Kezdőlap Szerzők Írta Kardos Ernő

Kardos Ernő

147 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Szelényi Iván: A mai ellenzék semmilyen választási rendszerben nem tudná legyőzni a Fideszt!

„A magyar politikában csak akkor lesz változás, ha létrejön egy olyan baloldali, de a jobbközépet is lefedő néppárt, amely ha megerősödik, képes a választásokon legyőzni a Fideszt. Ennek azonban még a magvát sem látom”- nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Szelényi Iván, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Yale Egyetem tanára. Szelényi szerint a mai ellenzék pártjai hitelt vesztettek, képtelenek megtörni a Fidesz uralmát.

Még a választás előtt az nyilatkozta, hogy a rendszerváltás óta először szavaz, és a Karácsony-féle MSZP listát választja. Az eredményt látva, csalódott?

Az a helyzet, hogy megijedtem, és nem mentem szavazni.

Azt hittem, hogy a tudósok között kevesebb a bizonytalan. Ez nem csak a tájékozatlan ember sajátja?

Nézze, én nem voltam bizonytalan, Karácsony rokonszenves, mindig mosolygós. Imádtam, amikor azt mondta, hogy a győzelem után bebiciklizik majd a miniszterelnöki hivatalba. Persze ő legalább olyan jól tudta, mint én, hogy erre nem lesz módja.

Talán mások is visszahőköltek az utolsó pillanatban, ahogy ön is. De mitől ijedt meg?

Rádöbbentem, hogy mégsem akarok azokra a szocialistákra szavazni, akik már annyi mindent csináltak ebben az országban. Évtizedek óta ülnek a parlamentben, s nem találták meg az utat a választópolgárokhoz. Ráadásul a korábbi kormányzásuk és a programjaik is taszítottak. Ennek a pártnak előbb fel kéne támadni, hogy képes legyen érvényes üzeneteket küldeni a társadalomnak. Karácsony nagy kincs lehetne a magyar politika számára, bár az is lehet, hogy túl korán került elő.  És róla azt sem tudhatjuk, hogy van-e benne kellő hatalomvágy, ami szükséges egy olyan párt felépítéséhez, amely aztán tényleg legyőzi a Fideszt.

Összességében az ellenzék több szavazatot kapott, mint a Fidesz. Egyértelmű önnek, hogy a Fidesz nyert, vagy az ellenzék vesztett?

A lényeget tekintve mindegy: a Fidesz nyert. De ezen a választáson az is kiderült, hogy Orbán Viktort és pártját le lehet váltani, mert a „migránsozás” nem tart ki sokáig. De most még ezt akarták hallani a választók.

Vagy inkább az ellenzéki sajtó gyengesége miatt csak ezt hallották…

Sokakkal beszéltem, szerintem azt akarták hallani, hogy a kormány mindenkit megvéd, mert a bevándorlóktól való félelmet a Fidesz felerősítette. Ha előveszi a mai Népszavát, abban vastagbetűvel szedett hír közli, hogy egy migráns megerőszakolta volt barátnőjét. A ma már egyetlen ellenzéki lapban is ez a vezető hír…

Tudjuk, kormányhirdetések is vannak a Népszavában, ezek szerint migránsozással is támogatják a hatalom céljait. Talán ez a fennmaradásuk feltétele.

Ha a Magyar Idők teszi ezt, akkor értem. De, hogy az egyetlen baloldali liberális napilap is, attól egyszerűen eldobtam magam.

Ne csodálkozzon, ilyen állapotban van ma a magyar sajtó, de az ellenzék sincs jobb bőrben, hisz a választás előtt képtelen volt összefogni, inkább vállalta a kétharmados Fidesz győzelmet.

Számomra már az is teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy egyetlen ellenzéki párt vezetője sem mert nyíltan fellépni a „migránsozás” ellen! Pedig kérem, nézzenek szembe a valósággal: Magyarország öregedő társadalma nem lesz képes a nyugdíjakat kifizetni, ha nem lesznek bevándorlók, akik között jól képzett szakmunkások épp úgy vannak, mint egyetemi tanárok. Tessék odafigyelni Ferenc pápára: kutya kötelességünk az életveszélyben lévő emberek befogadása!

Professzor úr, abban a fokozott bevándorlók elleni őrült gyűlöletben még rosszabbul is szerepelhetett volna az ellenzék, nem gondolja?

Tudom! Ezen vesztett volna szavazatokat az ellenzék, de legalább morális tőkét tudott volna gyűjteni! Később ugyanis kiderül, hogy a kormány által felkorbácsolt félelemre nincs ok. De ezt a kockázatot nem vállalták, az ellenzék pártjai vagy hallgattak, vagy cáfolták a kerítés lebontásának vádjait. Ők sem akartak „migránsokkal” együtt élni. Még arra sem törekedtek, hogy legalább kerüljék a kormányzat szókészletét, s menekülteket mondjanak inkább.

A bevándorlók ügyében érdemes lett volna szavazatokat veszíteni.  Churchill tudta, mikor kell szavazatokat veszteni, hogy aztán megnyerhesse később a választást.  Annyi bölcsesség azonban nem volt az ellenzékben, hogy a jövőre gondolva morális erőt gyűjtsön.

Orbán és a Fidesz már a harmadik választást nyeri egymás után. Felmerül, hogy ebben a választási rendszerben tényleg le tudja győzni valamikor az ellenzék?

Ez az ellenzék semmilyen választási rendszerben nem tudja legyőzni a Fideszt. Ha arányos lenne a rendszer, akkor legfeljebb koalícióra kényszerült volna Orbán Viktor. De tessék elhinni, akadt volna partnere a meglévő pártok között; az LMP vagy a Jobbik erre is biztosan hajlandó lett volna.

Viszont a mai ellenzék együtt teljesen kormányképtelen, Gyurcsány és Vona elképzelhetetlen egy kormányban. Nekem az mondták, hogy szakértői kormány lett volna. Ugyan, ez vicc, senki nem gondolhatja komolyan, hogy a szavazatok ötödét megszerző Jobbik minden befolyásról, tisztségről lemondana? Ezt nem hiszem. Az így megalakuló kormányban állandó lett volna a parlamenti szóváltás, s jöhetett volna egy új választás, ami fölényes Fidesz győzelmet eredményez.  Vagyis a ma meglévő ellenzéki pártstruktúrában nem lehet a Fideszt leváltani. Nincs olyan választási törvény, amelyben ez megtörténhetne. A legnagyobb probléma az, hogy ma nincs olyan párt, amelyik a Fidesz váltópártja lehetne.

Helyette egy működésképtelen, kaotikus koalíció létezik, amelynek egyes szereplői egykor gárdista egyenruhában vonultak fel a parlamentben, s most tőlük várjuk, hogy liberálisokkal és állítólagos szocialistákkal kormányozzanak együtt?

Talán épp ezért érezzük azt, hogy nyert a Fidesz, s közben a választópolgár az ellenzéket leváltotta. De vajon kialakulhat-e az ellenzék abból a százezer emberből, akik hétvégeken a parlament elé vonulnak? További kérdés, hogy lehet-e Márki- Zay Péter az ellenzék vezére?

Csak egy dologban vagyok biztos: a magyar politikában akkor lenne változás, ha létrejönne egy olyan baloldali, de jobb-középig terjedő néppárt, amely megerősödve valóban képes lenne a Fideszt a választásokon legyőzni. Ennek még a magvát sem látom. Azt ugyanis teljesen reménytelennek tartom, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok, tehát a DK, az MSZP, a Jobbik, és az LMP összefognak, és ez a formáció legyőzheti a Fideszt. Erre semmi esély, ez ma már egy lejáratódott, sikertelen politikai garnitúra.

Pedig az ország számára létszükséglet lenne egy baloldali, liberális értékeket is képviselő, jobbközépig tartó politikai erő megalakítása. Olyan politikai pártra lenne szükség, olyan politikusokra, mint Jeszenszky Géza, Bod Péter Ákos, és az MDF más nemzeti konzervatívjai is szavazni tudnának.

Miközben pedig a mai ellenzék a parlamentben teljesen eszköztelen, politikai befolyás nélküli, bármi megtehető nélküle. Gondolja, hogy helyüket átveszi majd az utcán gyülekező tömeg?

Lehetséges, sőt kívánatos lenne, ha a parlamentbe jutott politikusok meg tudnának fogalmazni egy olyan koherens világképet, amely üzenet a társadalomnak. Egy morálisan vállalható, egységes politika kellene, amelyet a magyar választó képes támogatni. A parlamenti bojkott – amiről olvasok – az a választók cserbenhagyása lenne.

Az együttműködéstől korábban elzárkózó LMP a választás után elkezdte szervezni az ellenzéket. Egy vállalható ellenzéki stratégiát akartak kidolgozni. Gondolja, hogy ezzel le tudják mosni azt az egyesek szerint történelmi bűnt, amelyet azzal követtek el, hogy jelöltjeiket nem léptették vissza, s ezzel biztosították a Fidesz kétharmadát?

Az LMP szerepéről csak azt tudom mondani, hogy ha ez a párt nem létezne, akkor ezt írná fel receptnek az orvos Orbán Viktor számára. Az LMP azt csinálta, ami a Fidesz számára fontos. Persze, Orbán nélküle is nyert volna, de ehhez az LMP nagyon jól bedolgozott.

De ha a jelenlegi ellenzék képtelen lett volna együtt kormányozni, attól még az ellenzéki feladataikat el tudják látni közösen?

Azért nem mentem el szavazni, mert nem látom a lehetőséget, hogy ebből a négy pártból valami kijön. Négy balszerencsés pártból, legfeljebb négyszeresen balszerencsés politikai erő válhat.

Korábban szó volt arról, hogy az ellenzéki pártok mindegyikében van olyan politikus, aki inkább a Fidesz érdekeit képviselte, mint a saját pártjáét. Ezt Botka is mondta, aki azóta minden pártbeli tisztségéről lemondott. Meglepi?

Nézze, én nem vagyok a konspirációs elméletek híve, de abból, amit némely politikus művelt, valóban az a logikus következtetés, hogy Orbánnak dolgozott. Persze ez összefügghet a nézeteikkel is, talán tényleg ők is utálják a bevándorlókat, esetleg rettegnek a muzulmánoktól, még az is elképzelhető, hogy nem hívei a képviselő-jelöltek visszalépésének.

Ha az ellenzék azt folytatja, amit korábban elkezdett, az hova vezet?

Sehová. Simicskának az az ötlete, amely a szélsőséges Jobbikot a politikai centrum felé tolta, amivel a Fidesz szélre szorult, kiváló gondolat volt. Csak ezzel a gárdával elképzelhetetlen, hisz Vona vezetése alatt vonultak gárdamellényben a parlamentbe. Senki ne mondja nekem, hogy szélsőjobbosból valaki néhány hónap alatt Angela Merkel lesz.

Akkor rosszabb a helyzet, mint gondolnánk?  

Új párt kell, Gyurcsánynak ebben igaza van. Felvetette ugyanis, hogy egy olyan nagy ellenzéki erő kéne, amilyen az Egyesült Államokban a Demokrata Párt. Ennek az ötletnek csupán az a baja, Gyurcsány Ferenc legalábbis azt hitte, hogy ezt a pártot neki kéne vezetni. Pedig ebben a pártnak mindenkire szükség lenne, csak Gyurcsányra nincs. Félreértés ne essék, szerintem Gyurcsány Ferenc éles eszű, felkészült, de karaktergyilkosság áldozata, és a megsemmisítéséhez ő maga is hozzájárult.

Marki-Zay Péter azt mondta a százezres tömegnek, hogy „ti vagytok az ellenzék”. Lehet, hogy már a magyar választó is jobban hisz a tömegnek, s az utca dönti majd el, hogy mi történik az országban?

Az utca óriási szerepet játszhat, láttuk az arab tavaszt, vagy az ukrán változásokat, de 2006-ban sem volt forradalmi helyzet Magyarországon, csak a szélsőjobboldal, illetve a Fidesz által megszervezett népi ellenállás. Ez rettenetesen meggyengítette a kormányzatot, de lemondásra nem kényszerítette.

Ma a nyomát sem látom a forradalmi helyzetnek, pedig akik máshová szavaztak szomorúak, elégedetlenek.

A Fidesz által vallott ideológiának – amit nemzeti radikalizmusnak nevezek – komoly társadalmi háttere van.

A leendő kormányról keveset tudunk, legfeljebb az sejthető, hogy ki nem lesz tagja. Elképzelhetőnek tartja, hogy Orbán Viktor igyekszik konszolidálni a helyzetet, vagy inkább a március közepén emlegetett leszámolással megyünk tovább az orbáni úton?

A konszolidációban már 2014-ben is reménykedtünk, de annak ellenkezője következett. A kormányról valóban keveset tudunk, azt tudjuk, hogy nem lesz kancellária miniszter Lázár János, aki többet akar a gyerekével lenni, és ez roppant tiszteletre méltó. De szerintem inkább azért távozik, mert túlságosan erőteljes politikus, s jelezte: ha szükség lenne rá, akkor az egész országot képes lenne elvezetni. Lázárt Hódmezővásárhelyre száműzik, mások, Navracsics és Áder Brüsszelbe került. Az unió fővárosa kicsit jobb hely, mint az egyébként biztosan vonzó Hódmezővásárhely. Talán Lázárnak nem volt módja eldönteni, hol tölti a „lehűlés éveit”, ahonnan van visszaút, hiszen Áder János is visszatérhetett néhány év „büntetés után”.  Azóta viszont szorgosan aláírja a törvényeket, ellenállása pedig kimerül abban, hogy a jóváhagyással az utolsó napig kivár. Ezzel is jelzi, nem Schmitt Pál ül már az államfő székében, aki mindent azonnal aláír.

Sejthető, hogy egy megváltozott kormány merre vezeti az országot, főleg, ha az első törvények egyike a „Stop-Soros”, amely a demokrácia további, jelentős leépítését szolgálja?

Ez a rendszer egy illiberális rendszer, éppúgy, mint Putyin, Erdogan, vagy épp a Kaczynszki berendezkedése.

