Kezdőlap Szerzők Írta Lendvai Péter

Lendvai Péter

267 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Orbán puskája be van tárazva

Széles választási mozgalom keretében lehet felvenni bármi eséllyel a versenyt a túloldallal, még akkor is, ha az ebbéli szándékok az elmúlt nyolc évben kudarcba fulladtak – állítja Lendvai Ildikó MSZP-s politikus a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Azt is mondja: az emberek többsége tulajdonképpen nem a Fideszre, hanem az államra, vagyis a biztonságra szavaztak, mert az ellenzékben nem látták a stabil kormányzás lehetőségét. Lendvai úgy látja: szükség van a változáshoz az utcai politizálásra, a polgári engedetlenségre, de a végén a szavazófülkében kell leváltani a Fideszt. Orbán, szerinte nem fog változni, puskája be van tárazva, hogy mindent maga alá nyomjon, amit eddig még nem sikerült.

 

Mit keresett a választás előtt a DK színpadán?

Meghívásra mentem, méghozzá hivatalosan, az MSZP nevében beszélve a koordinációs partner DK kampányzáróján. Utána teljes gőzzel rohantam vissza a sajátunkra.

Pedig sokan, látva a szereplését, azonnal elkezdtek kombinálni, hogy netán átállt Gyurcsány Ferencékhez…

Szó nincs erről. De egymás egyéni jelöltjeit támogattuk, a körzetekben együtt dolgoztunk, „átállás” nélkül. Sajnálom, ha egyeseknek a tévéfelvételek alapján nem volt egyértelmű a helyzet, pedig volt olyan internetes portál, amelyik még csipkelődött is velem, hogy miért kell minden ötödik mondatomban agyonhangsúlyozni: MSZP-s vagyok, az MSZP listájára szavazok.

Az egymás segítése nem nagyon sikerült, az ellenzéki pártok az elmúlt négy-nyolc évben inkább egymást gátolták. Ön ugyanakkor – legalább is az én információim szerint – ezen időszak alatt végig azon dolgozott, hogy közelebb hozza egymáshoz a szereplőket. Nyugodtan mondhatjuk, hogy kudarcos volt az ebbéli tevékenysége.

Ez igaz, nem írnám fel a nagysikerű teljesítményeim listájára, már ha létezne ilyen lista. Meggyőződésem volt, és a következő ciklusra is meggyőződésem, hogy egy széles választási mozgalom keretében lehet felvenni bármi eséllyel a versenyt a túloldallal. Ezen belül lehet tere a pártok saját karaktere hangsúlyozásának is: ha belépek egy társaságba, be kell tudnom mutatkozni, ki vagyok én. Egy ilyen választási mozgalmat viszont kellő időben kellett volna létrehozni. Mert a lényeg nem a pártok által aláírt különböző megegyezések – nyilván ezekre is szükség van -, hanem az, hogy a választóik is felvállalják ezt a célt. De választási mozgalom helyett csak töredékes egyezségek születtek, más kérdés, hogy ez nem a sokat szidott MSZP hibájából történt így. Az ilyen-olyan egyezségek is az utolsó percre sikeredtek, még a DK-val is, hát még annál a néhány visszalépésnél, amelyek az utolsó napokban, órákban történtek meg.

Ezek megzavarták a választót?

Nem ez volt a fő baj. Nagy meglepetésemre azt láttam, hogy még az utolsó perces megállapodások híre is eljutott valahogy az emberekhez. A problémának azt látom a last minute taktikákban, hogy az utolsó heteket az egyezkedés huzavonái tematizálták, miközben az utolsó két hét, az utolsó hónap volna a kampány aranybányája.

Mert?

Mert ilyenkor még az is figyel a közéletre, aki az előző három és fél évben fütyült rá.

Ilyenkor kinyílnak a szemek és fülek a tartalmi mondandókra, hívószavakra, betartható ígéretekre, a politikai kultúrák, mentalitások különbségeire. Mi pont ezt a legértékesebb kommunikációs idősávot veszítettük el, pazaroltuk technikai ügyekre.  

A választó ily módon csak azt láthatta, amin huzakodnak a pártok, nem azt, amin egy együttes kormányzás alapulhat. Közben mindenki tudta, hogy koalícióra vagyunk, lennénk ítélve a demokratikus oldalon.

Igen, az elemzők többnyire két következtetést vontak le a választási eredményekből, és az egyik éppen az, amiről ön beszél. Vagyis az, hogy az ellenzéki pártok, nem pusztán az utolsó időszakban, hanem nyolc évre visszatekintve, nem tudták átadni azt a hitet a választóknak, hogy képesek együttműködni, pláne kormányozni, ráadásul jobban kormányozni, mint a Fidesz. A másik következtetés pedig az, hogy ezek a pártok végképp eltűntek vidékről, ami különösen fájdalmas az MSZP esetében, mivel neki megvolt a hálózata, csak elfelejtette életben tartani.

Örülök, hogy erről beszélünk, mert ugyan nagyon fontos az együttműködés-nem működés problematikája, választási technikái, de észre kell venni, hogy ettől függetlenül több választó kellett volna, és egységesebb választói akarat. Igaz és fontos is, hogy összességében kicsivel többen voltak a változást akarók- ezt kell is emlegetni, miközben Orbán az egész nemzet támogatásával hivalkodik-, de a változtatás szándéka nem mutatott automatikusan egy irányba.

A jelölteket –akivel lehetett- koordináltuk, a jövőképet nem.

Ennek kidolgozása általában a ciklusok első két évének feladata, ekkor még lehetett volna az egyes pártoknak  saját arculatot építeni, akár egymással programvitákat folytatni, természetesen abban a tudatban, hogy a végén koalíciós kényszer alakul majd ki. Amelynek formáit aztán a ciklus második felében lehet kidolgozni. Ez persze a normális pártrendszer, a „békeidők” naptárja, a következő négy év nem ilyen lesz. Most a megmámorosodott hatalom várható rohamtámadásai ellenében néhány dologban az első perctől közösen kell majd fellépni, és nem is csak a pártoknak. De térjünk vissza a vidékhez. Alapvetően a kisvárosokról és a községekről beszélek. Igen, igaza van, ez részben szervezettségi kudarc, a kisebb falvakból szinte teljesen eltűntek az embereink, egy-egy személy akad csupán, aki kitartott mellettünk. A szervezeti baj mögött azonban tartalmi ok van. Kicsit áltatjuk magunkat azzal, hogy kizárólagosan az eszelős és hazug migránsozó propaganda hatott a faluban. Az is, de a migráns épp úgy szimbólum is volt, mint a boszorkány vagy szörnyeteg a gyerekmesékben, aki mindenfajta megfoghatatlan félelmet testesít meg. A migráns a saját valóján túl az ismeretlent, a bizonytalant jelképezte. Elsősorban a kistelepüléseken élők függnek kizárólag az állam kegyétől, ott egyedül ez adhat biztonságot. Ott az állam bármilyen változása maga a bizonytalanság.  Ahol közmunka van, ahol a normálisan fizető állásokat vagy az önkormányzat, vagy a központi állam – lásd a pedagógusokat – adja, ott nem a Fideszre szavaztak, hanem ahogy ezt Kovách Imre szociológus fogalmazta meg: az államra. Az állam stabilitásába kapaszkodtak. Mert ugyan a gazdasági válság elmúltával is megmaradt a kettészakadt társadalom, de egy ici-picivel több jutott a lent lévőknek is. A közmunka több, mint a semmi, a pedagógus fizetés jobb, mint a diplomás munkanélküliség. Ezt a morzsányi biztonságot féltették, részben, igen, migránsoktól is, de részben mindenfajta változástól. És, ha az ellenzéki oldalban nem látják a stabil kormány lehetőségét, akkor még jobban félnek. Hiába voltak kifejezetten ehhez a réteghez szóló pártprogramok, nem voltak ott helyben embereink –ez már valóban szervezettségi kérdés – egy másfajta biztonság hiteles ígéretével.

Még a választási bizottságba sem jutott ellenzéki képviselő, egyszerűen nem találtak olyanokat, akik ezt el merték volna vállalni.

Itt egyértelműen erről volt szó, nem tudom az ellenzéki pártokat szidni.

Egy faluban, ahol tényleg a polgármestertől függ, hogy van-e közmunka, hogy van-e tüzelő-segély télen, hogy egyáltalán hogy élsz, ki az, aki önként jelentkezik az ellenzék nevében végzett szavazóköri munkára?!

Hann Endre fogalmazott úgy, hogy a Fidesz parádésan mozgósított látható, és láthatatlan módszerekkel.

A láthatatlan módszer a félelem, a kiszolgáltatottság működtetése. Ez még a vállalkozókban is megvan. Sokan utálják, hogy – profánul fogalmazva – tejelni kell azért, hogy tied legyen egy megbízás, de ha már a felső kapcsolat megvan, nem akarják elveszíteni. És az újtól, attól, ami nem ígér biztosat, inkább távol tartják magukat. Ezt a világot már kiismerték, tudják, kihez kell menni, tudják, kinek a zsebébe kell dugni a pénzt, ki a Mr.20%, ki a 30. Ők is utálják, ők is restellik, de már berendezkedtek rá.

Ez az, amit Ungváry Rudolf úgy fogalmaz: a toxikus vezér mérgezi az egész társadalmat. Hadházy Ákos, aki sokat foglalkozott a korrupciós ügyekkel, szintén arról beszél, hogy terjed a méreg az országban. Tényleg nincs ellenszere ennek a mérgező anyagnak?

Nyilván van. Bár paradox, hogy most, amikor elveszítettük a választást, beszélek gyógymódról, miközben ugye döglenek a libák…

De éca azért még vóna…

Így igaz. A választások után el kell végezni a gyászmunkát, de azért nem tűzhetjük ki a fehér zászlót. Ha a biztonságra van mindent elsöprő igény, akkor ki kell dolgoznunk a magunk biztonság-receptjét. Két fajta dolog adhat biztonságot. Az egyik a függőség. Aki pórázon van, azért a gazdája felelős, legalábbis nem veszhet el. De működhet a világban másfajta biztonság is, amikor egy nagyobb közösség szolidáris veled, és ha kell, megvéd. Megvéd pl. attól, ha ki akarnak rúgni. A társadalmi szolidaritás nagy részét persze módszeresen leépítették az elmúlt nyolc évben, többek között azért, hogy a védelemnyújtást hazudó hatalomnak ne legyen riválisa. Ezen változtathatunk, ha olyan mozgalmakat tudnánk indítani – és ez itt az éca – , civilek, pártok, ahol konkrét példákon mutatjuk be, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket meg tudunk védeni. Nem tudunk elérni új választást, aggódtam is a nagysikerű és lelkesítő szombati tüntetés láttán, hogy ne tűzzünk ki olyan célokat, amelyeknek a  kudarcától majd két hét múlva elkeseredik ez a nagyon lelkes fiatal tömeg.

Olyan konkrét célokat kell kitűzni, amelyeknek nem lehetetlen az elérése.

Láttuk, hogy a komoly tömegerő elől a Fidesz mindig visszavonul.

Mondana példát?

Persze: el a kezekkel például a civil szervezetektől. El a kezekkel a maradék független médiától és a facebooktól. El a kezekkel az önkormányzati választási szabályok megváltoztatásától, például a közvetlen főpolgármester választástól. És amit nem én találtam ki:

tömegmozgalom, akár népszavazás az uniós ügyészséghez való csatlakozásért.

Fontos, hogy ilyen közvetlen célok legyenek, de nem kellene-e egy olyan vezető személyiség is, aki mindezt koordinálni tudja, hiteles, és a szavára hallgatnak az emberek?

Biztos, hogy szükség van ilyen személyre, bár azt nem tudom, hogy már  ebben a pillanatban nélkülözhetetlen-e. Nekem ugyan nem tetszik, hogy a mai politika ilyen leader-központú,  persze attól, hogy nekem nem tetszik, még nem fog megváltozni. De a vezető megmutatása a választások közeledtével válik igazi paranccsá. Most nem érdemes addig várni, amíg mindenki fölesküszik egyetlen vezetőre.  Én azt hiszem, mi jól választottunk Karácsony Gergellyel, benne látnék fantáziát. Tökéletes ellenpontja az orbáni kultúrának; a beszédmódja, az aura, ami körülötte van, az, hogy az egyszemélyi vezetés helyett partneri viszonyra törekszik, hogy nem félelmetes, hanem szerethető akar lenni, ezek mind azt mutatják, hogy egy másfajta politikai kultúra ígéretét hordozza. Ehhez persze az kellene, hogy mások is elfogadják, ne csak az eddig szövetkező három párt.

Nyilván ez a legnehezebb, hiszen a szocialistákon belül is akadnak olyanok, akik szerint Karácsony nem hozott elég plusz támogatót, hogy nem leader-típus, persze tudom, hogy ez is a gyászmunka része: mindig kell találni hibáztatható személyeket.

Ez pontosan így van. És abból lesz a baj, ha túl sokáig tart a mások hibáztatásának szakasza. Én mindenesetre kifejezetten jónak tartom Karácsony politikai szereplését. Nem értünk el ugyan húsz százalékot, mint szerettünk volna, de nagyobb baj is lehetett volna, ha nem találtuk volna meg őt a Botka László leköszönése utáni válságban. Megjelenése újra lelket öntött a baloldalba. Leader, vezető pedig sokféle van; ha elfogadjuk, hogy nekünk, magyaroknak csak az autoriter, tekintélyelvű leader kell, parancsnok, vezér, nemzetvezető, akkor ezt az országot eleve leírtuk a modern történelemből. Léteznek más vezetők, másfajta leaderek. Természetesen fontos, hogy legyen kisugárzásuk, legyen határozott és markáns karakterük és kommunikációjuk, de ne mások fején állva, lefelé rugdosva próbáljanak meg kiemelkedni.  Meglátjuk, hogy Karácsony Gergő tovább tud-e építkezni, tovább tudjuk-e őt építeni. Ez nem ma fog kiderülni, de drukkolok neki és szövetségünknek. Örülök a frakciószövetségnek is.

Elfogadja azt a véleményt, hogy április 8-a azt bizonyította: a Fidesz választások útján nem legyőzhető.

Választással kell legyőzni, ám nem pusztán parlamenti politizálással. Máris itt van a békés utcai demonstráció. Folytatása, konkrét ügyek köré szerveződése esetén lehet belőle új népmozgalom. De szükség lesz majd, a választások közeledtével egy választási mozgalomra is. Egy ilyen mozgalom a maga akcióival, demonstrációival, akár erőszakmentes polgári engedetlenségével ad bátorságot, új híveket, újfajta szervezeti kereteket ahhoz, hogy előbb a lelkekben, aztán a szavazófülkékben váltsuk le a mozgalom segítségével már meggyengített Fideszt. Beláthatatlan következményeit látnám annak, ha az indulatok elszabadulnának, erőszakba torkollnának, és pl. a szélsőségek sara jönne felszínre. Ennek azért sem lennék a híve, mert azokkal a honfitársainkkal, azzal a két és félmillió emberrel is együtt kell élnünk, akik ma a Fideszre szavaznak. Nem érezhetik majd úgy, hogy erőszakkal győzték le őket. Azt kell érezniük, hogy a másik volt a jobb.

Amikor széleskörű összefogásról beszélünk, ebbe beleérthetjük a Jobbikot is?

Ez fontos kérdés. Én azt képviseltem, hogy ezzel a Jobbikkal, amelyen még rajta van a szélsőjobboldali tojáshéj, illetve hangadók benne azok az emberek is, akik még ma is elfogadhatatlan dolgokat képviselnek, nem lehet összeborulni. Sok jobbikos szavazóval viszont meg lehet próbálni szót érteni, azokkal, akiknek jobban tetszik Vona új iránya, mint Toroczkaié. A baloldal végső önfeladása lett volna, ha pártvezetők, fütyülve arra, ki milyen országot akar, parolázva megegyeznek. Az átszavazás helyenként így is működött. Az viszont

tanulságos számunkra, hogy jóval többen szavaztak balról a Jobbikra, mint fordítva.

