez nagyon nagy munka, mert Amerika-szerte meg kell szervezni, hogy eljusson a film az akadémiai tagokhoz. Hogy a kulisszák mögött mi történik, ki kivel beszél a filmről, egyáltalán beszélhet-e, ezt nem tudom pontosan, de azt tudom, hogy a szájhagyomány nagyon fontos. Mi is részt vettünk az akadémiai tagoknak és a Golden Globe-ról szavazó újságíróknak tartott egyik vetítésen, és ott azt mondták a film kampányfőnökei, hogy nagyon fontos, hogy ezek az emberek mit beszélnek egymással. Ha azt mondják, hogy „ez a film nagyon jó, nézd meg”, akkor elkezd terjedni, mint ahogy a mozinézők is egymásnak mesélik, hogy jó volt-e egy film vagy sem.

Mit gondolsz, az mennyire számít a szavazók kegyeiért folyó versenyben, hogy az elmúlt két évben két magyar film is Oscar-díjat nyert? Elképzelhető, hogy emiatt jobban figyelnek a magyar filmekre?

Az biztos, hogy felfigyeltek a magyar filmiparra, szóval, ha befolyásolja a Testről és lélekről esélyeit a két Oscar, akkor inkább segíti. Hátrányt biztosan nem jelent.

A legfrissebb adatok szerint itthon már 90 ezren látták a filmet, ami egy szerzői filmtől nagyon nagy dolog. Gondoltátok, hogy ennyi embert fog érdekelni a Testről és lélekről?

Az Arany Medve után reménykedtem, hogy sok nézője lesz, de ez még ahhoz képest is nagyon szép. Beszéltünk arról a hazai forgalmazóval, a Mozinettel, hogy, ha lesznek még díjak, akkor vissza lehetne vinni újra több moziba a filmet, és így tovább növelni ezt a számot. Most különösen izgalmas ez az időszak az Európai Filmdíjak és a Golden Globe miatt.

Akkor beszéljünk az Európai Filmdíjakról is, amelyeket a hétvégén adnak át. Még soha nem sikerült magyar filmnek nyernie a legjobb film kategóriájában. Szerinted milyen esélyei vannak Enyedi Ildikó filmjének?

Mivel öt film van, húsz százalék esélyünk van (nevet). Csak A négyzetet láttam, de ott van Aki Kaurismäki filmje is (A remény másik oldala), akit rendezőként is jelöltek, csakúgy, mint Enyedi Ildikót. Kérdés, hogy ki kire fog szavazni, mert az is előfordulhat, hogy szolidaritásból legtöbben a saját országuk filmjére, és akkor az dönt, hogy mennyien szavaznak át. Izgulunk, de szerintem valamilyen díjat csak kapunk, hiszen négy kategóriában van jelölve a film. Borbély Alexandra is egészen illusztris társaságba került, és szerintem neki is van esélye, Enyedi Ildikót pedig rendezőként is forgatókönyvíróként is jelölték.

Ha már szóba került Ruben Östlundtól A négyzet, ezt a filmet szokták a Testről és lélekről nagy vetélytársként emlegetni.

Igen, ezt Los Angelesben is mondták nekünk, hogy A négyzetnek nagyon jó a kampánya, és nagy esélyes a Golden Globe-ra és az Oscarra is. Szerintem itt is az.

Neked tetszett?

Sportszerűtlen lenne erről nyilatkozni.

Ha már vetélytársak, azokról a filmekről mit gondolsz, amelyeket a többi ország nevezett a legjobb idegennyelvű film kategóriájába az Oscarra?

Azt tudom, hogy Angelina Jolie kambodzsai filmje (First They Killed My Father) is ott van, amelyet szintén a Netflix forgalmaz, tehát duplán vetélytárs. De a Testről és lélekről operatőre, Herbai Máté pont most nyerte meg a Camerimage Filmfesztivál, a világ legjelentősebb operatőri filmfesztiválja fődíját, az Arany Békát, és ezzel maga mögé utasította Angelina Jolie operatőrét, Anthony Dod Mantle-t, aki pedig már Oscart is nyert a Gettómilliomossal. Erre külön büszkék voltunk, hogy milyen filmográfiával rendelkező operatőrök elől hozta el a díjat. Szóval, ha nem nyerünk már semmit, az sem baj, mert már annyi mindent nyertünk.

Enyedi Ildikó a legjobb filmnek járó Arany Medve díjjal Mécs Mónika és Muhi András producerek társaságában a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó ünnepségén (MTI/EPA/Ian Langsdon)

És gondoltad volna, hogy ennyi mindent nyerhet ez a film?

Már amikor forgatókönyv volt, akkor lehetett érezni, hogy

itt valami rendkívüli dolog készül, ha el nem rontjuk.

Már a könyv is olyan csodálatos volt, hogy  a producertársaimmal együtt, Muhi András és Mesterházy Ernő, a kezdetektől fogva hittünk benne. A forgatás alatt is voltak olyan kis katarzisok, amikor lehetett érezni, hogy megszentelt pillanatoknak vagyunk a tanúi. Persze nem szaladtam annyira előre gondolatban, hogy hova válogatják majd be, csak azt éreztem, hogy valami nagyon erős kerül ki Ildikó kezei közül, ami önazonos és őszinte. A sok díj már csak hab a tortán. Nyilván kiutazunk az Európai Filmdíjak átadójára, Berlinbe, mindenki beszerzi a szép ruhát – az enyém egyébként még mindig nincs meg -, ünneplőbe öltöztetjük a testünket és a lelkünket, bevonulunk a vörös szőnyegen, aztán lesz, ami lesz. Ha semmit nem nyer a film, akkor is nagy dolog, hogy beválogatták Európa öt legjobb filmje közé. Nem lehetünk telhetetlenek. Az élet annyira kegyes volt már eddig is hozzánk, hogy, ami ezután jön, az tényleg csak az i-re a pont.

Akkor nem is lennél csalódott, ha üres kézzel távozna a stáb?

Lehet, hogy egy picit igen, nem tudom.

És, ha a Golden Globe- és Oscar-jelölést vesszük? Nem lennél csalódott, ha ez elmaradna?

Azt gondolom, hogy mivel későn kezdtünk a kampányt, bármi megtörténhet. Lehet, hogy egy kicsit csalódott lennék, de azt nem árulnám el, magamban tartanám. (nevet)

A produceri munka nagyon összetett és sokrétű. Tőled milyen hozzáállást igényelt Enyedi Ildikó rendezési stílusa?