Az illiberalizmus lényege szerintem a végrehajtó hatalom rendkívüli mértékű megerősítése. Választási törvényekkel, propagandával, a média megregulázásával képesek megteremteni azt a helyzetet, amelyben olyan törvényeket fogadnak el, amilyet akarnak.

Fontos még a végrehajtó hatalom alá rendelt ügyészség függetlenségének felszámolása, – látjuk erre Trump is tesz sikertelen kísérletet – Magyarországon viszont már jó ideje nem indul olyan per, amely a végrehajtó hatalom számára kínos lehetne.

De még mindig vannak független bírák, akik „okoskodnak”, s a lehető legtisztességesebb ítéletek meghozatalán fáradoznak. Valószínű, a bírák nagyobb része nem akar behódolni. Velük nem tudnak mit kezdeni, mert a bíróság függetlenségének fenntartására kényes leginkább az Európai Unió.

Vagyis törvényesen betilthatóak a civil szervezetek?

Kérdés, hogy

meddig mernek elmenni. Civil szervezetek még Szaud Arábiában is léteznek, ezeket ellehetetleníteni, a Helsinki Bizottságot megbélyegezni nem kockázatmentes döntés az Európai Unió egyik tagállamában.

Világos, hogy a maradék két pont, amit az illiberális állam projektjét Orbán Viktornak eddig nem sikerült megoldani, pedig Putyin már ezen is túl van: az a civil szervezetek, és a bírák függetlenségének a megszüntetése. Ezen a két területen persze még lehet változás. Itt lesz nagy harc, hogy a következő négy évben a kétharmados kormánytöbbség tud-e olyan alkotmánymódosításokat végrehajtani, amit le lehet nyeletni az Európai Unióval úgy, hogy a 6 milliárd eurós támogatást továbbra is megadják.

Közmunkások választották meg a Fideszt?

A közmunkarendszer folyamatosan fenntartja az ország gazdaságának lemaradását. Megalázó és kiszolgáltatott helyzetben tartja a közmunkásokat, akik még a létminimum összegét sem képesek megkeresni. És mégis a közmunkarendszernek köszönheti kétharmados győzelmét a Fidesz. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Kis Ambrus, a Policy Agenda ügyvezetője szerint ez mindössze néhány százmilliárd forintba került.

 

Amikor elkezdték a kutatást, amely végül is azt mutatja, hogy a közmunkások a Fidesz szavazói, vizsgálták azt is, hogy a közmunkáról milyen negatív kép alakult ki a társadalomban?

A helyzet csalóka. Jóllehet sok ellenzéki kritikát kapott, de politikai értelemben a közmunka bevezetésével a Fidesz már a 2014-es választáson, illetve az azt követő 2016-os menekültkvótáról szóló népszavazáskor is nagyot nyert. A kormánypárt ugyanis kimutathatóan jobban szerepelt azokon a településeken, ahol létezik közmunka.  De ez igazolódott be az idei országgyűlési választásokon is, mert

ott szerepelt az eddigieknél is eredményesebben a Fidesz, ahol fenntartják a közmunkát.

Ez a tény még nem lepett volna meg bennünket, viszont a kormánypárt győzelmének mértéke már igen.  Ha megnézi a választási térképet, akkor egyértelműen látszik, hogy a kistelepüléseken taroltak a kormánypártok, s legfeljebb a Jobbik van még jelen. A baloldali pártok teljesen visszaszorultak, pedig a kistelepüléseken eddig a hagyományos szociáldemokrata pártok bizonyultak erősnek.

Teljesen hatástalan maradt az ellenzék szövege, miszerint a közmunka konzerváltja a lemaradását, sokszor csak a segély helyett adnak egy minimális összeget, és aki bekerül a rendszerbe, képtelen lesz a piacon munkát találni?

Mindezt nem csak az ellenzék, de a munkaügyi kutatók is mondják, mert a közmunka valóban korszerűtlen foglalkoztatási forma, ami a segély helyett lépett be, ráadásul a minimálbérnél is szerényebb összeget kapnak az érintettek. De ha a falun élő munkanélküliek számára az ellenzék nem képes a közmunkánál vonzóbb lehetőséget kínálni, akkor még a jelenlegi rossz közmunkarendszer is jobbnak bizonyul, mint a bizonytalan, nem létező rendszer.

Vagyis azt lehet mondani, hogy az érintetteknek, tehát a közmunkásoknak eleve jobb a véleményük az elavult foglalkoztatási formáról, mint a társadalomnak?

Van róla véleményük, mert van róla tapasztalatuk. De nehéz lenne megfogalmazni, hogy az ellenzéki pártok valójában mit ígértek a közmunka helyett. Néhányan mondogatták, hogy emelni kéne a béreket, amit a falun élők vagy elhittek, vagy nem. Az ellenzék másik ajánlata az volt, hogy a legrászorultabbak dolgozzanak „szociális szövetkezetekben”. Miközben ezt a szót a hazai közbeszéd sem használja, tehát a gyakorlati tartalmáról is keveseknek van fogalmuk. Így aztán nem is csoda, ha a falun élő képzetlen, munkanélküli tömegek nem villanyozódnak fel, s nem csapnak azonnal a homlokukra, hogy „aha” tudom, miről beszélnek. A közmunkás létet egyáltalán nem szeretik, kiszolgáltatottnak érzik magukat, de legalább már tudják, mit várhatnak ettől.

Úgy tűnik tehát, hogy az ellenzék semmit sem tanult az elmúlt négy év kudarcából, ámbár az is igaz, hogy a helyi fideszes vezetőktől függ a közmunkások léte, akik emiatt már félelmükben is a kormányra szavaznak. Erről mi a véleménye?

Kétségtelen, lehettek erőszakos megoldások, hisz a „láncszavazások”, vagy más erőszakos megoldások valóban előfordulhattak. De nem csak emiatt nyert a Fidesz, ezért

nem is menteném fel az ellenzéket a felelősség alól.

Ugyanis ebből az következne, hogy amíg a Fidesz kormányon van, addig a hatalmát később is biztosítani tudja.

Pedig erről nincs szó. Érdemes ránézni a térképre, a kistelepüléseken leginkább független polgármesterek vannak hivatalban. Ezek a szereplők tehát nem a Fidesz pártlistájáról kerültek hatalomba, viszont a párt elvégezte azt a politikai munkát, amelynek révén kiépítette csatornáit ezekhez a kistelepülésekhez, illetve annak vezetőiéhez. A Fidesz vezérkara tehát legalább tudja, hogy néz ki egy kistelepülés polgármestere, s mi az ő problémája. Nyilván a legnagyobb gond az aktív korúak számára mindenhol a megélhetés, amire azonnali válasz volt a közmunka. Ennek ostorát a kormány átadta a falu polgármesterének, vagyis megkapta a „kvótát”, amibe bele kell férnie.

Ez hatalmas felelősség, de egyben lehetőség is, hiszen ki kell sakkozni, hogy ki kap munkát, és ki nem. A meglévő pénzből az önkormányzat hány család megélhetéséről tud gondoskodni, esetleg részmunkaidőben. A polgármester kezébe tehát komoly hatalmat adott a Fidesz, véleményvezérré vált, hisz minél kisebb egy telepelülés, annál inkább meghatározó a falu első emberének befolyása. Persze ez függőséget is jelent, emiatt aztán elfogadják a véleményét. Választás előtt nagyon fontos, hogy az ilyen véleményvezér szerint a kormány jól végzi-e a dolgát, vagy sem. Tudni kell, hogy a Fidesz 2017 januárjától a kistelepüléseken felemelte a korábban takarékosság miatt csökkentett polgármesteri fizetéseket.

Gondolom, emiatt aztán a polgármester jobb hangulatban dicsérte a kormányt.

Persze! Amikor a polgármesterek fizetésének emeléséről döntött, akkor a Fidesznek már nem volt meg a kétharmada, holott erre szükség lett volna. Ezért aztán az ellenzék segítségét kérték – nem gyakran fordult elő – de rájöttek a korábbi hibára. Emiatt vesztette el a Fidesz a tapolcai, és a veszprémi időközi választást, hisz mindkettőben sok volt a falusi körzet, s ezzel veszett a kétharmad is. Ez a pofon kijózanító volt, s egyértelművé tette:

ha a kistelepülések polgármesterei nem aktivizálják a választókat, akkor mindez a Fidesz politikai támogatottságában is meg fog jelenni.

Így aztán a felemelt fizetés, illetve a migránsozás megtette a hatását, a polgármesterek vezetni tudták a választók kezét a szavazólapon.  Ez egy nagyon fontos összefüggés. Még ott is nyerni tudtak, ahol évek óta nincs háziorvos, és a helyben élőknek ezáltal rosszak az életesélyei. Ezt egészségügyi kutatások is kimutatják: Magyarországon 213 betöltetlen praxis van az 5 ezer fő alatti településeken, s még itt is 57 százalékot kapott a Fidesz pártlistája. Ez pedig a polgármesternek, a papnak és a tanítónak, illetve a migrációs kampánynak köszönhető.

Meg a helyi lapok, a közmédiumok elfogultságának, hisz a kistelepülésen élők kizárólag azokat a híreket fogyasztják, amivel a kormány eteti őket.

Ez valóban sokat számít, de nem mindent. A vidékiek is tudnak az internetről tájékozódni. Az viszont világos, hogy hiába képes a fővárosban többséget teremtő politikára az ellenzék, ugyanaz a program a falvakban semmit nem ér, mert ott más a „probléma-lista”. Ez nem azt jelenti, hogy a községekben butábbak az emberek, hanem hogy ott más a probléma-térkép.

Ha az ellenzék továbbra is csak a nagyvárosoknak beszél, akkor a falvakban ismét elbukik.

Erre egyébként már négy éve is felhívtuk a figyelmet, de az ellenzék nem tanult belőle.

Ha a közmunkások továbbra is a Fidesz kliensei maradnak, akkor a kormány bebetonozta magát. Képes az ellenzék erre rálicitálni?

Azért képes, mert a kormány időközben a nagyvárosokban leépíti a közmunka rendszerét. Korábban ugyanis óriási gömböcként felfújták az egész rendszert, igyekezve ebbe egyre nagyobb társadalmi csoportokat integrálni. Ám ezzel a nyílt munkaerőpiacon hiányt idézett elő. Még a hagyományosan Fidesz-barát agrárkamara is kritikusan jelezte, hogy a szezonális munkaerőpiacról elszívja a munkaerőt a közmunka. Ezután kezdték leépíteni a közmunkások számát. Az egyelőre nem világos, hogy a párt a kistelepüléseken is rászánja-e magát erre a döntésre, vagy ott a politikai logika érvényesül.

Mindez több száz milliárdba kerül…

Az elmúlt években egy „túlárazott” budapesti olimpia ára ment el közmunkára, tehát jócskán többszáz milliárdot költöttek rá.

Erre valóban nem könnyű rálicitálni, de a vidéki támogatás nélkül az ellenzék soha nem kerülhet hatalomra. Hacsak nem erre készül…

Ez nem csak akarat kérdése, mert a Fidesznek van felülről kialakított hálózati rendszere, említettem a polgármestereket. A Jobbiknak pedig van egy alulról létrehozott struktúrája, amelyben kiválóan működnek a hagyományőrző körök. Ha a kistelepülések parlamentje ebből a két pártból állna, a baloldal teljesen visszaszorulna; sem az MSZP, sem a DK, sem az LMP nem jutna be egy ilyen országházba. Hagyták szétporladni, vagy meg sem teremtették a vidéki bázisaikat. De említhetném a magyar pártrendszer üdvöskéjének számító Momentumot is, amely azt hirdeti magáról, hogy elvégezte a hálózatépítés nehéz munkáját. Ehhez képest a párt 36 választóköri delegáltat tudott kiállítani, az önmagát progresszív színekben feltüntető LMP 423, az ellenzék legerősebb szerepére törő DK 2168, az MSZP 5600 delegáltjával szemben. Ezzel szemben a Fidesznek 15 400 ezer delegáltja volt. Ezek ma a politikai erőviszonyok Magyarországon.

Sas Józsi: Na hagyjál már békén!

„A mai hatalom nem kedveli a szókimondó humort, ha teheti, még a civil megszólalásokat is elfojtja!”- nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Sas József, aki egyszer ugyan már visszavonult, de újra színpadra lépett. A színművész szerint minden hatalom fél attól, ha kiröhögik, a mai viszont bezáratta a Mikroszkópot, s a kabarénak azóta sincs saját színháza. Sas József „jóváhagyta” az alábbi interjút, de többször félbe akarta azt szakítani.

Bár nem látszik rajtad, nyolcvan éves leszel januárban, azt tervezted, hogy visszavonulsz. Pihenéssel töltöd már az idődet?

Majd a szervezetem fogja eldönteni, hogy visszavonulok, vagy sem. Egyelőre azonban sehogy sem pihenek. Arra ráérek majd, ha megöregedtem. Tavasszal van még négy előadásom a Fészekben, illetve rábeszéltek egy ötödikre is. Alig hirdették meg, máris minden jegy elfogyott. Ilyen körülmények között nem tudok lazítani. Ha jó idő van, mint most, akkor kiülök a kertembe, napozok, olvasgatok, szinte észre sem veszem, hogy közben fejben csiszolgatom a következő előadást. Tudod, hogy a kabaré soha sincs kész, a napi aktualitásoknak megfelelően állandóan frissíteni kell, naprakészen kell tartani. Márpedig naponta történnek újabb dolgok.

Szóval dolgozol, de mi pihentet igazán?

A kert, a zene, irodalom. Az újság időnként már fáraszt, azt csak mértékkel fogyasztom. Ugyanis ma már jobban vigyázok magamra, az előadásokat is délutánra hirdettük, nehezen bírnám már az éjszakába nyúló produkciókat. Fáraszt, de kérlek, ne mondd el senkinek, már az időjárás is megvisel néha, nehezen bírom a frontokat, s persze megkínoz a nagy időjárás változás, és tavaszi viharok is. A társadalmi feszültségek nemkülönben. De sajnos teljesen nem tudok kiszállni a napi dolgokból, mert amint megpróbálom, azonnal súlyos elvonási tüneteim vannak. Úgyhogy örülnék, ha most te is békén hagynál!