A Jobbik jelöltjeire háromszázezerrel több szavazat futott be, mint a Jobbik listájára. Kölcsönösségről szó sem volt, ami azt mutatja, hogy Vona jól ítélte meg szavazótáborát, amikor azt mondta: az övéi előbb szavaznának a Fideszre, mint a „komcsikra”. Az országnak egyébként hosszú távú érdeke a Jobbik mérséklődése volna, tehát nem akarom őket végleg, eleve elrendelten beszorítani egy fasiszta sarokba. Szeretném, hogy aki ott van, kijönne onnan, de ez az ő választásuk. A most javasolt társelnökök személye egyelőre nem a mérséklődés üzenetét hordozza. Nem zárom ki, hogy a párt kettéhasad, és különválik egy középre tartó, párbeszédképes szárny. Egyelőre beszéljünk tehát a vezetők helyett a Jobbik szavazóihoz, akik ott vannak a demonstrálók között, mutassuk meg nekik, hogy a problémáikra van demokratikus válasz is. A politizálás terepe most e tekintetben is az alakuló népmozgalom, és nem a jobbikos pártvezetőkkel való alkudozás. Persze bizonyos parlamenti technikákról, az ellenzék lehetőségeiről beszélni kell minden ellenzéki frakcióval, de ez messze van az összeborulástól. Különben is: már rég nem a parlament a legfontosabb. Az csak egy újabb színpad, ahonnan beszélni lehet, de nem a kormányhoz vagy a pártokhoz, hanem kifelé. Ezért azt megértem és elfogadom, hogy ha a pártok az országgyűlés kommunikációs színpadát nem akarják otthagyni, de kifelé mindenképpen látványos jelét kell adniuk annak: hogy nem azt a színdarabot játsszák, amit Orbánék írtak.

Én az alaptörvényre való eskütételt az egyet nem értés világos jelzése nélkül semmiképpen nem vállalnám fel. Nem vagyok elég kreatív ahhoz, hogy kitaláljam: milyen módon kell demonstrálni azt, hogy nem kívánnak engedelmesen úgy tenni, mintha a parlament a valódi parlamentarizmus terepe volna, de ennek reprezentálására mindenképpen szükség van.

És mit gondol, milyen irányt vesz Orbán Viktor?

Az a politikai kultúra, amit a Fidesz és Orbán Viktor képvisel, képtelen a konszolidációra. Ha akarná, sincs meg hozzá a képessége, de nem is akarja. További politikai agressziót várok, különösen a ciklus első felében; nyilván le akarnak mindent tarolni, amit még letarolhatnak a kétharmaddal, vagyis elindul a támadás a civilek, a bíróságok, az önkormányzatok és a maradék szabad média ellen. Látjuk, hogy a puska be van tárazva: a civil törvény be van adva, a bíróságok ellen kész a javaslat, a Simicska-média, amely az utolsó időkben a független ellenzékiség hangját is hallatta, összeomlott egy másodperc alatt, és azt is tudjuk, miket nézett ki még magának Orbán. Kinézte az RTL-t, az Indexet, a facebook megregulázását, tehát ez a terv is készen áll. Olvasni lehetett arról is, hogy az utolsó kormányülésen felvetődött az önkormányzati rendszer átalakítása. Megismétlem tehát:

a puska be van tárazva, a töltények betöltve, az ujj a ravaszon; csak az a bizonyos tömegerő tudja megállítani a folyamatot. Az tud rácsapni a kezére, érzékeltetve, hogy van itt más erő, van az országnak másik fele, amelyik nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe.

Az, hogy listák készülnek, katalizálja ezt a folyamatot, vagy ellenkezőleg? Azért kérdezem, mert a Figyelő szörnyű listája után nem érzem, hogy olyan nagy lenne a felháborodás.

Nem akkora, mint kellene. Tömegmozgalom nem ebből lett. Pedig, ha nincs ellenállás, újabb listák lesznek. Ahol a listázás módszerré válik, ott a nyílt megfélemlítés egyéb formái is megjelennek. Tömeges ellenállás akkor lesz belőle, ha az üldözés eléri a kisembert is. De akkor lehet.

Ha milliók tűzik ki magukra a sárga csillagot.

Így.

Balázs Péter az ellenállás élére állna?

Új tartalommal és hozzáteszem, új szereplőkkel kellene fellépni az ellen a kormányzás ellen, amely romlásba viszi az országot – ezt fogalmazta meg Balázs Péter volt külügyminiszter, a V ’18-as csoport vezetője a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Magáról a szervezetről azt mondta: közösen értékeli majd a tevékenységüket – túl sok mindent alábecsültek -, és döntenek arról, hogy folytatják-e munkájukat. Meglepő kijelentést is tett: szerinte ezzel a kétharmaddal megkezdődött Orbán Viktor végleges hanyatlása, mivel egy olyan rendszer, amely nem építkezik, pusztulásra van ítélve. Balázs Péter lát esélyt arra, hogy a parlamenten kívüli politizálás megerősödjön, ahogy ezt a hét végi tüntetések már jelezték. Ha van cél és a támogatottság, akkor már csak megfelelő személy kell, aki képviselheti az ügyeket. Mint mondja: ő szívesen tolja, vagy ha kell, húzza az aktuális feladatokat.

 

 

Lesz folytatása a V’18-nak?

A testület értékelni fogja a választások végkimenetét és a saját tevékenységét is, ennek megfelelően fogjuk eldönteni, hogy lesz-e folytatás, vagy nem. Szuverén emberek szövetségeként jöttünk létre, eredetileg nem tűztünk ki magunk elé olyan feladatot, ami túlmutatott volna a választáson. Most majd beszélünk a jövőről is.

A csapat szempontjából kudarc a végeredmény?

Önkritikával kezdem. Voltak dolgok, amiket alábecsültünk, ilyen például a vidék Fidesz általi mozgósítása. De alábecsültük a hazug migrációs kampány hatását is, nem hittük volna, hogy egy valójában nem létező üggyel ilyen politikai sikert lehet elérni, ráadásul úgy, hogy ez volt az egyetlen témája a kormánynak és a Fidesznek. Alábecsültük a választási trükközések és magának a választási törvénynek a hatását. Ugyanakkor túlbecsültük a korrupció társadalomra gyakorolt hatását; azt hittük, hogy jóval nagyobb felháborodást fognak kelteni a kormányt is átszövő, súlyos ügyek. Túlbecsültük a rossz kormányzás lehetséges választói szankcionálását: azt hittük, hogy a társadalom számon fogja kérni azokat a témákat, amiket mi is a viták középpontjába állítottunk, vagyis az egészségügy, az oktatás, az elvándorlás problematikáját. Azt hittük, hogy az itt elkövetett hibákért valamilyen választói büntetés jár majd a kormánynak. És végül, ne tagadjuk, túlbecsültük a pártok együttműködési hajlandóságát, noha tudtuk, hogy e téren gondok vannak, hiszen ezért is jött létre a V’18. A választópolgárok gondolkodása és cselekvőképessége előbbre járt, mint a pártoké és mi ezt a szakadékot próbáltuk áthidalni.

És mit értek el?

Elsősorban azt, hogy ’89 óta először felmutattuk a legszélesebb összefogási modellt a politikai jobb- és baloldal között. Ezt talán érdemes lenne valamilyen módon tovább folytatni. Eredménynek gondolom annak hangsúlyozását is, hogy program nélkül nincs választás, vita nélkül pedig nem volna szabad az urnákhoz menni. Valamelyest a pártokat is tudtuk egymáshoz közelíteni, de messze nem eléggé. A legfőbb csalódásunk egyébként az, hogy azt gondoltuk, a kétharmad most már megtörhető. Hogy miért nem volt megtörhető, a történelem majd kideríti, de készséggel vállaljuk ebben a saját felelősségünket is.

Ha az alábecsültként fölsorolt elemeket pontosan mérik be, lehetett volna ellenszert találni a Fidesszel szemben?

Biztosan. A migrációs riogatásra például, mint kiderült, nem volt elég pusztán racionális válaszokat adni. Én a V’18 honlapján próbálkoztam azzal, hogy egy írásban összefoglaljam a migráció reális értékelését, de kellett volna buzdítani a pártokat is, hogy erről a témáról, a valódi probléma kezeléséről mondjanak többet. Az az általános tapasztalat, hogy a Fidesz leegyszerűsített, hazug üzenetei eljutottak az ország minden sarkába, ugyanakkor az ellenzék nem is fogalmazott meg ilyen üzeneteket, vagy amit megfogalmazott, az sem ért el messzire, megmaradt a szűk, budapesti körben.

Amit most mond, azt úgy is értelmezhetjük, ezek a hibák nagyjából kijelölik a következő időszak stratégiáját is?

Mindenképpen. Új tartalommal és hozzáteszem, új szereplőkkel kellene fellépni az ellen a kormányzás ellen, amely romlásba viszi az országot.

De hogyan lehet új személyekkel, amikor a parlamentbe jutást a régi szereplők határozzák meg, így értelemszerűen ők is ülnek be az országgyűlésbe? Netán a parlamenten kívül kellene felbukkanniuk az új szereplőknek?

Ha a parlament nem elégíti ki a politikai igényeket, akkor fel fognak bukkanni azon kívüli szereplők. A múlt szombati fővárosi, valamint a vasárnapi vidéki tüntetések reményt nyújthatnak arra, hogy ilyenek léteznek. Ha az ellenzéki pártokat, amelyek most jelzés szinten ott vannak az országgyűlésben, nem sikerül modernizálni, akkor új erőkre lesz szükség.

Most ugye az a kép tárulkozik elénk, hogy az ellenzéki pártok meggyengültek, Orbán viszont megerősödött, és talán Európában is nagyobb tekintélyt vívott ki magának a harmadszori kétharmados győzelemmel. Nem így van?

Szerintem tekintélyről ott beszélhetünk, ahol a választási eredmény mögött valódi támogatás látható, ahol az emberek emelt fővel, mosolyogva tapsolnak a győztesnek, és azt mondják: tényleg ő volt a legjobb, benne bízunk, utána megyünk. Orbán viszont legfeljebb irigységet kelt más diktátor hajlamú politikusokban: de jó neki, hogy kétharmada van a parlamentben. Ez a kétharmad azonban nincs összhangban azzal a tüntetéssel, amit láttunk. Ez egy hamis, túltolt kétharmad. Nem hiszem, hogy ez tekintélyt adna, sőt, azt gondolom, ezzel a kétharmaddal megkezdődött Orbánék végleges hanyatlása.

Miért?

Mert innen kezdve nőni fog a szakadék a parlamenti túlsúly és a parlamenten kívüli valódi támogatás, a kormányzati propaganda és a valódi teljesítmény között.

Most arról beszél, hogy így néz ki a helyzet a határon belül, de hogy néz ki a határon túl?

Ezt külföldről is pontosan látják. A gyenge kormányzás ellensúlyozásaként Orbán nagymértékben támaszkodott az Európai Unió pénzére és a külföldi beruházók aktivitására. Ha ezeknek megrendül a bizalma, akkor a források is el fognak fogyni, márpedig Magyarország egyre kiszámíthatatlanabb lesz, és az ország a szakadék felé megy. Az itthoni tőkefelhalmozás viszonylag csekély. Tudjuk, hogy Orbán rengeteg EU-pénzt tolt át a saját oligarcha rétegéhez, de ezek nem versenyképes emberek és többnyire nem produktív beruházásokba fektettek. Nem tudom, a jövőben mire épít Orbán stratégiája, mert eddig az EU-pénzek megszerzése volt a célja és ezzel párhuzamosan az abszolút hatalom kiépítése. Az abszolút hatalom megmarad, sőt erősödik, csak már nem lesz honnan pénzt kiszivattyúzni.

Nem túl optimista?

Nem hiszem, hogy amit mondtam, az optimistának minősíthető. Ez a forgatókönyv inkább pesszimista. Azt mutatja, hogy Orbánék kormányzása nyomán a legnagyobb értékünk, a humántőke kezdett el vészesen pusztulni. Ha az emberek egészségével nem törődnek, ha a fiatalok oktatásával nem törődnek, ha az értékes munkaerő itthon tartásával és itthoni foglalkoztatásával nem törődnek, ha a média alacsony színvonalú és hazug híreket sugároz, akkor a gondolkodó, alkotó ember lepusztul. Beteg lesz, elbutul, elmegy, elszökik. Nekünk okos, erős, dinamikus emberekből kellene építkeznünk.  

Optimizmusról azért beszéltem, mert mindez, amit most elmondott kevéssé érdekli a magyar választót, és a jelek szerint Európát is. Vagyis a kétharmados győzelem, ebből a nézőpontból vizsgálva, megerősítette Orbánt.

A külföld kívülről szemléli, hogy mi történik más országokon belül, ez nem az ő bajuk. Legfeljebb egy-két befektető visszafordul a határról, amikor azt látja, nincs már alkalmazható munkaerő Magyarországon. Az itthoni lakosságot viszont muszáj, hogy érdekelje. Van még egy-két levezető szelep, például a kivándorlás. A tragédia időzített bombája éppen ott van elrejtve, ha erre nem figyel a lakosság, hagyja, hogy minden menjen a maga útján, egészen a teljes romlásig. Ebből lehet katasztrófa.

Ha viszont így van, bár tudom, hogy a jóslás nem tartozik a fő profiljába, mennyi ideje lehet még ennek az illiberális államnak: négy év, nyolc év, vagy még több?

Egy olyan rendszer, amelyik nem építkezik, nem erősödik, nem gyarapszik, az pusztulásra van ítélve. A rossz hírem az, hogy az ilyen rossz rendszereket viszonylag sokáig lehet tartósítani. Ha nem jön össze az a robbanótöltet, amely kiváltaná a hirtelen változást, akkor ez sokáig képes itt maradni a beletörődés, a megszokás, az alternatíva nélküliség miatt. Ha nincs külső, vagy belső erő, ami megdöntse, akkor marad ez a rezsim. Márpedig külső erő nincs, vagyis a változást itthon kell elérni. És ha belső erő sincs, mert annyira dominál a kormány, az ellenzék pedig széttagolt, akkor bizony még sokáig maradnak ezek a keretek. Amíg, ismétlem, tragikus körülmények nem következnek. Ilyenek jelzések már vannak, de még nem tömegesen; a kórházi folyosón meghaló beteg, a vészesen kiürülő magyar falvak és városok, a vergődő iskolák. Ha ez tömegessé válik, akkor nagy baj lesz.

Macron francia elnök mondta a minap, hogy nincs olyan érték, amiben azonosulni tudna Orbán Viktorral, de hát ezt ők választották maguknak. Ez a macroni attitűd a jellemző?

Ez a külpolitikai nézőpont: tanulmányozzuk, elemezzük a másikat, de nem nekünk fáj. Ami itt van, az egyedül a magyaroknak fáj.

Mégis, azt gondolnám, hogy az Európai Unió egyfajta értékközösség is, azaz, ha valami nekünk fáj, nekik is kell, hogy fájjon.

Orbán nagyon jól érzi, hogy az unión belül mekkora a mozgástere. Az unió ugyanis az önkéntes szabálykövetésre épül. Ezért aztán Orbán vidáman tud manőverezni, mert nincs közlekedési rendőr. Amikor ő átmegy a piroson, szólnak ugyan, de büntetni nem tudnak.

Merthogy nem erre szerveződött az Unió.

A szándékos és pimasz szabályszegésre egyáltalán nem számítottak. De még mindig nem vetik ki magukból, hiszen az Európai Parlamentben a Néppártnak szüksége van a Fidesz szavazataira; a bajorok meg örülnek, hogy Orbán kimond olyan dolgokat, amelyeket ők is gondolnak, de ott nem illik kimondani. Az Európai Unió nem egy konfliktuskezelő, hanem együttműködési szervezet.