Ildikóval rengeteget beszélgettünk  producertársaimmal együtt. Nagyon sokszor megosztotta a kételyeit. Volt, amiben egyetértettünk vele, és volt, amiben nem. De valahogy mindig arra jutottam, miután egy darabig hangoztattam az álláspontomat, és nem tudtam meggyőzni, hogy akkor ezt most elengedem, hiszen ez a film az ő víziója. Csak megingatom abban, amit szeretne, és abból semmi jó nem sül ki. Például a férfi főszereplő esetében is ez volt. Morcsányi Géza amatőr, és nagyon féltünk attól, hogy egy ilyen finom filmben, ahol egyetlen gesztusnak is óriási jelentősége van, hogy fog szerepelni egy amatőr. Próbáltuk rávenni Ildikót arra, hogy nézzünk meg színészeket is a szerepre, győzködtük, hogy gondolja át, mert ez így nem biztos, hogy jó lesz. De folyamatosan azt mondta, hogy ő érzi, hogy igen, és volt egy pont, amikor ráhagytuk. Géza is azt mondta Ildikónak, hogy mivel annyit kérte, elvállalja a szerepet, de innentől fogva rábízza magát. Mintha azt mondta volna, hogy azt csinálsz velem, amit akarsz, de ne tőlem kérd számon a végeredményt. Áthelyeztük rá a felelősséget: elhisszük, hogy meg tudod csinálni, de akkor mi most hátralépünk. És az lett belőle, ami a vásznon látható. Egy producernek mindig tudnia kell azt, hogy milyen rendezővel van dolga. Van, aki szinte azt akarja, hogy alkotótársként vegyen részt a producer a munkában, Ildikónál meg inkább az volt a dolgunk, hogy a vízióját megtámogassuk, hogy minél jobb körülmények között tudjon dolgozni, és minél inkább az jelenjen meg a vásznon, amit ő elképzelt. Ebben a folyamatban egyre jobban összecsiszolódtunk. Ez látszik most is, ahogy készítjük elő A feleségem történetét, ami egy sokkal nagyobb költségű, európai koprodukcióban készülő film lesz.

A producerek és a rendezők között is jóval kevesebb a nő, mint a férfi. Foglalkoztatott a film készítése során, hogy most egy női rendezővel dolgozhatsz együtt, vagy ennek egyáltalán nem volt jelentősége?

Egyébként egyre több női producer van a szakmában, de igazából ez  a kérdés nem szokott felmerülni. Ha elkezdünk valakivel dolgozni akár férfi, akár nő, nem gondolkozunk ezen. Velem kapcsolatban sem szoktak a kollégák. A filmkészítés eleve egy közösségi műfaj, csapatmunka, mindenki mellett, mögött áll valaki, és ez így van jól.

Úgy tudom, hogy benned is felmerült, hogy filmrendezőként is kipróbáld magad.

Mindig is a kreatív része foglalkoztatott jobban a filmkészítésnek, és rengeteg filmben valósult meg már saját ötletem. Sokszor a forgatókönyvet is közösen írjuk, ilyen szempontból már megjelentem, mint alkotótársszerűség. Lehet, hogy csinálok majd saját filmet, de egyelőre mások szekerét tolom, és egyre több ilyen szekér van. Egyre távolabb kerülök a sajátomtól, de ez nem baj, mert sok jó dolog kerül ki a stúdióból. A társaim mindig mondják, hogy írjam le az ötleteimet, és adjuk be filmtervként, de aztán mindig jön valami kész szinopszis. Szóval majd meglátjuk. Szerintem, ha valami meg akar születni, meg fog.

Szóba került már Enyedi Ildikó új projektje, A feleségem története. Min dolgoztok még az Inforg-M&M Filmnél?

A feleségem történetét Füst Milán írta, tehát ez egy könyvadaptáció. Már megvan az angol és a francia nyelvű forgatókönyv, amivel a külföldi koproducereink pályáznak. Rengeteg külföldi színész szerepel benne, nagy költségvetésű film, szóval ez egy nagy falat lesz. Hosszú folyamat lesz a megvalósulása, de hajtom, ahogy tudom. Most is, amikor megyünk a díjátadóra, előtte találkozunk a német koproducerekkel. A másik fontos projekt Fliegauf Bence  Parázsember című filmje, amely Csernobilban játszódik, az atomerőmű-katasztrófa idején, egyetlen éjszaka alatt. Nagyon érdekes történetet dolgoz fel, amit kevesen ismernek. A katasztrófa után a mérnökök attól tartottak, hogy lesz egy másik, sokkal veszélyesebb robbanás, és szükség volt három olyan hősre, akik megakadályozzák ezt. Ez a film ukrán és német közreműködéssel készül, tehát ez is egy koprodukció. De vannak tévéfilmek, rövidfilmek, szóval tulajdonképpen mindig forgatunk valamit.

Idén, az egy milliós nézőszám átlépésével nagyon jó éve volt a magyar filmeknek. Mit gondolsz, hogyan lehetne tartósítani ezt az állapotot, hogy a nézők hajlandóak legyenek magyar filmre is jegyet váltani?

Szerintem az egyik titka az, hogy sokféle filmet kell csinálni. Bizonyos típusú filmeket sokan néznek meg, másokat pedig csak rétegek. De erre mindre szükség van. Úgy gondolom, ha ezt a sokszínűségét megőrzi a filmipar, az már eleve egy jó út. Jónak tartom azt is, hogy van forgatókönyv-fejlesztés, hiszen a film alapja a forgatókönyv. Olyan, mint amikor egy háznak elkészülnek a tervei. Ha azok nincsenek pontosan megszerkesztve, akkor a legrosszabb esetben akár össze is omolhat a ház. A forgatókönyv is ilyen: nem minden, de egy jó forgatókönyvre már lehet építeni. Persze elnagyolt forgatókönyvből is kikerekedhet valami jó, de nagyobb az esély erre egy jó alappal. Az is látszik, hogy egyre több pénz jut filmekre, és a Filmalap elég sok pénzt is ad egy filmre. Nincsenek maximálva az összegek, ami nagyon pozitív dolog.

A búcsú után jön a csomagolás a Néprajzi Múzeumban

Háromnapos programmal búcsúztatta december elején a Néprajzi Múzeum eddigi otthonát, az impozáns Kossuth téri Igazságügyi palotát. A múzeum dolgozói innentől a költözésre koncentrálnak majd, mondta a FüHü-nek Kemecsi Lajos főigazgató.

