Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9317 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Szíriáról tárgyalt Putyin és Macron

0

A két elnök francia-orosz együttműködésről tárgyalt, valamint arról, hogyan lehetne előre mozdítani a békefolyamatot és elkezdeni az ország újjáépítését.

Szíriában az oroszok által támogatott rezsim csapatai folyamatosan bombázzák a civil célpontokat is a lázadók által ellenőrzött területeken. Az USA és az ENSZ egyhónapos tűzszünetet javasolt a hét éve tartó háborúban.

Franciaország még nem kötelezte el magát a javaslat mellett,

mint ahogy azt sem jelentette még ki egyértelműen, hogy mindenképp távoznia kell Bassár el-Aszad elnöknek.

Az oroszok közben azért is lobbiznak, hogy megszűnjenek velük szemben a nyugati szankciók, amelyeket a Krím-félsziget annektálása miatt vezettek be. Valószínűleg ez is szóba került a két elnök tárgyalásán.

Macron és Putyin viszonya egyébként nem a legjobb, hiszen az oroszok a francia elnökválasztási kampányban nyíltak támogatták a szélsőjobboldali Marine Le Pent – hackeléssel és álhírekkel is.

Újabb büntetéssel fenyeget az ÁSZ

0

A Jobbik „hozott is, meg nem is” választ adott az intézkedési terv kapcsán az Állami Számvevőszéknek. Az ÁSZ a büntetéssel végződött vizsgálatokban támogatás-felfüggesztést kilátásba helyezve kötelezte a pártokat a hiányosságok kijavítására.

A napokban jár le a határidejük az egyes pártoknál annak, hogy elküldjék az ÁSZ-nak azt az intézkedési tervet, amelyben bemutatják, hogyan javítják ki a gazdálkodásuk ellenőrzésekor tapasztalt hiányosságokat.

Az ÁSZ pénteken tette közzé összegzését arról, milyen jellemző hibákat talált a 2015-18 közötti években 10 párt gazdálkodásának vizsgálatakor.

Ennek sorában a legfontosabb – és legsúlyosabb – a vagyoni és nem vagyoni támogatások esetei. Ezek alapján szórt ki több százmillió forint büntetést, plusz ezzel azonos összegű támogatás-megvonást a közelmúltban.

A számvevők egyúttal arra kötelezték a pártokat,

hogy 30 napon belül készítsék és küldjék el azt az intézkedési tervet,

amelyben bemutatják, hogyan javítják ki a hiányosságokat. A határidő ezekben a napokban telik le.

Az intézkedési terv megküldésének hiánya, vagy nem megfelelő intézkedési terv megküldése estén lehetőség van az ellenőrzött szervezetet megillető állami támogatás felfüggesztésére – írja az ÁSZ.

A kisebb súlyú hibák mibenléte nehezen határozható meg, mert – például – úgy fogalmaznak a számvevők, hogy „a gazdálkodásuk szabályozási környezetét nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakították ki”, vagy „a beszámoló, pénzügyi kimutatás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak” és „a szabályozási környezetben feltárt hiányosságokat és szabálytalanságokat visszaigazolva több párt könyvvezetésében visszatérő hibák voltak”.

A Jobbik ugyan válaszolt, de lényegében semmilyen változtatást sem hajt végre. Mint Jakab Péter szóvivő a Független Hírügynökségnek elmondta, tudatták az ÁSZ-szal, hogy

eddig is betartották és a jövőben is betartják a törvényeket.

Fenntartják álláspontjukat, hogy az ÁSZ tért le a törvényesség útjáról, amikor nem végzett eredményes és sikeres ellenőrzést. Az ÁSZ a Jobbikot 331 milliós büntetéssel sújtotta.

A Párbeszéd sem ismeri el a vitatott megállapítást – amiért 7,525 millióra büntették –, az apróbb hibák korrekcióját elvégzik – mondta kérdésünkre Tordai Bence szóvivő. Hozzátette, hogy néhány helyen az ÁSZ nem jelölte meg konkrétan, mi a gondjuk.

A Jobbik egyébként már korábban bejelentette, hogy új eljárás lefolytatására kéri az ÁSZ-t, a szervezet vezetőjétől pedig bocsánatkérést vár, mert a nyomozóhatóság megállapította, hogy a számvevőszéki ellenőrzés akadályozásával kapcsolatban nem állapítható meg szándékos bűncselekmény elkövetése.