Hozhat-e ebben éppen az orbáni viselkedés változást?

Látványos változást nem, mert ahhoz egyhangú szavazásra lenne szükség. Viszont egy előremenekülés már megkezdődött: azok, akik tényleg betartják a normákat, és ki akarják használni az unió előnyeit, csoportba szerveződnek, gyorsítanak, és húznak előre. Ebbe pedig nem fogják Orbánt bevenni.

Ez lenne a kétsebességes Európa?

Én inkább két fokozatról beszélnék. Az első fokozatot már elég pontosan körberajzolta az euró-övezet. Ez a fokozat lesz az EU új, erős magja.

A Merkel-Macron duó mi jelent Orbán számára?

Ő nagyon messze van most ettől a párostól, amely az EU centrumát alkotja. Ha a német-francia szövetség jól működik, az húzza magával az egész uniót. És most úgy néz ki, hogy ez jól működik. Orbánt azonban se Macron, se Merkel nem kedveli igazán.

De kedveli Erdogan és Puytin. Fel tudják-e ők használni Orbánt az EU felé?

A magyar miniszterelnök próbál a határmezsgyén manőverezni, de az ön által említett urak nincsenek rászorulva, mint közvetítőre, éppenséggel akkor beszélnek Európa vezetőivel, amikor akarnak. Őket tehát Orbán nem tudja segíteni. Megfordítva, az EU nevében és felhatalmazásával tudna közvetíteni, de ez pont az ellenkezője lenne annak, mint amit most csinál.

De akkor miért dörgölőzik Putyinhoz? Esetleg onnan remél pénzt, ha már az EU-ból nem jön?

Magyarország szempontjából ennek nem látom előnyét, ha csak egyénileg nincs belőle haszna.

Önnek az elmúlt időszakban számos belpolitikai szerep jutott: először beszéltek önről, mint lehetséges miniszterelnök-jelöltről, utána a V ’18 vezetője lett. Most milyen feladat vár önre? Van-e valamilyen személyes vállalása?

Különösebb ambícióim nincsenek, elégedett vagyok az eddigi feladataimmal, most is van elfoglaltságom bőven. Ha olyan kihívás adódik, aminek célja és értelme van, ráadásul politikai realitása is, akkor azt szívesen mérlegelem.

Most itt összeverődött egy nagy tömeg, de azt láttuk, hogy hiányzik az igazi vezető, és nincs megfelelő mondanivaló, sőt azt is megkockáztaom, hogy reális cél sincs.  Vállalna ebben a szerveződésben valamilyen szerepet?

Korábban is azt mondtam: nem csak húzni tudom, szívesen tolom is az ügyeket. Azt mondom, hogy a cél, a személy és a támogatottság összefügg. Kell egy jó cél, kellenek személyek, akik mögött csapat, csapatok vannak, a V ’18 is így alakult ki, és akkor már jöhetnek a feladatok is, amelyektől én egyáltalán nem félek. De a feltételeknek meg kell lenniük.

Ha ön a személy, akkor meg tudja határozni, hogy mi a cél?

Hasonló, mint amit a V ’18 nevében hirdettünk: egy minél szélesebb politikai bázis, ahol a korábbi jobb és baloldal együttműködik. Azok a rendszerváltó célok, amelyeket a V ’18 nyolc pontban megfogalmazott, tulajdonképpen egy nemzeti minimum-programnak  készültek. Ennek a végső eredménye az lenne, hogy Magyarországot a keleti lecsúszásról visszafordítsuk, és elindítsuk ismét a nyugati felemelkedés útján.

Ez egy hosszú távú program, de van-e rövid távú is?

Kilencvenben nagy esélyt kaptunk a nyugati útra. Ma újból az a feladatunk, hogy eltakarítsunk mindent, ami ezt akadályozza. Most az ezzel ellentétes erők győztek. Visszacsúszunk, kevés ember nagyon gazdag lesz ebben az országban, úgy, mint Közép-Ázsiában, kevesen akarják megmondani, hogy merre kell menni, a sokaság ne szóljon bele, élje csak a maga kis mindennapi életét. Kulizzon, melózzon és elégedjen meg azzal, amit kap. Ez egy kelet-nyugati választás. A többség nyilvánvalóan Nyugat felé akar menni, de nem úgy, hogy kivándorol, hanem azt szeretné, hogy a nyugati feltételek itthon teremtődjenek meg.

Ha már Kelet-Nyugat: itt ülünk a CEU-n az ön irodájában. Mi lesz a CEU-val?

Én egy kis fogaskerék vagyok itt, nem látom át a CEU stratégiáját, de nagyon nagy veszteség lenne Budapestnek, ha el kellene innen menni. Hatalmas szellemi kapacitást és tudományos kapcsolatrendszert hozott ide a CEU. Aki ezt elüldözi, az az országunk ellensége.

Hann Endre: A hintapolitika bukásra lehet ítélve

„Nagyon erős fenyegetést kapott a társadalom, és ennek ellenére többséget kapott a Fidesz…Nem tudjuk, hogy mi várható. Nem tudjuk, hogy jogi, netán rendőri eszközökkel fellépnek-e a civil szervezetekkel szemben” – mondta Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója. A Független Hírügynökségnek adott interjújában beszélt a választási eredményhez vezető okokról, s egyebek között azt is kifejtette, hogy egyetért szakértőkkel, akik szerint a világtörténelemben nem volt még ilyen, hogy egy párt, egy kormány a saját népét egy ilyen fenyegetéssel képes legyen ekkora hatékonysággal befolyásolni. A választás tisztasága kérdésében hajlik arra, hogy elfogadja, rendszer-szintű csalás nem történt. Fontos dolgokat mond ki az interjúban arról is, hogy szerinte mi várható az elkövetkező időszakban.

 

Ketten nyertek a vasárnapi választáson, a Fidesz meg a Medián. Pedig te magad személy szerint is kaptál hideget-meleget, amikor a szavazást megelőző napokban kétharmados győzelmet jeleztél a Fidesz számára. Mindenki azt mondta, hogy a 65 százalék feletti részvétel már szinte kizárólag az ellenzéknek hoz voksokat.

Én ilyet nem mondtam.

Nem te mondtad, csak 65-66 százalékos aktivitást mértél.

Bizonyára megcsal a memóriád. Az előzetes felmérések egyébként normál részvételt ígértek, abban a bizonyos HVG cikkben, a múlt hét csütörtökjén írtam le először, a legfrissebb felmérés eredményeként, hogy hatvanról hatvanhatra ugrott fel három hét alatt a választási hajlandóság. Ez a szám engem is megdöbbentett, ilyen dinamikát még soha nem tapasztaltam. És azt is észre kellett venni, hogy ennek a hatszázalékos növekedésnek a döntő része a falvakból táplálkozik. Ez, ismétlem, el is olvasható a múlt heti HVG-ben. Kétségtelen, hogy korábban én is azt olvastam ki az adatokból, hogy a növekvő részvétel az ellenzéknek kedvezhet. De az a választást kb. 10 nappal megelőző felmérés megmutatta, hogy mozgósítás elsősorban a fideszes szavazókat érte el.

Ez is váratlanul ért?

Inkább azt mondom, hogy a Jobbik gyenge szereplése lepett meg, mert a korábbi tapasztalatok és mérések erősebbnek mutatták a Jobbikot. Szerintem az a nagyon erős kampány, amit ellenük folytattak, sokakat ejtett gondolkodóba.

Miért?

Mert ez egy olyan közönség, amely sokkal kiszolgáltatottabb az ilyen durva kampányeszközökkel szemben.

Ezek szerint a Fidesznek ezek az üzenetei elérték a vidéki lakosságot.

A mostani választásnak ez volt az egyik legnagyobb tanulsága: a Fidesz az utolsó napokban, hetekben elképesztő – megkockáztatom -, káprázatos mozgósítást hajtott végre.

És ezt mi innen, a fővárosból ezt nem láttuk?

Hát igen, ez az. Azt nem állíthatom, hogy senki nem érzékelhette, akadtak persze ilyenek, de általában nem láttuk. Nem is feltétlenül láthattuk, mert nem mindig nyílt módszerekkel állunk szemben. És nem pusztán a nyilvánvalóan etikátlan módszerekre utalok, hanem olyanokra, amelyek szinte láthatatlanok. Például, ha egy kis település fideszes, vagy függetlennek mondott, de a kormánypárthoz kötődő polgármestere személyesen motiválja a falu lakosságát, akár pozitív, akár negatív értelemben, annak nagy hatása lehetett. Én nem akarok ebben ítélkezni, hallok ilyen meg olyan történeteket, de ennek nincs jelentősége. Nincs, mert ez egy adottság, amellyel a másik oldal nem tudott élni. Főként azért, mert az idők folyamán elvesztette azt a kapcsolatrendszerét, amely korábban a rendelkezésére állt.

Annyiban vitatkoznék veled, hogy azért az erkölcsi része nem tehető zárójelbe, még ha adottságnak is kell tekinteni. Mindenestre abban viszont igazad van, hogy az MSZP elfelejtett hálózatot építeni.

Nem pusztán elfelejtett, hanem hagyta szétmállani. De mindegy is, mert most nem fogjuk végigelemezni, hogy mindez hogyan történt. Viszont én is reagálnék a te erkölcsöt érintő megjegyzésedre. Nem akartam én az erkölcstől elszakadva beszélni, csak annyit mondtam, hogy a befolyásolás, praktikus mozgósítási szempontból, mindegy, hogy pozitív, vagy negatív. Neked meg kell értened ezt: ha azt mondjuk, hogy door to door kampányt kell folytati, azaz ajtóról ajtóra járnak, akkor ez belefér. Amiről persze érdemes beszélni, az a kampánynak az a tematikája, amely egy nem létező célpontot jelöl ki, fogalmazhatok úgy is, hogy egy fantomot rajzol fel a választók elé. Arra gondolok, hogy Magyarországon a migráns, mint fenyegetés, valójában nem létezik. Szakértők mondják, hogy a világtörténelemben nem volt még ilyen, hogy egy párt, egy kormány a saját népét egy ilyen fenyegetéssel képes legyen ekkora hatékonysággal befolyásolni.

A hódmezővásárhelyi választás után volt ebben némi bizonytalanság, a Fidesz médiamunkásai például ki is mondták, hogy abba kell hagyni a migránsozást, ám két nap múltával épp az ellenkezője történt.

Igen, feltehetően valóban volt egy átmeneti elbizonytalanodás a legszűkebb pártvezetés körében is, és ezt ezek a médiamunkások érzékelték, ezért aztán azonnal megpróbáltak igazodni, meg irányt mutatni, de engem nem érdekel, hogy mit gondol a Bayer meg a Bencsik, igazán nem tudom, hogy ebben mennyi volt a saját gondolatuk, és mennyi az irányított, de az biztos, hogy két nap alatt eldöntötték Orbánék: tovább mennek az eddig úton, sőt fel is erősítik azt.

Érdemes lesz egyszer végigelemezni, hogy ki mit élt át Hódmezővásárhely után.

Emlékszel, milyen eufória volt, hogy legyőzhető a Fidesz. És ez nagyon fontos fordulat volt: addig senki nem bízott az ellenzék pártjaiban abban, hogy legyőzhető a kormányoldal. Ezért sem lehetett számítani az együttműködésre; miért hoznának áldozatot azért, ami biztos vereséget és veszteséget hoz. Akkor azonban megfordult a hangulat, de csak nagyon rövid időre.

Azt azért a többség úgy gondolta továbbra is, hogy nem lesz kétharmada a Fidesznek.

Igen, és sokan tartották volna ezt az eredményt már önmagában győzelemnek. De az a hit, hogy itt győzni is lehet, legfeljebb két napig tartotta magát, ez hozott magával egyfajta lelkesedést is, hogy az ellenzéki szereplők képesek lesznek megállapodni egymással, de ez nagyon gyorsan elmúlt. Emiatt aztán egészen a választások napjáig ment tovább az az iszapbirkózás, amely végig jellemezte az ellenzéket. A Fidesz pedig, eközben látványosan felismerte, hogy itt most mindent meg kell tenni a győzelemért.

Azt is felismerte, hogy ehhez a vidéket kell megszereznie?

Igen, tudták. Azért azt ne higgyük, hogy ez nagy meglepetés, legfeljebb az arányok azok. Az ellenzéknek viszont feltétlenül pozitív, ha ki tudná használni, hogy Budapesten mennyire erősnek bizonyultak. Biztató is lehetne számukra, ha lenne rá egy világos stratégia.

Ennek a rendkívül éles határvonalnak, ami Budapest és a vidék között húzódik, mi lehet a magyarázata?

A hagyományoknak óriási a szerepe. Amikor mandátumbecslést csinálunk, az alapvető kiinduló pont az adott település, régió tradíciója. Budapestre nem véletlenül mondták többször, hogy a bűnös város. A fővárosnak hatalmas liberális, baloldali hagyományai vannak, ezért az itteni végeredmény sem olyan nagy csoda az én szememben.

Annyi változás azonban még itt is érzékelhető volt, hogy a rendszerváltás óta hegemón jobboldali kerületeket bukta el kis híján a Fidesz; megfelelő koordináció esetén akár az összeset elveszíthette volna.

Mert ez egy más kultúra, mint ami vidéken tapasztalható. Vagyis az a kizárólagossá tett kampányelem, tehát a migránsozás, illetve tegyünk hozzá még egy elemet, a stabilitás ígéretét, kevésbé működött.

A biztonság igényének erejét semmiképp se becsüljük le. A kampányban nagyon erősen lehetett ugyanis érvelni azzal, hogy egy ilyen ellenzék, amelyik széttagolt, és egymással is alig ért szót, az veszélyezteti nemcsak az ország, de a családok életének stabilitását is.

Szoktatok készíteni kutatást a választások után, és azok azt mutatták, hogy még többen emlékeztek úgy, hogy a végső győztesre szavaztak, mint, amilyet a valós eredmény mutatott. Most is így lenne szerinted?

Most jóslásra késztetsz. Értem én persze, hogy miért kérdezed, nyilván azért, hogy éreznek-e bűntudatot az emberek a végeredmény miatt. Szerintem egyébként most se mutatna mást a kutatás, mint korábban, megfelelő tagoltsággal persze. Kétségtelen, kényes ez a mostani helyzet. Voltak, vannak ilyen jelek, amelyek azt mutatják, hogy a szavazók közül akadnak jópáran olyanok, akik utólag megijedtek attól, hogy mit tettek. De a szavazóbázis, feltehetően stabil marad. Egyébként pedig hét végén indul egy kutatásunk, néhány hét múlva meglátjuk, mit mutatnak az adatok. 

Amit hallok: a hangadók pillanatnyilag a bűnbakképzéssel vannak elfoglalva. És azzal, ez viszi el mostanság az energiákat, hogy történt-e itt jelentős mértékű csalás, vagy sem. Már ez is megosztja az ellenzéket, az ugyanis, hogy érdemes-e ezzel foglalkozni, vagy sem.

Szerinted?

Én hajlok arra, hogy elfogadjam, a számomra mértékadónak számító szakemberek véleményét, akik azt mondják, hogy rendszer-szintű csalás nem történt. Mindenesetre az önmagában baj, hogy az ellenzék nem tudott küldeni minden szavazókörbe saját embert, azaz nem találtak helyben olyanokat, akik akár kockázatot vállalva is részt vettek volna ezeknek a bizottságoknak a munkájában.

Szerinted az ellenzék súlyos veresége elhúzódó politikai apályt hoz magával, vagy ellenkezőleg: épp a bukásnak lesz mozgósító ereje?

Ami most van, arra nem nagyon van általános tapasztalat, a közel harminc éves demokráciánkban nem találok erre példát. Nagyon erős fenyegetést kapott a társadalom, és ennek ellenére többséget kapott a Fidesz. Arra gondolok, hogy ugyan beterjesztették a Stop Soros-törvényt, amely a civilek elleni támadás, de ugye az elfogadását a választások utánra halasztották. Ma már úgy beszélnek róla, hogy a végeredményt azt mutatja, hogy a választó polgárok elfogadják, sőt egyetértenek ezzel a törvénnyel.

