Sokáig azt hittük, hogy a rendszerváltás utáni legcinikusabb mondat ez volt: mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni. Simicska Lajos mondta ezt, még a kilencvenes évek közepén, amikor kiderült, hogy Kaya Ibrahim és Joszip Tot horvát vendégmunkások lopott útlevelével egyetlen nap alatt a Fidesz számos vezetőjéhez köthető, tucatnyi veszteséges céget vásároltak.
Azt hittük, ez már a mélység csúcsa – annyi romlottság volt ebben a mondatban,.
Aztán jött Kovács Zoltán kormányszóvivő alakítása. A Magyar Nemzeti Bank alapítványaiba átmozgatott, közpénzjellegüket elvesztő összegekről kérdezték, miután ezeknek az útját titkosítani akarta a kormány. – De sikerült? – kérdezett vissza Kovács úr.
Nem sikerült, merthogy az Alkotmánybíróság megakadályozta, hogy titokban maradjanak ezek a pénzmozgások. Nem sikerült, megpróbáltunk gazemberek lenni, de rajtakaptak. Mindent bedobtunk a siker érdekében, de ezúttal nem jött össze.
Most meg itt van nekünk Hollik István fideszes országgyűlési képviselő legújabb megszólalása. Hogy az a magángép Orbán nélkül is elindult volna.
Itt értünk el a hét legfontosabb történéséhez, vagyis ahhoz, hogy az Átlátszó kiderítette, majd nyilvánosságra hozta, hogy Orbán Viktor Garancsi István nagyvállalkozó baráti ajándékaként számos alkalommal magángéppel repkedett a Vidi meccseire. Ennél jobban nem is lehetne leírni a korrupció lényegét: helyzetbe hozni egy hozzánk közeli nagyvállalkozót, aki azután – látszólag a saját pénzéből – busásan meghálálja, amiért lehetővé tettük neki, hogy meggazdagodjon. Ebben nem látott senki fontosság kivetnivalót. Sem az ügyészség, sem a rendőrség – a kormánypárti média pedig egyenesen úgy tálalta a hírt, hogy Soros emberei már a miniszterelnököt is megfigyelik.
Vagyis, nem az a bűn, ha valaki lop, hanem az, ha valaki ezt észreveszi és megírja. Erre mondta Hollik úr, hogy az a magángép Orbán nélkül is elindult volna.
A beteg a magyar egészségügy jelen állapota nélkül is meghalt volna. A diák a lebutított magyar oktatás nélkül is hülye maradt volna. A Semjén Zsolt által Svédországban levadászott háziasított rénszarvas előbb-utóbb úgyis elpusztult volna.
Vagyis, ezt a repülős történetet úgy kell felfogni, hogy ment egy gép a Vidi meccsére, de maradt még egy hely, oda szuszakolták be Orbánt, ez az adófizetőknek nem került semmibe.
Ha nem Orbán repül, repül valaki más.
Pénteken aztán kiderült, hogy nem csak a kormány médiája, de maga a miniszterelnök is zokon vette, hogy a magánrepülgetéseit szóba hozták. „Ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Mi nem támadunk meg senkit, mi senkiről nem mondunk rosszat, mi nem kritizálunk feleslegesen, nem járatunk le senkit.”
Lassan mondjuk, hogy mindenki megértse: nem fenyegetik a sajtót, csak olyan viszonyokat akarnak teremteni, amikor senkinek nem jut eszébe olyat írni, amiért aztán később esetleg meg kellene őt fenyegetni. Nem kell megírni, hogy Orbán kötélbarátja, Garancsi luxusgépén utazgat, és akkor nincs ügy. Nincs se adjon isten, se pedig fogadjisten.
