Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9315 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Újságírók beszéltek a kézivezérelt magyar közmédiáról

0

Közleményben idézi fel az Együtt az al-Dzsazíra riportját a magyarországi médiahelyzetről, a központilag vezérelt propagandistává silányított közmédiáról. Az állami médiává silányított közmédia már nem tekinti feladatának a hiteles tájékoztatást, és kötelességének érzi, hogy a Fidesz politikai érdekei szerint cenzúrázza vagy éppen hamisítsa meg a híreket.

Azt írják, hogy már a közmédia dolgozói állnak ki a Fidesz putyinista médiapolitikája ellen, az ellen, hogy az Orbán-rezsim megszüntette Magyarországon a közszolgálatiságot, és létrehozta belőle saját udvari médiáját. A párt szerint a kézi vezérelt propagandamédiumok helyett szabad sajtóra és sokszínű nyilvánosságra van szükség. A magyar médiahelyzetről készített riportot az al-Dzsazíra, amelyben két MTVA-dolgozó is részletesen mesél a kormánymédia belső működéséről. Arról beszélnek, mennyire kézi vezérléssel működteti a közmédiát és több kormányközeli médiumot a Fidesz-kormány. Többek közt semmi rosszat nem lehet írni a kormányról, és minden olyan témára rá kell állniuk, ami a három kulcsszóhoz, a soroshoz, a migránshoz és a balliberálishoz kötődik.

Az Együtt szerint a Fidesz-kormány szégyene, hogy az állami médiává silányított közmédia már nemhogy nem tekinti feladatának a hiteles tájékoztatást, de kötelességének érzi, hogy a Fidesz politikai érdekei szerint cenzúrázza vagy éppen hamisítsa meg a híreket. Az állami propagandamédiává alacsonyított közmédiánál a hírszerkesztés alapelve lett a hamisítás és a valóság fideszesítése, írják. Immár ezt bizonyítják az MTVA-dolgozók nyilatkozatai is. Az Együtt szerint a Fidesz megszüntette Magyarországon a közszolgálatiságot, és létrehozta belőle saját udvari médiáját. Ráadásul nem elég, hogy a jelenlegi állami média hazudik és híreket hamisít, de mindezt még méregdrágán is teszi.

Az Együtt szerint az MTVA-t jelenlegi formájában meg kell szüntetni, helyette egy független, kiegyensúlyozott, közszolgálaton alapuló hírügynökséget, integráltan működő köztévét és a közrádiót kell létrehozni. 80 milliárd helyett maximum 10 milliárdot szabad költeni egy valóban közszolgálati közmédiára. A költségvetés csökkentésével felszabaduló forrásokat pedig az egészségügy és az oktatás rendbetételére kell fordítani. Azt írják: az április 8-i kormányváltás után biztosítani kell a közmédia függetlenségét. Propagandacsatorna helyett közszolgálati médiát kell létrehozni, sokkal alacsonyabb költségvetéssel, kevesebb csatornával, színvonalasabb műsorkínálattal.

Új magyar sztárok születtek a téli olimpián

0

A gyorskorcsolyaváltó történelmi aranyérme és a Liu-fivérek hihetetlen dél-koreai népszerűsége mellett rengeteget beszéltek a műkorcsolyázó Tóth Ivettről és, kicsit más előjellel, Swaney Elizabethről is.

Soha ilyen jól nem szerepelt még Magyarország a téli olimpiákon – magyar sportoló ugyanis soha nem szerzett még aranyérmet. Most viszont a rövidpályás férfi gyorskorcsolya-váltó, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor történelmi aranyérmet szerzett.

https://www.facebook.com/EurosportHU/videos/1192354207565517/

A siker után a csapattagok még a legendás atlétának, Usain Boltnak is üzentek, aki azóta válaszolt is:

elvileg küldi a megígért pezsgőt.