Az Együtt (9,815 milliós büntetés) a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordul az ÁSZ jelentése miatt. Keresetükben a többi között azt kérik, hogy a bíróság semmisítse meg, illetve helyezze hatályon kívül a jelentés tiltott nem vagyoni támogatás elfogadására vonatkozó részeit.

A DK nem ismeri el és nem változtat az ÁSZ által „tiltott pártfinanszírozásnak” nevezett gyakorlaton, sőt az ÁSZ büntetését bíróságon támadta meg a mai napon – tudatta Sebián-Petrovszki László. A pártigazgató közleménye leszögezi: kizárólag az apró pénzügy-technikai változatásokat fogadják el az intézkedési tervében. A Demokratikus Koalíció 16 millió forintos bírságot kapott.

 

Még egy levegőt sem hajlandók szívni a másikkal

0

Az amerikai alelnök nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni Észak-Korea parlamentjének az elnökével. Persze – téli olimpia ide, olimpiai eszme oda – erre senki nem is számított.  

 

Mike Pence alelnök képviseli az Egyesült Államokat a phjongcshangi téli olimpiai játékokon, Dél-Koreában. A pénteki megnyitó előtt díszvacsorát rendeztek, amelyen részt vett Észak-Korea – hogy úgy mondjuk -parlamenti elnöke is. Ezért Pence lemondta a díszvacsorát. A két ország kapcsolatai ugyanis a végletekig feszültek, a két ország első számú vezetője között állandó és durva szócsaták dúlnak, Észak-Korea pedig rendszeresen atomháborúval fenyegeti az Egyesült Államokat.

Észak-Korea vezetői közül egyébként nem csak az ország – névleges, de valódi hatalmat kevésbé gyakorló – államfője utazott délre az olimpia apropóján: Kim Dzsongun vezér húga is képviseli hazáját.

Kim Jodzsong látogatása azért is váltott ki nagy figyelmet, mert ő a Kim dinasztia első olyan tagja, aki Dél-Korea földjére tette a lábát.

A dinasztia egyébként 1945 óta uralja Észak-Koreát. Az államalapító Kim Ir Szen szovjet századosi egyenruhában érkezett hazájába, amelyet vaskézzel irányított csaknem ötven éven át. A trónon fia, Kim Dzsongil követte. Halála után jött az unoka, az ifjú diktátor, Kim Dzsongun. Ő 2011 óta vezeti a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszert, amely pénzének nagy részét fegyverkezésre költi. Épp az olimpia megnyitója előtt rendeztek újabb – igaz, megfigyelők által a szokásosnál visszafogottabbnak mondott – díszszemlét Phenjanban.

A téli olimpia alkalmából az ifjú diktátor mosolyoffenzívát folytat. Ezért is küldte a húgát Dél-Koreába. Kim Jodzsong fiatal kora ellenére már a Politikai Bizottság tagja és az agitáció és propaganda legfőbb felelőse Észak-Koreában. Bár nem ő az Észak-koreai küldöttség hivatalos vezetője (hanem az államfő), de a hatalma sokkal nagyobb, hiszen jóval közelebb áll az első számú vezetőhöz, Kim Dzsongunhoz.

A mosolyoffenzíva részeként egyébként újságírók népes csoportját is elküldte Phenjan Phjongcshangba.

Nyomoznak Mészáros Lőrinc ellen

0

A felcsúti fociakadémia adateltitkolása miatt indult nyomozás az alapítvány elnöke, Mészáros Lőrinc ellen. A feljelentést a DK tette, és már a végrehajtást várják. A tao-támogatások kiadását a minisztériumok is szabotálják.

Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc a felcsúti stadionavatón
MTI Fotó: Beliczay László

Nyomozás folyik a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elnöke ellen – írta a Sztárklikk.

Egy ügyészségi iratból derült ki az eljárás, amely a TAO-programból Felcsútra kerülő közpénzek felhasználását firtató feljelentés kapcsán íródott. A feljelentést Varju László DK-s képviselő nevében Czeglédy Csaba ügyvéd tette, mert a felcsúti alapítvány

a mai napig nem adta ki, mire költötték a tízmilliárdos adófelajánlást.

Ez pedig megalapozza a közérdekű adattal való visszaélés vétségét.

Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja – a tao-perek központi alakja a pártban – a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Sztárklikk által közöltek a közel egy éve tett feljelentésük nyomán keletkezett iratból származnak.

A DK a közérdekű adat eltitkolása miatt jelentette fel Mészárost, plusz hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettest. Az adatper megszakadt, amikor a közadatkérésük bíróságra került. Ezt idén január elején jogerősen megnyerték a Kúrián. Ennek nyomán most már arra várnak, hogy a bíróság értesítse őket,

mikor indul a múlt héten kezdeményezett végrehajtási eljárás,

amikor a bírósági végrehajtó bemegy a felcsúti akadémiára és elviszi a papírokat – mondta Földi Judit.

Arról csütörtökön a Magyar Narancs írt, hogy a focialapítvány azért „nem tudja” átadni az adatokat a DK-nak, mert az emberminisztérium utóellenőrzés keretében elvitte a támogatási dokumentációt. Földi Judit kétségének adott hangot, hogy az ilyen adatokat csak papíron és egyetlen példányban tárolnák.

„Attól tartunk, hogy Mészárosék az EMMI segítségével eltüntetik az iratokat”

– mondta a DK politikusa.

A Demokratikus Koalíció 2016 decemberében 36 sportklubbal szembeni közadatigénylését vitte perre: a kapott pénz felhasználására kíváncsiak, arra, hogy valóban a törvényben meghatározott utánpótlásképzésre fordítják-e, vagy például utazásokra, a klubok fenntartására. A futball mellett kosár- és kézilabdacsapatokhoz is fordultak adatokért. Több keresetük már jogerőssé vált.

A jogerős ítéletet nem csak a klub, hanem minisztériumok se hajtják végre:

a Transparency Internationalnak a gazdasági tárca semmilyen használható iratot nem adott át a sportcélú tao-támogatásokról, amely ezért végrehajtást tervez kérni és büntetőfeljelentést tesz. Az EMMI hiányosan, a tao-támogatások nagyjából egy százalékáról adott ki adatokat.

Ezúttal bérpalotát vesz Mészáros Lőrinc

0

Az Andrássy úton lévő A-kategóriás irodaházat vesz a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Appeninn Holding 2,2 milliárd forintért. Két nap alatt közel hétmilliárdnyi ingatlan vételéről határoztak.

Ezúttal a főváros szívében, az Andrássy út 59. alatt fekvő irodaházat veszi meg eddigi tulajdonosától, a Plaza House Kft.-től 7 millió euróért (2,2 milliárd forintért) – tudatta tőzsdei közleményben az Appeninn Holding. A továbbiakban tehát új tulajdonosként az Appeninn adja bérbe az irodákat a Dávid házként ismert épületben.

Az ügylet finanszírozásához a Mészáros-féle cég az érdekeltségi körbe tartozó Konzum befektetési társaságtól vesz fel 2 millió euró (620 millió forint) kölcsönt, amelyet az Appeninn új részvények kibocsátásával egyenlíti ki.

Az Appeninn éppen egy napja 18 olyan ingatlant vásárolt, amelyeket ugyancsak (új) bérbeadóként fog hasznosítani. Ezekben az ingatlanokban 18 Spar-üzlet van. Ezekre 4,5 milliárdot költ az Appeninn.

December végén összeszedtük, hogy Mészáros Lőrinc mi mindent vett tavaly. Ezt itt olvashatja.

Sörimádók, Becsületes Munkakerülők és a Legjobb Párt

0

Több országban is értek már el sikereket viccpártok, a legkülönbözőbb kampányígéretekkel: volt, amelyik más országok lerohanását ígérte, egy másik kevesebb szexet a tanári szobákban, egy harmadik pedig eutanáziaosztályt a kórházban. Olyan is volt köztük, amelyik be is tartotta ígéretei egy részét.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2014-ben még nem tudott elindulni az önkormányzati választáson, most viszont azt tervezi, hogy országos listát is állít. A különböző felmérések általában két százalék körül mérik őket, persze ez a választásokig még változhat.

Nem lenne példátlan a világban, hogy egy viccpárt sikeresen szerepel egy választáson. Viccpártnak egyébként azokat a pártokat szokás nevezni, amelyeknek sem a programjuk, sem a kampányeszközeik nem komolyak.