Szerinted mire ad ez felhatalmazást?

Nem tudjuk, hogy mi várható. Nem tudjuk, hogy jogi, netán rendőri eszközökkel fellépnek-e a civil szervezetekkel szemben. És az a baj, hogy ezek a szervezetek, bármennyire is társadalmilag hasznos tevékenységet folytatnak, Magyarországon nem elég erős a beágyazottságuk.

Magyarul a társadalomtól nem várhatnak védelmet.

Ettől tartok. De másfelől egy kicsit a nyolcvanas évekre emlékeztet a helyzet; most is

elindult egy gondolkodás, hogy Bibóval szólva, hogyan lehetne kiépíteni a szabadság kis köreit…

De ha az Orbán-rendszer és annak túlbuzgó kiszolgálói elvetik a sulykot, mint most, amikor nemcsak kritikus civilszervezeteket, de tekintélyes tudósokat, egyetemi tanárokat is ellenségként listáznak, akkor akár meg is fordulhat a közhangulat. És feltételezem, hogy a fiatalokat, akiket nem az apatikus Kádár-rendszer szocializált, nem könnyű megfélemlíteni, Ezért  is

fontos különben, hogy a szombati tüntetésnek mi lesz a súlypontja. Ha a választási csalás, akkor vannak kétségeim.

Majtényi László úgy fogalmazott: ma azt a kérdést kell feltenni, hogy szabadságban akarunk-e élni, vagy alattvalóként.

Ez nagyon szép gondolat. A magyar vidék hagyománya inkább az alattvalóság. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy lebecsülöm a vidéki embert, hogy feltétlenül szembe akarom állítani, kulturálisan is Budapestet és a vidéket. Hangsúlyosan a tradíciókról beszélek. Ráadásul, ahol ki vagy szolgáltatva, akár közmunkásként egy helyi kiskirálynak, akkor ott nagyon nehéz lázadni. Már a gondolat is képtelen. Miközben Budapest mindig is a szabadság városa volt. A szabadelvűség városa.

Tudom, hogy a közvélemény-kutató nem jós, de érdekelne, hogy a mostani kényelmes többsége alapján nyugodtan készülhet Orbán 2022-re?

Nem hiszem. Nagyon kényes a nemzetközi környezet, és bevallom, itt nekem is restanciám van a tájékozódásban. Talán én is túlságosan a hazai választásra koncentráltam, miközben a világban fenyegető folyamatok zajlanak, már-már háborús helyzet fenyeget.

Az ilyen helyzet megerősítheti Orbánt abban, hogy érdemes folytatnia az eddigi koreográfia szerinti mozgást, de ha igazán éles helyzet alakul ki, a hintapolitika bukásra van ítélve.

Egyelőre mindenesetre azt hiszem, hogy Európára vagyunk ítélve, és talán nem mindegy, hogy  a történésekre miként reagál az Unió.. Például a civilek ledózerolását szerintem Európa nem tűrné.

Vagyis a magyar társadalom eltűrné, csak Európa nem. Hadd emlékeztesselek arra, hogy a sajtó ledózerolását elviselte a magyar társadalom és Európa is.

Ebben igazad van.

Sőt már ott tartunk, hogy Szájer József szerint a Fidesz volt hatalmas, 7:1 arányú médiahátrányban.

Még valami olyat is mondott, hogy a Fidesznek sok párttal szemben egyedül kellett helytállni… Mit lehet az ilyenre mondani? Igen tehát, túlzott optimizmusra nincs ok, de azok a szervezetek, amelyeket a Fidesz támad, többségükben nemzetközi beágyazottságúak.

Visszatérve a sajtóra: Szájer kijelentése arra is utalhat, hogy tovább területeket akar megszerezni a Fidesz. Szerinted mi várható?

A vidéket már most szinte teljes mértékben maga alá gyűrte a Fidesz, főleg, ha az ott élők tájékozódási szokásait vizsgáljuk. Ott nem nagyon jutnak más hírforrásokhoz és főleg véleményekhez, mint a kormányzat felől érkezőkhöz. Nincsenek erről kutatási adataim, de nagyon valószínűnek tartom, hogy azok a hangos korrupciós ügyek, amelyek az utóbbi időkben kerültek napvilágra, a társadalom jelentős részéhez el sem jutottak. De ha el is jut; ott van Debrecen, kiderült, hogy a Kósa-féle ügyek egyáltalán nem rendítették meg a belé vetett bizalmat, abszolút többséggel választották meg. Úgyhogy a sajtó egészét tekintve sem vagyok bizakodó, a Magyar Nemzet, Lánchíd rádió bezárása után különösen nem.

Tíz nap múlva pénzhez jut a csengeri asszony

A Független Hírügynökség újra beszélt telefonon Szabó Gábornéval, azzal a csengeri asszonnyal, aki jelenleg külföldön tartózkodik, és aki 1300 milliárdos vagyonhoz jutott volna hozzá egy okirat szerint. Ebből a mesés összegből kapott volna Kósa Lajos édesanyja nyolcszázmillió ajándékot, és ugyanennyit Orendi Mihály, Kósa Lajos vezetőtársa a korcsolya szövetségben. Az asszony azt állítja: áprilisban, 17-e után hozzájut a vagyon egy részéhez, május 2-án pedig az örökséghez, ami ennél jóval nagyobb összeg. Szabóné, elmondás szerint jelenleg egy négyszobás lakásban lakik, amit egy jótevőjének köszönhet.

 

A választások nem azt a helyzetet teremtették az ön számára, hogy jó ötlet lenne visszatérnie Magyarországra. Jól gondolom ezt?

Igen. Itt szeretnénk letelepedni külföldön, el is indítottuk a folyamatot, a gyermekeimet is itt szeretném szeptembertől iskolába járatni.

A gyerekek most még otthon vannak Magyarországon?

Húsvétra kijöttek, és magántanulóként fejezik majd be az iskolát. A lányom, meg a nagyobb fiaim hazamennek a jövő hét folyamán, hogy minden lényeges dolgot elintézzenek.

Kedves Mária, ha maga csaló, és nem hogy rendes iskolai végzettsége, de még pénze sincs, akkor miből él külföldön?

A támogatóm segítségével. Egy négyszobás luxuslakásban lakunk, az ügyvédeimet mindet tudom fizetni, a megélhetésünket tudom biztosítani.

Az örökség még mindig nem szabadult fel?

Nem örökség, vagyon. Az április 17-27 között fog felszabadulni. Amit örökségként kaptam, az május 2-án szabadul fel.

Vagyis április közepe után ön gazdag ember lesz?

Hát igen, remélhetőleg. Olyannyira, hogy a családommal együtt az vagyonom alapján fogom megkapni a tartózkodási engedélyt.

Ezek alapján magának élete végéig nem kell dolgoznia.

Remélhetőleg. Bár nem szeretnék nem dolgozni, itt is a vendéglátásban akarnék elhelyezkedni.

A jótevőjével, aki ugye segíti a megélhetést külföldön, hogy tudta elhitetni, hogy maga nem csaló?

Mert részese az egész folyamatnak, és általa jutok április 17-e után egy hatalmas összeghez. Az akkora pénz lesz, amelyből tudok majd rendezni minden korább tartozásomat, illetve biztosítani tudom belőle a megélhetésemet. És én leszek ennek a jótevőmnek az örököse is.

Ez az összeg, amiről beszélünk, mekkora? Már nem az első hírekben szereplő 1300 milliárdról van szó, ugye?

Amit én most a jótevőmtől kapok, az elegendő lesz, mint mondtam az elmaradásaim törlesztésére, de csak egy töredéke az 1300 milliárdnak. Amit viszont május 2-án kapok, az viszont legalább a kétszerese lesz.

Mármint az 1300 milliárdnak?

Amit én adni akartam, annak nagyjából a duplája. Szóval, ha kifizettem volna Kósa urat, meg Orendi urat, meg Kósa úr édesanyját, nekem még bőven maradt volna pénzem a megélhetésre.

Hát ezt most nem fogom tudni kiszámolni, vagy megérteni, hogy pontosan mennyi pénzről van szó.

Az a lényeg, hogy látni fogják, akiknek látni kell, hogy létezik a vagyonom.

Mondja, amióta kirobbant az ügy, kereste önt Kósa Lajos, vagy Orendi Mihály?

Kósa Lajos nem keresett, vele tavaly novemberben beszéltem utoljára. Orendi Mihály viszont keresett engem, tudatosítani akarta velem, azt, amit a Pesti Srácok újságírójával, akinek különben az információkat folyamatosan szállított, hogy akkor lépnék helyesen, ha azt vallanám, amire ő kér.

Mert, mire kérte?

Arra, hogy mondjam azt: engem is megvezettek, és a pénzből nincs semmi, nem is volt.  Ezáltal én is védve vagyok, de Kósa Lajosnak sem lesz semmilyen problémája. Ha ezt mondom, biztos nem lesz gond. Én erre azt válaszoltam, hogy ezek az összegek oda kerültek volna, ha a Lajos normálisan viselkedik, és vállalta volna az igazságot. Azt, hogy az az okirat, amelyik a nyilvánosságra került valódi, és hogy ha lesz a pénzből valami, akkor ő teljesíti, amit vállalt, és állampapírokat vesz belőle. Ennyit kellett volna Kósa úrnak mondani, nem pedig össze-vissza hazudnia. Nem hazudni, hogy nem ismer, hogy én csaló vagyok, meg már el is ítéltek. Soha nem voltam bíróságon. Nem kellett volna hamis anyakönyvi kivonatot kitenni, arról, akitől én örököltem. Semmilyen dátum nem stimmelt rajta.

Orendi Mihály mikor akarta rávenni, hogy a saját érdekében is mondjon valótlant?

Március 22-én, vagy 23-án, amikor úton voltam külföldre. Megvan a hangfelvétel.

Otthonról milyen hírei vannak? Hogyan folyik ön ellen a nyomozás?

Biztos, hogy folyik a nyomozás. A Kiskun tenderrel indult a feljelentés, tudja arról a cégről van szó, amely hatvanmilliót utalt a számlámra, részletekben.

Miért utaltak magának ettől a cégtől pénzt?

Engem megkértek arra, hogy írjak alá egy kölcsönszerződésről szóló megegyezést. Ez a pénz nem hozzám került, az én számlámról került valahova.

Ez a pénz tehát csak átfutott az ön száláján?

Igen, de erről most még nem akarok bővebben beszélni. Legfeljebb annyit: épelméjű ember elhiszi, hogy én megkeresek egy ilyen céget, és az örökségem reményében kölcsönt kérek, azt meg is kapom? Elhiszi ezt valaki? Egy egyszerű csengeri nőnek adnak ilyet? Amúgy, ha már itt tartunk, nem nyolc osztályt végeztem, hanem szakközépiskolát.

Tehát ön egy megbízást teljesített?

Igen.

De azt nem árulja el, hogy kinek a megbízását.

Nem. Az a lényeg, hogy én ezt az összeget vissza fogom fizetni.

Arra még nem válaszolt, hogy a rendőrség vajon mit akar megtudni azoktól, akiket kihallgatott?

A rendőrség – épp a Kiskun tender miatt – kikérte az OTP-s bankszálámat, és mindenkit behívtak azok közül, aki nekem pénzt utalt. Hét-nyolc emberről beszélünk. Mindenkitől azt kérdezték, hogy én a várható örökségem alapján kértem-e tőlük pénzt. Mindenkitől azt akarták hallani, hogy én csalással jutottam az ő kölcsönükhöz. Azt azonban nem kérdezte meg tőlük a rendőrség, hogy vajon nem azt a pénzt utalták-e vissza, amit én adtam nekik kölcsönbe.

Mert így történt?

Ilyen is van.

Újra kérdezem, amit a múltkor is: veszélyesnek tartaná hazautazni Magyarországra?

Igen. Veszélyben érzem magam, mert Kósa Lajos és társasága mindenre képes.

Nem épülhet egy rendszer hazugságokra

Egyszer ez a fal is le fog dőlni – mondja Majtényi László jogtudós, az EKINT vezetője a Független Hírügynökségnek adott interjújában az újabb Fidesz győzelem kapcsán. Szám szerint most is többen szavaztak Orbán ellen, mint mellette. De, hogy meg is bukjon ez a kormány, ahhoz fel kell épülnie egy új ellenzéknek. Majtényi szerint a politikai harc igencsak leegyszerűsödött: a szabadságot akarják az emberek, vagy alattvalóként élni.  A szabadság vágya pedig Budapesten már megfogalmazódott.

 

Nyilván nem érkezett még el a mélyebb elemzések ideje, de azon azonban érdemes már most elgondolkodni, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy hiába küzdöttek éveken keresztül a jogállam helyreállításáért? Miért maradt minden érv, tény hatástalan?

Kezdjük ott, hogy minden vereség után a nihil az embereken eluralkodó érzés. Ugyanakkor szinte minden vereségben lehet találni reménykeltő elemeket. Ebben a mostaniban is. De, hogy a kérdésre válaszoljak: Jeriko falait is hiába ostromolták egy ideig, és egyszer csak valakik megfújtak néhány kürtöt, közben mások meg kiáltoztak, és ledőlnek a falak. Nem lehet tehát megmondani, hogy mikor fog ez itt is megtörténni. Igaz:

évek óta hányjuk a falra a borsót, és a fal nem mozdul meg, de egyszer le fog dőlni, az nem kétséges, hiszen semmi sem tart örökké.

De ez most nem nagyon látszik közelinek…

Ha a statisztikákat nézzük, akkor az azonnal szembeötlik, hogy szám szerint többen szavaztak az Orbán ellen, mint mellette. Ennek ellenére persze el tudnék képzelni egy másik ellenzéket, egy olyat, amelynek nem százezerrel, hanem sokkal több szavazat jut, mint a Fidesznek. Ezzel pedig azt akarom mondani, hogy az ellenzék romjain, illetve a romjai mellett, fel kell épülnie egy másik, egy új ellenzéknek. Talán egy olyannak, amelyet most kell elkezdeni megszervezni. Részben zöldmezős beruházásként. A politikai küzdelemnek immáron egyetlen tétje van, és ez a szabadság, az alkotmányosság helyreállítása. A szabad vállalkozástól a szabad választásig, a magánélet szabadságáig bezárólag. Ez a mostani ellenzék abban a tévhitben élt végig, hogy az emberi létezésnek ezek az alapértékei, vagyis, hogy szabadon dönthess saját magadról, ez senkit nem érdekel, az embereket csak az újabb és újabb havi nyugdíjakkal, a szociális ígérgetéssel és a Fidesz demagógiájának, más eszközökkel való folytatásával lehet megfogni.

És nem?

Ebben a speciális történelmi helyzetben, amiben vagyunk, lényegében zárójelbe kerülhet politikai értelemben a konzervatív, a liberális, a baloldali és a polgári jobboldali értékrend. Egyetlen kérdés van: szabadságot akarsz-e, vagy alattvalóként kívánsz élni? Erre a kérdésre egyszerűsödik a választás. Ebben a választási harcban a baloldal lépett föl, különböző pártokban. Közülük a legfantasztikusabb konglomerátum az MSZP, amely számomra egy elképzelhetetlen képződmény. Csak, mint létezőt tudjuk elképzelni, ilyet kitalálni sem lehet.

Ezt, hogy érti?