Nemrég azt nyilatkoztad, hogy a politikai kabarénak vége, helyébe lép a dumaszínház, vagyis a stand up. Ehhez képest alig lehet jegyet kapni a Sasfészek produkcióra. Lehet, hogy tévedtél?

A dumaszínháznak megvan a maga helye. Ez a felgyorsult világnak egy villámgyors műfaja. Van, aki olyan szinten csinálja, hogy eláll a szavam. Hihetetlen reflex és agy kell hozzá. Felkészültség és bátorság, amilyen a ma született srácokban szerencsére megvan! A Bödöcs egyszerűen remek, úgy ahogy van, de a többiek is nagyon jók. Ha lenne még Mikroszkóp, ott lenne a helyük.  De a színházat 2012-ben jogutód nélkül megszüntették, pedig kabarészínház mindig létezett, mert volt, és ma is van rá igény. Néha még engem is meglep, hogy már hetedik éve színházat csinálunk a Fészek Klubban. Beregi Petivel, akinek zseniális magánszámai vannak, meg a Baranyi Lacival. De két tehetséges fiatal is elejétől ott van velünk, Varga, meg Aradi! És persze ott vannak a lányok: Ress Hajnalka és Plasztán Anett. Az első évben a jelenleginél több eladást tartottunk, teltház volt akkor is, és az van ma is. Igaz, mostanában már legfeljebb néhány előadást vállalok.

Ha szerinted is a stand up a fiatal generáció műfaja, akkor mitől vagytok ti is népszerűek? Az idősebb korosztály tart veletek?

Ők is, de jönnek fiatalok is. Mi már a Mikroszkóp Színpadon ráéreztünk arra, hogy az embereket érdekli, mi történik az országban, s szívesen nevetnek önmagukon, és persze a napi politikán is. A kritikus hangot megtartottuk – de nem ökölbe szorított kézzel rontunk a közéletre – mindezt megkaphatják nálunk ma is, a Sasfészek kabaréban. A nevetés és a röhögés között mindig ott van a véleményünk. Azt tapasztalom, hogy ha a tíz-, vagy 15 évvel ezelőtti műsorokat leadják a tv-ben, azoknak még ma is van aktualitása. Csak a neveket kellene kicserélni. Szinetár Miklós egyszer azt mondta, hogy produkcióink az ország történetét, társadalmi viszonyait mutatják be – a humoron keresztül. Aki tehát meg akarja ismerni az elmúlt évtizedeket, akkor nézze meg a Mikroszkóp Kabarékat. Felszabadít, ha kiröhögjük magunkat.

Ehhez képest – mint mondtad – a Mikroszkóp Színházat 2012-ben jogutód nélkül megszüntették. Hiányzik, de mégsincs?

Néha azt érzem, hogy ez a színház még ma is létezik. Társulata, az egykori kabarészínészek még ma is élnek. Igaz, a többségének nincs állása.

Az átkosban volt állásuk, mert akkor még engedték a kabarét?

Úgy tűnik! Ma már kevesen tudják, hogy a Mikroszkópból Komlós János csinált egy gondolatgazdag színházat, ő volt a védőernyő, mert őt engedték.

Mármint az akkori hatalom…

Persze. 1967-et írtunk, Komlós után jött Marton Frici, aki minden tehetséget felkarolt, segített, megvédett, mert erre is szükség volt akkoriban is. Aki humorral foglalkozott, nagyon sokat köszönhetett neki. Fellépett a színházban a legendás Hofi Géza, Markos – Nádas! Nem sorolom, megtalálod a neveket a lexikonban, kérlek, ne hagyj ki senkit, nekem időnként már lyukas az agyam.

S persze téged is Marton fedezett fel, s lett is belőled színházigazgató. A rendszerváltás éveiben vagyunk…  

Valóban, 1985-től én vettem át a kabarét, s igyekeztünk a nehezen kivívott kritikus-nevettetés műfaját tovább vinni. Hidd el, akkor sem volt könnyű, a hatalom soha sem szerette, ha kinevetik.     

Mintha azt éreznéd, hogy ti nem voltatok olyan bátrak, mint a standupos srácok..

Bátrak voltunk mi is, de más idők voltak, mások voltunk mi is. Ne felejtsd el, hogy mi másféle diktatúrában éltünk. A mai fiatalok azért felszabadultak, mert ők úgy érzik, hogy valódi demokráciában születtek, ebben a tudatban élnek! Ők már felszabadultabbak, néha kegyetlenül kemények is.  A mi életünket meghatározta a három „T”, tehát a „támogatott”, a „tűrt”, és a „tiltott”. De ne hidd, hogy ez ma nem így van, csak ezek a fiúk már másképp mernek a dolgokhoz hozzáállni. Pedig a mai „elvtársak” is ugyanúgy viselkednek, mint a régiek. Sőt!… a régiek egy klottgatyában mentek nyugdíjba, ezek meg…(legyint)

Szerinted erre a bátorságra vevő a mai közönség, amely nemrég ismét vállára vette a korruptnak látszó hatalmat?

Azt tudom, hogy a kabaréhoz kell a bátorság is, de az önmagában kevés. Kell hozzá humor is. Kell hozzá olyan képesség, amely úgy mutatja meg a lényeget, hogy a közönség röhögjön rajta. Belül meg sírjon. Ez nem könnyű műfaj, de a fiatalok között sok a tehetséges ember, színháza viszont ma már nincs a kabarénak. A hatalomnak nincs rá igénye.  

A közönség akar még röhögni a mai politikán?  

Persze, hogy akar! De hagyj engem békén, menj ki az utcára, hallgasd meg a tüntetéseken felszólalókat! Aztán megtudod, hogy milyen hangulatban van Magyarország. Ne engem, az embereket kérdezgesd!

Te érzékeled, hogy milyen hangulatban van a közönség?

Igen, ma Magyarországon vegyes a hangulat. Van, aki nagyon jól érzi magát, boldog. Sokan viszont cefetül érzik magukat, mert nem arra számítottak, ami ma van. Hallgasd meg az embereket a villamoson, a közértben, a piacon, vagy a kocsmában. Ott elmondják az igazat. Azt is elmondják, ha kapnak tízezer forintos Erzsike utalványt, de azt is, hogy ez mire elég. Aki pedig ennél is szabadabban mer gondolkodni, annak a feje felett jól láthatóan gyülekeznek a felhők.

A legnagyobb bajnak azt érzem, hogy ma ez az ország ketté van szakítva. Még emlékszem, a miniszterelnök tíz évvel ezelőtt elhangzott beszédére, amikor a polgári köröket figyelmeztette: „majd szólok, ha mozdulni kell!” Akkoriban kérdeztem a nézőket, hogy ők tudják-e, ki ellen akar mozdítani a miniszterelnök. Valaki bekiabálta, hogy „egymás ellen!

Mára be is igazolódott, – hogy olyan mélyre ásták az árkokat, hogy azt az unokáink sem fogják tudni betemetni!  

De ugye ezen nem röhögött a közönség?

Nem röhögött, persze, hogy nem!  Engem viszont most felkavar! Mondd, minek vettél rá, hogy dumáljak neked, jobb lett volna, ha pihenni hagyod az öreg színészt.

Talán, mert van igény az emberekben, hogy meghallgassák a véleményedet?

Természetesen, de mi a színpadon minden este mondjuk a magunkét! Tudnod kell, hogy a régen rögzített Mikroszkópos műsoraink ma is a legnézettebb produkciók közé tartoznak. Még az ismétlések is hatalmas sikerrel mennek. Kár, hogy a felvételek egy része nem kerülhet adásba, mert azok a Vajna-féle TV 2-nél vannak.

Szóval az emberek vevők arra, hogy a kabaré a kormányt fricskázza?

Dehogy fricskázzuk, esténként mondjuk a magunkét. A korrupció, a lopás, a csalás, a visszaélés, a családi gazdagodás és az emberi butaság ellen! A mai hatalom nem kedveli a szókimondó humort, hiszen még a civil megszólalásokat is elfojtja, ha teheti. Ma a kabarénak ugyan nincs színháza, de mégis működik. Ha nem a színpadon, akkor az utcán. De az már nem is kabaré!

Na, most már tényleg hagyjál békén.

Volt három év, amikor Simicska Lajos és Veiszer Alinda érdekei egybeestek

Kirúgták a Hír TV-ből Veiszer Alindát, és Szöllősi Györgyit. A csatorna pénzügyi gondokra hivatkozva vált meg két legnépszerűbb műsorvezetőjétől. A Magyar Nemzet megszüntetése, a Lánchíd Rádió elhallgatása után várható volt, hogy a Hír TV is csak jelentős áldozatokkal éli túl Simicska Lajos kihátrálását a hazai médiapiacról. De az intézmény azt ígéri, hogy a hírszolgáltatás színvonalas marad. A Független Hírügynökségnek Veiszer Alinda arról nyilatkozik, hogy időnként mindenkinek jól jöhet a kirúgás.

A hír röviden csak annyi, hogy Veiszer Alindát is elbocsátották, a Hír TV-től. Mi volt az első gondolatod?

Az első nem tűr nyomdafestéket. Értetlenül álltam a helyzet előtt, mert igazán nem tudtam az okát. Persze a híreket hallottuk, hisz már korábban bejelentették, hogy „üzemgazdasági okokból” leépítések várhatóak. De a felénk irányuló kommunikációból nem ezt olvastuk ki, ráadásul nem is érzékeljük az okot. Az a műsor, amit a mi szerkesztőségünk készít, valójában nem is drága, sok pénzt ezzel aligha lehet megtakarítani. A nézők viszont szerették, ami a televízió esetében kifejezetten előny.

Valóban azt érzékelhette a kívülálló is, hogy a csoportos leépítést ugyan bejelentették, de első körben nem hallottam a neved. Reménykedtél, hogy tovább csinálhatod?

Természetesnek tartottam volna a folytatást, mert nem hangzottak el érvek a műsor megszüntetésére. De valójában tudomásul kell venni, és kész! Nincs ugyan ok, ettől értetlenül álltunk a döntés előtt, de végül is korrekt volt mindenki. Még olyan érzésem sincs, hogy átvertek, őszintén megmondták, nincs pénz! Ez a döntés született és kész!

Majdnem, hogy fel voltál dobva, a Facebookon láttam a bejegyzésedet, amely szerint mindenkinek azt ajánlod, hogy időnként rúgják ki! Ezt most, néhány óra után is így gondolod?

Igen, ugyanis a műsoraimról fantasztikus visszajelzéseket kaptam közéleti szereplőktől, művészektől, újságíróktól, szakmabeli televíziósoktól, vagy olyan kritikusoktól, akik korábban sokat bíráltak. Ennek borzasztóan örültem, de azért jó érzés lett volna, ha ezek az elismerések már az adások után eljutnak hozzám. S nem csak akkor, mikor kiderül, hogy nincs tovább. A dicséreteknek azért örültem, mert érdemes volt dolgozni, s ez mindenkit doppingol.

Egykori tanárod, Szegvári Katalin felidézi a tehetségkutató műsort, ami a pályára tett, ahol az első igazságtalanság ért. Ha tudod, hogy ennyi méltánytalanság követi a kezdetet, akkor is ezt az utat jártad volna?

Persze, ez nem kérdés. Tapsikolva! Még akkor is, ha drámainak tartom, ami a magyar médiában történik. De ha csak annyi történt volna velem, ami az eltelt évtizedekben, az már elég lenne nekem. De elég lenne az a sok szeretet is, amit ma, a kirúgásom napján kaptam. Ha többet nem csinálhatok televíziós műsort, akkor is büszke vagyok a már meglévőkre. A Hír TV műsoraiban látható „Alinda” sokkal jobb volt, mint a „Záróra”. Imádtam a közéletiséget, a konfliktusokat, ezért is megérte. A többi csak ajándék lesz!

Nem ez első kirúgásod, hisz a köztelevízió igyekezett tőled megszabadulni. Az mennyivel volt más?

Az sokkal jobban fájt, mert gerinctelen emberek, aljas, sunyi módon csinálták, itt pedig csak annyit mondtak, hogy bocs’ gazdasági leépítés van.

Amikor a Hír tv-hez szegőtél, akkor szerintem te nagyot kockáztattál, hiszen három évvel ezelőtt ez a csatorna a Fidesznek, illetve Orbán Viktornak elkötelezett, nézhetetlen propaganda műsort sugárzott. Érezted, hogy nagy a bukás veszélye?

Valóban, nagy volt a kockázat, amit kollégákkal, köztük Szöllősi Györgyivel s másokkal együtt vállaltunk. Mi ezt a nem kis rizikót abban a reményben vállaltuk, mert hinni akartunk abban, hogy kell egy hely, ahol tisztességesen művelhetjük a szakmát!

Kétségtelen, ennek a tévének van, vagy talán már csak volt egy borzasztóan kétes múltja, amit azonban a magunk hitelességével igyekeztünk megváltoztatni. Három év után úgy érzem, hogy ez sikerült, ráadásul mi magunk is megőriztük, vagy tovább növeltük a korábban megszerzett hitelünket. 

A Hír TV nézői sok érdekes beszélgetéssel gazdagabbak, de te mit viszel magaddal az elmúlt három évből?

Ugyanezt! Érdekes, fontos, és tanulságos beszélgetéseket. Az eltelt évek alatt, a 30-as éveim közepére beértem. Már megkarcolt az élet, hisz kirúgtak a közmédiából. Mérlegelnem kellett, hogy milyen kompromisszumokat vállalhatok fel, s melyeket kell elutasítanom. Az elmúlt években megtanultam, hogy mi a pótolhatatlan veszteség, ugyanis meghalt a nagypapám. De boldog vagyok, mert született két gyerekem. Felnőttem, karcosabb lettem, emberibb és tapasztaltabb, s ez érzékelhető volt minden műsoromban.

Ha nincs a Hír tv-ben eltöltött három év, akkor soha nem tudom meg, hogy az a lány, aki a közmédiában kezdő létére a Zárórát megcsinálhatta, az hova juthat. Ma már tudom.