Ennek alapján az első viccpártnak Kanada Rinocérosz Pártját (Rhinoceros Party of Canada) lehet tekinteni, amelyet Jacques Ferron alapított 1963-ban.

Legfőbb ígéretük az volt, hogy egyetlen ígéretüket sem tartják be.

Persze nehéz is lett volna betartani őket, hiszen olyanokat ígértek meg, hogy lottón sorsolják ki a szenátori helyeket, annektálják az USA-t és Nagy-Britanniát, betiltják a telet, papír zsebkendőkből építenek tetőt az Olimpiai Stadionra, vagy hogy eltörlik a gravitációt.

A Sörimádók Pártjának vezetői 1991-ben, jobbról a második Janusz Rewinski
Forrás: Wikimedia Commons

Az első olyan viccpárt viszont, amely valódi sikert ért el, kelet-európai volt: a lengyel Sörimádók Pártja (Polska Partia Przyjaciół Piwa) 1991-ben, az első szabad választáson

bejutott a parlamentbe.

A pártot 1990-ben alapította Janusz Rewiński, eredetileg azzal a céllal, hogy az angol stílusú pubokban való kulturált sörfogyasztást népszerűsítsék a vodka helyett. Valószínűleg a párttagokat is meglepve három százalékot értek a választáson, amivel 16 helyet szereztek a parlamentben.

Ezután viszont hamar kettészakadt a párt, a képviselőik pedig egy idő után más pártok frakcióiban folytatták pályafutásukat.

Jakob Haugaard
Forrás: Wikimedia Commons

Nem sokkal később, 1994-ben Dániában is bekerült a parlamentbe egy viccpárt. A Becsületes Munkakerülők Uniója (Sammenslutning af Bevidst Arbejdssky Elementer) nevű pártot még 1979-ben alapította Jacob Haugaard, többek között olyan ígéretekkel, hogy biztosítják az állandó hátszelet a bicikliutakon vagy bálnákat hoznak a randersi fjordokhoz. De azt is megígérték, hogy

több reneszánsz bútor lesz az IKEÁ-ban,

jobb lesz az időjárás, több kenyeret kapnak a kacsák a parkokban, és hogy kevesebb lesz a szex a tanári szobákban – ezt az ígéretet Haugaard később visszavonta.

1994-ben végül maga a pártalapító jutott be a parlamentbe, és ott komolyan is vette a feladatát. Elérte például, hogy a katonák ellátmányába bekerüljön a Nutella, és valóban több kenyeret kaptak a kacsák is. Mandátuma lejártával viszont nem indult újra a választáson, visszavonult a politikától.

A legnagyobb sikert a viccpártok közül eddig kétségkívül az izlandi Legjobb Párt (Besti flokkurinn) érte el, amelyet 2009-ben alapított Jón Gnarr. Neki is az volt a legfontosabb ígérete, hogy egyetlen ígéretét sem tartja majd be.

Jón Gnarr
Forrás: Wikimedia Commons

De emellett megígérte azt is, hogy, mivel a többi párt korrupt, ezért ő legalább nyíltan lesz az, vagy hogy

a családok védelme érdekében minden háztartás köré falat építenek majd.

Megígérte azt is, hogy mindenki ingyen használhatja majd a buszokat és az uszodákat, ahol még ingyen törülközőket is osztogatnak majd. Emellett jegesmedvét vitt volna az állatkertbe, építtetett volna egy Disneylandet, és azt is megígérte, hogy 2020-ra teljesen kábítószermentessé teszi a parlamentet.

2010-ben aztán, nem függetlenül az izlandi gazdaság teljes összeomlásától,

Jón Gnarrt megválasztották Reykjavík polgármesterének.

A szavazatok 34,7 százalékát kapta, a párt pedig hat helyet szerzett a városi tanácsban a lehetséges 15-ből.

Gnarr a szociáldemokratákkal kötött koalíciót, és ő is komolyan vette feladatát, annyira, hogy még megszorításokat is bevezetett. 2012-ben aztán a párt tagjainak többsége átlépett a Fényes Jövő nevű, újonnan alapított pártba, amelynek a Legjobb Párt alelnöke, Heida Kristín Helgadottir lett a vezetője. A Legjobb Párt pedig azóta meg is szűnt.