Talán nem kell külön árnyalnom, hogy igen különféle erkölcsök élnek együtt ebben a konglomerátumban. De ez most mindegy is. A lényeg az, hogy ennek az új ellenzéknek, amelyikről beszélek, és amelyiknek létre kellene jönnie, nem lehet más programja, csakis a szabadság visszaépítése. És, ha ez megvan, csak utána kezdődhet el a politikai vita arról, hogy milyen legyen az a szabad ország, amelyben élni akarunk. Ha megnézed az alkotmányos demokráciákat, azok mind szabad országok. De először valamilyen szabad ország lettek, majd ezek után kezdtek el vitatkozni azon a politikai aktorok, hogy milyen is legyen az a szabad ország. És ez időről időre változik. Olyan, amelyben a szegények gyámolítása az elsőrendű feladat, vagy olyan, ahol – csak példaként említem – a vállalkozások védelme a legfőbb érték. De számos ilyen kérdés lehetséges, ilyen az államforma, amire már megadtuk a választ, és az is például, hogy ebben a világnézetileg és felekezetileg színes országban államegyházi modellben akarunk-e élni, mint a skandinávok, vagy Észak-Európa, Németország, vagy egy olyan szigorúan szekuláris államban, mint amilyenben a franciák. Mekkora legyen az alkotmányos súlya a területi önkormányzatoknak? Megismétlem: rengeteg lényegi társadalmi vita van, amit azonban a szabad országokban lehet felvetni, de egy autoriter rendszeren belül az első jogos kérdés, autonóm, szabad emberi lények közösségében akarunk-e élni, vagy alattvalóként.

Ebben a helyzetben, ami a választás után kialakult, kit lehet megszólítani ezzel a gondolattal?  A helyzet alatt azt értem, hogy az emberek mintha döntöttek volna: inkább élnek alattvalóként…

A Fidesz közönségét kell mindenek előtt megszólítani. Én nem hiszem azt, hogy ezek az emberek inkább szeretnének alattvalók lenni, mint szabad emberek.  Van itt két hatalmas méretű információs buborék; vannak tájékozottak, és vannak a hazugsággal elcsábítottak. A kettészakadt ország képe sejlik fel, itt van Budapest, amely az ellenzék rendes együttműködése esetén szinte teljes sikert könyvelhetett volna el, illetve van a vidék, amelynek eredménytelenségét, legalábbis ellenzéki szempontból, láthattuk. Ennek a megosztottságnak ne örüljünk, ne örüljünk annak, hogy ennyire kettéhasadt az ország. Én sokat jártam és járok is az országban, és azt kellett tapasztalnom, hogy vannak vidékek, ahol a lakosság médiafogyasztása az óriásplakátokból és az állami propaganda rádiók és televíziók kínálatából áll. Tájékozódni nem tudnak, amitől persze nem rossz emberek, és azt sem lehet rájuk mondani, hogy született szolgák.

De hát az állami adókat alig-alig nézik, hallgatják…

Nem egészen van ez így. A napokban volt szerencsém meghallgatni Polyák Gábor előadását, aki a maga és az én számomra is megdöbbentő adatot regisztrált egy vizsgálat során. Eszerint csak pesti babona, hogy a közönség elutasítja az állami propaganda eszközöket, ennek az ellenkezője az igaz: a magyar televízió különböző csatornáit majdnem annyian nézik, mint a két nagy kereskedelmi televíziót együttvéve. Hiba tehát Budapestből következtetéseket levonni, abból például, hogy itt a villamoson, buszon, metrón, szinte csak kormánykritikus hangokat hall. El kell menni 200 kilométerrel odébb, és ott hallhatóvá válik a másik hang is. Nem szeretném az ellenzéket most támadni, mélyen elutasítom azt a megközelítést, amely ilyenkor gyalázza az ellenzéket, intellektuálisan és morálisan is elítéli, ugyanakkor az mindenképpen elgondolkodtató, hogy még a nagyvárosokban is mennyire erőtlen az ellenzék, és hogy a kampányban többet vitatkoztak egymással, mint a kormánnyal.

Vajon miért?

Azt mondom: legyünk méltányosak; rettenetesen nehéz körülmények között működik az ellenzék. Lehet persze bírálni az intellektuális, a fantáziabeli hiányosságok miatt, egyes esetekben morális okok miatt is, de ennek most nincs még itt az ideje. Most csak a nehézségekről beszélek, például arról, hogy az összes vidéki lap a kormány kezében van, márpedig az ott élők ezekhez az újságokhoz szoktak hozzá. A formátumhoz szoktak hozzá, nem pedig a tartalomhoz, így aztán nem veszik észre, hogy a kedvenc megyei újságjukat ellopták, és hazug tartalommal töltötték fel. Ehhez még tegyük hozzá azt is, hogy sokaknak, ha bemondta a Kossuth Rádió, vagy a Magyar Televízió, akkor az úgy is van. Az ellenzékről most meg pozitívumként annyit, hogy megjelent egy új politikusi generáció, amelyhez nagy reményeket lehet fűzni. Hadházy, Szél, Kunhalmi, Márki-Zay-tól a momentumos fiatalokig, vagy éppen az Együtt politikusaiig, akiket talán a legnagyobb méltánytalanság ért ezen a választáson azzal, hogy a gonosz egyfordulós rendszer miatt még az egy százalékot sem érték el.

Ön szerint be fogja-e váltani Orbán azokat a fenyegetéseket, amelyeket március 15-én megfogalmazott? Gondolok itt az ön szervezetére is. Tehát bekövetkezik-e Magyarországon egy olyan tarolás, amely minden ellenállást megpróbál letörni?

A dolog lényege, hogy minden autoriter vezető paranoiás és gyáva. Azt nem tudom, hogy jellemző-e ez Orbán Viktorra, mint magánemberre, ehhez nem ismerem őt eléggé, de gyáva emberként viselkedik, mint ahogy Erdogan, vagy Putyin is, mert maga a rendszer, az autoriter rendszer, minden egyeduralomra törő rendszer paranoiás.

Ezért fut fel minden döntés a legfelsőbb szintre?

Igen, ezért nem dönthet más. Ebből az következik, hogy amikor Hódmezővásárhelyen meglegyintette a vereség halvány szellője a rendszert, és személy szerint Orbán Viktort is, azt a következtetést vonta le, hogy ez még egyszer nem történhet meg, azaz soha többé nem fordulhat elő, hogy egy választáson a hatalma kétségbevonható legyen. Ez a logika egyszerűen így működik. Ezért aztán minden autonóm személyre és testületre ellenségként tekint a hatalom. A civilekre is, pedig ezek a szervezetek egy sor olyan feladatot látnak el amire az állam alkalmatlan, ráadásul sokkal olcsóbban, mintha ez kormányzati feladat lenne. De az autoriter vezető szemében minden autonómia ellenség, különösen azok, amelyeknek a zászlajára az alkotmányosság védelme van felírva. És a Magyarországon működő ilyen szervezetek elég jelentékenyek. A másik ellenség a szabad sajtó, amelynek még mindig van némi befolyása a hazai közvéleményre. Ezért reális szcenárió az, hogy áthangolják az atv-t, és megszerzik az RTL Klubot. Ez szerintem nyilvánvalóan benne van a programjukban. A harmadik támadási irány a bíróság, a bírói függetlenség megtörése lesz. Pont a választási kampány időszakában a bíróságok elfogulatlan döntések sorát hozták. Ha nem is a szervezet maga, de a bírák a külső befolyás ellen dolgoznak, legalább is ebben a pillanatban, miközben a bírói szervezetben a Nemzeti Együttműködés Rendszere nagyon jelentős pozíciókat szerzett. Ez azért is érdekes, mert egyszer már nagyjából lefejezték, egy nyugdíjazási hullámmal a teljes bírói kart. Az önkormányzatok maradék autonómiája ugyancsak célpont lehet. Tehát ez a négy terület a közvetlen célpont. Bár a többség inkább csak bankszámlakivonatokat olvas, Orbán valószínűleg olvasta Machiavelli Fejedelem című könyvét, , szóval abból a könyvből tudják: mindig szükség van ellenségre. Tehát ha kell, lesz majd új ellenség. Most még Soros és a migránsok azok.

Fenntartható, hogy ők maradjanak az ellenségek?

Szerintem nem. Egy rendszer nem épülhet hosszú távon ekkora hazugságra.

Nem túl naiv ez a gondolat?

Hát lehet. Nem tudom. De akkor Bibó István is naiv volt.

Csak azért kérdeztem, mert Hódmezővásárhely után a saját embereik jelentették ki, hogy ez a sorosozó, migránsozó politika tarthatatlan, aztán két nap után nemhogy elhagyták volna, hanem még rá is erősítettek.

És el kell ismernünk, hogy hatékonynak bizonyult. Akkor Bibó nyomán finomítom a megállapítást, és úgy fogalmazok, hogy nem épülhet egy rendszer a hazugságokra. Lehet hazudni a politikában, lehet győzelmeket elérni hazugságokkal, de maga a rendszer nem épülhet hazugságokra. Az ember gondolkodó lény, és ne véljük gondolkodásra képtelennek azt a két és félmillió szavazót, akik most kiálltak Orbán mellett. Márpedig, ha gondolkodásra képes lényeknek tekintjük őket, akkor előbb-utóbb ők is megorrolnak a hazugságok miatt. Ne felejtsük el azt se, hogy ez a választás előállított milliós nagyságrendben dühös embereket, és ők nagyon haragszanak vagy, nagyon el vannak keseredve.

Ez a megállapítás főként Budapestre igaz, hiszen itt, ha az LMP is úgy akarta volna, szinte teljes ellenzéki győzelem születhetett volna. Itt vannak a legtöbben dühös emberek, itt vannak legtöbben, akik ezt az ön által említett szabadságot akarják. Reális-e, hogy ezen a fővárosi bázison induljon el, ráadásul minél hamarabb, egy olyan mozgalom, amely képes szembe menni az illiberális állammal?

Orbán az erőtől és az eltökéltségtől tart. Példa erre az Eleven emlékmű, ahol pár tucat, erővel nem rendelkező, de állhatatos ember folyamatos meghátrálásra készteti a hatalmat. A magyar történelem pedig azt mutatja, hogy Budapest jó néhányszor eldöntötte az ország sorsát, és a változások is innen szoktak elindulni. De az is biztos, és ez érezhető a levegőben, hogy az ellenzéki politizálás karakterének meg kell változnia, és ez vonatkozik a parlamenti politizálásra is. Visszatérve Budapestre: itt jelentős többségben vannak a kormánykritikus társadalmi csoportok, az most még kérdés, hogy ezek radikalizálódnak-e az elkövetkezendő időszakban. Az egészen bizonyos, hogy ha százezres tömeget lát az utcán az Orbán-kormány, megváltoztatja a napirendet. Hogy ez bekövetkezik-e, azt ma még nem tudnám megmondani. De a kérdésére a válasz az, hogy a munkát elsősorban a Budapesten túli Magyarországon kell elkezdeni.

De van realitása?

Látok esélyt. Még óvatosabban fogalmazva: lehet ilyen esély. Abban látszik az esély, hogy az a bizonyos szabadságvágy, amelyről beszéltem, itt Budapesten már megfogalmazódott. Budapest pedig Magyarországon van.

Paul Lendvai: A korrupt elitet semmi nem veszélyezteti

Az ellenzék nem tanult a 2014-es kudarcból, sőt még rosszabb lett – ezt állítja Paul Lendvai Ausztriában élő magyar újságíró a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Ami itt történt, mondja, egy tragikomédia, az összes ellenzéki párt részvételével. Orbánnak, akit political animalnek nevez, szerinte megnőtt a nemzetközi tekintélye, és ő maga európai politikai szerepre vágyik. Magyarországon olyan helyzet van, hogy Orbán döntéseit senki nem befolyásolhatja. A fölényes győzelme után pedig a korrupt elit helyzetét semmi nem veszélyezteti, sem belülről, sem kívülről.

 

Mennyire lepett meg az eredmény?

Kicsit. Számítottam a Fidesz győzelmére, de nem számítottam arra, hogy a vége kétharmados többség lesz, így aztán meglepődtem én is.

Nyilván azóta végigelemezted, hogy vajon mi lehet a magyarázata ennek az úthenger-szerű győzelemnek, amelyet a Fidesz vidéken elért?

Azzal kezdem, hogy nem szabad a média hallatlan befolyását, akár rádióban, újságban, televízióban, interneten, de még a köztéren sem, lebecsülni. Ráadásul vidéken elsősorban rádiót hallgatnak, illetve a helyi lapokat olvassák, amelyeket egyébként egy osztrák spekuláns játszott át a Fidesz-impérium kezére, vagyis óriási hiba ezek jelentőségét lebecsülni. Biztos vagyok benne, hogy ennek döntő szerepe volt. A másik fontos elem, hogy ugyanígy nem szabad lebecsülni Orbán személyét.  Már csak azért sem, mert nem pusztán egy üres kijelentés volt a részéről vasárnap reggel hét órakor, amikor elment szavazni, hogy azonnal indul mozgósítani, hanem ezt meg is tette. Ő egy igaz political animal. Vas fegyelemmel, mélységes cinizmussal, de ugyanakkor komoly tehetséggel teszi a dolgát. Nem pusztán rögtönöz, hanem terv szerint dolgozik. Nyílván láttad, hogy a szombat reggel megyei lapok mindegyikének első oldalán az ő képe és a vele készült interjút közölték. Ismétlem: az összes vidéki lapban, ugyanaz az interjú jelent meg. Ez már majdnem leninista, bolsevista koordinációja a sajtónak. Ne tévedjünk: ez bizonyosan befolyásolta az embereket. De folytatom az okok sorolását: a megyékben, a járásokban felépített adminisztrációja van a Fidesznek, vagyis, ez bizonyítja, hogy nem egy kis maffiáról van szó, hanem egy olyan rétegről, amelynek tagjai profitáltak ebből. És mind meg van szervezve.

És az ellenzék?

Nos, ez az érem másik oldala. Az ellenzék ugyanis nemhogy nem tanult a 2014-es kudarcból, hanem még rosszabb lett. Ennek az ellenzéknek a destruktívitás a lényege, a fő jellemzője; meg kell mindenkit ölni, Gyurcsánytól Bajnaiig, Bajnaitól Botkáig, mindenkit. Mindenkit lehetetlenné kell tenni, és akkor ezek az emberek megmaradhatnak a kis vacak állásaikban, pillanatnyi státuszukban. Kétségbeejtő helyzet alakult ki az ellenzék valamennyi pártjánál. Hallgattam a képviselőik beszédeit az utóbbi napokban, és arra jutottam, hogy ezek egy hihetetlen világban élnek, a Szél Bernadettől a Vona Gáborig. Talán a végén még el is hitték, hogy a hódmezővásárhelyi csodából egy magyar csoda lesz. Amúgy az a csoda is csak akkor volt, most már, vasárnap, Lázár János könnyedén nyert. Megállapítható tehát, hogy ez az ellenzék nagyon-nagyon felelős azért, ami ma Magyarországon van. Részesei ennek a szocialisták – miközben nagyon tisztelem Karácsony Gergelyt, amiért beleállt a ebbe a harcba, és jó benyomást is keltett -, de a többiek is; mindenki akart egy kis pártot magának. Szóval ez egy tragikomédia volt, ami lejátszódott, az összes ellenzéki párt szereplésével. Természetesen ez visszatükröződött az interjúkban, megszólalásokban. És itt mindenki tévedett, senki nem vette észre az ellenzék hallatlan szétesését. Ráadásul, mintha nem lettek volna tudatában annak, hogy a Fidesz is mobilizál. Ebből fakad különben, hogy minden, a választási részvétellel kapcsolatos kombináció- hamisnak bizonyult. De arra sem figyeltek oda, hogy miként lehetne egyes választókerületeket győzelemre vinni. Ott van például az egyik legtisztességesebb magyar demokrata, Bauer Tamás: ő például megnyerte volna a választást, ha nem indul vele szemben az LMP, a Momentum és Kétfarkú Kutyapárt. Ez egyszerűen hihetetlen. Az LMP már 2014-ben hallatlan kárt okozott, és most megtette ugyanezt.

Szerinted Orbán, e kétharmados győzelem után, merre viszi az országot? Tesz-e gesztust az ellenzék felé, vagy végrehajtja a március 15-i tervét?