Gondolom, hogy beszélgetéseid fennmaradnak a Hír TV archívumában. Melyik az, amire később rákattintatsz?

Legutóbb Tompa Andrea íróval beszélgettem, vagy Romsics Ignáccal, speciális aurája volt Lukáts Andorral, Bezerédi Zoltánnal, vagy az Ungváry Krisztiánnal folytatott beszélgetésnek.

Azt tudjuk, Simicska Lajos azért üzemeltette a Hír TV-t, hogy egykori politikai barátját, Orbán Viktort megbuktassa. Ehhez keresett műsorkészítőket, s használta ki az oda szerződőket. Nem zavart, hogy ehhez te csak eszköz voltál?

Nem kezeltek eszközként, senki nem szólt bele a munkámba; nem mondták meg, hogy kit hívhatok meg, és mit kérdezhetek.

De azért vittek oda, mert olyan vagy, amilyen.

Ezt az egészet úgy gondolom, hogy volt a XXI. századnak három olyan éve, amikor Simicska Lajos és Veiszer Alinda érdekei nem álltak távol egymástól.

Simicska Lajos lebontja az eddig működtetett médiarendszert, a jövőben veled együtt sokakat nem foglalkoztat majd. Azt írtad azt írtad az internetre, hogy „nem tudod, hogy lesz-e még kritikusan kérdező, bátor mondatokkal teli műsorod. Lesz?

Remélem, de nem tudom, hogy hol. Pusztán pár órája tudom, hogy az eddigi műsoromnak nincs tovább. Egyelőre azonban május végéig sok műsort elkészíthetek, s azon gondolkodom, hogy oda kiket kéne még meghívni.

Mondj neveket, kiket szeretnél?

Nem mondok! Nem mondok, mert vannak olyan emberek, akiket már két éve győzködök, s abban reménykedem, hogy az utolsó adások egyikébe elfogadják a meghívást. Remélem, rá tudom őket venni a beszélgetésre azzal, hogy én talán már soha nem készítek televíziós műsort, de ezeket az utolsó adásokat szeretném nagyon jól megcsinálni. Szeretnék méltó módon búcsúzni.

A magyar médiaviszonyokat ismerjük, a jelek szerint totális lesz az állam, illetve a Fidesz, pontosabban Mészáros Lőrinc és Andy Vajna befolyása. Fiatalon látod, hogy merre van előre?

Az internetre költözhet a nyilvánosság. Az nehezebben felügyelhető, s talán nem darálható be. Van azért lehetőség, csak meg kell találni.

Teljes tisztújításra készül az LMP, még Szél Bernadett is távozhat!

„Heteken belül teljes tisztújítás lehet a pártban, mert a jövő évi önkormányzati- és uniós választásokra megújult vezetéssel akar készülni az LMP” – ezt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Schmuck Erzsébet, aki szerkesztőségünknek is megerősítette, hogy Ungár Péter társaságában ő maga is lemondott elnökségi tagságáról. A párt vezérkara ugyanis mielőbb rendezni akarja a politikai közösségben kialakult feszültséget. Emlékezetes, hogy Hadházy Ákos a választás éjszakáján távozott a társelnöki pozícióból.

Némileg váratlan hír, hogy Ungár Péterrel együtt lemondott elnökségi tagságáról. Mi ennek az oka?

Ennek elsősorban technikai oka van. Ugyanis a hivatalban lévő elnökség 18 hónapra kapott mandátumot. Ez idén, a nyár közepén lejár, ezért legkésőbb júliusban teljes körű tisztújítást kell tartanunk. De miután Hadházy Ákos társelnök a választás éjszakáján váratlanul bejelentette lemondását, posztja csak két hónapig maradhat betöltetlen. Emiatt egy hónapon belül két választást is kellene tartani, ami csak zavart okozna. Ennek elkerülése érdekében döntöttünk úgy Ungár Péterrel, hogy mindketten lemondunk elnökségi tagságunkról, korábban egy társunk ezt már megtette. Ugyancsak az alapszabály írja elő, hogy

ha a lemondások száma eléri az ötöt, akkor teljes körű előrehozott választást kell tartani.

Ezzel a döntésünkkel megteremtettük a lehetőséget, hogy várhatóan május 26-án, vagy 27-én teljes körű tisztújító kongresszust tartson az LMP. Ezen majd a társelnököket és valamennyi tisztség betöltőjét újraválasztjuk, még a delegáltakat is.

Akkor Szél Bernadett is lemond?

Nem, a pártot a kongresszusig is vezetni kell, de a teljes körű tisztújítás a női társelnök személyére is érvényes. Természetesen, a kongresszus újra is választhatja Szél Bernadettet

Ezek tehát a technikai okok, de egy pártban mindennek van tartalmi oka is. Hetek óta érezhető, hogy párton belül elég nagy a feszültség. Elég, ha a Sallai R Benedek erőszakos fellépése szóba kerül, meg a fegyelmi eljárások. Mi tehát a tartalmi ok?

Kétségtelenül vannak a pártban feszültségek. Ezek rendezésére is szükség van, de azt visszautasítom, hogy a Fidesz azért kapott volna kétharmadot, mert nem léptünk vissza a választáson. A választás előtt mi egyértelművé tettük, hogy teljes körű koordinálásra törekszünk annak érdekében, hogy a Fidesz kormány leváltható legyen.

Ennek érdekében mi tárgyaltunk a baloldallal, és a Jobbikkal is, de ezek a pártok az együttműködésre nem voltak hajlandók.

Elfogadhatatlan számunkra, hogy az LMP-re fogják a választási kudarcot, illetve azt, hogy mi lennénk az okai a Fidesz újbóli kétharmados kormányzásának, úgy, hogy mi vagyunk az egyetlen ellenzéki párt, aki több mint százezerrel több szavazatot kapott, mint négy éve.

A másik ok – amit már említettem -, hogy vége van a kampánynak, új időszak kezdődik, jó egy év múlva önkormányzati, illetve európai parlamenti választás is lesz, ezért az a helyes, ha az új feladatnak frissen megválasztott elnökséggel, és tisztségviselőkkel megyünk neki. A teljes körű tisztújításra tehát azért van szükség, hogy mielőbb elkezdhessük a választási felkészülést.

Hadházy Ákos nemrég azt nyilatkozta, hogy ha megfelelő számú képviselőjük visszalép, akkor ma a Fidesznek nincs kétharmada.

Jó, de számtalan eset, például Hadházy Ákosé is bizonyítja, hogy az MSZP visszalépett, mégsem tudott az egyéni körzetben nyerni. Egyébként azt is felvethetné bárki, hogy ha a Jobbik tíz helyen visszalép, akkor az ellenzék győzhetett volna. Azt gondolom, hogy ezt a kérdést nem lehet ennyire leegyszerűsíteni.

Mindenesetre számomra megdöbbentő volt, hogy a titkári posztot betöltő Sallai R Benedek az alapszabályra hivatkozva nem volt hajlandó a képviselői visszaléptetésekről szóló javaslatot az elnökség elé terjeszteni. Akik persze döntés híján nem mertek visszalépni.

Azt nem is titkoljuk, hogy lesznek alapszabály módosítások, strukturális változások a pártban, de ezt a munkát már az új elnökségnek kell elvégezni. Gondolom, hogy a párt működési reformja, tehát az alapszabály átfogó megújítása kora ősszel meg is történhet.

Tehát egy ember ősszel már nem tarthatja sakkban a pártot?

Természetesen minden tisztség hatás-és feladatkörét is át kell gondolni.

A választás eredményének tehát nincs szerepe abban, hogy az LMP teljes vezérkarát újraválasztják?

Az eddigi legjobb választási eredményt értük el, hiszen a párt 7, 1 százalékos támogatottságot még soha nem szerzett.

Legkésőbb nyáron mindenképpen tisztújítást tartottunk volna amúgy is.

Valóban most lesz a legtöbb képviselőjük, de volt olyan cél is, hogy a Fidesz kormányt leváltsák.

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy mi egyedül képesek vagyunk leváltani a kormányt. Ehhez kellettek volna a baloldali pártok, tehát az MSZP, DK, de a Jobbik együttműködése is. Kormányváltás csak széleskörű összefogás esetén valósulhatott volna meg.

Egyáltalán elképzelhető olyan összefogás, amely az ellenzéki pártok között kialakulhat és kormányképes?

 A pálya lejt, mert a Fidesz ördögi választási törvényt írt. Nyilván ma minden párt első számú feladata a megújulás, mi az LMP-ben a tisztújítás után azonnal elkezdjük el ezt a munkát, amely lehetővé teszi, hogy legyen esélyes kihívója az Orbán-kormánynak. 

Hadházy: elismerem, hogy részünkről újabb visszalépésekre lett volna szükség

Feljelentette az őt tettleg is bántalmazó Sallai Róbert Benedeket Hadházy Ákos. Az incidens az LMP fegyelmi tárgyalásán történt, rövid szóváltás után Sallai először fellökte Hadházyt, aki a fejét beverte egy radiátorba, ezért mentővel kórházba szállították.  Hadházy Ákos, az LMP lemondott társelnöke azt nyilatkozza a Független Hírügynökségnek, hogy pártjának képviselői a választásokon azért nem léptek vissza az esélyesebb induló javára, mert Sallai R. Benedek– Schiffer Andrással együtt – milliós perekkel fenyegette meg a képviselő-jelölteket. A visszalépések elmaradása viszont kétharmados többséget eredményez a Fidesznek.

 

Jobban van már, képviselő úr?

Fizikailag rendben vagyok, lelkileg viszont nem teljesen hevertem ki a történteket.

Az igaz, hogy miután Sallai R Benedek meglökte, vagy megütötte, ön ráesett a radiátorra és elvesztette az eszméletét?

Elnézését kérem, de én nem szeretnék a részletekbe belemenni. Szerencsére komoly bajom nem történt, a mentő csak elővigyázatosság miatt vitt el.

Egykori párttársa Sallai R Benedek bár bocsánatot kért, az állítja, hogy ön „rájátszott” az esésre. Majdnem azt mondta, hogy szimulált. Hallott erről?

Nem magamtól kerültem a földre, annyi bizonyos. De van nyolc tanú, ez elegendő lesz a részletek tisztázása. Rövidesen megindul a párton belüli eljárás, s a feljelentésem alapján az igazságszolgáltatás is tisztázhatja a történteket. Itt mégiscsak garázdaság történt.

Korábban kerestem már telefonon, mert olyan hírek terjedtek, hogy a visszalépésekben játszott szerepe miatt a pártja már fegyelmi eljárást indított ön ellen. S ha igaz, akkor ezt az ütést is a fegyelmi eljáráson kapta.

Igen, de amikor először keresett, akkor nem tudtam a fegyelmiről. De az kétségtelen, hogy egy másik eljárás során sérültem meg. Sallai R. Benedek kezdeményezésére felelősségre akarták vonni azokat a politikustársaimat, akik a választáson az esélyesebb ellenzéki jelölt javára visszaléptek.

Ön ellen is azért indult eljárás, mert a visszalépések mellett volt?

Igen.

Valamennyi visszalépő képviselő ellen eljárást indítottak, vagy csak ön ellen?

Többen voltak, de ennek részleteiről nem szeretnék nyilatkozni.

Mi volt a párttestület döntése?

Végül nem született ítélet. Az eljárás félbeszakadt az erőszakos események miatt. De végül Sallai ellen is elindult az eljárás.

Azért nem született ítélet, mert önt kórházba szállították?

Nézze, nem szeretnék ennek részleteiről többet mondani, mert ez a történet nemcsak az LMP-t járatja le, de kompromittálja az egész ellenzéket. Végső soron pedig az egész ország jövőjét veszélyezteti, ha most, egy beláthatatlan következményekkel járó választási eredmény után miatt az emberek elfordulnak a politikától.

Ha jól értem ezt a fegyelmi tárgyalást akár folytatni is lehet?

Ez a párt belügye, ezért nem szívesen beszélek róla. Azért is kell okosan lezárni az ügyet, mert ami történt, az egyenes következménye annak a folyamatnak, amit a Fidesz művel ebben az országban. A legnagyobb kormánypárt ugyanis hosszú évek óta csöpögteti a gyűlölet mérgét a társadalomba. A Fidesz szembefordítja egymással a pártokat, az embereket, s még ez ellenzék erői között is képes viszályt teremteni. A diktatúrába hajló kormány uralni akarja az egész társadalmat. Meggyőződésem szerint Magyarország jövőjét az dönti majd el, hogy akad-e még olyan ember, aki az ellenzéki oldalon hajlandó politikával foglalkozni.

Nincs kétségem, hogy az ellenzék feladata a jövőben az lesz, hogy a Fidesz társadalomba juttatott mérgét hatástalanítsa.

Mindenesetre, ha nem sikerül az LMP belső konfliktusait rendezni, az a párt végét is jelentheti. Ugye a rendszerváltás óta eltűnt már néhány párt a Fidesz környezetéből, elég csak a Kisgazdákat, az MDF-et említeni, s a KDNP-ről már ne is beszéljünk.  Erre gondol?

Csak részben, inkább arra gondoltam, hogy Fidesz elsőrangú érdeke, hogy sikerüljön felkorbácsolni az érzelmeket és az indulatokat az ellenzék, és ezen belül az LMP soraiban is. Ha nem sikerül ezen túljutni, akkor

a Fidesz jegyet váltott az örökös hatalomgyakorlásra.

A politizáló tömegeket egyelőre azt foglalkoztatja, hogy az LMP miért nem tudta a visszaléptetésekkel megakadályozni a Fidesz kétharmadát. Csak a fővárosban újabb öt mandátumot szerezhetett volna az ellenzék, ha önök nem csak mondják, de valóban visszalépnek. Ennek mi a magyarázata?

Akár visszalépések nélkül is lehetett volna ellenzéki győzelem, ha az ellenzék pártjai meg tudják győzni az emberek többségét, hogy készek és képesek gyökeresen új irányt adni az országnak. Az LMP ezen dolgozott, értünk is el sikereket, hiszen soha ennyi szavazónk nem volt, szemben pl a baloldali pártokkal, akik szavazókat veszítettek. De kétségtelen,

miután a választások előtt már látszottak a várható eredmények, visszalépésekkel nagyobb volt az esélye a sikeres ellenzéki szereplésnek.