A sajtónak az a dolga, hogy behúzza fülét-farkát, és kizárólag olyan témákkal foglalkozzon, amiből a kormány jól tud kijönni. Ez ennek a hétnek ez a tanulsága, és akinek ez kevés, annak ott a péntek délután híre. Miszerint még az eddiginél is szakavatottabb kezekbe kerül az MTVA, vagyis, magyarul a közmédia. Hétfőtől ugyanis Papp Dániel lesz az új vezérigazgató, s ha valakinek a neve hallatán a hírhamisító jelző ugrik be, akkor az illető nem téved nagyot. Sőt, kicsit sem: Papp Dániel munkásságához fűződik ugyanis az a már sajtótörténeti eset, amikor Cohn-Bendit Európai parlamenti képviselő interjúját meghamisították. Nem kirúgás lett akkor Papp úr büntetése, hanem a szolgálati ranglétrán történő felfelé araszolás.
Papp úr tehát vezérigazgató lett, amihez a magunk szerény módján csak gratulálni tudunk. Hogy milyen elvek mentén vezeti majd a közmédiát, nem tudjuk, sejtéseink azonban vannak. Úgyhogy figyelmébe ajánljuk – akár ki is függesztheti dolgozószobája valamelyik falára, lehetőleg jól látható helyre – a következő szöveget: a hazugság, ha sokszor elmondják, hihetővé állhat, de igazsággá soha.
„Ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Mi nem támadunk meg senkit, mi senkiről nem mondunk rosszat, mi nem kritizálunk feleslegesen, nem járatunk le senkit.” Ezt mondta Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádióban, amikor a Garancsi István magánrepülőjén megtett utazásai kerültek szóba.
A jelek árulkodók: jó ideje már nemcsak vitatkozni fél, de beszélgetni sem mer „idegennel”. Évek óta csak a mikrofonállványoknak nyilatkozik, normális újságírót nem engednek a közelébe.
Egy megbetegített ország feje. A Nemzet Betege. Hívei nem merik látni leépülését. Ha elhinnék, amit látnak, az az ő vereségük lenne. Ezért számukra még mindig az, aki talán soha nem is volt: bátor, becsületes, puritán. Olyan, mint amilyenek mi szeretnénk lenni, csak még annál is olyanabb.
A házi pálinka legyen házi pálinka, a stadion legyen stadion. Vannak kultúrák, nevezzük ezeket diktatúrának, ahol a megegyezésre való hajlam, az engedékenység a gyengeség jele. Aki pedig gyenge, azt eltiporják. Nem az ellenfeleitől kell tartania, hanem a sajátjaitól. Ha a falka vezére meggyengül, nem tud már több zsákmányt szerezni a csapatnak, akkor félreállítják.
Jó esetben kiközösítik maguk közül, boldoguljon, ha tud. Persze, nem tud, egyedül, segítők nélkül a megsemmisülés vár rá. Durvább esetben rárohannak és széttépik. Nem csak hogy nincs rá szükség, de árt is a többieknek. Félelmetes, pusztító betegséget terjeszt – az erősek világában a gyengeség a leggyilkosabb kór. Ezt a falka nem engedheti meg magának, az élet törvénye, hogy enniük kell. Ma többet, mint tegnap.
Még igyekszik erősnek mutatkozni, és ez néha sikerül is neki. Magabiztossága azonban csak látszat – egyre nehezebben, egyre mélyebbről, a korábbiaknál nagyobbakat küzdve kell visszajönnie.
A Nemzet Betege fél. Ezért harcol mindig és mindenki ellen, akkor is, és ott is, amikor és ahol nincs ellenség. Ő a tökéletlen katona: háborúban megfelel, békében alkalmatlan.
Ellenfeleit még legyőzheti, saját démonai ellen már vesztésre áll.
Egy napig vártunk, hátha csak elfoglaltak. Más, a közvélemény tájékoztatásánál is fontosabb dolguk akadt, és ha ezzel végeztek, akkor ránk is bizonyára sort kerítenek.
Rogán Antal minisztert kérdeztük volna, vagy ha ő nem ér rá, akkor valamelyik helyettesétől is elfogadtuk volna a választ. Esetleg a helyettese helyettesétől.