Ez az ember sok tekintetben kiszámíthatatlan. A győzelem utáni beszéde hallatlanul szerény volt. De a legnagyobb veszélyt abban látom, hogy neki ez a győzelem, mint nemzetközi politikusnak száll a fejébe. Nem véletlen, hogy hangsúlyozta: mi vagyunk Európa jövője

– az úristen óvja meg Európát ettől -; az a tény, hogy idejött két lengyel vezető Kaczynski és Marowieczki – az előbbi az igazi ura Lengyelországnak az utóbbi a miniszterelnök – , két nappal a választások előtt, nos ezt sem szabad lebecsülni. Ezzel is jelezték ugyanis, hogy Lengyelországgal tárgyalások folynak, mégpedig annak érdekében, hogy egy hamis, hazug kompromisszummal kivédjék az európai támadásokat. Arra is érdemes odafigyelni, hogy rögtön gratulált Orbánnak a szerb elnök, Marine Le Pen, a szélsőjobboldali németek. Ebben az egész családban, ahol mindenki Európa ellenes, orosz-barát, vagy oroszok által kitartott, Orbánnak a szerep nagyobb lesz, amiből az is következik, hogy megvan a veszélye annak, hogy ebben a tekintetben, túlmegy az eddig határokon. A második kérdéseddel kapcsolatban, amely a március 15-i beszédére vonatkozott, és amelyet később megismételt a Kossuth Rádióban, azt kell eldönteni, hogy az mennyire volt fenyegetés, illetve mennyire része egy forgatókönyvnek. Az események sajnos azt bizonyították, hogy a pártok tényleg vérszegények, ahogy azt ő hangsúlyozta, így aztán a számára a civilszervezetek, az NGO-k jelentik a valódi veszélyt, mivel azok bemutatják az emberi jogok, vagy éppen a sajtószabadság megsértését. A kérdés tehát most az, hogy az általa vizionált kétezer Soros-zsoldos, vagy éppen a Közép-Európai Egyetem, a CEU  ellen tesznek-e konkrét, gyorsított lépéseket.

Nem lehet tudni mi lesz. Csak azt, hogy nem veszélyezteti semmi az egész korrupt elitet, sem kívülről, sem belülről. Meggyőződésem egyébként, hogy az ország politikai helyzetét, csakis belülről lehet megváltoztatni.

A legtalálóbb véleményt Schiff András zongoraművész fogalmazta meg a választások előtt: az ellenzék nem összetartó, a potenciája elenyésző. Az emberek nagy része elégedett a status quo-val, azt kapják, amit megérdemelnek. Senki nem kényszerítette az embereket arra, hogy így szavazzanak. Lehet, hogy jön majd egy törés a társadalomban a fiatalokkal, megható volt, ahogy sorban álltak, de ezek csak apró mozaikok ahhoz képest, hogy Orbánnak sikerült negyedszer választást nyerni, harmadszor sorozatban. Sőt, trükkökkel, meg mindennel kétharmados többséggel is. Ezzel pedig részesévé válik a magyar történelemnek, mint az egyik legsikeresebb hatalmi politikus. Hogy ebből mi lesz, mi lesz belőle, ha megöregszik, az ma nem lehet tudni.

Te magad írtad egyszer, hogy akár húsz éve is lehet még Orbánnak.

Ötvenöt éves lesz május végén. Ő a legrégibb, legöregebb magyar politikus, és ha nem hízik el, akkor sok ideje van még. Most attól tartok, hogy bekövetkezhet egy szőnyegbombázás, egy tabula rasa a médiánál. Nem tudjuk, hogy mi fog történni a Simicska elleni fronton; megmarad-e a Hír tv, a Magyar Nemzet és a Lánchíd rádió; finanszírozza-e továbbra is Simicska, vagy inkább becsukja a boltot és talán elmegy az országból. Sok minden történhet tehát, a szabad sajtó, a szabad gondolat szigeteit is veszély fenyegeti.

Azt mondtad, hogy csak belső megoldás hozhat változást. Ezek szerint nem hiszel abban, hogy az Európai Unió felgyorsítja a demokrácia-deficit miatti lépéseit?

Az Európai Unióban én nem hiszek. Csak akkor következhet be ilyen lépés, ha Orbán túlmenne egy határon. Ha erőszakot alkalmazna, ha látszat pereket indítana be, csak ilyen esetekben várható bármi is az uniótól, de ha nem lépi át ezeket a határokat, akkor nincs is lehetőség a direkt beavatkozásra, már csak a már említett szoros lengyel-magyar szövetség miatt sem.

Orbán most fontos európai szereplővé vált, és ez tovább erősíti őt. Ezért nem hiszem, hogy rövidtávon bármi veszély fenyegetné. 

Azt elképzelhetőnek tartod, hogy a kétharmados felhatalmazás alapján, az alkotmányt megváltoztatva, prezidenciálissá alakítja át a magyar rendszert, amelynek végén ő maga ülne be a köztársasági elnöki székbe?

Ez pillanatnyi döntéstől függ. Ma már olyan helyzet van Magyarországon, hogy Orbánt senki sem befolyásolja. Minden a kezében van, a Nemzeti Banktól kezdve az ügyészségig. Alattvalók mindig akadnak, így aztán lehet akár elnök, akár miniszterelnök, a lényeg az, hogy a hatalom, a korlátlan hatalom így is, úgy is a kezében van. Vagyis nem zárom ki, hogy ezt meglépi, de nem fogadnék rá.

Fidesz-világ Magyarországon

Este hét órára jónéhány mandátum becslés jelent meg a különböző portálokon; ezek mindegyike pontosan azt a bizonytalanságot tükrözte, ami már az előző időszakban is jellemezte az országgyűlési választások végkimenetelére vonatkozó jóslatokat. Tekintettel arra, hogy ma Magyarországon senki nem készít exit-pollos eredménykutatást, azaz nem vállalja a szavazóhelyiségekből kijövő választók megkérdezése alapján készített – általában pontosnak tartott – vizsgálatot, így ezek az este hét órás várakozások sem tűntek megbízhatónak. Vagyis: egy bizonyosság volt az urnák lezárásakor – már amelyiket sikerült lezárni -, mégpedig a teljes bizonytalanság. Pedig ekkor már annyit legalább nagyjából tudhattunk, hogy a választási hajlandóság, országos szinten, hetven százalék körül alakult, de, hogy ez végül kinek kedvezett, nos ebben enyhén szólva is jelentősek voltak az eltérések. A Medián például kényelmes többséget adott a Fidesznek, más, kormányközeli jóslatok, kétharmadot ígértek a kormánypártnak, míg egyes ellenzéki elemzők esélyesnek tartották a Fidesz bukását.

A teljes bizonytalanság mellett annyit még meg lehetett állapítani, hogy a lakosság, a választani akaró emberek, nagyon fontosnak tartották, hogy leadják szavazatukat; ez a nagy választási kedv meglephette a szervezőket; azokon a helyeken, ahol pedig várható volt a tömeges jelenlét, érkezésükre nem voltak felkészülve. A budapesti Bocskai úton például – az egyetemi negyed miatt itt tudhatóan magas átjelentkezésre lehetett számítani, sőt az előzetes regisztráció alapján tudható is volt -, este kilenc óra felé még kétezer ember várta, hogy leadhassa szavazatát. Éppen emiatt nem lehetett nyilvánosságra hozni a már lezárt körzetek már összesített számait, tovább nyújtva ezzel az ideges várakozást. Mindenki az óvatos nyilatkozók gesztusaiból, testbeszédéből akart következtetésekre jutni; vajon juthatott-e párttársaitól, a szavazat számláló bizottságban dolgozó kollégáktól információhoz.

Az eredmények közlése végül, az ígéretek ellenére este fél tíz tájban sem indult el; igaz a szivárgó információk alapján már végleges következtetésekre lehetett eljutni. Elsősorban addig, hogy vidéken szinte földcsuszamlás-szerűen tarolt a Fidesz; az ellenzék – beleértve a Jobbikot is – alig-alig rúgott labdába. Ugyanakkor – így szóltak a fülbe súgott eredmények – Budapestet a baloldal hódította el, visszaállítva ezzel a Demszky-idők állapotát: éles határt húzva a baloldal és a Fidesz közé.

Ebből pedig egyenesen következik, hogy a Fidesz migrációs politikája tökéletesen működött országosan, csak éppen a fővárosiakat nem tudta megfogni. Súlyosan tévedtek a közvélemény-kutatók, amikor az esetleges magas részvételi arányt az ellenzék előretörésével azonosították; a mozgósítás – vidéken – a Fidesznek sikerült jobban. Lehet keresni – sőt kell is – ennek okait, és persze adódik néhány kapásból – például a nagy kormánypárti médiafölény -, de az a leghelyesebb, ha alapvetően az el nem végzett munkát jelöljük meg. Azt ugyanis tudhattuk, hogy a Fidesz vidéki szervezettsége rendkívül magas, és azt is, hogy a helyi potentátok igyekeztek megfelelni a központi utasításoknak. Ez pedig azt jelentette, hogy a Fidesz félelem keltésével nem tudtak mit kezdeni, de legfőképpen jövőképet nem tudtak nyújtani. A Budapesten túli világban az emberek majdnem százszázalékosan a Fidesz hatása alá kerültek, ami azt jelenti, hogy csak általuk látták biztosítva saját egzisztenciájukat, illetve biztonságos védelmüket a vizionált migrációs hullámmal szemben.

A 2018-as parlamenti választás tökéletesen megmutatta: a töredezett ellenzék nem veheti fel a versenyt Orbánnal. Azért beszélünk most Orbánról, mert ma lényegében ő az egyetlen arca, húzó embere a Fidesznek, de – úgy tűnik – az ő karizmája éppen elegendő ahhoz, hogy a vidék-Magyarország abszolút híveként adózzon neki. Hiába a sok-sok korrupciós ügy, hiába az utóbbi hónapok súlyos lebukásai, hiába az Európai Csalás Elleni Hivatal jelentése, amely egyenesen az Orbán-család közepébe csapott be, az embereket mindez nem érdekelte. Mint ahogy Kósa Lajos súlyos baleksége sem.

 

Marad tehát az Orbán-kormány, amelynek csak a nemzetközi piacok örülnek, mert így legalább nem lesz bizonytalanság itthon, de a nemzetközi politika már annál kevésbé. Az örömtelenségen túl azonban nem tudni, hogy az Európai Unió miként fogja kezelni a vele szemben folyamatosan csatázó magyar vezetést, valóban felgyorsulnak-e azok a folyamatok, amelyek hazánkat a perifériára kényszerítik. Ha ez b is következik, a Fidesz legitimitását senki nem kérdőjelezheti meg, hiába derül ki akár ezerszer is, hogy hamis kampány segítette a pártot, hogy a kormány durván beszállt a kampányba, és hogy olyan választási törvényt dolgozott ki, amely jelentős hátrányba hozza a politikai ellenfelet. Mindez nem számít: érvényes választás volt, magas támogatottsággal, kiemelkedően jelentős részvétellel, és ezzel szemben semmilyen érv nem hat. Folytathatja a Fidesz azt a demokrácia-dúlást, amelyet nyolc éve megkezdett, s noha igyekeztek néhányan felhívni a figyelmet arra, hogy mi várható, ha a választók így döntenek, ennek csak Budapesten lett hatása. Ne feledjük: azt jósolták, hogy a változatlan hatalmi konstrukció veszélybe fogja sodorni az önkormányzatok önállóságát, a maradék média, és még az internet függetlenségét is; tovább fog nőni a Fidesz befolyása városokra, falvakra egyaránt.

És ez nagy valószínűséggel így is lesz. Magyarország tovább fog csúszni az illiberális állam jelentette demokratikus minimum felé. Azt mondták az ellenzéki pártok képviselői: a választó bölcs, tudja, hogy kire kell szavaznia, és korrigálni fogja az hibáikat. Hát nem korrigálta. Inkább elvette a bizalmát, elvette a hitét, hogy képes erős kézzel vezetni az országot. Mondhatjuk persze erre azt: butaság a választó bölcsességében bízni – egyébként az -, de ez nem pótolja a szembenézést, a szembenézést a hibákkal és a valós helyzettel.

Nem akarjuk hosszan taglalni azokat ballépéseket, amelyeket az ellenzék az elmúlt nyolc évben elkövetett, már csak azért sem, mert minden a szemünk előtt zajlott. És nagyon valószínű, hogy az elvesztett választás súlyos következményekkel jár majd az egész oldalra. Azt gondoljuk, hogy a Jobbik sem marad érintetlen, még akkor sem, ha eredménye valamelyest meghaladja a négy évvel ezelőttit. De az a temérdek pénz, energia, amely belefolyt a párt kampányába nem hozta meg a várt eredményt; az sem kizárt, hogy ezek után Simicska Lajos kiszáll mögüle. Ez pedig veszély jelentene a médiájára is. Ami pedig a baloldal pártjait illeti: aligha tévedünk, ha azt jósoljuk, egymás vádolásával lesznek elfoglalva. Az egymás vádolása egyben a belső viták felszikrázását is jelenti; újra indul, megint elölről a bomlás, és sehol nem látszik egyelőre az építkezés.

Az világosan kirajzolódik mindenesetre, hogy a fragmentált ellenzéknek négy év múlva sem lesz esélye Orbánnal szemben.  Budapest szembenállása kevés lesz ahhoz, hogy elindulhasson valami új, egy olyan építkezés, amely országosan is hitelessé teszi az ellenzéket, illetve hitelteleníti a kormánypártokat. Itt marad feltáratlanul és megtorlatlanul a sok-sok korrupciós ügy, sőt: Orbán elkezdheti bedarálni mindazokat, akik szembe mentek vele.

A 2018-as országgyűlési választások sokkolóan hatottak mindazokra, akik reménykedtek a kormányváltásban. A sokkot egyhamar nem fogják kiheverni – ha egyáltalán kiheverik – a vesztes pártok, de a változásban reménykedő választók sem. Nem egy választást veszítettek el, annál sokkal többet.

Látni, érezni fogjuk.

A Klubrádió Magyarország legnagyobb agórája

„Fogalmam sincs, hogy a miniszterelnök mit gondol a cigányokról, a zsidókról, a melegekről, szerbekről, szlovákokról, románokról. Még Sorossal, Brüsszellel, az ENSZ-szel kapcsolatban sem tudom, mit gondol, csak azt, hogy mit beszél róluk. Ha éppen olyat kell mondani, hogy bárkit, akár a pirézeket, meg kell vetni, akkor azt mondja” – ezt nyilatkozza Arató András, a Klubrádió elnöke a Független Hírügynökségnek. A Klubrádió most 2021-ig biztosan rendelkezik frekvenciával, de gazdasági léte folyamatosan bizonytalan, mivel Magyarországon nem létezik reklámpiac, csak a csókosok jutnak ilyen bevételekhez. Pedig, állítja az elnök, a csatornát hetente ötszázezer ember hallgatja és kommentálja, így nyugodtan elmondható, hogy ez az ország legnagyobb agórája.

 

Mit vársz?

Mitől?

Szerinted?

Hát, gondolom a választástól.

Így igaz.

Nézd, vannak realitások. Magyarország vizsgázik. 2014-ben is vizsgázott, akkor megbukott. 2010-re még lehet kifogást, felmentő okokat találni, de azért az is egy bukás közeli állapot volt.

Mert?

Mert az ország már korábban kipróbálta az Orbán-kormányzás természetét, és abból nagyjából látni lehetett egy újabb Fidesz-győzelem következményeit. Aztán ezt meg is tapasztalhattuk, ezért állítom, hogy ’14-ben a választóközönség megbukott a vizsgán.

Milyen értelemben?