Valódi közösségi élmény volt péntektől vasárnapig a búcsú a Kossuth téri épülettől, mondta a főigazgató, aki szerint a múzeum munkatársai és a látogatók is élvezték, hogy kívül-belül megismerhették a kiállításokat, gyűjteményt, illetve a múzeumot 1974 óta befogadó épületet, amely Kúriának épült, és a jövőben újra ezt a funkciót látja el majd.

Kemecsi Lajos arról beszélt, hogy, habár a Városligeti új múzeumot még el sem kezdték építeni, szükség volt a kiállítások bezárására, mert a kiállítótereket is csomagolásra, illetve a tárgyak QR-kódos digitalizálására fogják használni majd. A túlzsúfolt raktárakban minderre ugyanis nem lenne hely.

„Mindannyiunkban van egy kis szomorúság”

– mondta Kemecsi Lajos azzal kapcsolatban, hogy elhagyja a Kossuth téri épületet az intézmény, és le kell bontani az 1991-ben elkészült állandó kiállítást. Hozzátette, hogy a jövőben egy sokkal méltóbb helye lesz a múzeumnak, ami viszont örömmel tölti el a múzeum dolgozóit.

A múzeum két épületbe költözik majd: a több mint kétszázezer néprajzi tárgyból álló gyűjtemény a Szabolcs utcába, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba, amelyet a tervek szerint tavasszal adnak át, és a raktártechnológia beszerelése után 2018 vége felé elkezdődhet a tárgyak átszállítása is.

Ezzel párhuzamosan kellene elkezdődnie a Városliget szélén az új múzeum építésének, amelyről a főigazgató szerint a napokban várható a bejelentés. Úgy fogalmazott, hogy ez szerencsés egybeesés, mert amíg költözik a gyűjtemény, azaz tulajdonképpen a múzeum háttere, addig megépülnek az új kiállítóterek, és meg lehet tervezni az új állandó kiállítást. Ezt a munkát egyébként Kemecsi Lajos beszámolója alapján már meg is kezdték, és az új koncepció szerint a múzeum magyar anyagát nem a külföldi, a világ minden tájáról származó tárgyaktól külön, hanem azokkal együtt, kontextusba helyezve mutatják majd be. A főigazgató szerint ez egyébként is általános gyakorlattá vált az olyan múzeumoknál, amelyek hasonló adottságokkal rendelkeznek.

Látogatók a Néprajzi Múzeumban a bezárás előtti utolsó napon, 2017. december 3-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

„Én abban bízom, hogy már 2019-ben átvehetjük a Városliget szélére tervezett házat, és addigra már a költözést lebonyolítjuk” – mondta Kemecsi Lajos. Hozzátette, hogy nagyon szorosan egymásra épülő feladatokról van szó, amelyeket rövid határidő alatt kell végrehajtani. A főigazgató szerint

hasonló méretű múzeumoknál a nemzetközi tapasztalat alapján legalább öt, de akár tíz évig is eltarthat a költözés és az újranyitás.

Az első tervezett állandó kiállításról például már szakmai vitát is folytattak, és Kemecsi Lajos arról beszélt, hogy ez az, amiről általában nem tud a közvélemény: évek kellenek ahhoz, hogy egy megfelelő színvonalú, új állandó kiállítás létrejöhessen az épülettől függetlenül is.

Habár saját kiállítási helyszíne nem lesz ebben a két évben a múzeumnak, a gyűjtemény egy részét továbbra is lehet majd látni. Kemecsi Lajos elmondta, hogy fontos, hogy ebben az időszakban se tűnjön el a Néprajzi Múzeum a köztudatból, ezért utaztatható kollekciókat hoztak létre, amelyeket kisebb-nagyobb időszaki kiállításokon lehet bemutatni. Illetve erősítik a múzeum virtuális jelenlétet is, amelyben a főigazgató szerint eddig is élen jártak a hazai intézmények között.

Végül arról is megkérdeztük a főigazgatót, hogy mit gondol a Párbeszéd javaslatáról, miszerint a Néprajzi Múzeumot az építés előtt álló városligeti épület helyett a Bálnába kellene költöztetni inkább. A főigazgató szerint a hasonló „ötletelések” esetében fel sem merül, hogy egy múzeumnak vannak speciális igényei. Elmondta, hogy – ahogy a Hauszmann Alajos által tervezett Kossuth téri épület – a Bálna sem múzeumi célra épült, ezért tulajdonképpen alkalmatlan is erre, míg a városligeti új Néprajzi Múzeum tervét az intézménnyel közösen, kifejezetten az ő igényeikre szabva dolgozta ki a Napur Architect Kft. „Messzemenően megfelel a korszerű, 21. századi múzeumi tevékenységnek” – mondta róla Kemecsi Lajos.

Hozzátette, hogy több lehetőség is felmerült már a múzeum elhelyezésére ötlet szinten, de ezek általában átmeneti kiállítóhelynek sem voltak alkalmasak, nemhogy a múzeum állandó otthonának.

Nyolcvanéves lett, de egyszerre több filmen is dolgozik Ridley Scott

Nyolcvanéves lett a világ egyik leghíresebb filmrendezője, Sir Ridley Scott, akinek olyan kultfilmeket köszönhetünk, mint a Szárnyas fejvadász és a Thelma és Louis, illetve olyan kasszasikereket, mint A nyolcadik utas: a Halál vagy a Gladiátor. A brit rendező még most is hihetetlenül aktív, sőt, mostanában ontja igazán a filmeket: idén jött ki az Alien: Covenant, producerként dolgozott a Szárnyas fejvadász új részén, és rendezőként is több filmje van a megvalósítás különböző fázisaiban.

Erős női karakterek és különleges (látvány)világok – ezekkel a jelzőkkel szokták leírni Ridley Scott filmjeit, aki az 1979-es A nyolcadik utas: a Halállal robbant be a filmes köztudatba. Mármint Hollywoodban, mert első filmje (előtte tévésorozatokat rendezett), az 1977-es a Párbajhősök című, Napóleon korában játszódó dráma az Arany Pálmáért is versenyzett Cannes-ban, de végül csak a legjobb első filmnek járó díjat kapta meg.

Ridley Scott egyébként viszonylag későn kezdett filmezni:

a Párbajhősök megjelenésének idején már 40 éves volt.