A még létező viccpártok közül kettőt érdemes kiemelni. Az egyik a német Die Partei (Die Partei für Arbeit, Rechtstaat, Tierschutz, Elitenförderung und basisdemokratische Initiative), amelynek a neve nem csak simán azt jelenti, hogy A Párt, hanem egyben egy rövidítés is: A Párt a Munkáért, Jogállamért, Állatvédelemért, az Elit Támogatásáért és a Bázisdemokratikus Kezdeményezésekért.

Martin Sonneborn, mint „Supermartin” a kampányban
Forrás: Wikimedia Commons

A pártot 2004-ben a Titanic című vicclap munkatársai alapították, az elnöke pedig Martin Sonneborn lett. Az ígéreteik között szerepelt, hogy

újraépítik a berlini falat,

körbefalazzák Svájcot, háborút indítanak Liechtenstein ellen, de az is, hogy átírják a német alkotmány emberi méltóságra vonatkozó részét, azzal, hogy bizonyos tévécsatornák vezérigazgatói nem rendelkeznek emberi méltósággal.

A párt végül 2014-ben az EP-választáson járt sikerrel: 180 ezer szavazatot kaptak, Sonneborn pedig

bejutott az Európai Parlamentbe,

ahol azóta rendszeresen fel is szólal, általában szatirikus hangnemben.

Luka Makszimovics az elnökválasztáson
Fotó: MTI/EPA

Kifejezetten sikeresnek tekinthető egy szerbiai viccpárt is, a Még Nem Kóstoltál Szármát (Сарму пробо ниси). Ennek vezetője, Luka Makszimovics azután lett népszerű 2016-ban, hogy a YouTube-ra feltöltöttek egy videót, amelyen a képzeletbeli jelöltjüket, Ljubisa Preletacsevics Belit mutatják be – aki ő maga volt, fehér öltönyben. Ez annyira jól sikerült, hogy aztán valóban el is indultak az önkormányzati választáson Makszimovics szülővárosában, Mladenovacban, de mivel nincsenek bejegyezve, nem pártként, hanem független listán.

Egyik fő ígéretük az volt, hogy

eutanázia osztályt nyitnak a kórházban a nyugdíjasoknak,

hogy így spóroljanak a szociális ellátáson. Végül aztán a szavazatok 20 százalékával 12 helyet szereztek a közgyűlésben.

Makszimovics ezután az elnökválasztáson is elindult, és nem is szerepelt rosszul: 345 ezer szavazattal (9,44%) harmadik lett. Azóta viszont leginkább azért beszélnek róla, mert többször is nacionalista megjegyzéseket tett Koszovóval kapcsolatban.

Még egy pártot meg kell említeni, hiszen tulajdonképpen viccpártként indult Olaszországban a Beppe Grillo vezette Öt Csillag Mozgalom is. Kifejezetten sikeresek is voltak: 20 százalékot értek el az EP-választáson 2014-ben, Virginia Raggit pedig megválasztották Róma főpolgármesterének. Azóta viszont az Öt Csillagot már nem lehet viccpártnak tekinteni: átváltottak a populizmusra, és egyre több a kapcsolatuk az oroszokkal is.

Újra leálltak az amerikai kormányhivatalok

0

Felfüggesztették az amerikai kormány finanszírozásáról folyó vitát a kongresszusban, így pénteken ismét leállnak a kormányhivatalok.

A kormányzati munka finanszírozásához szükséges törvényjavaslat leginkább a republikánus párti Rand Paul támadta, de több demokrata is nemmel szavazott. Így a republikánusok és a demokraták vezetői hiába kötöttek kompromisszumos javaslatot. Azt ugyanis

csütörtök éjfélig meg kellett volna szavazni.

A libertariánus nézeteket valló Rand Paul szerint azonban a javaslat túlságosan szórja a pénzt, ezért kiegészítéseket javasolt. Ebben szigorúbb felső határt akart szabni a kormányzati kiadásoknak. A szenátusi vezetők viszont nem fogadták el ezt, mivel így a költségvetés gyakorlatilag ugyanolyan lett volna, mint az előző.

Hajnali egykor, miután lejárt a felfüggesztés, Paul ismét lehetőséget kapott arra, hogy kifejtse véleményét, de ez már nem változtatott a leálláson.

„Szerintem az ország megérdemli a vitát, akár hajnali három óráig is”

– mondta Paul.

Az amerikai kormányhivatalok egy hónapon belül másodszor állnak le.