Azt gondolom, hogy egy felnőtt, jobb sorsra érdemes ország, nem választ magának ilyen vezetőket. Bizonyára emlékszel rá, hogy 2011-13 között nagyon sok uniós vezetővel találkoztam, rengeteg interjút adtam, és sokan elmondták nekem: ők nem a magyar népre, hanem a magyar kormányra haragszanak. És azt is elmondták, hogy megváltozik a magyar választópolgárok megítélése, ha a tapasztalatok ellenére újra megválasztja rezsimet. Ez az ország azonban mindent elfogadott, többek között azt is, hogy szűkítették a választójog szabadságát. Ma már azt mondják nekünk, vagy a „centrális erőteret” választod, vagy adhatod a voksodat az erősen fragmentált ellenzékre, a szélsőjobbtól a szélsőbalig egy kupacban. Utóbbi esetben persze hazaáruló vagy. Ahol szabad és arányos választás van, ott nem kényszerítik bele a polgárt egy lehetetlen döntésbe. Márpedig az egyfordulós választás ezt kényszeríti arra a választóra, aki nem vágyik a NER folytatására. Demokrata pedig aligha adja a voksát szélsőjobboldali jelöltre. A nálunk alkalmazott egyfordulós szisztéma kizárja, hogy a választók szabadon kifejezzék akaratukat.

Azt gondolnám, hogy már bőven elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy a Fidesz választási rendszere, a manipulációk, átforduljanak az ellentettjébe, vagyis az általa kitervelt rendszer elkezdjen ellen dolgozni, ám ez még sem következett be. Szerinted miért nem?

Mi az, hogy ellene? Azon kívül, hogy utálják ezt a rendszert, meg a tolvaj társaságot, egy zsidókat listázni akaró, gárdát vonultató alakulattal miféle közösséget vállalhat egy szekularizált európai államra vágyó demokrata? Az a közös, hogy ami van, azt le kell váltani? Ez Sophie választására emlékeztet.

De miért kevés, amikor mindegyik azt mondja, hogy le kell váltani.

Igen, azt mondja, de egyébként meg öt százalék kell ahhoz, hogy bejusson valaki a parlamentbe, ahhoz pedig az egyszerű többség is elegendő, hogy valaki az egyéni választó körzetében nyerjen.  A Fideszt megelőző időkben, a kétfordulós rendszerben, volt alternatíva, nem kellett koalíciót kötniük a teljesen különbözőknek, és a másodikban is csak a hasonlók értékrendet követőek kötöttek szövetséget. Orbán is annak köszönhette az első miniszterelnökségét, hogy Torgyán nyolcvanhárom helyen visszaléptette a jelöltjeit.  Ha 1998-ban egyfordulós a választás, akkor nincs Orbán-kormány. Nekem viszonylag könnyű a helyzetem, itt Budapesten. De, ha egy olyan helyen laknék, ahol a Jobbikra kellene szavaznom ahhoz, hogy megszabaduljunk Orbántól, az elfogadhatatlan a számomra. Jobbik semmit és senkit nem vont vissza az első éveinek szélsőségességéből, ahogy ők becézték, nemzeti radikalizmusából. Ebből az következik, hogy nem változtak a nézeteik, csak most hallgatnak róluk.

Mi az, amit nem vett át a Fidesz a Jobbik szélsőséges nézeteiből?

Lehetséges, de a Fidesz számára, fennállása óta, minden ideológia pusztán hatalomtechnikai eszköz. A liberalizmus is az volt, a nemzeti konzervatívizmus is, és most a neohorthysta, neofasiszta gondolatok is. Ha holnap a Világ proletárjai egyesüljetek  szlogennel lehetne nyerni, akkor azt vallaná.

Magyarul egy kifejezett hatalomtechnikusnak tartod a Fideszt.

Ennél azért egy picit súlyosabb a helyzet, bár fogalmam sincs, hogy a miniszterelnök mit gondol a cigányokról, a zsidókról, a melegekről, szerbekről, szlovákokról, románokról. Még Sorossal, Brüsszellel, az ENSZ-szel kapcsolatban sem tudom, mit gondol, csak azt, hogy mit beszél róluk. Ha éppen olyat kell mondani, hogy bárkit, akár a pirézeket, meg kell vetni, akkor azt mondja. Vitában állok néhány emberrel, barátaimmal arról, hogy ez a Soros-plakát kampány antiszemita-e vagy sem. Önmagában természetesen nem az, hiszen nem szerepel például a zsidó szó rajta. Ez olyan, mint az olaj: önmagában nem ég, de ha tűzre öntik, akkor annál inkább. Miskolcon sem mondta Orbán, hogy neki a cigányokkal problémája van, csak éppen úgy fogalmazott, hogy azok, akiknek baja van velük, értsék úgy, ahogyan szeretnék. Legitimálja a gyűlöletet. A miniszterelnök nem problémát kezelt, hanem koncot vetett a vérszomjasaknak.

Neked személyesen is harcokkal telítetten teltek el a fideszes évek, és azon kevesek közé tartozol, aki sikerrel vívta meg ezt a harcot, hiszen a Klubrádió él és létezik, pedig megpróbálták ellehetetleníteni.  Orbánt ismerve, akinél nem létezik a vereség fogalma, újabb győzelme esetén, ismét nekifut benneteket ellehetetleníteni?

Először is: nem látom a jövőt. Ezt a kérdést 2014-ben is feltették nekem, de akkor sem, most sem foglalkozom ezzel. Nem foglalkozom azzal, hogy mi történik, ha így alakul, vagy ha úgy alakul. Azért van meg ez a rádió már nyolc éve, mert mindig azt gondoltam, hogy a nagy dolgokkal kell foglalkozni, a kicsiket meg intézni. Ebben az értelemben a Klubrádió kis dolog. Az események két szálon futottak: az egyik maga a frekvencia, azaz a megszólaláshoz való jog, a másik pedig a gazdaság, a fenntartás anyagi fedezetének megteremtése.  Az a szál, hogy ne legyen frekvenciánk, 2014-re lezárult; akkor végre megkaptuk a frekvenciát, nyolc bírósági ítéletet követően. De a frekvencia engedély véges jószág, hét plusz öt évre szól. Ez tehát nem olyan, mint egy újság, amely, ha van pénzed, addig adod ki, ameddig akarod. Legalábbis eddig így volt.

A Népszabadság példája nem ezt mutatja.

A Népszabadságot gazdasági eszközökkel szüntették meg, nem adminisztratív úton. De ez egy másik történet. Csak annyit akartam mondani, hogy ha van egy lap, amelynek következetes és kitartó tulajdonosa van, azt a hatalom nem tudja bezárni. A rádiónkra akkor tettek erre kísérletet, amikor elkezdődött egy hétéves időszak. A történet ismert; egy hosszú pereskedés után kimondatott, hogy jár nekünk a műsorszolgáltatás joga. Ráadásul az a közösségi frekvencia a jussunk, amelyet korábban törvénytelenül, jogsértéssel nem adtak át, s amely után nem kell ötvenötmillió plusz áfafrekvencia díjat fizetnünk. A szerződést a bíróság kényszerítette ki, és így jutottunk k hozzá ehhez a frekvenciához, 2014-ben. Ez most hét évre a mienk, és a törvény szerint egyszer öt évre meg is lehet hosszabbítani.  Korábban elég volt bejelenteni az addigi frekvencia használónak, hogy folytatni akarja a munkát, és oda kellett neki adni. Most azonban megváltozatták a törvényt, a Médiatanácsnak módja megtagadni a második periódust indoklás nélkül, magyarul elvenni a megszólalás lehetőségét. Ahogy tette ezt a Class FM esetében.  A mi hét évünk 2021-ben jár le, nem tudjuk, hogy mi fog történni azután.

Ma már olyan kockázat nincs, hogy anyagilag ellehetetlenül a rádió?

Hogyne lenne. A reklámpiac – bár itt a piac szó használatának helyessége erősen kérdéses – legnagyobb szereplője a magyar állam, annak intézményei és vállalatai. Ezek igen nagyvonalúan költik az állampolgárok adóforintjait – kizárólag a lakájmédiában. Ezért nekünk folyamatosan szükségünk van a közönségünk támogatására. Most éppen félévenkénti gyűjtési akció harmadik hetében járunk, nagyjából ötven millió forint gyűlt össze, ami újra fantasztikus, ám ezzel igen nehezen működünk el szeptemberig. Amikor kezdődik egy-egy gyűjtés, sohasem tudhatom, mennyi gyűlik össze. Ez egy félévenként ismétlődő súlyos stressz-helyzet.

Abból van anyagi hátránya a Klubrádiónak, hogy a vidéki frekvenciáit elvették?

Abból ma nincsen, mert nincs tisztességes reklámpiac. Ha Magyarországon a reklámpiac nem úgy nézne ki, hogy kizárólag a csókosoknak, sógoroknak, és családtagoknak szállít reklámot az összes állami vállalat, amely gyakorlatot a magánvállalkozások jelentős része félelemből, vagy akár meggyőződésből követ, és a vásárlók a hallgatottságot, nézettséget, olvasottságot tekintenék döntéseik alapvető tényezőjének, akkor a Klubrádió nyereséges vállalkozás lenne.

Arra gondoltam, hogy a vidéki hallgatók így kimaradnak a gyűjtésből.

Azért a vidéki hálózat fenntartása nem volt olcsó dolog. Sok vidéki hallgatónk van az internetnek köszönhetően, és közülük is számosan támogatnak minket.

Mondhatjuk tehát, hogy a Klubrádió alapvetően fővárosi csatorna. Mennyire van jelen a budapestiek életében a hangotok?

Akinek politikai érdeklődése van, az tud a Klubrádióról. Napi kétszázezer ember hallgatja abból a hárommillióból, akit elérünk. Ez egy nagyon magas szám. Ötszázezerre becsülhető azok száma, akik rendszeresen, hetente legalább néhányszor fogyasztói a műsorainknak.

Azt mondod, ha a Klubrádión múlna, már vasárnap nem lenne Orbán-kormány?

Azt nem tudom. Ha a vágyaimról beszélünk, akkor bevallom, hogy én nagyon nem szeretem ezt a rendszert, amiben élünk. Ha normális országban élnénk, akkor mindenhol kiegyensúlyozott lenne a tájékoztatás. A média alapvetően ellenzéki, ami nem azt jelenti, hogy valamelyik ellenzéki politikai entitáshoz tartozik, hanem hogy kritizálja, kontrollálja az aktuális kormányt. A média a fékek és ellensúlyok körébe tartozik.

Azért ötszázezer ember megszólalásaiból lehet némi következtetéseket is levonni. Te például ezek alapján mit gondolsz?

A megszólalók egy sokkal szűkebb körből kerülnek, de nyugodtan mondhatom, hogy ha csak a mi hallgatóink választanának, az összes demokratikus ellenzéki párt megkapná az öt százalékot, és akkor egy, az 1990-eshez hasonlítható demokratikus parlament alakulna ki.

Változik a koncepció, függően attól, hogy mi történik a választásokon?

Mit értesz koncepció alatt? Ha azt, hogy az értékrendje, amit talán a demokratikus szóval lehetne leírni, változik-e, akkor az biztosan nem. Ehhez a rádiót működtető embereknek kellene megváltozniuk, ami például már 2010-ben, 2014-ben sem változott meg. Nem is fog Az meg természetes, hogy mindig meg kell újulni, frissülni kell, függetlenül attól, hogy mik a választási eredmények.

Tehát megmaradtok politikai rádiónak.

Én most sem definiálnám politikai rádiónak, mivel a műsorainknak az egyharmada az, ami politikával foglalkozik.

Az arcát, karakterét mégis a politika határozza meg a Klubrádiónak, nem?

A határozott értékrend. Úgy gondolom, hogy ma a Klubrádió Magyarország legnagyobb agórája. Egy agórán nem csak arról beszélnek, hogy melyik képviselő mit lopott, vagy milyen háziállatot lőtt le, hanem egy csomó mindenről.  Ha nem így lenne, unalmassá válnánk. Rendkívül hallgatott például az Ötös műsorsávunk, ami messze nem politikai tartalmú.

Volt olyan, hogy féltél?

Igen. Egyszer beúsztam kétszáz méterre a tengerbe, és a hullámok, amikor kifelé akartam jönni, befelé vittek. Akkor nem érzetem jól magam, bevallom, még féltem is.

És ezek a mostani hullámok merre visznek?

Mondtam: a jövőt nem látom. Csinálom azt, amiről azt gondolom, hogy a dolgom, aztán meglátjuk, hogy az élet merre visz. Egy biztos: amit mi itt csinálunk, immár tizenhét éve, annak szerepe van Magyarországon, függetlenül attól, hogy milyen arányban van a narancs az almával szemben. Ha úgy hozza az élet, akkor a következő húsz évben még ezt a Klubrádiót piszkálgatom tovább.

„Kósa személyesen is kapott volna ajándékot” – a politikus aktív szerepet játszott a pénz befektetési szándékában

„Sajnálom, hogy Ön is csatlakozott azokhoz, akik lejárató kampányt folytatnak és együttműködnek egy olyan emberrel, akinek az ügyeivel kapcsolatban a rendőrség csalás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást folytat tavaly ősz óta. Engedje meg, képviselő úr, hogy a figyelmébe ajánljam: a személyemet érint ő feljelentés kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség lezárta az ezzel kapcsolatos vizsgálatot és semmit sem talált. Ellenben a rendőrség nyilatkozata szerint Szabó Gáborné többeket becsaphatott, és vele szemben csalás alapos gyanúja miatt eljárás indult. Egy jól kitervelt csalással állunk tehát szemben, vélhetően Szabó Gábornét ebben egy bűnszervezet segíthette. A konkrét üggyel kapcsolatban megtettem a feljelentést az illetékes hatóságoknál” – ennyi választ adott Kósa Lajos azokra a kérdésekre, amelyeket Mesterházy Attila szocialista képviselő tett fel neki, mégpedig hivatalos formában, az országgyűlésen keresztül.

 

Nyilvánvaló, hogy nem is lesznek ennél bővebb válaszok, vagy éppen Kósa Lajost érintő nyomozás, ha a Fidesz kezében marad a hatalom. Ezért is kért – és kapott – lehetőséget Helmeczy László, a csengeri asszony ügyvédje, hogy ő válaszoljon a Mesterházy által feltett kérdések többségére. És persze azért is meg akart szólalni az ügyvéd, mivel ő maga is szereplője – képviselő-jelöltként – a mostani választásoknak, emiatt pedig, az üggyel összefüggésben őt is érték politikai támadások.

Kósa Lajos, a fentebb olvasható válaszában már az írja: csalás alapos gyanúja miatt nyomoznak Szabó Gáborné ellen. Ön tud erről?

Nézze, az internet világába, nem kell nekem az éjjelemet, nappalomat azzal töltenem, hogy Kósa úr kijelentései után vadásszak, azok akarva akaratlanul eljutnak hozzám és az ügyfelemhez. Így aztán értesülök a hazugságairól is. Vagyis

az az állítása sem igaz a miniszternek, hogy Szabóné ellen nyomozást folytatnak tavaly ősz óta, mégpedig, ahogy mondja, csalás alapos gyanúja miatt.

Ha Kósának a rendőrség valóban adott ilyen tájékoztatást, azt részben nem adhatta volna, ahhoz ugyanis köze nincs Kósának, ha valóban nyomoznak benne, ha viszont tudott róla, akkor miért nem hozta nyilvánosságra?

Mint a parlament rendészeti és igazgatási bizottságának elnöke sem tudhatott róla?

Elvileg igen, ha leadják neki a drótot, de azért ez törvénytelen lenne, mert szolgálati titok, hogy ismeretlen tettes esetén ki ellen nyomoznak. De, ha mégis megtudta: akkor miért beszélt össze-vissza, amikor megjelent az ügy híre?

Kósa Lajos azt írja a Mesterházy-féle kérdésekre válaszul, hogy a nyomozó ügyészség lezárta velem kapcsolatos vizsgálatot, és semmit nem talált…

Mikor is robbant ki ez a balhé? Nagyjából egy hónapja. Ezt követően, körülbelül két hete Tényi István feljelentést tett. Egy elrendelt nyomozás határideje mindig harminc nap, de még a legegyszerűbb kérdésben sem záródik le egy nyomozás ennyi idő alatt. A kérdésem az, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség, hogyan tudta megállapítani ennyi idő alatt Kósa Lajos vétlenségét? És az is kérdés, ha így történt, akkor ezt honnan tudja Kósa? Ha őt jelentették fel, a feljelentett személy kapott erről tájékoztatást? Az ügyészséget nem zavarják a törvények?