Főleg, ha a pártok a megfelelő helyen léptek volna vissza egymás javára. Az is egyértelmű volt, hogy a kormányváltás esélye akkor nő csak meg jelentősen, ha széles körben, sok helyen és a Jobbiktól a baloldalig terjed. Ennyit láthattunk a választások előtt.  A választások után viszont valóban egyértelmű, hogy ha jobban döntenek az LMP képviselői, akkor talán a kétharmadot sikerülhetett volna megakadályozni.

Ismétlem: csak a fővárosban öt plusz ellenzéki mandátumot jelenthetett volna, ha visszalépnek.

Így igaz, de ezt előre nem lehetett tudni és én kicsit máshogy fogalmaznék: szinte csak a fővárosban jelenthetett plusz mandátumot a visszalépés. De úgy gondolom, hogy a „felelős keresése” rendkívül céltalan, és félrevezető. A választási kudarc valódi oka nem a visszalépések körül keresendő. Sokkal inkább abban, hogy

az ellenzéki pártok nem tudtak olyan alternatívát nyújtani, hogy a választók elhiggyék: képesek új pályára állítani az országot. Ha az ellenzék hitelesen tudja képviselni a gyökeres változások szándékát, és a kormányzóképességet bizonyítani, akkor a visszalépésekre sem lett volna szükség.

Tehát azok a pártok felelősek a választások kudarcáért, melyek nem tudtak alternatívát felmutatni. Ismétlem: baloldal pártjai nem szereztek több szavazót, mint az előző választásokon, az LMP viszont korábbi önmagához képest jól szerepelt, ugyanis annyi szavazatot kaptunk, mint még soha.

Ez viszont a kormány leváltáshoz, vagy a kétharmad megakadályozásához kevésnek bizonyult.

Azt elismerem, hogy részünkről újabb visszalépésekre lett volna szükség, amit az LMP elnöksége támogatott ugyan, de – ahogy korábban már elmondtam – a visszalépők polgári perekkel történő fenyegetése akadályozta ezt a folyamatot.

Viszont Schiffer a maga részéről cáfolta, hogy ő bárkit perrel, kártérítéssel fenyegetett volna. Hazugságnak nevezte, amit ön állít.

Holott csak a tényeket ismertettem, ugyanis jegyzőkönyvek, e-mailek születtek a történtekről. Sallai R. Benedek előterjesztést is készített erről. Mindez még akkor volt, amikor egyetlen visszalépőnk sem volt, a titktár 150 milliós perrel fenyegette meg azt, aki elsőként vállalja. Ezt ugyan az elnökség nagy többséggel elutasította, és a párt jogásza is jogi nonszensznek nevezte. Ezt követően

Sallai felkereste a Schiffer és társa ügyvédi irodát, ahol kérésére készítettek egy vállalhatatlan szakvéleményt, amely akadályozta a visszalépést. Ezt köröztették, s így persze, kevesen merték vállalni a visszalépést.

Mindenesetre az látszik, hogy az LMP ugyan beszélt, sőt tárgyalt a visszalépésekről, de aztán mégsem tette meg.

Igaztalanul vádolták Szél Bernadettet, hogy ő akadályozta a visszalépéseket, hisz kifejezetten komolyan gondolta a széleskörű együttműködést.

A látszat viszont ez ellen szól, ma már az LMP számlájára írják, hogy a Fidesz túlhatalmát biztosította. A szavazóknak majdnem mindegy, hogy ez Schifferen, Sallain, vagy Szél Bernadetten múlt. 

Valóban ez a látszat, amiért felelősnek is érzem magam, részben ezért mondtam le. De ez részletkérdés. A lényeg az, hogy a pártok nem tudták magukról elhitetni, hogy valóban változást akarnak. De ez a múlt, viszont jövő csak akkor lesz, ha az ellenzék semlegesíteni tudja a Fidesz által gerjesztett, a társadalomra ömlő gyűlöletet.

Komolyan vehető információim szerint a Fidesz-kormány arra készül, hogy a parlamenti pártok támogatását alaposan megemelje. Mégpedig azért, hogy az ellenzék kényelembe helyezhesse magát. Nagyon logikus lenne, hisz úgy tűnik az újonnan kialakult ellenzéki pártstruktúra nagyon kellemes a Fidesz számára. Pedig

az alakuló parlament nem egy demokratikus parlament, egészen elképesztően nagy az egyensúly hiánya a kormány és az ellenzék között. Ezért ma már nem az a kérdés, hogy mi történt, hanem az, hogy ebben a helyzetben mi a helyes magatartás az ellenzék részéről.

A kormánypárt kétharmados többsége azért fontos, mert ennek birtokában a Fidesz eldöntheti, hogy ki lesz a Kúria új elnöke, kik lesznek alkotmánybírák, illetve marad-e legfőbb ügyész Polt Péter. Az ő hivatalban tartása elsimíthatná az elmúlt nyolc év tíz-, száz-, vagy ezermilliárdos korrupcióit. Ez önt nyilván érzékenyen érinti.

Igen, ez tragédia. Sallai valószínű még ma sem fogja fel, hogy mit művelt, de még az ellenzékben sem döbbentek rá erre. A tény azonban tény: a kétharmadnak beláthatatlan következményei lehetnek gazdasági, de közjogi értelemben is.

Valóban lehet olyan érzése az embernek, hogy szinte valamennyi ellenzéki párt gátja volt az együttműködésnek. Ebből következően mintha mindenki a Fidesz kétharmadát építette volna.

Ezt így érzem én is, magabiztosan elzárkózott a Jobbik, de az MSZP vezetői között is akadt olyan politikus, aki azt mondta, hogy a teljes körű összefogást a Fidesz nem fogja engedélyezni. Nem is engedték, engem pedig az utóbbi két hónapban hazugságokkal próbáltak lejáratni.

A pártja társelnöki posztjáról lemondott, a mandátumát felveszi?

Ezt még nem döntöttem el, sok mindent át kell gondolnom, de a parlament nyitóüléséig ezt is el fogom dönteni.

A Fidesz a jelenlegi választási rendszerben legyőzhető?

Sokszor elmondtam, hogy szerintem ez volt az utolsó olyan lehetőség, amikor a Fidesz legyőzhető demokratikusnak nevezhető választáson. Miután ez nem sikerült, úgy érzem, hogy normális választáson ez már nem következhet be. Éppen ezért kell nagyon-nagyon átgondolni a felelős ellenzéki magatartás módját. A kétharmaddal folytatják a jogállam leépítését, mert nem szeretnék még egyszer átélni, amit a hódmezővásárhelyi eredmény és a választások között megéltek. Megcsapta őket a vereség szele, valósággal rettegtek, mert tartottak a börtöntől. Ezt aligha akarják még egyszer kockáztatni, ezért szerintem a következő négy évben azon dolgoznak majd, hogy minden változás lehetőségét ellehetetlenítsenek. Elképesztő dolgok jönnek. És sajnos jó esély van arra is, hogy az Európai Unióból kizárják az országot, ami a teljes gazdasági összeomlással járhat. Csak remélni tudjuk, hogy ez nem következik be.

Horn Gábor: Itt valamit nagyon elszúrt az ellenzék

Megakadályozhatta volna az ellenzék a Fidesz kétharmados győzelmét, de csak ha a fővárosban minden kerületben visszalépnek egymás javára a pártok, illetve ha a vidék kezét nem engedik el – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője. Az egykori SZDSZ politikus időnként tanácsokat adott Karácsony Gergelynek, a szocialisták listavezetőjének. Kettőjük viszonyáról, a gyűlöletkampány következményeiről, saját tévedéseiről és az új Fidesz-világról beszél.

 

Ma is elvállalná, hogy Karácsony Gergely első számú tanácsadója legyen?

Soha nem voltam főtanácsadó sehol, így Karácsony csapatában sem. Ez a 444 hírportál költői túlzása, de hiába kértem, hogy korrigálják a státusomat. Perre nem mentem, annyit nem ér az egész. Önként vállalt feladatom az MSZP- Párbeszéd miniszterelnök-jelölt mellett kimerült néhány beszélgetésben.

Eközben persze adhatott tanácsot. És ha jó ötlettel szolgált, akkor jelöltként elfogadta?

Gergő nekem talán mondhatom, a barátom, hosszú ideig dolgoztunk együtt. Az utolsó hetekben, tehát a kampány finisében nem is találkoztunk, az országot járta. Tehát az én egyes számú tanácsadói szerepem egy félresikerült mítosz; sem „fő”, sem „al” tanácsadója nem voltam. Kétségtelen persze, nekem is van kampánytapasztalatom, nyolc-tíz választást végigcsináltam, van fogalmam a teendőkről. De Gergő is csinált sikeres kampányt. Karácsony nem csak velem, másokkal is beszélgetett. Nem akarom „eltolni” magamtól az ügyet, akkor is ezt mondanám, ha listavezetőként történetesen megnyeri a választást.

Azért kezdtem ezzel a témával, mert az olvasó számára a „félhomályban” lévő tanácsadó és a politikus kapcsolata a titkok világa, s nyilván mindenki kíváncsi, hogy ki alakítja a politikát.

A felelősség mindig azé, aki dönt.

Egyébként pedig Karácsonynak mindössze három hónapja volt, ami roppant rövid idő. Ehhez képest szerintem sikeres volt a vállalkozása, hiszen a szocialisták nagyon rossz helyzetben voltak Botka távozása után. A Párbeszéddel és a Liberálisokkal kötött szövetség nélkül, Karácsony listavezetése nélkül az 5%-os bejutási küszöb körül ingadoztak volna, mint ahogy az a Demokratikus Koalícióval történt.

Ön, illetve az ön által vezetett Republikon Intézet egyetértett abban, hogy az MSZP és a Párbeszéd közösen induljon?

Beszéltünk erről, hisz a két párt egymásra találásakor kézenfekvőnek tűnt, de erről választott testületek döntöttek, illetve olyan vezetők, akiknek ehhez hatáskörük volt.

A választás előtt egyértelműen jelezték, hogy kormányváltó hangulat volt az országban. Talán ebből következően kicsit túlbecsülték az ellenzék megszerezhető mandátumait. Abban reménykedtek ugyanis, hogy az MSZP 33, a Jobbik 29, a DK 13 képviselői helyet szerez, szemben a Fidesz 113 mandátumával. Ez tényleg kincstári optimizmus, vagy egyszerű tévedés volt?

Mielőtt a mandátumbecslés megszületett volna, kijöttünk egy kutatással, amely sokkal jobban hasonlított a végeredményhez.

Eszerint a Fidesz 134, a Jobbik 25, az MSZP- Párbeszéd 20, a Dk 9, az LMP 8 helyet szerzett meg a törvényhozásban.

Igen, ma már világos. De mi úgy éreztük, hogy a közvélemény kutatások nem mutatják pontosan az ország választói hangulatát. Nem csak mi éreztük így, de az egész ország így érzékelte. Még Orbán Viktor felpörgetett kampányakciói is ezt mutatták, néhány vezető Fidesz politikus is azt érzékelte, hogy nem lesz meg a kétharmad.

Ez érthető, hiszen a magyar társadalom több, mint fele úgy érezte, rossz irányban mennek a dolgok, s ma is azt látjuk, hogy a szavazatok több, mint ötven százalékát az ellenzék kapta, bár ennél alig valamivel kevesebbet kapott a kormánypárt.  

Amivel nem kalkuláltunk jól, az a vidéki Magyarország. Nem érzékeltük, hogy a falvakban ennyire másként gondolkodnak az emberek, illetve azt sem érzékeltük, hogy az MSZP ennyire nincs jelen vidéken. Ez a párt korábban jelen volt a társadalomban, mára viszont lényegében eltűnt vidékről.

Másrészt viszont volt egy illúziónk, hogy a Jobbik időközben beágyazódott – ez részben igaz, mert egymillió támogatója van – a Jobbik két-háromszázezer radikális szavazója valószínű menet közben a Fidesz sorait erősítette, miközben a baloldalról – elsősorban vidékről – ugyanennyien csatlakoztak a párthoz. A jelek szerint a szavazócseréből a Jobbik nem tudott profitálni, s a szocialisták elveszítették a vidéki szavazóik jelentős részét.

Azt végképp nem feltételeztük, hogy a választók tömegeit képes megtéveszteni a kormány gyűlöletkeltő kampánya. A „migránsozás és sorosozás” előre megfontolt módon gerjesztette a gyűlöletet. Ehhez kapcsolták a védelem, a biztonság ígéretét, ami működött.

A gyakorlatban pedig annyi történt, hogy 2015 óta a Fidesz az adófizetők pénzéből 200 milliárdot költött az emberi gonoszságra építő, gyűlölet- és félelemkeltő kampányra. Iszonyú összegről van szó, ráadásul az ellenzéki pártok ennek csak töredékét, 4-500 milliót tudtak a választásokra fordítani. Ezt én választási csalásnak gondolom.

Közben elég sokan beszélnek már választási csalásról, az adatok meghamisításáról szóló hírekkel tele van a közösségi média. Ön szerint ezek alaptalan vádak?

Leginkább a kormányzati médiatúlsúlyt tartom választási csalásnak, mert a vidéki embereknek emiatt nincs fogalma a kormányzat mohó korrupciójáról. A vidéki Magyarország teljes mértékben ki van szolgáltatva az állami, forrásból megvásárolt, állami reklámokból életben tartott Fideszes média hazugságainak. Ráadásul a Fidesz által tudatosan keltett gyűlölet és félelem ott marad a lelkekben. Ez pedig óriási károkat okoz! Mi nem feltételeztük, hogy ennyire fertőz és működik a Fidesz által felépített virtuális világ, amely valótlanságokkal van tele, s a félelemre, a gyűlöletre épít. De ebben tévedtünk, sajnos. 

Pedig érezhető volt a családok mindennapjaiban, a munkahelyeken, a kocsmában, az utcán. Néha ijesztő volt…

Persze a hatását éreztük, de azt nem, hogy ez ilyen mértékben felkavarja a társadalmat. Feltételezni sem mertük, hogy ez a fajta agymosás ilyen mértében hat. Hiszen ők maguk is azt mondták a hódmezővásárhelyi vereség után, hogy nem megy ez a sorosozás, váltani kéne. Aztán ez lett a vége.