A győztes csapat Usain Bolt védjeggyé vált mozdulatával.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az aranyérem mellett Liu Shaolin Sándor még két ötödik helyet is szerzett 1500 és 5000 méteren, de remekül szerepeltek a nők is: a Keszler Andrea, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és Kónya Zsófia (az előfutamban Heidum Bernadett) alkotta váltó negyedik lett, Jászapáti Petra pedig nagy meglepetésre hatodik lett 1500 méteren.

Nemcsak az eredmények miatt beszéltek azonban sokat a Liu-testvérekről: már a győzelem előtt

hatalmas sztárokká váltak Dél-Koreában,

lányok tucatjai sikítoztak, amikor a jégre lépéskor bemutatták őket. Liu Shaolin Sándor verseny előtti szemöldöksimogatása és kacsintása pedig máris mémmé vált. A népszerűségét egyébként az is jelzi, hogy a koreai KBS News külön összeállítást készített róla.

헝가리 쇼트트랙 '윙크남' 샤오린에 여심 흔들

윙크 한 번에 페북지기는 심.쿵.#쇼트트랙 #오늘의tmi #여친이_있답니다ㅠㅠ

Közzétette: KBS 멀티미디어뉴스 – 2018. február 12.

De ugyanígy felrobbant az internet a 19 éves magyar műkorcsolyázó, Tóth Ivett első produkciója után. Ő ugyanis, elég szokatlan módon, az AC/DC zenéjére adta elő rövidprogramját, ráadásul gyakorlatilag hibátlanul.

https://www.facebook.com/EurosportHU/videos/1191682844299320/

A különböző közösségi médiumokban, főleg a Twitteren rengetegen írtak róla ezután, a zene- és ruhaválasztását dicsérve. A New York Times szakújságírója egyenesen az új kedvencének nevezte, és ehhez a véleményhez sokan mások is csatlakoztak.

Kicsit más előjellel beszéltek viszont a síakrobata Swaney Elizabethről. Ő ugyanis úgy teljesítette az elvileg bravúros mutatványokra épülő versenyt, hogy

egyetlen trükköt sem mutatott be.

Így persze utolsó is lett, még azok is megelőzték, akik elestek, mégis szinte többet beszéltek róla, mint a dobogósokról.

Freestyle ski

VITA!!! Szerintettek szükség van arra, hogy valaki ilyen tudással képviselje Magyarországot az olimpián?

Közzétette: Eurosport – 2018. február 18.

Sokan máris a „legendás” brit síugróhoz, Eddie, a Sashoz, vagy az egyenlítői-guineai úszóhoz, Eric Moussambanihoz hasonlították. Rengeteg nagy újság írt róla, a CBC kanadai tévé pedig a Twitteren egyenesen azt kérdezte, hogy ő-e valaha volt legrosszabb olimpikon.

Szereplését tekintve mindenképp szimbolikus volt, hogy még a megnyitón a végül tökutolsó, mindössze egy éve síelő mexikói sífutóval, German Madrazóval, valamint a leginkább félmeztelen bevonulásairól ismert tongai Pita Taufatofuával fotózkodott.

http://www.instagram.com/p/Be-4OTjHB9e

Még szerencse, hogy erre az olimpiára inkább az aranyérem miatt emlékezünk majd.

Szabó István a belgrádi FEST életműdíjasa

0

A díjátadáskor az Oscar-díjas filmrendező azt mondta, az igazi elismerés az, hogy ennyi embert lát egy moziteremben, ekkora közönséggel tíz éve nem találkozott. A rendezvényen megjelent a szerb miniszterelnök-asszony és barátnője is.

Szabó István a szerb fővárosban átvette a 46. FEST életműdíját, a Belgrádi győztes nevet viselő szobrocskát. Az idei nemzetközi filmfesztiválon 116 filmet mutatnak be, a rendezvény fődíjáért Mészáros Márta filmje, az Aurora Borealis – Északi fény is versenybe száll 15 másik alkotással együtt.