Ez a film nem vált igazán ismertté, de már jól mutatja Ridley Scott alkotásainak egyik fő csapásirányát, a történelmi filmekét. A következő filmje is kosztümös lett volna, de a Csillagok háborúja elsöprő sikere meggyőzte arról, hogy érdemes a látványos sci-fik felé nyitni. Elfogadta a felkérést a horrort és a tudományos-fantasztikus filmek világát ötvöző A nyolcadik utas: a Halál (Alien) megrendezésére – habár nem ő volt az első számú jelölt – és, miután a stúdió egy merész húzással úgy döntött, hogy a főszereplő, Ripley hadnagy nő lesz, Ridley Scott feledhetetlen hősnőt csinált Sigourney Weaver-ből. A film pedig, amivel beszámolója szerint csak halálra akarta ijeszteni az emberek, sokkal összetettebb lett ennél, nem véletlen, hogy egy egész franchise nőtt ki belőle. De a többi Alien-filmnek már nem Ridley Scott lett a rendezője, ő csak a történet – egyébként elég vegyes fogadtatást kapó – előzményfilmjeivel tért vissza ebbe a világba a 2010-es években.

Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál forgatásán. Forrás: Facebook

A nyolcadik utas: a Halált nem sokkal később egy másik legendás sci-fi, a Szárnyas fejvadász követte, amely azonban nem lett egyből sikeres. A Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című disztópiájából, Harrison Ford főszereplésével készül film csalódást keltően szerepelt a mozikban 1982-ben, és a kritikusok is a földbe gyalulták – saját bevallása szerint a rendező azóta sem olvas kritikákat – de

ma már a valaha készített legfontosabb sci-fik között tartják számon.

A 90-es évekből a Geena Davies (Thelma) és Susan Sarandon (Louise) főszereplésével készült, különböző műfajokat ötvöző Thelma és Louise-t érdemes kiemelni, amely új oldaláról mutatta be Ridley Scottot. A road movie alapon felépülő filmnek Scott eredetileg csak a producere lett volna, de nem talált megfelelő rendezőt, így végül ő csinálta meg. A Thelma és Louise pedig egyszerre lett vicces és megrázó, emellett elgondolkodtató, ráadásul addig kifejezetten férfias filmekre jellemző motívumokat rendelt a női karakterekhez, amiért a feministák megbecsülését is elnyerte (illetve a nézőkét és a kritikusokét is).

De korántsem lehet azt mondani, hogy Ridley Scott nem tudott hibázni: minden ünnepelt filmjére jutott több felejthető – és ez későbbi életművére is igaznak bizonyult. A következő nagy dobása a Russel Crowe főszereplésével készült Gladiátor lett 2000-ben, amely öt Oscart nyert, köztük a legjobb filmnek járó díjat. Ezután Scott megrendezte A bárányok hallgatnak folytatásaként elkészült Hannibalt Anthony Hopkinsszal, A Sólyom végveszélyben című háborús filmet, a Hazugságok hálója című akcióthrillert, és még hosszasan lehetne sorolni a 2000-es évek alkotásait. A következő évtized azután ismét a sci-fiké lett: jöttek az új Alien-filmek, majd a Mentőexpedíció.

Jelenetfotó a Mentőexoedícióból. Forrás: interCom

Ridley Scott egyébként producerként is hihetetlenül aktív: még 1968-ban hozta létre öccsével, Tony Scottal a Ridley Scott Associates nevű reklám- és filmprodukciós céget, 1995-ben pedig szintén testvérével megalapította a Scott Free Productions-t. Öccse, aki szintén rendezett is, például az 1986-os Top Gunt, 2012-ben öngyilkos lett, és ezután Ridley Scott mintha még jobban belevetette volna magát a munkába.

2015-ben készült el a Mentőexpedíció, amelyet a kritikai és közönségsiker mellett

azért is érdemes kiemelni, mert nagyrészt Magyarországon forgatták.

A Matt Damon főszereplésével készült filmben számos magyar szakember dolgozott, akiket teljesen levett a lábáról a rendező munkamódszere. A beszámolók szerint Ridley Scott elképesztően gyorsan forgat, és míg mások folyamatos csúszásban vannak a nap végén, ő inkább már előre dolgozik. A munkatempóját nehezen lehet győzni, ráadásul szeret improvizálni, így mindenre és az ellenkezőjére is fel kellett készülnie mellette a stábnak.

Határozottsága miatt ez viszont nem megy a hatékonyság rovására, és Hollywoodban is erről híres. Általában nagy költségvetésű produkciókat készít, de sem a rendelkezésre álló időt, sem a pénzkeretet nem szokta túllépni. Tavaly ismét egy rá jellemző, nagyszabású produkcióval tért visszatért Magyarországra, a Szárnyas fejvadász 2049 producereként és alkotótársaként, de a rendezést ezúttal fiatalabb kollégájára, Denis Villeneuve-re bízta.

Denis Villeneuve, Ridley Scott, Harrison Ford és Ryan Gosling a Szárnyas fejvadász 2049 forgatásán

Ridley Scottot 2003-ban lovaggá ütötték szülőhazájában, de érdekes módon a legrangosabb szakmai díjak eddig elkerülték. A fontos filmesek, akik még soha nem kaptak Oscart témájú összeállításoknak állandó szereplője, hiszen eddig háromszor jelölték rendezői Oscarra (először 1991-ben a Thelma és Louise-ért), és ugyancsak háromszor ennek brit megfelelőjére, a BAFTA-ra, de eddig csak a brit filmakadémiától és „csak” életműdíjat kapott. Golden Globe-ot is három jelölés után, 2016-ban nyert a Mentőexpedícióért, amely a zenés filmeknek és vígjátékoknak fenntartott kategóriában lett a legjobb film – pedig egyik műfajba sem sorolható. Az Oscarért legutóbb szintén a Mentőexpedícióval, producereként volt versenyben Ridley Scott, hiszen a sci-fit a legjobb film díjára jelölték, de általános meglepetésre rendezőként akkor nem kapott jelölést.

Legújabb rendezése,

A világ összes pénze kapcsán viszont ismét Oscar-esélyekről írtak a szaklapok,

habár még be sem mutatták a filmet. Ugyanis hiába volt közönség- és kritikai siker a Mentőexpedíció, nem volt igazán esélyes a fontos kategóriákban Oscart nyerni, Ridley Scott megkerülhetetlen sci-fijei, mint az Alien és a Szárnyas fejvadász pedig még csak jelölésig sem jutottak annak idején. A világ összes pénze című emberrablós dráma viszont már műfajából adódóan is jobb eséllyel indult volna az amerikai filmakadémia szavazóinál, bemutatását pedig a díjszezon kezdetére időzítették.