A közvélemény kutatások természetesen jelezték a kormányzat népszerűségét, hiszen a felmérések csak abban különböztek, hogy egyszerű, vagy minősített többséget mutattak.

Valóban, így utólag tudható, hogy a kutatások pontosan mutatták a valóságot, mi pedig nem hittünk a szemünknek. Azt gondoltuk, hogy az a hangulat, ami körülvett bennünket, az a korrupció-tömeg, szétvert oktatás, működésképtelen egészségügy, a megnyomorított önkormányzatok, a létében fenyegetett civil világ, amiről naponta beszámolt az ellenzéki sajtó, az a Fidesz-szavazóra is hatással lesz. Ráadásul azt hittük, ha a választáson magas lesz a részvétel, az kedvez az ellenzéknek.

Sőt, azt mondták, hogy szinte minden a részvételi arányokon múlik, s a szavazók ezt el is hitték, de hiába mentek el nagy számban szavazni. Mi volt a tévedés?

Nem láttuk, hogy a kormány professzionális gépezete milyen hihetetlen mozgósításra képes.

Következetesen végigjárták a falvakat, megfélemlítéssel vagy akár megvásárlással az urnákhoz vitték a híveiket.

Sokakkal együtt mi azt hittük, hogy az ellenzék támogatói miatt ilyen magas a részvételi arány.

Emiatt aztán 30-40 egyéni körzet helyett elenyésző számút nyert az ellenzék. Néhány éve azt mondta, hogy ha a baloldal, közte az MSZP nem változtat a politikáján, akkor pártként el is fog tűnni. Ennek a folyamatnak vagyunk a tanúi?

Valóban, ennek fontos állomása az idei választás. De úgy gondolom, hogy mindez ma már valamennyi ellenzéki pártra vonatkozik: ha továbbra is az eddigi politikát folytatják, akár hangosabban, határozottabban, akkor annak csúfos következményei lesznek. Alapvetően újra kell gondolni az ellenzéki politikát, mert a kétharmad miatt a parlament teljesen jelentéktelen lesz. A 48 százalékos győzelem 66 százalékos fölényt jelent majd az országházban, s a Fidesz talán még annak a működési rendjét is megváltoztatja.

Elkezdődött az ellenzéki médiumok bedarálása, Simicska már fel is adta a Magyar Nemzetet és a Lánchíd rádiót, előbb-utóbb bedől a Hír tv is. Új támogatót keres a Heti Válasz, s a HVG is pártolókra szorul. A Klubrádió már évek óta csak adományokból tartja fenn magát, tehát a végletekig csökken a szabad sajtó életben maradási esélye.

Ugyanakkor azt a Kósa Lajost, aki kialkudott 800 milliós ajándékot, korábban pedig olcsón disznóhizlaldához juttatta az anyukáját, még így is 52 százalékkal megválasztották képviselőnek. Ezt ön érti?

Csak azt hiszem. Mert mit hallanak naponta? Kósa ugyan lop, de jönnek a migránsok. Megerőszakolják a feleséged, vagy a gyereked. Elveszik a munkahelyed, és az iskolád, beköltöznek a lakásodba. Ez a mai logika, ma ez a legerősebb toposz, függetlenül attól, hogy nem igaz. Ez Budapesten nem működött, kettészakadt az ország.

De ilyen társadalmi klímában képes a baloldal megújulni, van ötletük, hogy mi ennek a módja? Milyen tanácsot adnának legközelebb Karácsony Gergelynek?

Azt semmiképp nem tanácsolom, ami a kampány utolsó néhány hetében történt, amikor az ellenzék egyébről sem beszélt, hogy kinek, kivel, s mikor kéne összefogni. Ahelyett, hogy arról beszéltek volna, hogy a borzalmas Fidesz-világot mi válthatná fel, milyen konkrét lépéseket tenne meg az ellenzék.

Visszatérve ahhoz az állításukhoz, hogy kormányváltó hangulat van, vagy inkább már csak volt, de ezt az ellenzék nem tudta kihasználni.

Ismétlem, hogy ha egy országban az ott élő szavazók több, mint fele azt mondja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, akkor az már kormányváltó hangulat. A fővárosban kétharmados ellenzéki „győzelem” született, hiszen 18-ból 12 körzetet megnyertek. S ha van együttműködési készség, akkor újabb öt ellenzéki nyerhetett volna.

A független Mellár Tamás történelmi bűnnek nevezte azt, hogy az LMP nem lépett vissza több helyen, hiszen azzal megelőzhető lett volna a kétharmados Fidesz győzelem. A pártok kölcsönösen is visszaléphettek volna. Nem adott ilyen tanácsot?

Az MSZP-Párbeszéd két kerületet odaadott, ennél többet nem tudott, nem volt több helyen esélyes LMP-s jelölt.

A Fidesz kétharmad megakadályozása érdekében semmi sem drága, nem gondolja?

Nem vagyok híve a bűnbakképzésnek, az LMP ment a maga útján, ők ezt választották.

Ez világos, de nem csak az LMP léphetett volna vissza, hisz veszélybe kerülhetett volna a parlamentbe jutása. Nem kellett volna kölcsönösen visszalépni?

Nem a budapesti öt körzet a kérdés, inkább a vidéket nem lett volna szabad elengedni, mert ott mindössze három mandátumot szerzett az ellenzék. Ez komoly kudarca az MSZP-nek, de a Jobbiknak is. Miskolcon két körzetet is elvesztettek. Vona Gábor Gyöngyösön vesztett, négy éve sokkal szorosabb küzdelmet folytatott a Jobbik elnöke. A visszalépések elmaradásáért nem szabad csak az LMP-t hibáztatni, mert itt valamit nagyon elszúrt az ellenzék!  De

nem felelősöket keresek, hanem okokat. Úgy látom, túl jól működött a féktelen hazugságkampány.

Működött a kerítés fetisizálása, azt hazudták, hogy egy 150 km hosszú kerítés képes megvédeni egy több, mint ezer kilométeres határt. Képtelenség, röhej, de hatott, mindez 200 milliárdért! Miközben nem jönnek a menekültek, illetve azonnal továbbindulnak még azok is, akik nagy pénzekért megvették a letelepedésüket.

Nem lehet azt kimondani, hogy ezzel a választási rendszerrel az ellenzék nem tud nyerni?

Nem, mert az ellenzék is győzhetett volna kétharmaddal, mert ez a választási rendszer kedvez a győztesnek.

De győzni csak a kormánypárt tud, mert vagy álságos rezsicsökkentéssel, vagy a migránsok okozta félelemmel tartja maga mellett a választót!

Nem hiszem, hogy ez így van, épp a főváros példája mutatja, hogy lehet másképp is.

De amíg Orbán Viktor a kormányfő, addig a bevált receptet követi. Nem gondolja?

Nem hiszem, hogy erre mindig képes lesz. Ha az ellenzék előválasztást tart – ahogy azt mi a Republikon Intézet nevében ajánlottuk – akkor hiteles jelölteket indíthattak volna, úgy, hogy előtte megszólították volna a vidéket. Aminek komoly hatása és eredménye lehetett volna.

Magyarországon vannak baloldali szavazók – nem tűntek el – csak a pártok számára nem elérhetők. Ezen kell, és lehet változtatni.

Igen, de egyre többen állítják, hogy az ellenzék döntéshozóinak egy része már a Fidesznek dolgozik. Nem lehet, hogy ezért nem léptek vissza?

Egy akkora párt, mint a Fidesz valamilyen szempontból biztosan jelen van minden párt életében. Ha esély lett volna arra, hogy Gyurcsány eltűnjön a süllyesztőben, akkor a Fidesz biztosan megmenti, mert elemi érdeke, hogy a DK elnöke a politika porondján maradjon; a Gyurcsány-ellenességre ugyanis stabilan lehet építeni. Azt azonban nem hiszem, hogy az MSZP, vagy bármelyik ellenzéki párt döntései a Fideszben születtek meg. Botka sem azért bukott meg, mert Orbán Viktor veszélyesnek tartotta. Biztos vagyok abban, hogy nem „beépített árulók” tüntették el a szegedi polgármestert, hanem a saját hibái és az MSZP belső konfliktusai.

De az LMP társelnöke, Hadházy Ákos is beszélt a témáról, s kifogásolta a visszalépések elmaradását is, ami kétharmadot jelentett a Fidesznek. Ez sem győzi meg?

Még az is lehet, hogy ezt tartják jónak. Az LMP mindig így gondolkodott. Szerintem sem jó, hogy ezt teszik, de ezzel nem tudunk mit kezdeni.

De itt nem csak az öt mandátum volt a tét, hanem hogy a Fidesz egyedül választja meg az új legfőbb ügyészt, az alkotmánybíróság új tagjait, és a bíróság, tehát a Kúria új elnökét. Ez véget vet demokráciának?

Ez sajnos lehetséges következmény. Úgy gondolom, hogy az ellenzék politikai innováció nélkül aligha képes megerősödni, pedig jönnek az önkormányzati- és uniós választások. Nagyon jó lenne, ha az az ellenzék már holnaptól erre készülne.

A feltartott kéz, nem megoldás. Szükség van a bal- és liberális oldalon új szövetségi politikára, vissza kell menni a vidéki Magyarországra. Új megoldások, időben meghozott közös döntések kellenek.

Nem szükségszerű, hogy minden így maradjon. Legalább az ország fele úgy gondolja, hogy nincs ez jól így, van tehát kinek, kiért dolgozni, és persze ott a mindig meghivatkozható és akár másolható budapesti példa. 

Választási hírek – Kelet-Magyarország

Folyamatosan frissülő cikkünkben követheti a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező híreket, választási eredményeket.

VÁLASZTÓKERÜLET JELÖLTEK RÉSZVÉTEL  EREDMÉNY
Berettyóújfalu (Hajdú-Bihar 4.)    60,9%  
  Fidesz: dr. Vitányi István    55.71
  MSZP-P: Lencsésné Gál Mária     9.85
  Jobbik: Keresztessy Gergő    29.94
  LMP: dr. Majoros Imre     2.3
  Momentum: Buzinkay György     0.69
VÁLASZTÓKERÜLET JELÖLTEK RÉSZVÉTEL  EREDMÉNY
Hajdúszoboszló (Hajdú-Bihar 5.)    63,11%  
  Fidesz: Bodó Sándor    52.36
  MSZP-P: Dede Tamás    10.89
  Jobbik: Rigán István    30.16
  LMP: Radics Péter      3.7
  Momentum: Kovács Imre Krisztián     0.98
VÁLASZTÓKERÜLET JELÖLTEK RÉSZVÉTEL  EREDMÉNY
Hajdúböszörmény (Hajdú-Bihar 6.)    62%  
  Fidesz: dr. Tiba István    49.29
  MSZP-P: Csige Tamás    17.96
  Jobbik: Demeter Pál    26.75
  LMP: Tóth Tamás     2.78
  Momentum: Kovács Roland     1.02
VÁLASZTÓKERÜLET JELÖLTEK RÉSZVÉTEL  EREDMÉNY
Kisvárda (Szabolcs 3.)    63,64%  
  Fidesz: dr. Seszták Miklós    62.74
  DK: Rakóczki Dénesné     4.9
  Jobbik: dr. Gyüre Csaba    26.93
  LMP: Makranczi István     2.16
  Momentum: Matejka Rita     0.62
VÁLASZTÓKERÜLET JELÖLTEK RÉSZVÉTEL  EREDMÉNY
Vásárosnamény (Szabolcs 4.)    63,76%  
  Fidesz: dr. Tilki Attila    61.98
  MSZP-P: Bihari Miklós     8.56
  Jobbik: Adorján Béla    25.07
  LMP: Tempfli József      0.74
  Momentum: Áncsán Márton      0.35
VÁLASZTÓKERÜLET JELÖLTEK RÉSZVÉTEL  EREDMÉNY
Mátészalka (Szabolcs 5.)    62,98%  
  Fidesz: Kovács Sándor    59.01
  DK: Csomáliné Rácz Erika     4.26
  Jobbik: dr. Apáti István    32.63
  LMP: Tárkányi Sándor      1.64
  Momentum: Magyar Péter      0.56
VÁLASZTÓKERÜLET JELÖLTEK RÉSZVÉTEL  EREDMÉNY
Nyírbátor (Szabolcs 6.)    63,56%  
  Fidesz: dr. Simon Miklós    58.5
  MSZP-P: dr. Veres János    17.93
  Jobbik: Kész Géza    20.15
  LMP: Czimre József      1.34
  Momentum: Bankus Tibor János     0.62

Lengyel László: Az Orbán elleni lázadás benne van a levegőben…!

„A választók egyértelműen el akarják zavarni Orbán Viktort, ennek érdekében a túlnyomó többség átszavazni is hajlandó az esélyesebb versenytárs jelöltjére!”- nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Lengyel László a Pénzügykutató Rt elnöke. A közgazdász új jelenségnek tartja, hogy a választó felismerte: a kezében van a döntés, és az ellenzéki pártokat is képes rákényszeríteni a kormány elzavarására, mert a választó ma már a győzelmet akarja.


A legfrissebb Medián felmérés ismét kétharmados Fidesz győzelmet mutat. Ez vajon végleg elveszi az ellenzéki reményt, vagy inkább együttműködésre kényszeríti a pártokat?

Feltétlen az egyezkedés irányába tolja a pártok vezetőit. Ha viszont nem jönne létre megállapodás, annak drámai következményei lesznek. Nemcsak a választás végeredményére, hanem a politikusok jövőjére nézve is. A választók ugyanis egyértelműen el akarják zavarni Orbán Viktort, ennek érdekében a túlnyomó többség hajlandó átszavazni a versenytárs esélyesebb jelöltjére is. Ez a választói nyomás kényszeríti a politikusokat a kétségbeesett egyezkedésre.  Ha az ellenzék győzhetne, de megállapodás híján elmulasztja, akkor azokat a pártvezetőket saját tagsága is lapátra teszi. Minderre a kispártok kicsit későn ébredtek rá, ezért időzavarba kerültek; nekik már sem a megegyezés, sem a megállapodás elutasítása nem hoz politikai hasznot.