A március 4-éig tartó filmmustrán tíz Oscar-díjra jelölt alkotást is levetítenek, a többi között A víz érintése, a Három óriásplakát Ebbing határában, a Lady Bird, az Én, Tonya és a Szólíts a neveden című filmet.

A legtöbbet fényképezett pár a vörös szőnyegen a szerb miniszterelnök-asszony, Ana Brnabić volt, aki hosszú éves partnerével Milica Đurđićtyal jelent meg.

A szerb kormány feje nyíltan vállalja a másságát, ami nem kis bátorságra vall Szerbiában.

Vigyázó szemetek Vásárhelyre vessétek! – FRISSÍTVE 18.42-kor!

0

A február 25-i hódmezővásárhelyi polgármester-választást sokan  az április 8-i országgyűlési választás főpróbájának tartják. A most vasárnapi választáson a Fidesz és a KDNP jelöltjeként Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármester, a Fideszből indult, ám azóta egykori pártjától elfordult, Márki-Zay Péter közgazdász, valamint a nemrég még az MSZP színeiben politizáló, ám függetlenként induló Hernádi Gyula orvos indul. Cikkünk végén a V18! csoport nyilatkozata a Független Hírügynökségnek!

Nem véletlenül tartják az országgyűlési választás főpróbájának a mostani voksolást. Márki-Zay Péter mögött a teljes ellenzék – a Jobbikot is beleértve – felsorakozott. Ez a választás tehát megmutathatja, működik-e az ellenzéki pártok összefogása, van- e realitása az ellenzéki pártok győzelmének olyan településeken, amelyekben korábban soha, vagy csak elvétve tudtak nyerni.

Mindezt figyelembe véve, érthető a feszültség és a felfokozott várakozás. A politikai kampányba beszállt a katolikus egyház is:

a vásárhelyi plébános nyíltan a fideszes polgármesterjelölt mögé állt.

Németh László azzal indokolta, hogy miért a fideszes jelöltre kell szavazni, és miért nem Márki-Zay Péterre – aki amúgy a helyi plébánia világi vezetője is -mert, „a második világháború óta a magyar népnek és a magyar egyházaknak, nem csak a katolikus egyháznak, nem volt olyan lehetősége, hogy ilyen támogatást élvezzen, mint a jelenlegi kormány által, amit kap. Az oktatásban, az egészségügyben, szociális téren, könyvkiadásban, és lehetne sorolni. Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, most kezdjük építeni a kertvárosban a harmadik katolikus templomot”.

„Itt van a pénz a számlán” – ez a kulcsmondat. A plébános beszédéhez kapcsolódott ugyanis a fideszes jelölt, aki pénzzel akarja megnyerni a hódmezővásárhelyieket. Egy pénteki fórumon arról beszélt, hogy a település 150 milliárd forint fejlesztési forrást használhat fel a Modern városok programban.

Az elmúlt napokban szórólapokat dobtak be a vásárhelyiek postaládáiba, melyeken – ki tudja milyen forrásból származó információk alapján – megjelölték azokat, akik Márki-Zay Pétert támogatták. A listázás már önmagában is megkérdőjelezi a választás tisztaságát, az pedig különösen visszatetsző, hogy a helyi zsidó hitközség is szerepel rajta. (Akik egyébként kijelentették, hogy ők egyik jelöltet sem támogatták.) Ugyancsak rajta volt a listán egy 92 éves egykori tanárember is, akinek egyetlen „bűne” az volt, hogy részt vett Márki-Zay Péter egyik kampányrendezvényén.

A városban téma egyébként a hódmezővásárhelyi kötődésű, és korábban a város polgármestereként dolgozó Lázár János miniszter kapcsolata Tiborcz Istvánnal és az Elios-szal, de sokakat foglalkoztat a Lázár család földjei közé ékelődött titokzatos kastély is.