Mindegy, nekünk már az is elég, ha embernek néznek bennünket. Vagy ha bennünket nem is, akkor azokat, akiket képviselünk. Jelesül, az olvasókat. Nem a mi magánkíváncsiságunk okán kérdeztük (volna) ugyanis a Miniszterelnöki kabinetiroda vezetőjét, hanem a közvélemény kívántuk tájékoztatni. Ez a dolgunk, erre szerződtünk.
A napokban elindult ENSZ és EU ellenes plakátkampánnyal kapcsolatban vártunk válaszokat Rogán Antaltól. Megkérdeztük (volna) például, hogy rendelkeznek-e engedéllyel a plakátokon és a videoüzenetekben szereplő személyektől arcképük kampány célú felhasználására? Kértek-e egyáltalán erre vonatkozó engedélyt? Kinek a fotói a szóban forgó képek, fizetnek-e szerzői jogdíjat értük? Ha igen, kinek és mekkora összeget? Hány példányban nyomtatják, illetve sokszorosítják a plakátokat és a videokat, ezzel arányos-e az értük fizetendő díj? Amennyiben ingyenes forrásból származnak a fotók, melyek ezek, kértük, nevezzék meg.
Vártuk a választ. Realisták vagyunk, ezért nem gondoltuk, hogy a kérdéseinkre minden igényt kielégítő választ kapunk, de abban azért reménykedtünk, hogy valamilyen válaszféle érkezik. Mellébeszélő, maszatoló, esetleg kioktató. A legjobban persze annak örültünk volna, ha valódi kérdéseinkre valódi válaszokat kapunk, de megvalljuk őszintén, miután Magyarországon élünk, kevesebbel is beértük volna.
De még ezt a keveset sem kaptuk meg. Rogán Antal hivatala szóra sem méltatta az érdeklődő újságírót. Aki, lásd, mint fenn, nem a magánérdeklődését próbálta ily módon kielégíteni, hanem a kormány által gyakran hivatkozott embereket szerette volna tájékoztatni.
Talán majd legközelebb. Addig is, várjuk Rogán úr válaszát. Határidő folyamatos.
Joviális megjelenés, barátságos bagolyhoz hasonlító arcberendezés. Kisiklik minden kínos válasz elől, a nyilvánosság előtt sohasem jön ki a sodrából, és ha olyan újságíróval találkozik – egyre ritkábban – aki valóban kérdez, akár többször is képes ugyanazt a semmitmondó szöveget ismételni. Hivatalos Twitter-oldalán öreg, bigott kommunistának nevezte Heller Ágnest (bocsánatot azóta sem kért), amikor pedig Kálmán Olga – még az Egyenes beszédben – az MNB alapítványai kapcsán arra utalt, hogy a kormánypártok megszavaztak egy törvényt, amivel eltitkolták volna, hogy mire mentek el az alapítványok pénzei (ezt az Alkotmánybíróság megsemmisítette), azt válaszolta: de sikerült? Rovatunk mai főszereplője Kovács Zoltán kormányszóvivő.
2015 augusztusában, nem egészen egy nappal azután, hogy hetvenegy halott menekültet találtak egy furgonban, Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta a TV2 Mokkájában, hogy a migránsok önmagukat teszik áldozattá.
És igen, ő az az ember, aki nem az elvándorlással magyarázza a munkaerőhiányt, hanem azzal, hogy a kormány 600 ezer új munkahelyet teremtett, és ennyi munkahelyet a magyar munkavállalók nem tudnak betölteni. Ha valaki nem tudná, honnan ismerős ez az érvelés, segítünk: Marosán György mondta annak idején az elégedetlenkedő dolgozóknak, hogy nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy.
Tanulmányai. A kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett 1987-ben, 1988-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-földrajz szakán. 1992-ben kezdte meg MA tanulmányait a Közép-európai Egyetemen (CEU), ahol 1993-ban MA diplomát szerez. Tanulmányai során számos ösztöndíjban részesül. 1994 augusztusától Ausztriában, egy nyári egyetem keretein belül folytat tanulmányokat az ország EU-s csatlakozása kapcsán. 1995-től 2000-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem óraadó tanára, közben PhD ösztöndíjat kap a Közép-európai Egyetemen (CEU). 2001-ben szerzi meg PhD diplomáját a Debreceni Egyetemen, egy évvel később pedig a Közép-európai Egyetemen (CEU).