Lezárták úgy, hogy Szabó Gábornét meg sem hallgatták?

Hadd emlékeztessem önt, hogy én magam indítványoztam ügyfelem meghallgatását, illetve a Kósa Lajossal való szembesítést. Semmi ilyen nem történt, már csak azért sem, mert Szabóné változatlanul külföldön van. De most is azt kérdezem: honnan tudja Kósa úr, hogy az ügyészség semmit nem talált? A célszemély, akit feljelentettek, máris tudja a végeredményt?

A levél tanúsága szerint a rendőrség megállapította, hogy Szabóné többeket becsapott.

Komolyan vehető ez ön szerint? A rendőrség nyilatkozik Szabó Gábornéról Kósa Lajosnak? A rendőrség szabályszerűen meg nem idézte, ki nem hallgatta Szabónét, meg nem gyanúsította, nem került házi őrizetbe, ahogy ezt Kósa úr hazudta. Látott már bármilyen okiratot a miniszter úr? Honnan tudja, hogy csalás miatt indult eljárás? Hiszen még az idézést sem láthatja. Milyen alapon állít ilyeneket?

Azt is állítja a miniszter, hogy jól kitervelt csalással állunk szemben…

Miért, ha az történt, ő nem volt része ennek? Ő ugyan azt állítja, hogy a csalásban Szabónét egy bűnszervezet segítette, de vajon kik ezeknek a bűnszervezetnek a tagjai? Hat év alatt, amíg kapcsolat volt Kós Lajos és Szabóné között, nem ismerte meg ezeket a bűnözőket? De,

ha elfelejtette volna, memória zavara van, küszködik, mint szúnyog a viharban, kérdezze meg Orendi Mihály urat, vagy azokat az ügyvéd kollégákat, akik dolgoztak ebben az ügyben. Azokra az ügyvédekre gondolok például, akik okiratot szerkesztettek, olyan okiratot, amelyeknek Kósa úr, meg a hozzátartozói voltak a kedvezményezettjei, többszázmilliós nagyságrendekben.

De mégis csak az a lényeg, hogy Kósa megtette a feljelentést az illetékes hatóságoknál.

Miért többnél? Nem tudja, hogy elég egynél? Egyébként pedig, a hatóságnak már az alapján meg kellett volna indítania a nyomozást, ami az üggyel kapcsolatban eddig, okiratként, napvilágot látott. Hiszen azt csak furcsának kellett volna találniuk az illetékesek, hogy egy miniszterrel kapcsolatban, csak úgy repkednek a nyolcszázmilliók. Ajándékba, könyörgöm. Vajon mivel lehet ellentételezni egy ilyen ajándékot?

Térjünk rá a Mesterházy-féle kérdésekre. Elsőül azt feszegeti a képviselő, hogy találkozott-e Kósa Lajos és Szabó Gáborné egymással?

Költői a kérdés, hiszen többször találkoztak Csengerben, voltak együtt külföldön is. Üzleti kapcsolat volt közöttük, nekem lényegesen több, ez irányú okirat van a kezemben, olyanok is, amelyeket a sajtó még nem hozott nyilvánosságra.

Akkor tegyük meg most.

Tudnék róluk beszélni, de egyelőre nem vagyok rá felhatalmazva. Amire igen, azt már tudja mindenki: először a feleség, majd valamilyen probléma miatt az anyuka kapott, papíron, Kósa kérésére, nyolcszázmillió forintot ajándékba.

Mégis, áruljon el valamit azokról az iratokról, amelyekről eddig nem volt információnk.

Annyit mondhatok, hogy van olyan ajándékozási szerződés is a kezemben, amelyet személy szerint Kósa kapott és aláírt.

Ha jól értem, ezt az ajándékot maga a volt frakcióvezető, polgármester kapta volna…

Igen, persze.

És erről is van okirat.

Meg lehet ismerni ezen is az írását. Tehát nem hamis. Ellenjegyzett. Ez bizonyító erejű magánokirat.

És ez is készpénzről szól?

Erről most hadd ne beszéljek. Már csak azért sem, mert

nem nagyon bízok én szerkesztő úr ebben a telefonvonalban, mindenestre üzenem a lehallgatóknak, hogy olyasmit mondok el, amelyekkel nem sértek törvényt, és az ügyfelem érdekeit sem sértik.

Mesterházy Attila különben felteszi a kérdést, hogy Kósa Lajos jutott-e pénzhez bármilyen módon Szabó Gábornétól, vagy más szereplőtől?

Azt írja ezzel kapcsolatban Szabó Gáborné nekem, és felhatalmazott arra, hogy ezt ismertessem: „igaz, hogy pénzt még nem kapott, de titoktartást is aláírt külföldön, bankban is volt, ahol több nevet is említett, hogy hova fektetné be a pénzt, ha hozzáfér végre.”

Ez ugye azt mutatja, hogy Kósa Lajos aktív szerepet vállalt a pénz befektetésében. Itt ugyanis nem államkötvényről van szó, hanem egyéb befektetésekről…

Ezt én nem tudom, ennyit írt Szabóné. És az is biztos, hogy az ügyben eljárt a képviselő úr, ezt hangfelvétel is igazolja, amely hangfelvétel hamarosan a birtokomban lesz.

Ha meglesz, nyilvánosságra is hozza?

Azonnal, mert már elegem van abból, hogy azzal szórakozik Kósa Lajos, meg a kormánypárti média, hogy én politikai okokból álltam be a minisztert szidalmazó emberek közé. Tudja, kifejezetten felháborító, hogy megkezdődött itt a szerecsenmosdatás, amelynek során eljutunk oda, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség megállapította, meg már Kósa Lajossal is közölte, hogy itt a világon semmi probléma nincs, Kósa egy balek, akit meg lehetett vezetni. Amúgy figyeljen oda a kommunikációs változásra: már nem a nyolc osztályt végzett egyszerű asszonyról beszélnek, aki becsapta a politikust, hanem bűnszervezetről van szó. Amire egyébként hat éven keresztül nem jött rá.

Ami lehet: szakértő kormány

Terjedelmes cikkben foglalkozik a magyarországi választásokkal a New York Times, ami azt is jelenti, hogy a világ egyik legtekintélyesebb újságja sem tartja marginálisnak, ami ebben az országban történik. Orbán Viktor tehát joggal lehet büszke erre a figyelemre, hiszen ezt jórészt ő érte el. Más kérdés, hogy ez az érdeklődés inkább fakad abból a politikából, amelyet ő követ, és amelyet maga a new yorki lap is, bár nem ezzel a kifejezéssel, fertőzőnek tart. Az illiberális szemlélet, amelyet a magyar miniszterelnök hozott be a politikai életünkbe, ma már jelen van Erdogan Törökországában, Kaczynski Lengyelországában, de általában is: a jobboldali populizmus erősödését látjuk szerte a világban, Trump Amerikájában is.

 

Izgalmas tehát, hogy mi történik vasárnap Magyarországon, már csak azért is, mert e pillanatban megjósolhatatlannak tűnik a végeredmény. Az ellenzék szempontjából ez is haladás, hiszen a hódmezővásárhelyi polgármester választás előtt senki nem adott esélyt sem a baloldalnak, sem a Jobbiknak, biztos és egyértelmű Fidesz győzelmet várt mindenki, még csak az újabb kétharmadot sem kérdőjelezték meg az elemzők. Jórészt persze ez az ellenzéki politizálás tehetetlenségének, hadd ne mondjam tehetségtelenségének köszönhető; bár arról beszéltek folyamatosan, hogy el fogják kerülni a 2014-es bénázást, amikor is még az összefogás szót is sikeresen lejáratták, a valóság éppen az ellenkezője lett: folyamatos egyet nem értés a pártok között, de némely pártoknál belül is.

Hagyjuk azonban most a múltat; az eredmények függvényében úgy is fogjuk még elemezni a bőven a történteket, koncentráljunk a jelenre. Arra a jelenre, amely egy nappal a választások előtt azt mutatja, hogy bár a baloldalinak tartott, de inkább nevezzük Orbán-ellenes pártok az utolsó napokra kötöttek jó pár reménydús megállapodást, mégis megtartotta a kiszámíthatatlanság tartományában a lehetséges végeredményt. A legvalószínűbbnek változatlanul a Fidesz sikerét tartják, mégpedig a kétharmadot el nem érő, de az abszolút többséget magabiztosan szállító módon. Ha így lesz, ne legyen kétségünk, Orbán folytatni fogja azt a politikát, amelyet eddig követett; láthatóan, érzékelhetően nincs is más a fejében. Az intenzív migráns-ellenes pályáról nyilván leszáll némiképp, de annyiban muszáj lesz fenntartania, hogy beválthassa ígéretét, azaz kimutassa: itt valóban Soros-zsoldosok ármánykodtak az ország ellen. Márpedig velük le kell számolni, különben itt maradnak közöttünk bomlasztani, elveszejteni a nemzetállamot. Fidesz győzelem esetén bizton állíthatjuk: az orbáni rendszerben nincs már tartalék, kibocsájtotta magából az összes mérgező anyagot, sem a kormányzásban, sem pedig a politikájában nincs már innovációs lehetőség. Azért nincs, mert a vezérelvű illiberális, autoriter rendszer könyörtelenül megy tovább a maga útján, ebből nincs visszaút. Erre a kormányfő személyisége a garancia; ennek a személyiségnek immár a hatalom megtartása, illetve folyamatos felmutatása a lényege. Hogy ez a rendszer meddig élhet így, az Unió és a demokratikus világ meddig fogadja el, azt nehéz megjósolni, kiváltképp akkor, ha a belpolitikai helyzet alig-alig változik, azaz a magyar lakosság többségének semmi problémája nincs azzal, ha a szabadságjogainak egy részét elveszik tőle. Ebben az esetben az ország egyre inkább marginalizálódik, halad a kétsebességes Európa pereme felé.

Az ellenzék pedig? Nos, feltehetően szétmarcangolja egymást és magát, köldöknézővé válik: elindul egy olyan élve boncolás, amely kényelmessé teszi a Fidesz kormányzás nélküli kormányzását. A Jobbik elnöke már most bejelentette, hogy kudarc esetén lemond, ugyanezt közölte a feltörekvőnek ígérkezett, aztán középszerűvé vált Momentum vezető, kinyílik a harc az LMP-n belül is, hogy a szocialistákról már ne is szóljunk. Úgy is fogalmazhatnék: a Fidesz győzelme hosszú pangást hozhat az ellenzéki oldalon, és könnyű leszámolást a kormánypárt oldalán. Szépen elhal az összes olyan botrányos ügy, amely, normálisan, bíróság után kiált; legfeljebb Kósa Lajost tolják, átmenetileg, félárnyékba.

Egyelőre teoretikusnak tűnik, de mégis izgalmas a kérdés: mi lesz akkor, ha az ellenzék megszerzi a többséget? Képes lesz-e kezdeni valamit a nyakába szakadt sikerrel? Leülnek-e egymással tárgyalni, és eredményesen tárgyalni azok, akik erre négy, vagy nyolc év alatt képtelenek voltak? Hiszen most is azt látjuk: ha ez a lehetőség az asztalra kerül, teljesen különböző módon látják az április 9-i folytatást. Egyesek azonnal új választások előkészítését tartanák üdvösnek, olyan választási rendszerben, amely tükrözi az ország politikai tagoltságát, mások a kormányzóképesség bemutatását, a négy éves ciklusban való gondolkodást tartják az üdvözítő megoldásnak.  A pártvezetők hivatalos nyilatkozatai alapján meglehetősen elszomorító a helyzet: sehogy se lehetne összeállítani egy kormányképes erőt. Azt valamennyi fontosabb szereplő hangsúlyozza, hogy a Fidesszel semmiképpen nem hajlandó összeállni, miképpen a Fidesz is kijelentette: nem hajlandó – a KDNP-n kívül – koalíciós kormányzásra. Nem tudni, hogy ezeket a deklarációkat komolyan kell-e venni, a magam részéről inkább hajlok a nem felé. A politikában sokféle olyan határozott nemmel találkozhattunk már, amelyek az utolsó pillanatban igenné változtak. (Lásd Fidesz Kisgazda Párt 1998-ban, vagy MSZP-SZDSZ 1994-ben.) Hivatkozás mindig van; az ország érdeke kellően rugalmas érv ahhoz, hogy bármikor bevethető legyen.

De maradjunk csak az ellenzéknél: a Jobbik azt állítja, legfeljebb az LMP-vel állna össze, az LMP jobbra és balra is nyitott, a maga sokszor kissé nehezen értelmezhető módján, de fő szabályként a XXI. századi pártok partnerségéről beszél, míg az MSZP a Jobbikon kívül mindegyik ellenzéki pártot szívesen látná a Karácsony-kormányban. Ez tehát a teória. Hogy mi a valóság, azt nyilván csak a bennfentesek tudják. A Független Hírügynökség információi mindazonáltal arról szólnak – noha, ismételjük, hivatalosan elvetik ennek lehetőségét -, hogy a pártok számolnak egy esetleges szakértői kormány felállításával. Ebbe, a mi tudásunk szerint, ha a körülmények ezt indokolják, a Jobbik is belemenne. Többen ezt a technikai koalícióként aposztrofáljak, azaz a parlamenti többséget arra felhasználva, hogy egyrészt vissza lehessen állítani a fékek és ellensúlyok rendszerét, azaz a jogállami normákat, másrészt meghozhassák azokat a személyi döntéseket – Polt Péter! -, amelyek nélkül ezek a normák nem helyreállíthatók. Kétségkívül fontos lenne egy ilyen megegyezés, de hogy stabil, hosszabb távú kormányzást nem biztosít, az egyértelmű. Még, ha az első időszakban a mézesheteiket élnék a ma még ellenzéki pártok, az ellentétek alig pár hónap alatt felszínre, a nyilvánosság elé kerülnének, könnyű fegyvert adva a Fidesz kézébe.

És, ha már itt tartunk, érdemes egy pillanatra eljátszani azzal a gondolattal is, hogy mi lesz, mi történhet Orbán Viktorral a választási vereség esetén, és mi azzal a csaknem monolit sajtószerkezettel, amelyet a Fidesz épített ki magának.

Orbán viselkedése, lépései egyértelműen attól függnek, hogy milyen mértékű lesz az a vereség. Ha szoros lesz a verseny – ez a forgatókönyv csakis így képzelhető el -, akkor biztosak lehetünk abba, hogy a rajongói tábor, a tettre kész Bayer Zsoltokkal az élükön, az utcára vonulnak, és olyan tüntetéshullámmal öntik el, elsősorban Budapestet, amely egyrészt megrettentheti a győzteseket, másrészt a fedélzeten tartja Orbán Viktort. A Fidesz elnöke, ha akarja, ha nem – márpedig akarja – ennek a helyenként csőcselék módjára viselkedő tömegnek az emblematikus vezérévé, szimbolikus atyjává vált, tehát nem léphet le a színről, egy újfajta háborúba kezd, amelynek célja az új hatalom mielőbbi megbuktatása, lemondásra kényszerítése. Ebben a sajtója is partner lesz; ne feledjük, ezek az emberek neki köszönhették pozíciójukat, nem tudnak és nem is akarnak másnak megfelelni.

Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy az ország nyugalma érdekében az lenne a legjobb, ha maradna a jelenlegi rendszer. Ellenkezőleg: olyan választási eredményre van szükség, amely helyreállítja a jogállamot, és visszaviszi az országot Európa szívébe. Ehhez pedig mindenkinek el kell menni szavazni, és lehetőleg jól választani. Azt mondják, a nép bölcs, az emberek okosak.

Meglátjuk.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!