Márki-Zay Péter kampányzáró beszédében

a gyanús hódmezővásárhelyi közbeszerzéseket és a közfoglalkoztatottak letolvajozását

vetette Lázár János miniszter és Hegedűs Zoltán alpolgármester szemére.

Hogy mi lesz a választás eredménye, az estére kiderül. A Facebookon egy hódmezővásárhelyi kötődésű, ám jó ideje Budapesten élő újságíró úgy látta, hogy Márki-Zay Péter kampányzáróján nagyon sokan voltak. Köztük olyanok is, akik korábban ilyen rendezvényre nem mentek volna el, mert féltették a saját és családtagjaik egzisztenciális biztonságát. Az újságíró szerint ezek az emberek azért lettek bátrabbak, mert úgy érzik, hogy nincs vesztenivalójuk.

Egyelőre magas a részvétel

Délelőtt 11 óráig a hódmezővásárhelyiek 28,14 százaléka vett részt az időközi polgármester-választáson. Ez a szám igen magas, 2014-ben eddig az időpontig az országgyűlési választáson 25,6 százalék, az önkormányzati választáson 15,9 százalék vett részt.

Forrás: www.valasztas.hu

Márky-Zay Péter korábban azt nyilatkozta, hogy hatvan százaléknál magasabb részvételi arány esetén van esélye a győzelemre.

15 órakor közel 40 százalék szavazott

A valasztas.hu honlapon olvasható adatok szerint 13- óráig a választásra jogosultak 39.21 százaléka szavazott.

Délután 3-kor közel ötven százalékos volt a részvétel

Délután 3 óráig a hódmezővásárhelyiek 49.11 százaléka szavazott az időközi polgármester-választáson.

Közelít a részvétel a 60 százalékhoz

Délután 5 órakor a Hódmezővásárhelyiek 67,47 százaléka szavazott.

18.30-kor meghaladta a 60 százalékot a részvétel

Fél órával az urnák lezárása előtt, 18.30-ig a hódmezővásárhelyiek 61.35 százaléka szavazott az időközi polgármester-választáson.

A V18! csoport nyilatkozata a Független Hírügynökségnek

A Válasszunk! 18! az eredménytől függetlenül sikeresnek tartja a hódmezővásárhelyi választás magas részvételét – közölték a Független Hírügynökséggel.

Mint ismert, a V18 csoportot azért hozta létre a hat korábbi kormány tagjaiból álló társaság, hogy pártpreferenciáktól függetlenül, minél magasabb részvételre buzdítsa az állampolgárokat a 2018-as országgyűlési vélasztáson.

Ismét nyilvánossá tenné az LMP az ügynökaktákat

0

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékezve az LMP 17. alkalommal nyújtja be az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatot

Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltjének közleményé szerint február 25-én a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján azt írja: „az LMP teljes politikai közössége tisztelettel emlékezik az áldozatokra, és újfent követeli az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. A párt társelnökei ismét benyújtják az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a lusztrációról szóló törvényjavaslatot, és rendkívüli Házbizottság összehívását kezdeményezik, hogy az Országgyűlés gyorsított eljárásban tárgyalja a javaslatot: így még ebben a ciklusban lehetőség legyen megszavazni azt. A párt álláspontja szerint ez egyben a Fidesz utolsó esélye, hogy 8 évnyi kormányzása alatt érvényt szerezzen korábbi ígéretének.

Az LMP politikai közössége tisztelettel emlékezik arra a 100 millió emberre, akik meghaltak az elnyomó, sötét diktatúrában és azokra is, akiknek az életét megnyomorította a bolsevizmus. Büszkén emlékezünk azokra, akik nap mint nap küzdöttek a terror és elnyomás ellen, bízva és reménykedve abban, hogy az egyszer véget ér. Küzdelmük nem volt hiábavaló és értelmetlen. Éppen ezért ezen a napon különösen fontos fellépnünk: nyilvánosságra kell hozni a bűnösök, a rendszer működtetőinek neveit.”