Nem tudja, milyen diplomája van
2017. április 6-án a Kormányinfón arról kérdezték Lázár Jánost és Kovács Zoltánt, hogy mi magyarázza a CEU ellehetetlenítését szolgáló törvény elfogadását. Azt is megkérdezték, hogy Orbán Viktor vagy Áder János lánya miért jár olyan egyetemre, aminek a működéséről Orbán Viktor azt mondta, hogy csalás. Tényleg át vannak verve a CEU-ra járó hallgatók, és Kovács Zoltán becsapva érezte-e magát az egyetemen, merthogy ő is ott végzett. Kovács még a tőle megszokottnál is szürreálisabb fordulattal válaszolt: azt mondta, hogy nem tudja megmondani, hogy ő a CEU-n az Egyesült Államokban akkreditált diplomát kapott-e, de majd hazamegy, és otthon megnézi, hogy milyen diplomát kapott.
A kormányszóvivő esete a Guardian újságírójával
Látszólag jelentéktelen, de valójában sokatmondó incidens volt idén februárban Lázár János kormányinfóján. (Sokatmondó azért, mert Orbán Viktor azt mondta a Sargentini-jelentés Európai Parlamenti vitájában, hogy „mi sosem vetemednénk arra, hogy másokat elhallgattassunk.”) Kovács Zoltán szóvivő nem adott szót a The Guardian budapesti tudósítójának, Daniel Nolannak. Nem engedte kérdezni, azt mondta neki, hogy nem nála van a szó. Pedig a mikrofon nála volt, és kérdezni akart, de Kovács szóvivő nem akarta, hogy a kérdezzen. Végül, rövid szóváltást követően megfenyegette, hogyha nem adja vissza a mikrofont, akkor kivezetteti a teremből. Nolan úr végül lemondott a kérdezés lehetőségéről, visszaadta a mikrofont, és ezzel az élet visszatért a rendes kerékvágásába. Lázár János, akitől a Guardian budapesti embere kérdezni szeretett volna, lányos zavarában azt mondta: Kérdezzen az, akinek a Zoltán szót ad.
Eddig tart ez a történet, pedig egy normális országban itt kezdődne. Egy normális országban ugyanis, ahol a sajtó tudja, hogy mi a feladata – sok más mellett a hatalmon lévők ellenzőrése – a következőképpen folytatódott volna a sztori: az összes jelenlévő újságíró feláll és elhagyja a termet. Függetlenül attól, hogy ki melyik médiától jött a tájékoztatóra, hogy milyen a világnézete, mit gondol Orbánról, a Fideszről, vagy éppen az ellenzéki pártokról. Egytől egyig elhagyják a termet, de előtte még valamelyikük a többiek nevében, elmagyarázza a pódiumon állóknak, hogy a szóvivőség egy szakma, a sajtó tájékoztatása pedig kötelesség. Maguk uraim, mondaná az újságírók képviseletében az egyik kolléga, mielőtt még ő is elhagyná a termet, nem érdemlik meg, hogy a jövőben Önökre, vagy az Önök által képviselt pártra, vagy kormányra egyetlen szót is vesztegessünk.
Ezt kellett volna tenniük a megjelent újságíróknak. Mert itt nem egy ember, egy kolléga munkája lett semmibe véve, hanem az egész újságírói szakmai és rajtuk keresztül a nyilvánosság.
A civileknek az a dolguk, hogy csöndben legyenek
A magyar kormány szóvivője többször is összeakasztotta a bajuszt a Financial Times című újsággal. Volt, hogy amolyan munkáslevelezőként levélben védte meg kormánya álláspontját, máskor interjút adott a lapnak. A civilekkel kapcsolatban például meglepő dolgot mondott: „Mr. Soros azt hiszi, hogy a civil társadalom feladata, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalmat” – mondta Kovács, aki szerint csak a választott képviselők politizálhatnak legitim módon.