A film egyik főszereplője, Kevin Spacey zaklatási botránya viszont nagyon nehéz helyzetbe hozta az alkotókat, ráadásul a bemutatás előtti utolsó pillanatokban. Ridley Scott merész döntéssel igyekezett megmenteni a filmet: habár már befejeződött a forgatás, lecserélte Spacey-t idősebb kollégájára, Christopher Plummerre, és pótforgatásokat rendelt el, hogy tartani lehessen a decemberi 22-i bemutatót. Ez természetesen több millió dolláros pluszköltséggel, és hatalmas rizikóval jár, de legalább nem kell az egész filmet sutba dobni a Spacey ellen egyre szaporodó vádak miatt. Kérdés, hogy ezzel a zűrzavaros háttérrel lesz-e még esélye a produkciónak a Oscar, illetve más fontos filmes díjakról szavazóknál.

De Oscar ide vagy oda, Ridley Scott megkerülhetetlen és nagy hatású rendező, aki még most is rengeteget dolgozik, és legszívesebben még ennél is több filmet készítene.

„Az őrületbe kerget, hogy egy színész négy filmet is megcsinálhat egy évben, én pedig nem”

– mondta legutóbbi interjújában, 79 évesen a Guardiannek.

A tervek szerint 2019-ben érkezik a következő Alien-prequel, de az angliai csatát is megfilmesítené Ridley Scott, producerként pedig tévésorozatok is szerepelnek a naptárában az elkövetkezendő évekre.

Cogo Tailoring, avagy nehezen fogadják el az emberek az újdonságot

Ulziibadrakh Ulziitsogt Mongóliában született, és több mint húsz éve érkezett Magyarországra divattervezést tanulni. Először butikoknak szállított, majd, amikor ezek eltűntek a körútról, elkezdett egyedi dolgokat tervezni, megrendelésre. A becenevéről Cogo Tailoringnak nevezett márka idén teljesen megújult, és a divattervező szeretne külföldre is terjeszkedni. Beszélgetésünk során kiderült, hogy Magyarországon még mindig egy-másfél évvel le vagyunk maradva az aktuális divattól, de az is, hogy hamarosan újra trendi lesz a trapéznadrág.

A divattervezés miatt jöttél Magyarországra?

1996-ban érkeztem először Magyarországra, a tanulmányaim miatt, de már gyerekkoromban divattervező akartam lenni. Még Mongóliában kezdtem el tanulni a szakmát, de vonzott az európai kultúra, a viselettörténettől kezdve minden. Ezért, illetve a szakma és tanulás miatt jöttem ide.

És mit látsz, milyen a szakma helyzete Magyarországon?

Én már elég régóta csinálom ezt, és úgy látom, hogy nincs egyszerű dolguk a divattervezőknek. Magyarországon az emberek mintha lassabban fogadnák be az új trendeket. A szakmai kapcsolataim miatt sokat utazom külföldre, és Párizsban vagy Milánóban, a divat központjában mindig látni lehet, hogy mi lesz az új divat. Eleinte én is át akartam adni ezt itt, Budapesten, de rájöttem, hogy kell egy kis átfutási idő. Ami mondjuk most Milánóban divatos, azt itt egyből nem fogadják el az emberek, vagy csak nagyon kevesen, és ahhoz, hogy elterjedjen egy, vagy inkább másfél év kell. Az kell, hogy az emberek lássák a barátaikon, ismerőseiken. De maga a szakma fejlődik, jó irányba tart, és ez nagyon jó. Egyre több divattervező van, de úgy látom, hogy inkább külföldre terveznek ők is.

Szóval le vagyunk maradva a trendkövetésben, de gondolom, azért ebben van változás ahhoz képest, hogy mi volt mondjuk a kilencvenes években, amikor Magyarországra érkeztél.

Van változás, persze. Emlékszem, hogy régen keményen két év kellett, hogy elfogadják az emberek az újdonságokat, de most, hála Istennek, az internetnek köszönhetően ez az idő egyre jobban lerövidül. Biztos lesz olyan is, amikor már csak félév kell majd, és remélem olyan is, amikor semennyi (nevet).

Külföldön is vannak saját üzleteid?

Egyelőre csak Magyarországon, de külföldön is adok el ruhákat, például Mongóliába is szállítok megrendelésre.

Ha már itt tartunk, ott hogy állnak az emberek a divathoz?

Érdekes, hogy otthon nagyon más az emberek felfogása. Nagyon nyitottak az új dolgokra, és nagyon fontos számukra az öltözködés, a megjelenés. Nagyobb figyelmet fordítanak rá, és több pénzt is szánnak erre, mint a magyarok. Persze vannak kivételek, de itt általában nem olyan fontos az embereknek a megjelenésük, és az, hogy kövessék a divatot. Ez a sokadik helyen áll náluk, és nem is szánnak rá olyan sok pénzt. Persze ez életszínvonal kérdése is. Ilyen egyedi tervezésű ruhákat, amiket itt csinálunk, nem sokan vesznek.

Ha nem a divatosság, akkor mi az elsődleges szempont, amikor a magyar emberek ruhát választanak maguknak?

Én elsősorban munkába is hordható, de elegáns ruhákat tervezek, irodában dolgozó hölgyeknek és uraknak, klasszikus darabokat, amik nem mennek ki a divatból. De emellett rájöttem, hogy Magyarországon az esküvő az, amire az emberek odafigyelnek öltözködés szempontjából, és hajlandóak több pénzt is áldozni rá. A fiatal párnak, de az örömszülőknek is nagyon fontos a megjelenés, és általában a vendégek is odafigyelnek ilyenkor arra, hogy kiöltözzenek. De említhetnék más ünnepeket is, például a gyerekeknek a ballagás. Tehát kiemelt alkalmakkor jobban odafigyelnek az emberek az öltözködésükre, ezért elkezdtem én is esküvői ruhákat is tervezni.

És mi inspirál a tervezéskor? Néhány kollekciódon az látszik, hogy szeretsz például keleti motívumokat is felhasználni a ruhákhoz.

Igen, ez jellemző, használtam kifejezetten mongol motívumokat is, de nem ragaszkodom feltétlenül ahhoz, hogy a keleti stílus is megjelenjen a kollekcióban. Inkább mindig próbálok valami olyan elemet belevinni, ami különleges, nem megszokott, de mivel Mongóliából származom, sokszor onnan veszem ezt a kis fűszert. De sok más dolog is inspirál, nagyon fontos például számomra az anyag, annak struktúrája, színe.

Az üzletre ki van írva, hogy kisállatoknak is árulsz ruhákat. Erre tényleg ennyire igény van? Mármint egyre több kutyát lehet látni télen felöltöztetve az utcán, de alapvetően nem designer darabokat viselnek. 