A párt társelnökei

17. alkalommal nyújtják be az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatot,

Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltje pedig az Országgyűlés Házbizottságának összehívását kezdeményezi, hogy sürgősségi eljárásban tárgyalják meg a javaslatot. Amennyiben a kormánypártok ezt is leszavazzák, az LMP szerint végleg bebizonyítják, hogy az egykori liberális és polgári Fideszből végleg egy kommunista párt vált.

A RED konzultálna a magyar kormány helyett Európa jövőjéről

0

Bár a magyar kormány – az Európai Unió országai közül egyedüliként – nem csatlakozott az Európa jövőjéről szóló konzultációhoz, a Radikális Európai Demokraták mozgalma hivatalosan is jelezte a francia nagykövetség felé a konzultáció magyarországi koordinációját és lebonyolítását. Az alábbiakban a RED-nek a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményét ismertetjük.

Hiába szólítottuk fel legutóbbi rendhagyó Európa-ügyi konferenciánkon a magyar kormányt, hogy legyen részese a francia elnök által kezdeményezett uniós konzultációnak, az Orbán-kormány világossá tette, hogy – egyedüli uniós tagállamként – távol marad a kezdeményezéstől. Emlékezetes, a Radikális Európai Demokraták idén januárban a „Macron-tervről” rendezett nyilvános szakmai fórumán Thibaut Lespagnol francia nagykövet-helyettes már tájékoztatást adott az uniós reformtervek kapcsán javasolt összeurópai konzultáció részleteiről, amelyhez január végéig várták a tagállami kormányok csatlakozását.

Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő, a RED mozgalom alapítója ugyanezen a konferencián kérte a kormány arra, hogy vállalja fel a széleskörű társadalmi vitát az EU elengedhetetlen reformjáról és az ezzel kapcsolatos francia javaslatokról, a Fidesz azonban ezt azóta tudhatóan elutasította.

A Radikális Európai Demokraták mozgalma néhány héttel ezelőtt – a januári határidő lejárta után – hivatalosan is jelezte Franciaország budapesti nagykövetsége felé, hogy amennyiben a magyar kormány nem kíván részt venni a Macron-féle konzultációban, akkor a RED mozgalom kész magára vállalni Magyarországon a koordinátori szerepet és civilszervezeteket, társadalmi csoportokat bevonva lebonyolítjuk a szükséges vitákat és konzultációkat az uniós reform ügyében.

Az Európai Unió átalakítása szükséges és elengedhetetlen, a francia elnök által javasolt megoldások ehhez jó kiindulópontként szolgálhatnak és mindenképpen vitára alkalmasak.

A magyar kormány hozzáállása azt bizonyítja, hogy a Fidesz csak beszél az EU reformjáról, de valójában csak egyszerű blöffről van szó, mert a propagandisztikus mondatokon túl tartalmi javaslatot még nem tettek le az asztalra és – mint most látjuk – az ezzel kapcsolatos társadalmi vitától is elzárkóznak. A RED mozgalom egyik legfontosabb célkitűzése az Európai Unió megreformálása, ahhoz azonban, hogy az európai közösség működése a jelenleginél is jobban tudja szolgálni a magyar emberek érdekeit, részt kell vennünk a reformfolyamatokban. A Fidesz most ezt szalasztja el saját pökhendisége miatt. A RED vállalja helyettük a feladatot.

Bréking nyúz, február 24. – Tudósítás a másik valóságból

0

Sajátos beszámoló a diáktüntetésről, és felháborodás, mert megismertetik az emberi jogokat a diákokkal, vagy mert egy dokumentumfilm bemutatja a szíriai háború borzalmait. Elmerültünk a kormánymédia alternatív valóságában.

 

Az Origo névtelen szerzőjének nem tetszik, hogy tüntetnek a diákok

„A Soros György-közeli fiókcsapat szóvivője a Kossuth téren arra bíztatott mindenkit, hogy április 8-án menjenek el szavazni, és azt is világossá tette, hogy „bár nem akar senkit győzködni”, ne a Fidesz-KDNP szövetségére voksoljanak.