Kovács Zoltán tehát szintet lépett, meg is ideologizálta, amit Németh Szilárd a maga egyszerű módján próbált kommunikálni. (Németh Szilárd azt mondta, hogy a civileket el kell takarítani a közéletből.) Vagyis, Kovács szóvivő szerint legalábbis, a civileknek nincs közük ahhoz, ami Magyarországon történik, nem az a dolguk, hogy ha baj van, akkor szóljanak. Ugyanolyanok ők a Fidesz számára, mint a nők, akiket a konyhába száműznének, cserébe viszont garantálják a testi épségüket, feltéve, ha nem beszélnek vissza és szülnek rendesen.
A civileknek nem kell ellenőrizniük a kormányt, mert a kormány, legalábbis Kovács úr szerint, soha nem csinál olyat, ami miatt őt ellenőrizni kellene. A civileknek az a dolguk, hogy csöndben legyenek, nem szólnak bele, ha lopást látnak, vagy jogsértést.
Középkorú nő, Fidesz-fan. Hitében megingathatatlan, véleményéből mozdíthatatlan. Panaszkodik a Facebookon, országnak-világnak. Hónapokat várt egy egyszerű műtétre, és amikor végre bemehetett a kórházba, közölték vele, hogy elfogyott a kontingens. Írnám az üzenőfalára, hogy te akartad, te szavaztál rájuk vazze’! Most edd meg, amit főztél, aranyanyám, láthatod, mi lett abból, hogy az eszed helyett az indulataidra hallgattál.
Persze, nem írok neki semmit, tudja ő ezt nélkülem is.
Mint ahogyan azokat a Fideszre szavazó orvosokat sem bántanám, akik nemrég egy társaságban azon keseregtek, hogy ezek az agyatlan barmok (megfogalmazás tőlük) azt is szétverik az egészségügyben, ami még működött. Kérdezné a bennem lévő kisördög, kik azok az agyatlan barmok, akik szétverik, de tudom, csak vita lenne belőle, veszekedés.
Mert azt már látják, hogy nagy a baj, és egyre nagyobb lesz. Kapkodás, rögtönzés minden szinten. De még valamiért nem mernek rájönni arra, hogy kiknek köszönhetik azt, ami most, mindenki mással együtt, nekik is rossz. Szorong a pedagógus-ismerős, hogy mi lesz az iskolákkal. Meg persze főleg velük, tanárokkal. A tankönyvek, amelyekből a gyerekeket tanítaniuk kéne, botrányosak. Szólni nem mer senki, félnek és hallgatnak.
Te is rájuk szavaztál, vazze’! Hittél abban, hogy kolbászból lesz a kerítés, és csak akarni kell, hogy eljöjjön a Kánaán.
Nem állítok tükröt eléjük, inkább hallgatok. Jó érzésű, tisztességes embereket, barátaimat, ismerőseimet bántanám meg a hitükben. Abban a hitükben, hogy szembesülniük kell önmagukkal. Rá kell ébredniük, hogy kihasználták a hiszékenységüket és visszaéltek a jóindulatukkal.
Te is rájuk szavaztál vazze’, és legközelebb rájuk szavazol megint.
Jó éjszakát gyerekek, jó éjszakát Magyarország! Könnyű álmot nem ígérhetek: nehéz lesz az ébredés.
Forradalommal kezdődött a hét, felkeltünk, hogy megdöntsük a kormányt. A Kossuth téren gyülekeztek a forradalmárok, Petőfit sajnos nem engedték el a melóból, de nélküle is voltak valamennyien. Két nap alatt el is végezték, amit ennyi idő alatt el lehetett végezni, majd mentek tovább, pénteken már Szegeden lobbant fel a forradalom lángja. Jobb lett volna persze, ha a tömegek is értesülnek arról, hogy most lehet (kell) megdönteni a kormányt, de ne legyünk elégedetlenek, kis forradalom ez, de legalább a miénk.