A Lehet Más a Politika halogató tárgyalási stratégiájára gondol, ami pártszakadással is járhat?

Igen, mert végül az utolsó pillanatban az Együtt megegyezett a kölcsönös visszalépésekről a baloldal többi pártjával, s ezzel elkerülte a teljes megsemmisülést; ha pártként nem is jut az országházba, de néhány képviselőjük bekerülhet.  A megállapodások elmulasztása miatt az LMP, de megkockáztatom, más okból még a Demokratikus Koalíció is kieshet a parlamentből. Ugyanis a héten nagy port felvert Medián felmérés egyértelműen jelezte a hirtelen megnőtt választási kedvet. Ha a kevéssé aktív falusi szavazók száma 68 százalékra emelkedett, akkor a „kétharmados kormánypári győzelem réme” a városokban még inkább urnához viszi a szavazókat. Ha magas lesz a részvétel, akkor a kis pártok nem tudják megszerezni a bejutáshoz szükséges többletszavazatokat, tehát a létük a tét.

Meglátjuk, hogy a pártok egyezkednek-e vagy sem. De vajon a választókat nem ijeszti meg a kétharmados Fidesz győzelem, vagy őket is inkább doppingolja?

Feltétlenül! Pár hónappal ezelőtt még csak a kétharmad megakadályozása lehetett az ellenzéki szavazó célja. Azonban a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelem megcsillantotta számukra a reményt. Innentől kezdve elhitte az ellenzéki szavazótábor, hogy ha egyszer sikerült, akkor mindenhol lehet győzni, s ebben a hitben éltek az emberek. A Medián kijózanító kutatásának eredménye láttán a szavazók a pártokat kezdték hibáztatni, mondván: „elszúrták a disznók, még azt sem tudom, ki a közös jelölt”. Ennek hatására tovább nőtt a választói nyomás, s persze az indulat. Elkezdték utálni még a kedves, vicces Kétfarkú kutyapárt jelöltjeit is, „akik nem restellnek elvenni szavazatokat az ellenzéktől! Na, ne hülyéskedjünk már, dühöng az elveszett 1-2 százalék miatt az Orbánt leváltani akaró tömeg”.

Ugyanakkor a Fidesz győzelemben reménykedőket elkényelmesíti a Medián felmérése, hiszen a kormánypárti szavazók a biztos siker tudatában nehezen mozgósíthatók.

Végül a Medián után jött egy optimistább felmérése, a Publicus Intézeté, ami újra megcsillantotta a reményt. Persze csak akkor, ha mindenki elmegy szavazni. Az ön húsvéti jegyzete is a szavazókhoz, elsősorban a fiatalokhoz szólt. Kiábrándult már a pártemberekből?

Nekem személyesen már régen elegem van a pártvezetőkből, ezért kezembe sem vettem volna a tollat. Az viszont már valóban újdonság, hogy a szavazótól függ valami. Nemcsak visszaigazol, hanem dönt is! Eldönti, hogy vagy Orbán, vagy az ellenzék! Nem Vona Gábor számít, vagy Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely vagy Szél Bernadett. Őket megszólítani tökéletesen értelmetlen. Itt ugyanis nem a pártok, hanem a választók összefogása a lényeg. Azt nem is szeretném, hogy a pártvezetők, Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor egymás nyakába boruljon, mert komolytalan, és hiteltelen lenne. De hogy adott választókerületben egyetlen jelöltet képes kiállítani az ellenzék a kormány ellen, az elfogadható, illetve kötelező! Ha a Jobbikos javára lépnek vissza, az nem a politikai ízlésem szerint való, de ha adott választókerületben Vona pártja képes megdönteni Orbán rendszerét, az szerintem politikai értelemben is helyes. Egy másik helyen a Jobbikos szavazó tudja majd nehezebben elfogadni a baloldal jelöltjét, de a rendszerváltás érdekében el kell fogadnunk egymást. Nincs más lehetőség.

Ezt a fiatalok nálam hamarabb megértették, véleményem szerint a Momentumot is azért nem támogatja jelentősebb mértékben az ifjúság, mert nem voltak képesek ezt a nézetet képviselni. Először minden erőnek össze kell fogni, hogy a történelem szemétdobjára lehessen dobni Orbán rendszerét, csak utána lehet az egymással versengő pártok programjait a szavazókkal elfogadtatni.

Úgy gondolja, hogy azért nagy az átszavazásai hajlandóság, tehát a Jobbik táborának 30 százaléka azért kész átszavazni a szocialistákra, s fordítva, mert ma nem egymást, hanem Orbánt tartják a fő ellenségnek?

Pontosan! És ebben semmi ideológia nincs, és olyanféle értékközösséget sem szabad keresni, mint korábban Kelet-Magyarországon, hogy a társadalmi egyenlőtlenség összehozta a baloldali és a Jobbikos szavazókat. Itt másról van szó: a pártok szavazóit – egyébként néha eltérő okok miatt – zavarja az Orbán rendszer! A mai rendszerváltó pártok közös ügye, legyenek azok jobb-, vagy baloldaliak, hogy ez a rendszer velejéig korrupt. Mészáros hirtelen jött milliárdjairól, Kósa Lajos hihetetlen ezermilliárdjáról, Tiborcz István milliárdos lámpabotrányáról, Farkas Flórián cigányoktól ellopott milliárdjairól beszél egyaránt a baloldali és Jobbikos szavazó. Nem is csoda, hisz Orbán Viktor és udvartartása szétlopta az országot, tehát ez az elsődleges dolog, amiben mindenki egyetért.

A pártok mennyire felelősek azért, hogy a hétvégi választások bármilyen eredményt hozhatnak? A kormánypárt kétharmados győzelme épp úgy elfordulhat, mint az ellenzék kétharmados győzelme.

Nagy a felelősségük, leginkább a Fidesz felelőssége borzasztóan nagy. A Fidesz kiviszi Európából az országot. Ezt tudnia kell az egész Fidesznek. Ennek ellenére Orbán Viktor ellen nem tört ki semmiféle lázadás, pedig ennek a lehetősége megvan a pártban.  Mindenki tudja, hogy a lázadás szelleme már jó ideje parázslik. Ennek a kifejezője Simicska Lajos, aki a legbelsőbb körből lett a legnagyobb ellenség, vagy ha úgy tetszik lázadó. A lázadás igényét mutatja, hogy a korábbi orbáni sajtó jórészét felszabadítva, jobboldali újságírók elég jó színvonalú, kritikus munkát végeznek. Kiszálltak tisztességes jobboldali értelmiségiek is. De maga a párt nem lázadt fel se a korrupció erkölcstelensége, se a tekintélyelvű Európa-ellenes politika miatt. Látják, hogyan semmisíti meg egyes szakmák, az önkormányzatok autonómiáját. De tűrnek. 1953 és 56 között ellenállás bontakozott ki a kommunista pártban Rákosi ellen, ahogy 1987-88-tól az MSZMP-ben a Kádár-rendszer ellen: a reformkommunistáké. A Fideszben nincsenek „reform-Fideszesek”. Ez egyszer még nagyon sokba fog kerülni a Fidesznek. Orbán Viktor magával rántja majd egész rendszerét, s bedönti majd az egész pártot is, aminek becsületét ma még megmenthetné egy zendülés. De akik látják, mi történik, gyávák a szembefordulásra, ezért jön az összeomlás. Ahogy korábban Gyurcsány magával rántotta az egész szocialista pártot, a baloldalt, amit igazán a mai napig nem hevertek ki. Ezt kockáztatják a Fideszben is, ahol egyelőre összetartás van. A tetejében a legnagyobb hazugság, egy erőszakos kampányban a migránsozás, a sorosozás mellett kell kiállniuk.

Egyelőre azonban még ott tartunk, hogy az ország dermedten nézi, ahogy bizonyos köröket Orbán Viktor megpróbál megfélemlíteni. A táboron belül is van ok az ijedtségre. Korábban már beszéltem arról, hogy a Fidesz felfalja saját gyermekeit. Lám, az „ősfidesz” szinte minden tagja eltűnt, már. Na jó: Kósa Lajos még van, de mindenki másnak nyoma veszett, akivel Orbán Viktor kezdett.

Az ellenzéki politikusok, akik jórészt csendben végignézték a mai rendszer kiépítését, s ma már dühösek. Nem késő?

Az utolsó ellenzéki politikus, aki hitt a győzelemben, aki le akarta győzni Orbán Viktort, az Botka László volt. Sajnos nem tudott szövetségi politikát csinálni, a pártvezetők el is buktatták, a választók el is vesztették a remény. De a hódmezővásárhelyi diadal visszahozta. Rákényszerítette az ellenzéki politikusokat, hogy egymás legyőzése helyett Orbánéban gondolkodjanak, mert a választó ma már a győzelmet akarja! Vagyis ha az ellenzék győz, akkor nem a pártok, hanem a szavazók győznek.

Az a közvélemény kutatás bizonytalanságában nem jelenik meg, hogy ha győz is az ellenzék, senki nem tudja, hogy ki fog itt kormányozni, s persze program sincs.  Igaz, a Fidesz programját sem ismerjük. Nem ez a sötétbe ugrás okozhat zavart?

Ha győzne az ellenzék, akkor a kormányra kerülő pártok három opcióból választhatnának.  Alakíthatnak kormányt politikai szereplőkből, de ehhez szükség lenne olyan mindenki által elfogadott szereplőkre, akik képesek kormányozni; nemcsak a kormányfő személyét kéne kitalálni, hanem a miniszterekét is. Kéne olyan ember is, aki tud költségvetést csinálni, a másik vinné a külügyeket, vagy a belügyet, stb.

Karácsony Gergelynek van árnyékkormánya, ott akadnak erre alkalmas emberek!

De azokat el kellene fogadni a koalíciós félnek is, feltehetően a Jobbiknak, ami a szocialista politikusok esetében cseppet sem könnyű. De megcsinálható, hisz a szomszédos Szlovákiában is hasonló típusú koalíció működik. A másik megoldás a kisebbségi kormányzat lehetne, tehát az egyik párt – feltehetően az erősebb – kisebbségből kormányozna, a másik pedig kívülről, szavazataival segítené. Ez Európában mindennapos gyakorlat. A harmadik megoldás a szakértői kormányzás. A politika lenne a megrendelő fél, a szakértők pedig igyekeznének megoldani a kormányzás, a demokratikus átmenet feladatát. Az uniós partnereknek minden bizonnyal az utóbbi megoldás tetszene a legjobban, mert ez hatékony, s hozzáértőkkel tudnának tárgyalni.

Nyilván minden szempontból fontos lenne a stabilitás. Ez megteremthető?

Igen, bár azt tudni kell, hogy két veszély van: az egyik az utca. Orbán nem szokott beletörődni a vereségbe, kiviszi embereit az utcára. Azonnal kell valaki belügyminiszternek, aki képes parancsolni a rendőrtábornokoknak és rendet teremteni az utcán. A másik, hogy a Mészáros-, Matolcsy- stb. birodalmak pillanatok alatt összeomolhatnak, hiszen gazdasági buborékok. A hódmezővásárhelyi győzelem után a „Mészáros részvények” azonnal a mélybe zuhantak. Mészáros Lőrincnek a megszerzett bankjaihoz és vállalkozásaihoz képest semmilyen háttérvagyona nincs. Tehát ha főrészvényesként az MKB-t fent kéne tartania, akkor elég nagy bajban lenne, mert hitelből gazdálkodik. A részvényei Orbán bukására leértékelődnének, akkor Mészáros Lőrincet elsöpörné a gazdaság.

Minden mesterségesen létrehozott vagyon bedőlne?

Itt láncreakciókról van szó. Láttuk a Questor összeomlását. Nincs mögöttük se tőke, se szakértelem. A mai „oligarchák” nem valódi tőkések, mert ezek csak ellopták a pénzt, de nem tudják működtetni! Ha valaki megveszi a Balaton déli partjának szállodáit, azokat fent is kell tartani, működtetni kell, amihez tőkére van szükség. De a tőke nem azonos az ellopott pénzzel!

És nyilván több hasonló helyzetet kezelni kell majd a kormánynak, de ennél sokkal fontosabb a már említett költségvetés, amihez azért szerencsére van szakértelem az országban. Ezért én elsősorban a szakértői kormányzást tartom elképzelhetőnek.

A húsvéti publicisztikájából kihagyta, hogy mi lesz itt, ha nem lesz kormányváltás. Gondolja, hogy a dolgok mennek tovább az „orbáni úton”, vagy lehet konszolidáció?

Az eddigi gyakorlat szerint Orbán Viktor minden választási győzelem után újabb háborúkba és foglalásokba kezdett. 2014-ben sem konszolidálta az előző ciklus történéseit, hanem elkezdte kivégezni azokat, akikkel korábban osztozkodott. Elvette a vagyonukat, vagy megpróbálta. Egyebek mellett a Simicskával való összeveszés is akkoriban történt. Aztán végső formát öltött a médiastratégia, Orbán közölte, hogy a Népszavánál és a 168 óránál nagyobb portfóliója az ellenzéknek nem lehet. Lényegében ez azt jelentette, hogy 50 ezernél nagyobb tömeget el sem érhetnek azok, akik a világot Orbántól eltérően látják. De tovább rohamozott Brüsszel ellen és végig vitte az illiberális demokráciát.