Ez onnan eredet, hogy kicsit ilyen családi szabóság jellegű az üzlet: bármelyik családtagot felöltöztetjük, beleértve a házi kedvenceket is. Róla is gondoskodunk, hogy összhangban legyen a megjelenése az emberekével. Szoktak ilyen megrendelések is érkezni.

Milyen terveid vannak a márkával kapcsolatban?

Sok ilyen tervem van, szeretnék terjeszkedni a környező országokban, például Ausztriába, de a bázis mindig meg fog maradni itt, mert szeretem ezt az országot, szeretek itt lenni.

Említetted, hogy rendszeresen jársz külföldre a munkád miatt, ha jól tudom, Dubaiban is részt vettél már a Fashion Weeken.

Igen, arra az alkalomra külön készítettem egy férfi-női kollekciót, ami színesebb, pompásabb, díszesebb volt, mint amiket Magyarországon árulok, mert ott arra van igény. A magyar emberek ezekre azt mondanák, hogy nincs hová felvenniük ezeket a ruhákat, mert ez már túl sok csillogás. De nagyon jó visszajelzéseket kaptam Dubaiban, rengeteg ottani cég keresett, hogy tetszettek nekik a ruhák. Pont előtte pedig a londoni Fashion Weeken jártam. Ott nagyon nyitottak az emberek, az utcán is lehet olyan embereket látni, akik mintha egy divatbemutató kifutóján lennének. Magyarországon egyébként rengeteg divatbemutatón részt veszek, de ezek nagyon más jellegűek, hiszen itthon csak egy szűk kört érdekel a divat, kevesen vannak, akik értik és értékelik. Külföldön más a hozzáállás, ezért is szeretnék terjeszkedni.

Tehát a magyaroknak az egyszerűbb dolgok jönnek be, de egyébként mit látsz? Milyen irányba halad most a divat?

A fiatalokon is azt látom, hogy divat lett letisztult ruhákat hordani, nagyon sok tervező is ilyeneket készít. Kicsit olyan, mint visszatérne a 60-as évek, de a divat mindig így, ciklikusan változik. Egyébként úgy látom, hogy a fiatalok Magyarországon is egyre jobban követik a divatot, könnyebben átveszik az új dolgokat. A lezser, laza, bő dolgok egyébként még mindig trendik, cipőkből is a sportosabbak, és vissza fog térni a trapéznadrág.

I#lovemyjob #weddingdress #fashion #cogotailoring #centraleuropeanfashiondays

A post shared by Ulziibadrakh Ulziitsogt (@cogo_designer) on

Mondtad, hogy mindig ciklikusan visszatér a divat. Neked melyik a kedvenc korszakod?

Emlékszem a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején a csípőnadrág volt a divat, és az egész testet, alakot lehetett mutatni, cipőkből pedig a nagyon magas talpúak voltak trendik. Azt nagyon szerettem. De minden korszakban van szépség szerintem, jó, hogy mindig van valami újdonság, meg tud újulni az ember a ruháival együtt. A divatkövetés egyfajta felfrissülést is jelent, és ez nagyon jó. Ha ez nem változna, unalmas lenne az élet (nevet).

Ha jól tudom, a testvéred is a szakmában dolgozik, Debrecenben.

A bátyám már harminc éve él Magyarországon, és mondhatjuk, hogy a férfi öltönyök szakértője. Budapesten is van üzlete, Debrecenben pedig van egy nagyon korszerű gyára a cégének, Európában az egyik legmodernebb, ahol még külföldi bérmunkákat is végez nagy divatházaknak, például a Dolce&Gabbanának, akik nagyon magas minőséget követelnek.

Akkor a divatszakma nálatok családi dolog. A szüleitek is ilyesmivel foglalkoztak?

Nem, az apukám mérnök, anyukám gyógyszerész, de a varrás volt a hobbija. Gyerekkoromból emlékszem rá, hogy mindig nagyon különleges, szép ruhákban járt, amiket magának szabott-varrt, hiszen akkor még Mongóliában nem lehetett kapni ilyesmit. Engem is különleges ruhákban járatott, biztos onnan ragadt rám a szakma.

Többször beszéltél arról, hogy külföldön jobban lehet érvényesülni divattervezőként, mégis Magyarországon maradnál. Miért? Ennyire megszeretted az országot?

Mikor először idejöttem, egy szót sem beszéltem magyarul, illetve nehéz volt megszokni a másfajta szokásokat is, de ezen már túl vagyok, és közben nagyon megszerettem az országot. Mindig, mikor leszáll a gépem Ferihegyen, úgy érzem, hogy hazajöttem. Itt már minden ismerős, az egyik hazám lett az ország.

Ez a film többet mond a szíriai háborúról, mint bármilyen híradás

Ha beülünk a moziba egy filmre, akkor ahhoz vagyunk szokva, hogy a főhős, ha halálos veszedelemben forog is, túléli a rá váró viszontagságokat, vagy, ha mégis meghal, a halálával jobb hellyé vált a világ. Ha a szíriai háborúról szóló dokumentumfilmet nézünk meg, akkor módosulnak ezek az elvárásaink, de ennyi értelmetlen halálra, mint amennyit az Aleppo, a végsőkig című filmben láthatunk, nem lehet felkészülni. Mint ahogy arra sem, amikor 104 perc után kiírják, hogy a filmben látott emberek nagy része már nem él.

A 14. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon vetítették le Fera Fajjád egy dán társrendezővel, Steen Johannessennel közös alkotását, amely az idei Sundance filmfesztiválon fődíjat nyert. Eredetileg úgy volt, hogy a film után beszélgetés lesz a rendezővel, Fajjád azonban végül nem tudott eljönni, de az Aleppo, a végsőkig kommentár nélkül is nagyon erős vádbeszéd az Aszad-rezsim, a várost bombázó oroszok, a konfliktusba így-úgy beavatkozó, vagy azt tétlenül szemlélő közel-keleti országok, illetve a menekültek befogadásában nem jeleskedő, a helyzet rendezésében pedig tehetlen Nyugat ellen is.

Aleppo, a végsőkig. Forrás: Verzió

Pedig nehéz már olyat mondani vagy mutatni Szíriáról, amire az emberek felkapják a fejüket. Több mint hat éve tart a háború, és folyamatosan érkeznek a beszámolók a különböző merényletekről, légicsapásokról, a civilek elleni támadásokról, városok pusztulásáról vagy éppen a segélyszervezetek hiábavaló küzdelmeiről, de ezzel párhuzamosan egyre kevesebb olyan hír van, amely eléri mondjuk a magyar emberek ingerküszöbét. És, mintha a szöveges beszámoló már nem is lenne elég: néhány fotó vagy videó az, például a mentőkocsiban véres fejjel ülő aleppói kisfiú képe, amely rádöbbenti a világot arra, hogy itt bizony továbbra is zajlik a háború, és emberek halnak meg.