Volt már ilyen egyébiránt, akkor, amikor a mostani ostromlók voltak a várvédők és a jelenlegi ostromlottak a forradalmárok. Emlékszünk még a daliás időkre, amikor 2006-ban Orbán Viktor, szabadcsapatai élén 72 órát adott az akkori kormánynak, amelyet történetesen Gyurcsány Ferenc vezetett. Azért adták a kormánynak a 72 órát, hogy mondjon le, de legalábbis takarodjon. Mert ha nem, akkor majd meglátják, hogy mi lesz. És tényleg meglátta mindenki. Az lett, hogy letelt a 72 óra és maradt minden úgy, ahogyan volt.
Amúgy meg valóban lenne igény egy forradalomra, csak hát nincsenek meg hozzá a feltételek. Például valaki közölhetné a lakossággal, hogy ami van, az tűrhetetlen, és azonnal meg tenni kell valamit, ez így nem mehet tovább. Mert most az van, hogy hiába a hosszú várólisták, valamint az égig érő korrupció, a lakosság még mindig a migránsoktól retteg. Akiket nemhogy szabad szemmel, de még távcsővel sem igen lehet érzékelni idehaza. Talán, ha az ellenzéki pártok nem egymás pofozásával foglalkoznának, hanem meggyőznél az embereket, hogy a szemüknek higgyenek, és ne annak, amit Orbán, Mészáros, Habony és Vajna sajtója mond nekik. Mely sajtó, mint tudjuk, úgy hazudik, mint a vízfolyás. És akkor most álljunk meg egy pillanatra, és tegyük fel az adekvátot: emberek, látott már valaki hazudós vízfolyást?
Na ugye, hogy na ugye.
Viszont már megint dübörög a kampány. Ott folytatja, ahol abba sem hagyta. Kisfilm is készült a Soros-Sargentini tandem rémtetteiről. Nem részleteznénk, ha volna Magyarországon pestis, azt is ők csinálták volna. Még belegondolni is borzasztó, hogy mi mindenre készültek a magyarok ellen, és ha mi kormányunk nem lett volna résen, már nem is volna Magyarország. Jó helyre mennek hát a milliárdok, amelyeket a kampány során elkölt a kormány, ne sajnáljuk tőlük a pénzt, megdolgoztunk érte.
És persze azt is értjük, hogy Judith Sargentinit, aki azt a 12 pontból álló jelentést írta a magyar kormány csínyeiről, miért nem szeretik a magyar emberek. Pedig lehetne őt kedvelni, van neki egy sor jó tulajdonsága. Nem soroljuk mind, csak nagy vonalakban említenénk néhányat. Például, hogy nem tette tönkre a magyar oktatást, nem fenyegeti a civileket, nem hozott pusztulatot a magyar egészségügyre. Nem lopott a közösből, nem szállta meg a médiát, semmi ilyen nincs ennek a nőnek a rovásán.
Mondjuk, az nem válik előnyére, hogy holland, sokkal jobban tenné, ha magyar lenne, de legalábbis felsorakozna Orbán Viktor mellé. Vagy, ha ez nem megy, legalább ne ócsárolna bennünket, magyarokat. Ne mondja meg, hogy nekünk mi a jó. Mert senkinek semmi köze hozzá, és ha e nem tetszik, jól pofán csapjuk egy szívlapáttal, aztán nézheti magát a tükörben napestig. Nem vagyunk rászorulva mások tanácsára, a saját játékainkat mi is el tudjuk rontani. Tessék az ilyet szakemberre bízni, van benne gyakorlatunk, több is, mint elég.
Néhány napja körbement az interneten, hogy Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya, szülése előtt nem sokkal kidobatott egy másik nőt a szülőágyról, mert neki kellett a hely.
Természetesen kamu volt a hír, annyira nyilvánvalóan az, hogy sokan egyből észre is vették. Igaz, nem mindenki, legalább ennyien bedőltek neki. Mert Magyarország ma olyan hely, ahol bárkiről bármit el lehet hinni. Sorosról, hogy menekültek millióit hozná Európába, Merkelről, hogy elfoglalná Magyarországot.