Egy újabb győzelem esetén fokozott lendülettel folytatná a térfoglalást. Neki fog rontani a maradék oligarcha tulajdonosoknak. Csányi Sándor helyében én nagyon ideges lennék, mert vannak földjei, amivel már most elkezdtek szórakozni, de óriási falat az OTP is. Mindez csak néhány példa arra, mi minden válhat prédává. De megtámadhatják az RTL klubot is, az egyetlen komoly médiumot, ami nincs a kormányzat befolyása alatt. A civil intézményeket eddig is fenyegette, a maga törvényes jogtalanságával igyekszik majd megsemmisíteni. Mindazokat a szerveződéseket, amelyek a múltból még megmaradtak, elteszik láb alól, az önkormányzatoknak a maradékát is felszámolják, s ezzel a maradék autonómiát megszüntetik. Vagyis ha a Fidesznek kétharmada lesz, akkor feltehetően befejezik, amit az előző nyolc évben elkezdtek. Megakadályozzák majd, hogy az ellenzék létezni, vagy bármivel támadni tudjon. Ez pedig a putyinizmusnak az a formája, amikor az ország 75 százaléka „önként és kéjjel” kiálltja, hogy éljen a vezér, éljen Putyin! Na, ez az igazi veszedelem!

Ha így lesz, akkor már másnap be kell ásnunk magunkat, védelmeznünk kell a szabadság kis köreit, meg kell találnunk egymást, hogy megőrizzük a demokratikus és európai Magyarország reményét.

Ha a Fidesz a hatalomban marad, a törvénytelenségek mindennaposak lesznek!

A Jobbik bemutatta új antikorrupciós programját, amely elsősorban a hatalmon lévő politikai elit vagyoni helyzetét vizsgálná meg. A pártelnök szerint ugyanis Orbán Viktor és környezete az elmúlt nyolc évben szétlopta az országot. Emiatt kormányra kerülve emelnék a büntetési tételeket, feloldanák a titkosnak minősített államközi szerződéseket, s csatlakoznának az Európai Ügyészséghez is. A terv bemutatásakor Vona Gábor elismerte, hogy csak abban az esetben lehet Orbán Viktor kormányát leváltani, ha a választók 70 százaléka elmegy szavazni, ellenkező esetben hatalmon marad a Fidesz. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Staudt Gábor, a Jobbik törvényalkotási bizottságának tagja szerint a pártja fenntartja korábbi álláspontját, s nem kívánja jelöltjeit visszaléptetni.

 

Még a választás előtti utolsó pillanatokban sem tervezik, hogy legalább a Fidesz megbuktatása, a kormányváltás érdekében visszaléptetik jelöltjeiket az esélyes ellenzéki jelölt javára?

Álláspontunk változatlan, jó ideje bejelentettük, hogy jelöltjeinket senki javára nem léptetjük vissza.

Erkölcsileg nehezen tartanánk felvállalhatónak, ha átadjuk a helyet olyan XX. századi baloldali pártoknak, amelyek részt vettek az ország tönkretételében. Nem kívánunk tehát visszalépni az MSZP és a DK politikusai javára. De ha ettől el is vonatkoztatnánk, az együttműködés ellen szól a választási matematika is. Kutatásaink azt mutatják, hogy ha a Jobbik jelöltje bárhol visszalépne, akkor a szavazóink legalább akkora arányban szavaznának át a Fideszre, mint a baloldali jelöltekre. Ez pedig segítené a kormányt, nem pedig megbuktatná.

Az sem baj, ha az együttműködés hiánya megakadályozza az ellenzék kormányra kerülését?

A már említett közvélemény kutatás azt is kimutatta, hogy a fővárosban, vagy más nagyvárosban, ahol a jelöltjeink kevéssé esélyesek, átszavazási hajlandóságot mutató választóink – független attól, hogy a Jobbik vezetői mit mondanak – mindenképp átszavaznak majd, mert ezek a támogatóink is kormányváltást akarnak. Viszont ha visszalépünk, akkor nagyobb arányban szavaznának a Fidesz jelöltre, mint a kormányváltókra.

Viszont vannak körzetek, ahol az ellenzék akkor erős, ha egy jelölt áll szemben a Fidesz jelöltjével. Ezt Fekete-Győr András úgy fordította le, hogy a Jobbik és az MSZP közötti együttműködés nélkül nem lesz leváltva a Fidesz. Ez nem számít?

Ez a Momentum elnökének a véleménye, aki nincs olyan régen a politikában, hogy kellőképp átlássa a helyzetet. Ezt kellő tisztelettel mondom.

Azt Fekete-Győr sem mondta, hogy megállapodást kell kötni, csupán annyit, hogy együtt kell működni, vissza is lehet léptetni.

Csak ismételni tudom, hogy a fővárosban a Fideszt erősítenénk, ha nem lennének jelöltjeink. Viszont ha a nagyvárosokban a baloldali erők megállapodnak az együttműködésben, akkor simán le lehet győzni az ottani kormánypárti jelölteket.

Viszont van olyan felmérés, amely szerint a Jobbik, de akár az LMP szavazói is helyeselnék, ha pártjuk a kormányváltás érdekében hajlandó lenne jelölteket visszaléptetni.  

Ezt a helyzetet kissé csalókának érzem. Ha ugyanis a választótól azt kérdeznék, hogy a Jobbik visszalépése után a baloldali párt, vagy a Fidesz jelöltjére szavaznának, akkor legalább akkora arányban a kormánypártot jelölik meg, vagy távol maradnának az urnától, ami ugyancsak akadálya lehet a kormány megbuktatásának. Ezt kutatások igazolják, s persze sok szavazó is felhívta erre a figyelmünket. Úgy gondolom tehát, hogy az összefogás a baloldali pártok leckéje marad. Nekik kell ezt a feladatot megoldani.

Kétségtelen, az ellenzéki győzelem elmaradásáért a választók elsősorban Karácsony Gergelyt hibáztatnák, de a kutatások szerint Vona Gábor lenne a másik felelőse a kudarcnak. Ezt tudja?

Ilyen rövid idővel a választás előtt már nincs értelme ilyesmit méricskélni, vasárnapra kiderül, hogy kinek volt igaza.

Ha a Jobbik kiugróan szerepelne a választáson, egyedül akkor sem tudna kormányozni. Van kiszemelt koalíciós partner?

Erről is döntöttünk korábban: csakis XXI. századi pártokkal tudnánk együttműködni, tehát akik nem voltak az ország széthordásának részesei.

S ha emiatt meghiúsul a kormányváltás?

Az MSZP vagy a DK koalíciós félként sem merül fel. Korábban az volt a gyakorlat: ha a parlament elé jó javaslat került, akkor azt mi támogattuk. Ez tehát független az előterjesztőtől, mert lehetett az a DK, vagy a Fidesz törvény tervezete. Ez eddig is így történt, ezután is így lesz. De ezt nem együttműködésnek tekintjük, hanem egy adott ügyben a helyes döntés meghozatalának.

Ha szükség lenne rá, egy esetleges Fidesz győzelem esetén vállalnák a koalíciós fél szerepét?

Nem. Ugyanis

hiába mondanánk a Fidesznek, hogy ne lopjatok, valószínűleg akkor sem állnának le. Ma már államilag szervezett a korrupció, talán ha akarnák, akkor sem tudnák egyesek a lopást abbahagyni.

Kétségtelen, nincs olyan nap, hogy ne derülne ki valami elképesztő ügylet. Ez betudható a kampánynak, esetleg Simicskának, vagy a hatalmon lévő urak elkezdtek hibázni?

Kapkodnak, idegesek, hibáznak, ráadásul iszonyú méretű a lopás. A kampánynak egyelőre még nem témája, de az lesz majd a Microsoft ügy is. A hírek szerint a kormányzat a valós ár többszöröséért vett szoftvert az államnak, s az ügy szálai Orbán Viktor közvetlen közelébe érhetnek. Azért lehet belőle nagy botrány, mert már az amerikai igazságszolgáltatás is nyomoz. Hasonló okból Romániában is eljárás indult, kilenc egykori miniszter sok éves börtönt kapott, ezen felül 17 millió eurós vagyonelkobzást szabtak ki.  Miközben

a Microsoft szakértői szerint messze a magyar ügy a legsúlyosabb, csak még nem ismerjük teljesen, de már rendelkezésre áll minden dokumentum. Ezt az esetet a magyar ügyészség aligha tudja majd elsikálni.

Ez persze az egész országnak kínos lenne, ha a hivatalban lévő magyar miniszterelnök ellen külföldről indulna nyomozás.

Pedig leállítani már aligha lehet, és az ilyen ügyekkel az ország a keleti diktatúrák irányába halad.

A Független Hírügynökség már foglalkozott azzal, hogy Orbán Viktort, Lázár Jánost, Matolcsy Györgyöt, Mészáros Lőrincet, és a kormányfő vejét Tiborcz István is kitilthatják Amerikából. Ez lenne mögötte?

Az esetleges kitiltásban a Microsoft ügy is közrejátszhat, tudomásom szerint az anyacég minden bizonyítékot átadott már az amerikai hatóságoknak, tehát az eset nem maradhat következmények nélkül. Azt persze nem állítom, hogy vasárnapig elvinnék az esetleges gyanúsítottakat.

Mindez alig érződik a kormányzat népszerűségén, hisz az Elios-os lámpák miatt a fél ország sötétben botorkál, mégis a Fidesz vezeti a nagyvárosok népszerűségi listáját.

Így volt ez a hódmezővásárhelyi választás előtt is, aztán mégis megbuktak. Ugyanis a magyarok valóban toleránsabbak a korrupcióval, mint a nyugati szavazópolgárok, de mára a korrupció már meghaladta a társadalom tűréshatárát, ezért is akar a többség kormányváltást.

A Fidesz csak azért szerepel még mindig a kutatások élén, mert a választók nem merik bevallani, hogy elegük van a kormányzati diktatúrából, vagyis a hatalom elzavarására készülnek.

Nagyon meglepődnék, ha vasárnap Orbán Viktorra, vagy a pártjára szavaznának azokban a városokban, ahol a kormányfő veje cserélte ki milliárdokért a közvilágítást.

Az emberek nem hülyék, világosan felfogták, hogy Semjén Zsolt milliókért háziállatokra vadászott. A helikopterrel elszállított rénszarvas látványa mélyebb nyomot hagy az emberi agyakban, mintha a miniszterelnök-helyettes lebukott volna tízmilliós csalással. De végül ez is csak a választáson bizonyosodik majd be.

Akik a Fidesz további regnálásától tartanak, félnek az önkormányzatok felszámolásától, és a bírói rendszer szétverésétől. Ennek némileg ellentmond, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde saját beosztottjával szemben vesztett el egy pert. Ettől persze a bírói kar is térdre kényszerülhet?

Reméljük, erre nem kerülhet sor. Mindenesetre még próbálkoznak vele. Ez az ügy ráadásul nem is egy magas vezetői posztról, „csak” egy bírói helyről szól. Handó nem akarta kinevezni Vasvári Csaba bíró urat, pedig a pályázatok nyerteseként ő volt a befutó. Az ügyben eljáró első fokú bíróság viszont Vasvári bírónak adott igazat „főnökével” szemben, tehát ma már kimondható, hogy az OBH elnöke, Handó Tünde feltételezhetően valóban jogsértő módon járt el, aminek akár büntetőjogi konzekvenciái is lehetnek. Vasvári bíró ügye csak egy eset, emellett számtalan jogsértés történik.

De mi nem szeretnénk, ha a törvénytelenség válna gyakorlattá a magyar igazságszolgáltatásban. Ilyen eset legfeljebb diktatúrában fordulhat elő. Ha a Fidesz marad hatalmon, akkor a hasonló jogsértések mindennaposak lesznek. Láthatjuk, hogy azokat az ügyeket valahogy nem vizsgálják érdemben, ahol Fidesz közeli emberek érintettek. Tehát dolgunk lesz bőven!

Vannak azért ügyek a Jobbikon belül is. Ön a párt etikai bizottságának elnöke, meglepődött, amikor Farkas Gergely pénzt ajánlott egy LMP-s visszalépésért. Ez nem kínos? 

Nézze, meghallgattam a felvételt, érezhetően komolytalan beszélgetés volt a két politikus között. Fel sem merült, hogy Farkas Gergely helyben 600 ezret le akart volna szurkolni. Mindenesetre helytelen dolog volt, s az érintett bocsánatot kért. Az ügyet lezártuk.

A másik ügy már a pártot érinti: sajtóhírek szerint a Jobbik pénzt ígért a Kisgazdapártnak, ha visszalépteti jelöltjeit. A megállapodáson az ön neve tanúként szerepelt.

Szó sincs arról, hogy „megvettük” a Kisgazdapártot, az egész ügyet a Fidesz igyekezett felfújni, de nem sikerült.

A választások után tudnak tárgyalni arról a javaslatról, amelyet Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hogy nem politikai, hanem szakértői kormányzásra van szükség?

Mint mondtam, vasárnapra koncentrálunk, minden hasonló kérdésről a választások után döntünk.

Arról sem beszéltek, hogy ön esetleg belügyminiszter lehet?

Erről szó sem volt.

De arról igen, hogy miként vennék vissza a Fideszes magánvagyonokat. Ennek kidolgozták a lehetőségét?

Igen! Sok jogi megoldás van erre, terveink szerint a frissen keletkezett vagyonoktól kell a régebbiek felé haladni. Elsőként tehát az elmúlt nyolc évben keletkezett magánvagyonokat kell visszavenni, de a 2010 előttiekre is sort kell keríteni, egészen a rendszerváltásig; tehát a rendszerváltáskor ellopott vagyonokra is gondolunk. Természetesen a törvények szellemét is tiszteletben tartva. Ahol a jogszabályok nem adnak mozgásteret, ott a nyilvánosság előtt fogjuk bemutatni a törvénytelenségeket. Az embereknek ugyanis joguk van tudni, hogy mi történt.

A Fidesz vezetők állítják, hogy az elmúlt nyolc évben mindent „lepapíroztak”, mindent törvénnyel igyekeztek alátámasztani. Így vissza tudják venni a vagyont?

A legtöbbet biztos. Nagyon sok hibát követtek el, s még az sem mindig volt törvényes, ahogyan a jogszabályokat megalkották.  Tisztázni kell tehát, hogy a törvényesített rablással mit lehet kezdeni.

Meg tudja azt valaki mondani ma Magyarországon, hogy Orbán Viktornak mekkora a vagyona?

Ha az igazságszolgáltatás megfelelően működik, akkor ez nem lehet gond. Úgy gondolom, hogy

a Fidesz az utóbbi időben már nem volt elővigyázatos, azt gondolták, hogy ez a tánc örökké tart majd.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!