FRISSÍTÉS:

Több órás vita után aztán a szenátus 71-28 arányban megszavazta a költségvetési megállapodást és a kormányhivatalok működését finanszírozó törvénytervezetet. Később a a képviselőház is megszavazta a tervezetet, így már csak az elnök aláírása hiányzik róla.

Lapszem – 2018. február 8.

0

Eljött péntek, a hét utolsó munkanapja, ma az Abigélek és az Alexek ünneplik névnapjukat. Nézzük, miről írnak a mai lapok.

Andy Vajnát sejtik a kisvárdai fürdőberuházás mögött

A Magyar Nemzet arról ír, hogy milliárdokat kapott a Várfürdő fejlesztésére a kormánytól Kisvárda, mégis gyorsan szabadulna tőle. A város csúszdaparkot, vízi filmstúdiót, medencebővítést tervezett a fürdő területén. De alighogy elkezdődött a felújítás,

a város máris eladja a Várfürdő üzemeltetési jogát.

A nyertes huszonöt éven át birtokolhatja a jogot és kapja meg a fürdő bevételeit. A lap szerint a fürdő egy jóval nagyobb beruházás, a Cinemaqua része lehet. A projekt után Andy Vajna is érdeklődött.

Veszélyben Budapest arculata

Lehet, hogy mire elkészül az UNESCO végleges jelentése a budapesti világörökségi helyszínekről és az ezeket körülvevő úgynevezett védőzónákról,

már állni fognak a városvédők által kifogásolt épületek

– ezt mondták civil szervezetek képviselői a Népszavának.  Az UNESCO delegációja az elmúlt napokban vizsgálta a világörökség szempontjából fontos területeket és az ezekkel kapcsolatos fejlesztési terveket, hivatalos álláspontjuk megismerésére viszont még hónapokat kell várni.

Lépéskényszerben az ellenzéki pártok

A Magyar Idők szerint az Állami Számvevőszék által megbüntetett pártoknak a napokban meg kell keresniük az ÁSZ-t, és olyan intézkedési tervet kell benyújtaniuk, amely garantálja, hogy az ÁSZ szerinti gazdálkodási-pénzügyi hiányosságaik megszűnnek. Különben

az állami támogatásukat is felfüggeszthetik.

Egyre kevesebben fordulnak munkaügyi bírósághoz

A legtöbben a felmondások jogellenességének a kimondásáért fordulnak munkaügyi bírósághoz – írja a Világgazdaság. Tavaly az első fél évben több mint 7600 munkaügyi per fejeződött be a bíróságokon.

Egyhónapos fegyverszünetet javasolnak Szíriában

0

Az ENSZ és az amerikai külügyminisztérium javasolja ezt. Az amerikaiak közben a szíriai rezsim katonáit bombázták, miután a kormánycsapatok ismét civilekre támadtak és állítólag vegyi fegyvert is bevethettek.

Az amerikai külügy közleménye szerint az Egyesült Államokat megdöbbentik azok a nemrégiben nyilvánosságra került jelentések, amelyek szerint

az Aszad-rezsim vegyi fegyvereket alkalmazott.

A közlemény elítélte az egyre szélesebb körű bombázásokat, amelyek az elmúlt 48 órában több tucat civil halálát okozták. A rezsim csapatai civil célpontokat, kórházakat is bombáznak a felkelők által uralt területeken.

Előtte az amerikai hadsereg a szíriai kormánnyal szövetséges csoportokat bombázta, miután mintegy 500 fegyveresük támadást indított Deir-ez-Zór tartományban az ellenzéki erők és a kíséretükben lévő amerikai katonai tanácsadók ellen. Amerikai katonák szerint

a légicsapásokat önvédelemből rendelték el,

és mintegy 100 katonát öltek meg.

A szíriai kormány elítélte a légicsapást.

Amerikai források szerint a kormánycsapatok igyekeznek elfoglalni azokat a területeket, beleértve az olajmezőket is, ahonnan a felkelők kiűzték a dzsihádistákat az elmúlt hónapokban.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezet azt közölte:

legalább 58 civil, köztük több gyerek meghalt,

miután a kormánycsapatok a felkelők kezén lévő Kelet-Gútát bombázták. A területet ostromgyűrűbe zárták, az ENSZ szerint súlyos az élelmiszerhiány és hiányos az orvosi ellátás is.