Sokan azok közül, akik – akár saját, akár miniszterelnök apja jogán, – nem kedvelik Orbán Ráhelt, minden gonoszságot képesek feltételezni róla. Leszoktak a gondolkodásról – ha egyáltalán foglalkoztak valamikor ezzel a tevékenységgel – így aztán még az sem jutott ez eszükbe, hogy egy ilyen helyzet egyáltalán nem életszerű. Orbán Ráhel nyilvánvalóan nem úgy indul szülni, hogy tétován bolyong a kórház folyosóján, mögötte orvosával és együtt keresnek egy szabad ágyat.
Ez a történet első fele. Aztán jött a második, ami szintén az interneten terjed. Miszerint Vajna Tímea, Andy Vajna felesége nyílt levélben védi meg Orbán Ráhelt. Sok boldogságot kíván neki és újszülött gyerekének, és arra biztatja, hogy ne törődjön az irigyekkel.
Innen azért kétfelé ágazik a történet. Orbán Ráhel esete a szülőágyról elkergetett kismamával akkora kamu, hogy már messziről kilóg a lóláb. Vajna Tímea levele valószínűleg szintén kamu, vagyis, az lehet, hogy valaki kitalálta a Ráhel-sztorit, majd utána a „szakma” szabályai szerint tovább görgette, és kitalálta mellé Vajna Tímea levelét is.
Mely utóbbi, valljuk be, azért kevésbé hihetetlen, mint az eredeti történet. Vajna Tímeáról ugyanis simán elhisszük, hogy ekkora ostobaságra képes. Még arra is, hogy elhiszi az Orbán Ráhelről szóló kamu sztorit, és mint jószívű, együttérző fiatal hölgy, levelet ír a hozzá hasonlóan celebritás nőnek.
Így élünk mi Hunniában. Valódi emberekről szóló kamuhírekkel megbolondítva.
Gyakran látjuk kötényben, főzőkanállal a kezében, mára már hagyomány, hogy ő főz a fideszes dzsemborikon. A párt ökle, kimondja, amire párttársainak csak gondolniuk szabad. Polgármesterként arra szólította fel a csepelieket, hogy imádkozzanak Orbán Viktorért, ezzel is támogatva a miniszterelnököt az ellene áskálódók elleni harcában. És az is ő volt, aki a Népszabadság bezárásakor azt mondta a lap megszüntetéséről: épp ideje volt. Egy Facebookon posztoló néhány hónapja viszont azt írta róla, hogy őt még tanította az iskolában, és nagyon szerették a diákjai. Portrésorozatunk mai hőse: Németh Szilárd.
A politika iránt érdeklődő szélesebb közönség először 2012. januárjában találkozhatott Németh Szilárd nevével. Akkor, amikor – még Csepel polgármestereként – Nyírő József estre invitálta a polgárokat a Radnóti Miklósról elnevezett művelődési házba.
Nyírő szelleme a Radnótiban
Rövid részlet a csepel.hu portál akkori szíves invitálásából:
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önöket 2012. június 15-én 18 órára a Radnóti Miklós Művelődési Házba (1214 Budapest, Vénusz utca 2.) a „Nyirő József – A székelyek apostola” elnevezést viselő irodalmi estre. Az est előadója Takaró Mihály irodalomtörténész, bevezetőt mond Fráter Olivér történész. Aláíró: Németh Szilárd polgármester.
És egy másik idézet, amely megvilágítja, ki volt Nyírő József, akinek hamvait a magyar kormány embere táskában utaztatta Erdélyben, és akiről a vészkorszak idején elpusztított Radnóti Miklós a követezőket írta. (Napló. Magvető, 1989, részlet, 197. oldal.)
„A Harmadik Birodalom ez év október 31-én is megrendezte a weimari költőnapot, amelyen Közép- és Kelet-Európa tizenegy nemzetének meghívott költői is részt vettek. A magyar irodalmat a költőnapon Nyírő József erdélyi író reprezentálta. Nyírő az UFA számára többek között a következőket mondotta: „Ezekben a napokban a szellemi Európa születik újjá. Boldog vagyok és boldog a magyar irodalom, hogy ebben a szellemi felépítésben szintén részt vehet. Szép képet láttam éppen az előbb a templomban, amint Luther rámutat a bibliának arra a mondására, hogy a vér megtisztít minket. A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak, és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország! Éljen a német írótársadalom!”