A politikai belekeverésével egyértelművé vált az, amely már eddig is annak látszott: az FD egy ellenzéki politikai akciót vett a hátára a választási kampány kellős közepén. (…)

Hiába azonban a politikai hátszél, a kritikus tömeg a januári próbálkozása után ezúttal sem jött össze az FD-nek. A demokrácia hiányát előszeretettel emlegető, mégis zavartalanul tiltakozható szónokokat nevetségesen kevesen, néhány százan figyelhették a parlament előtti téren.”

(Megjegyzés: még a többi propagandaoldal is több ezer tüntetőről írt.)

Apokaliptikus látomása támadt a Magyar Idők munkatársának, mert megismertetik a középiskolásokat az emberi jogokkal

„Merthogy azokon az Amnesty-s órákon nem a határainkat megrohamozó hordák elleni védekezés, nem a papi és apáca ruhában nyilvánosan fajtalankodókkal kapcsolatos elemi felháborodás jogossága a téma, hanem az önfeladó tolerancia, a másságnak mindenek fölé helyezése, a janicsárok jogainak, befogadásuk behazudott pozitívumainak propagandája.

Csendben magam elé képzelem Eger várát, ahogy Dobó vezetésével, hatalmas véráldozat árán, sikeresen áll ellent a Magyarországot elözönlő hordának. Belegondolok, mi történt volna azzal az oskolaigazgatóval, azokkal a tanítókkal, akik az ostrom alatt a janicsár életmód elfogadására, a beözönlő hordák vezetőinek jogaira oktatta, érzékenyítette volna a várat védők gyermekeit.

El is hessentem a gondolatot, hisz más időket élünk!

De hogy egy tanár sincs két elit gimnáziumunkban, az Apáczaiban és a Fazekasban, aki azt mondja elég?! És még olyan se, ki azt kiálltja, hallgattassék meg a másik fél is?

Hogy hallgattassék meg a másik fél, hogy ismerjék meg diákjaink – ha másért nem, a fennhangon emlegetett tolerancia jegyében! – a többség véleményét, nem mellékesen az igazságot. Az igazunkat, hazájuk igazát, amit éppen európai szinten kísérelnek meg eltiporni.

Ekkora az elnyomás, ilyen mérvű a félelem az iskolá(k)ban?

Vagy tán mind osztják ezeket a romboló eszméket, mind egyetértenek a várvédők ellen uszítókkal?”

Újabb ellenzéki „együttműködést” talált a Pesti Srácok

„Újabb be nem vallott ellenzéki háttérpaktum látszik kibontakozni Somogy megye 4-es számú választókerületében, ahol eddig mindössze ketten gyűjtötték össze az áprilisi választásokon való induláshoz szükséges mennyiségű ajánlásokat. Egyikük Witzmann Mihály, a Fidesz-KDNP jelenleg hivatalban lévő országgyűlési képviselője, kihívója pedig a kalandos életű “sztárügyvéd” Magyar György, aki az MSZP és a Párbeszéd támogatását élvezi. Bár a legtöbb Jobbik-jelölt a héten már leadta a szükséges ötszáz ajánlást, a titkolt MSZP-Jobbik-paktum, azaz a koordinált jelöltállítás újabb bizonyítékaként értelmezhető, hogy a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita ezt nem tette meg, kampány gyanánt pedig egyedül járja a választókörzetet, a felkeresett falvakban senkivel sem találkozik.”

A 888-nak nem tetszik, hogy egy film bemutatja a szíriai háború poklát, ezért orosz propagandaoldalra hivatkozva támadja

„A hazánkban is bemutatott Aleppó a végsőkig (Last men in Aleppo) című dokumentumfilm sikertörténete remekül példázza, hogy miként lehet célzatosan torzított tényekkel a világ közvéleményét manipulálni és az emberiség ellenségeit az emberiesség hőseiként ünnepelni.”