Ez volt ma – 2018. február 8.

0

Az Elios-botrány újabb fejezetei, Tarlós visszavonná a Göncz-állomás nevét, folytatódik a cirkusz a nemzetbiztonsági bizottságban, az Európai Bíróság előtt a civiltörvény, Mészáros Lőrinc Spar-boltokat vett, elkezdődött a Filmhét – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Elios: Szolnokon is az általános modell ment, az MSZP Poltot kérdezi

Tiborcz István
MTI Fotó: Burger Barna

Szolnokon is a már megismert minta alapján ment az Elios közvilágítási projektje: módosított lámpa-élettartam, ugyanannyival rosszabb „konkurens” pályázatok,

személyi összefonódások a nyertes és a pályázati közreműködők között

és így tovább.

Az MSZP 13 helyi önkormányzatban kérte az OLAF-jelentések kiadását, és közben Polt Pétert kérdezik a nyomozásról, akit a Párbeszéd lemondatna. Az LMP pedig Tiborcz-illetéket javasol a miniszterelnök vejének cége miatt.

Tarlós visszavonja a Göncz Árpád elnevezést

Mégsem lesz Göncz Árpád állomás az Árpád hídi metrómegállóból. Tarlós István a Független Hírügynökségnek azt mondta:

„újra kell gondolnom, hogy mi a helyes döntés”.

Spar-boltokat vett Mészáros Lőrinc

A Mészáros-féle Appeninn 18 Spar-üzletet vesz meg 4,5 milliárd forintért – jelentette be a társaság a tőzsdén. Az épületeket a Spar bérli a szintén osztrák Erste befektetési alapjaitól.

Folytatódik a nemzetbiztonsági cirkusz

MTI Fotó: Soós Lajos

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtökre összehívott rendkívüli ülése is határozatképtelen lett. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke szerint a kormánypárti képviselők távolmaradása azt jelzi, “kínos” volt nekik, hogy eljöjjenek, és

“összedőlt a Soros-terv”.

Minden két hétben megkísérli a testület összehívását.

Az Európai Bíróság előtt a magyar civiltörvény

Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás.

„A Fidesz visszaélt a többségével”

youtube

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, az Orbán-kormányok előbb washingtoni, majd oslói nagykövete nem szeretné, ha a Fidesz nyerné meg a választásokat, de ha igen, akkor is koalícióra kényszerüljön. A Független Hírügynökségnek adott interjújában elmondta: Orbán Viktor becsapta őket, még 1996-ban, többek között ez is közrejátszott az MDF megszűnésében. Ezzel együtt csak 2014 után  szakított vele, mert

vállalhatatlannak tartotta azt, amit a norvég civil alappal tett a kormány.

Jeszenszky úgy látja: mind bel-, mind pedig külpolitikailag rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, az ország tekintélye óriásit zuhant. Amit pedig Sorossal művelnek, azt kifejezetten gusztustalannak tartja.

Európai Parlament: ne legyen téli/nyári időszámítás

Az EP többségi szavazattal határozatot fogadott el, amelyben javasolja, hogy szüntessék meg a nyár és a téli időszámítást. Vagyis megszűnne a márciusi és októberi óraállítás.

Törökországot és Oroszországot zavarja az EU bővítési terve

A héten jelentette meg a nyugat-balkáni országokra vonatkozó bővítési stratégiáját az Európai Bizottság. Oroszország és Törökország viszont saját érdekszférájának tekinti a régió bizonyos részeit.

Szabó Istvánt köszöntötték a Filmhét megnyitóján

MTI Fotó: Kovács Tamás

Szabó István Bizalom című filmjének vetítésével, és a rendező köszöntésével

megkezdődött a 4. Magyar Filmhét.

A vasárnapig tartó vetítéseken új helyszínen, a Corvin moziban összesen 150 filmet nézhet meg a közönség.

Egy súlyosan beteg rajongó már megnézhette a Valami Amerika 3-at

Csak jövő héten kerül a mozikba a Valami Amerika új része, de egy rajongó már jóval a premier előtt megnézhette, milyen lett: Herendi Gábor rendező és a Tamást alakító Pindroch Csaba személyesen mutatta meg a filmet a gyógyíthatatlan betegsége miatt ágyhoz kötött Csorba Dávidnak.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!