Fajjád filmje is itt, a háborútól leginkább sújtott Aleppóban készült, és nem az egymással szemben álló felekre, hanem

az úgynevezett fehérsisakosokra, a civil lakosságból szerveződött önkéntes mentőcsapatokra koncentrál.

Számos videó került fel már az internetre arról, ahogyan a korábban polgári foglalkozást űző önkéntesek gyerekeket mentenek ki lebombázott házakból, és sokan meg is kérdőjelezték ezek hitelességét. Fajjád filmje azonban nem csak sokolló képsorok gyűjteménye – bár ezekből is rengeteg akad. A rendező nem kímélte a nézőt, már az első néhány percben súlyosan sebesült, illetve halott gyerekeket emelnek ki a fehér sisakosok a törmelékek alól, miközben folyamatosan kémlelik az eget, hogy mikor várható a következő légicsapás. De azt is igyekszik bemutatni, hogy mi motiválta ezeket az embereket arra, hogy, miközben körülöttük egyre többen menekülnek el Aleppóból, vagy akár az országból, ők maradjanak, és minden nap az életüket kockáztassák idegenekért.

És nem feltétlenül azért, illetve nem csak azért taglózza le az embert az Aleppó, a végsőkig, mert folyamatosan hullanak a bombák az égből, mint a tűzijáték, és egymás után kerülnek elő a halottak és az emberi testrészek a törmelékek alól. A film a szörnyű tragédiákat kendőzetlenül bemutató képek mellett azzal is sokkolja a nézőt, hogy a fehérsisakosok életének mennyire természetes része ennyi év után mindez. Ez rengeteg apró dologban megnyilvánul, például mikor az egyik főszereplő önkéntes arról beszél, hogy csak hatig ér rá a romok alatt kutatni, mert este a barátja esküvőjére megy, vagy, amikor mentés közben elküldik a bámészkodókat, mert tudják, hogy ők kiemelt célpontot jelentenek a harci repülőknek. Közben pedig az is elhangzik, hogy ők még szerencsések, mert legalább nem éheznek, mint a teljesen ostrom alá vont városrész lakói.

Fajjád alapvetően két önkéntes, Mahmúd és Khaled történetét helyezi a középpontba, ők azok, akiknek a családi viszonyaikat is jobban megismerjük. Khaled több gyerek édesapja, de a mentési munkák miatt egyre ritkábban találkozik a családjával, a másik, fiatalabb férfi pedig azt hazudta a szüleinek, hogy testévérével együtt egy törökországi menekülttáborban van, hogy ne aggódjanak érte.

Látjuk, hogy folyamatosan veszélyben van az életük,

és rengeteget beszélnek is arról, hogy csak a halál választhatja el őket bajtársakként egymástól, de amikor tényleg így is történik, nem hiszünk a szemünknek.

Aleppo, a végsőkig. Forrás: Verzió

2015 őszétől körülbelül egy év alatt forgatták a filmet, miközben az Aszad-rezsimet támogató oroszok folyamatosan bombázták Aleppót, és a fehérsisakosoknak több központja is megsemmisült. Fajjád nem sokat foglalkozik a konfliktus hátterével, és a fehérsisakosok egy részéről is csak annyit tudunk meg, hogy rendszeres résztvevői az Aszad-ellenes tüntetéseknek. Inkább a munkájukra, illetve a háborús borzalmak közt enyhülést adó pillanatokra koncentrál a rendező: láthatunk közös focizást, halastóépítést, családi látogatásokat – mindezt váltogatva a mentési munkákat bemutató képsorokkal, amelyek így éles kontrasztba kerülnek.

Fadi al-Halabi operatőr egy évig folyamatosan követte Mahmúdot és Khaledet a legveszélyesebb helyekre is: az egyik jelenetben például elkezdenek lőni az önkéntesekre és a filmesekre is, akik az életükért futnak, miközben forog a kamera. Mindezek alapján szinte hihetetlen, hogy az alkotóknak sikerült elkészíteniük ezt a dokumentumfilmet, amelynek bár vannak hiányosságai – nem meglepő, de európai szemmel azért nagyon feltűnő például, hogy mennyire nincsenek benne nők -, de szokatlanul bátor vállalkozás, amely segíthet közelebb hozni az egyre inkább arctalanná váló szíriai háborút, és egyszersmind az önkénteseknek is méltó emléket állít.

A hatvanas évek, ahogy még nem láttuk

Az 1956-1968 közötti időszak magyar művészetét bemutató tárlat nyílik pénteken a Magyar Nemzeti Galériában Keretek között címmel, számos olyan alkotással, amelyek eddig múzeumi raktárakban pihent. A tárlat elsősorban azt mutatja be, hogy a korabeli (kultúr)politika által meghatározott keretek között milyen műalkotások születettek és születhettek, és hogyan próbálták az alkotók minél jobban kihasználni a rendelkezésre álló mozgásteret.

Két meghatározó történelmi esemény határolja azt az átmenetinek nevezhető korszakot, amelyet a Keretek között igyekszik megismertetni a látogatóval: az 1956-os forradalom, és az 1968-as diáklázadások. Ekkor jött létre a „három T”:

a tiltás után újjáéledt a modernizmus,

már megindulhatott valamiféle párbeszéd a modernista hagyományokkal, de még számos olyan ábrázolásmód és téma volt, amely egyértelműen a tiltott kategóriába tartozott. A Petrányi Zsolt által életre hívott kiállítás azokra az alkotásokra koncentrál, amelyek nem a „második nyilvánosság” számára készültek, hanem megjelentek és megjelenhettek kiállításokon, köztereken, otthonokban, így részei voltak a korabeli vizuális és tárgykultúrának.