Európai politikusokat fizetett le Trump volt kampányfőnöke

0

Újabb vádpontot fogalmazott meg Robert Mueller Paul Manafort, Donald Trump volt kampányfőnöke ellen: európai politikusokat fizetett le, hogy az akkori ukrán elnök, az oroszbarát Viktor Janukovics mellett lobbizzanak.

A bűnbánó Rick Gates
Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

A Robert Mueller vezette bizottság azt vizsgálja, hogy az oroszok mennyire avatkoztak be az amerikai elnökválasztásba. Több ember ellen már vádat emeltek, köztük van Rick Gates, Manafort korábbi helyettese és régi üzlettársa, aki

elismerte bűnösségét, és együttműködik a bizottsággal.

Elmondta, hogy több tízmillió dollárt mostak tisztára, és hazudtak az FBI-nak.

Így derült ki az is, hogy ő és Manafort 2012-ben és 2013-ban offshore-számlákról utalt át több mint kétmillió dollárt európai politikusoknak (az úgynevezett Habsburg-csoportnak), hogy lobbizzanak az akkori oroszbarát ukrán elnök, Viktor Janukovics mellett.

Janukovics nem sokkal később abba bukott bele, hogy nem írta alá az Európai Unióval a társulási szerződést 2013 végén, hanem végleg el akarta kötelezni Ukrajnát Oroszország mellett. Emiatt tömegtüntetések kezdődtek, főleg a kijevi Majdan téren, ahol a rendőrök mesterlövészei a tüntetők közé lőttek. Ezután a tüntetések még nagyobbak lettek, Janukovics elmenekült Kijevből, a parlament pedig megfosztotta hatalmától. A volt elnök Oroszországba menekült, a villáiról készült, hatalmas luxusról árulkodó képek pedig bejárták a világot: többek között arany vécékeféje és saját állatkertje volt. Bukása után annektálta Oroszország a Krím-félszigetet, és kezdődött a kelet-ukrajnai háború.

Készült egy feljegyzés is 2012 júniusában, amelyben Manafort rendkívül fontosnak nevezte a csoport tevékenységét, „rendkívül befolyásos politikusok” csoportjaként emlegette őket. A vádirat szerint

egy volt európai kancellár vezette őket.

A Deutsche Welle szerint ő a volt osztrák szociáldemokrata kancellár, Alfred Gusenbauer volt.

Manafort két washingtoni lobbicéget is felkért, hogy javítsák az Ukrajnáról, vagyis leginkább Janukovicsról alkotott képet. Az egyik vezetője Tony Podesta volt, Hillary Clinton volt kampányfőnökének a testvére.

Alfred Gusenbauer
Fotó: MTI/EPA/Andreas Pessenlehner

Gusenbauer részt is vett egy találkozón 2013-ban, amelyen az amerikai képviselőház külügyi bizottságának akkori vezetője, Ed Royce mellett két republikánus képviselő, valamint mások mellett a lobbicégek munkatársai is részt vettek. Utóbbiak közül az egyik Romano Prodi volt olasz kormányfőt is elkísérte amerikai képviselőkkel tartott találkozóira.

Gusenbauer jelenleg egy berlini elemzőintézet tagja, amelynek alapítója, Vlagyimir Jakunyin, az orosz vasúttársaság volt vezetője, rákerült a Krím elcsatolása miatt szankciókkal sújtott oroszok listájára. Jakunyint az amerikaiak Vlagyimir Putyin bizalmasának tartják.

Nem ő amúgy az egyetlen volt kancellár, aki szoros kapcsolatban van az oroszokkal: Gerhard Schröder például tagja a Rosznyeft igazgatótanácsának. Oroszbarát politikusok Európában ugyanakkor a szélsőjobboldalon is gyakran találhatók: ilyen a francia Marine Le Pen és az olasz Északi Ligát vezető Matteo Salvini is.

Paul Manafort mindent tagad
Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Manafort tagadta a vádakat. A New York Times szerint ugyanakkor Gates-szel közös cégük sok, az orosz kormánnyal jó viszonyban lévő emberrel kapcsolatban állt. Például a leggazdagabb oroszok közé tartozó Oleg Gyeripaszkával, aki Putyin közeli szövetségesének számít, akit a Washington Post szerint Manafort személyesen is tájékoztatott arról, hogy haladnak az elnökválasztási kampánnyal.

Mueller vizsgálata közben már arról is szól, hogy Trump akadályozta-e az igazságszolgáltatás működését. Ezzel kapcsolatban már volt tanácsadóját, Steve Bannont is meghallgatták.

Hazudott a Híradó Hadházyról

0

Ez a szöveg jelent meg pénteken este 21.58-kor a Híradó internetes oldalán, a hirado.hu portálon:  „Jelen cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Hadházy Ákos rendszeresen egyeztet Simicska Ádámmal az LMP és Jobbik együttműködéséről egy, az LMP egyik irodájához közeli étteremben.”

Pontosabban, nemcsak ez, mert elé még tettek egy sor más, a formai megjelenés alapján újságcikknek látszó szöveget, ahol megismételték azokat a hazugságokat, amelyek miatt helyreigazításra kötelezték őket.

Csakhogy értsük a módszertant: végy egy hazugságot! Ha ilyen nincs kéznél, szerezz egyet valamelyik társtettestől. A legjobb, ha Origóhoz fordulsz, ők igen jártasak az ilyesfajta ügyekben, náluk mindig van valótlanság a raktáron.

Közöld le a kitalált történetet, s közben ne kérdezd meg a másik felet, hogy neki mi a véleménye a történetről. Ha tiltakozik, ne adj neki lehetőséget a megszólalásra.

Amennyiben a hazug történet főszereplője bírósághoz fordul, akkor sincs baj, a bírságot könnyedén, zsebből kifizeted. Pontosabban a magyar adófizetők zsebéből fizeted ki, akik valamilyen furcsa perverzió folytán azért tartanak téged, hogy az ő pénzükből az ő képükbe hazudjál.

A helyreigazítással pedig tényleg nem lesz gondod: késő este, hétvégén, amikor még annyian sem néznek téged, mint máskor, egy meglehetősen eldugott helyen leközölsz néhány olyan mondatot, amelyekről már senki sem tudja, hogy miről szólnak.

Az ilyen receptből készült étek bár nem ízletes, sőt, sokak számára egyenesen gyomorforgató és ezért hánynak tőle, arra kiválóan alkalmas, hogy az embereket megetesd az így készült táplálékkal.

Visszavennék Tiborcz keszthelyi szállodáit

0

Az Együtt szerint Orbán Viktor strómanja, Tiborcz István tisztességtelen módon szerzett pénzből vásárol ingatlanokat a miniszterelnöknek.

Keszthely két híres szállodája, a műemlék Hullám és a felújítás alatt álló Helikon is Tiborcz István érdekeltségébe került. A Helikon Hotelt a megújulását követően a Mészáros Lőrinc-féle Hunguest Hotels üzemeltetheti majd.

Tiborcz István, Orbán Viktor veje és strómanja tisztességtelenül, a magyar emberek kárára elkövetett üzletek árán gazdagszik, állami segítséggel, írja az Együtt.

A párt szerint az a haszon, amit egyre több cége produkál, nem tisztességes piaci versenyben, hanem az állami vagyonnal és hatalommal való visszaélések során keletkezik. A Fidesz-kormány először felhizlalta Tiborcz István érdekeltségeit, többek közt a LED-es lámpa beszerzésekkel, majd ezekkel vagyontárgyakat vásárol.

Az Együtt szerint az Orbán maffiának ezekhez a vásárlásokhoz nincsen joga, mivel tisztességtelen módon megszerzett pénzből végzik.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!