Keretek között. A hatvanas évek mûvészete Magyarországon (1958-1968) 
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A mintegy 350 kiállított tárgy között ugyanis nem csak képzőművészeti alkotásokat találunk. A festmények, grafikák, szobrok mellett textilek, bútorok, könyvek, plakátok és más, az iparművészet területéhez sorolható tárgyak is bekerültek a válogatásba, illetve a kiállítás installációja is igyekszik megidézni a korszakot. Már a kiállítótérbe is köztéri plasztikákon és egy „panelházon” keresztül vezet az út, illetve az egyes termekben sem csak műalkotásokat találunk. Az egyes szekciókhoz például a témájukban illeszkedő filmrészletek válogattak ki, de vannak olyan termek is, amelyeket a korabeli designnak szenteltek. Ezt azért is tartották fontosnak a kiállítás megalkotásakor, mert Petrányi Zsolt kurátor elmondása szerint az iparművészet területén sokkal inkább megtűrték a modernséget a döntéshozók, mint a képzőművészetben, és az ezen területen alkotók sokkal kevésbé voltak alávetve az ideológiai kényszernek.

Petrányi a tárlat megnyitója előtt tartott sajtóvezetésen elmondta, hogy alapvetően az ember, illetve az emberek életmódjának megváltozása, mint téma köré szervezték a tárlatot, ezért is volt fontos az élettér bemutatása, de az építés/építkezés motívuma is hangsúlyos a kiállításon. Ez egyszerre utal a szocialista ideológia építésére, és magára a tényleges környezetalakításra, hiszen ekkoriban rengeteg lakóház és köztéri alkotás létesült.

Petrányi Zsolt, a kiállítás kurátora beszél az újságíróknak. Forrás: FüHü

A szocialista realizmustól eltávolodva pedig a képzőművészetben, a díszítő- és iparművészetben is újra előkerülhettek a modernista elemek – természetesen a kiállítás címében hangsúlyozott keretek között. Ez sokszor kompromisszumot és találékonyságot követelt meg a művészektől, ezért a bemutatott alkotások közül többre jellemző az úgynevezett „kettős beszéd”, amely a mai látogató számára már kevéssé felismerhető.

Kifejezetten koncepció volt, hogy azokat az alkotásokat válogassák ki, amelyeket elfogadott a korabeli kultúrpolitika:

ehhez a festmények esetében például azt vizsgálták, hogy mikor kerültek be közgyűjteményekbe. Ha még a készítésük idején, és nem jóval később, az enyhülés időszakában, az azt jelenti, hogy nem lépték át a kimondva vagy kimondatlanul meghúzott határokat.

De a tárlat kitekint a kereteken kívülre is: az egyik szekcióban azokat az alkotásokat mutatja be, amelyek az aczéli három T közül a tűrt vagy tiltott kategóriába kerültek. Petrányi szerint érdekes módon ez utóbbit volt a legnehezebb feltárni, mert sokszor áttételesen valósult meg a tiltás: a művésznek jelentősen változtatni kellett a műalkotás koncepcióján, vagy csak vidéken, és rövid ideig engedélyezték a bemutatását.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A kiállításon a korszak fontos és meghatározó művészei mellett, mint például Korniss Dezső, Csernus Tibor, Kondor Béla és Gyémánt László kevésbé ismert alkotók műveivel is találkozhat a közönség, amely Petrányi reményei szerint egyfajta újraértelmezést is elindíthat. A tárlaton több külföldi alkotó – Pablo Picasso, Fernand Léger, Renato Guttuso, Bernard Buffet – alkotásai is helyet kaptak, mint olyanok, amelyek jelentős hatással voltak a magyar művészekre is.

A kurátor azt is hangsúlyozta, hogy a kiállításon bemutatott ellentmondásos korszak feldolgozása még nem történt meg itthon, miközben számos környező országban elindultak hasonló törekvések, ezért abban bízik, hogy Keretek között újabb tárlatokat inspirál. Petrányi ozzátette, hogy mivel egy lehetséges válogatást és értelmezési keretet látunk, valószínűleg vitákat is generál majd a kiállítás a szakmában, de ez hozzásegíthet a korszak jobb megértéséhez.

A 2018. február 18-ig nyitva tartó tárlatot filmvetítés- és előadássorozat is kíséri, amelybe ritkán látható rövid- és dokumentumfilmeket válogattak ki a szervezők.

Soha nem fizettek még ennyit műalkotásért árverésen

Rekordáron, 450 millió dollárért, azaz 119 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el egy Leonardo da Vincinek tulajdonított Krisztust ábrázoló festmény egy New York-i árverésén.

Az ikonográfiája miatt Salvator Mundi, azaz a világmegváltó Krisztus (ez egy specifikus Krisztus-ábrázolást jelent a művészettörténetben) néven ismert kép az egyetlen olyan, a reneszánsz mesternek tulajdonított és ismert festmény, amely még magánkézben, és nem múzeumi tulajdonban van.

A kép leütési ára 400 millió dollár volt, de a különböző jutalékokkal együtt 450 millió dollárt kell fizetnie a vevőnek a festményéért. Az ő személyazonossága nem ismert, csak annyit lehet tudni, hogy telefonon jelentkezett be az árverésre, és húsz percig tartott a licit a képre  – írja a BBC. Az árverésnek otthont adó Christie’s beszámolója szerint két vevő harcolt a képéért, és volt olyan, hogy több tíz millió dollárt ugrott a kép ára egyetlen új licittel. A végső árat hatalmas üdvrivalgás fogadta az aukciósházban.

Az extrémen magas ár annak köszönhető, hogy Leonardónak, akik 1519-ben halt meg, már csak kevesebb mint húsz festménye létezik. Legalábbis olyan, amelyet a szakmai konszenzus neki tulajdonít, bár a Salvator Mundi éppen egy olyan alkotás, amelynek attribúcióját vitatják egyes kutatók.

A Christie’s szerint viszont Leonardo keze munkája a kép, és ezzel az elmúlt száz év legnagyobb művészettörténeti újrafelfedezése, hiszen korábban egy Leonardo-követő alkotásának tekintették, és

1958-ban még csak 60 dollárért kelt el egy aukción. 

Mikor 2005-ben újra előkerült a festmény, egy kis, Egyesült Államokbeli aukción, az elveszett Leonardóként emlegették. Utána nem sokkal később átfogó vizsgálatoknak vetették alá a képet, amely évekig eltartott. 2013-ban egy orosz műgyűjtő 127,5 millió dollárért vásárolta meg. A szerda esti árverésen 100 millió dollárról indult a licit, és hatalmas ováció övezte a végül leütött összeget, hiszen ennyi pénzt még soha nem adtak aukción egy műalkotásért.

A Salvator Mundi előtt Picasso Algíri nők című festménye volt a legdrágább műalkotás, amely aukción kelt el: 2015-ben több mint 179 millió dollárt, azaz körülbelül 49 milliárd forintnak megfelelő összeget fizettek érte szintén a Christie’s árverésén.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!