Áram és forradalom
2013. november végén a Fidesz azóta alelnökké avanzsált politikusa kitalálta, hogy a társasházak közös képviselőinek minden hónapban tájékoztatniuk kell a lakókat, mennyivel csökkent a gáz, a villany, a szemétszállítás díja. És azt is tudatosítani kell a lakókban, hogy nem maguktól csökkennek ezek a tételek, nem is a piaci hatások következtében, hanem azért, mert jó kormányunk van.
Vagyis, nem csupán arról volt szó, hogy a társasházak is élvezhetik a kormány gondoskodásának gyümölcseit, hanem arról is, hogy mindezt a lakók számára jól látható módon, és érthető nyelven kell kommunikálni. Ezt találta ki Németh Szilárd, valamint azt is, hogy nem elég szóban közölni a lakókkal, hogy nekik mennyire jó dolguk van, nem elég kidobolni, hogy mindenki meghallja. A szó tudjuk, elszáll, ám az írás megmarad. Ezért a közös képviselőnek írásbeli kötelessége a lakók tájékoztatása.
Németh Szilárd ezt sem bízta a véletlenre, de még a társasházak közös képviselőinek a fantáziájára sem. Még csak az kéne, hogy mindenki a saját szavaival énekelje meg kormányunk hőstetteit. Mert mi van akkor, ha némely közös képviselők nem képesek kifejezni valódi érzelmeiket, és a sok magasztaló mondat mellé esetleg egy-egy kisebb, már-már kritikának is beillő szófordulatot is bekerül a tájékoztatásba. Németh Szilárd olajozott gépezetében már akkor sem volt helyük ilyen homokszemeknek, ezért pontosan meghatározott szöveggel, szigorúan ellenőrzött, tipográfus által kitervelt betűtípussal – Arial betűt javasolt Németh Szilárd és csapata – javasolta kiírni minden hónapban, hogy mennyi jót tett a társasházak lakóival a kormány.
Kicsoda? A Fidesz országgyűlési képviselője, előbb önkormányzati képviselő Csepelen, majd ugyanott polgármester, a Fidesz „rezsicsökkentésért” felelős képviselője, 2018-tól a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, és a Fidesz alelnöke.
2013. szeptemberében – még mindig a rezsicsökkentés témakörénél tartunk – Németh Szilárd megsértődött, mert rosszul esett neki az a levél, amelyet az ELMÜ írt a fogyasztóknak. Az áramszolgáltató ugyanis a számla mellékleteként megírta véleményét a rezsicsökkentésről – ez volt az a szöveg, amely kivágta a biztosítékot Németh Szilárdnál. Kikérte magának, és adatvédelmi szempontból aggályosnak nevezte, hogy az áramszolgáltató levélben fejtse ki véleményét a fogyasztóknak.
Az ELMÜ a számlához mellékelt levele amúgy bevezetőjében kifejezte lojalitását a mindenkori kormányok iránt, ezt követően azonban azt írta, hogy az áram árának háromnegyede adó, illetve más, főként az állam által üzemeltett cégeknél landol. Írt arról is, hogy nem az áram kerül sokba, hanem a magyarországi átlagjövedelem kevés. Az áram ára, írta az ELMÜ, Magyarországon uniós átlagban alacsonynak számít, ám a magyar jövedelmek az említett átlag töredékét teszik ki, ezért a rezsinek a szükségesnél és elviselhetőnél nagyobb hányadát teszik ki.
Céloztak még arra is, hogy a rezsicsökkentés miatt elszenvedett veszteségeik a szolgáltatás minőségének romlását vonhatják maguk után, valamint azt, hogy a velük üzleti kapcsolatban lévő cégeknek kevesebb megbízást adnak majd a jövőben.
Alapvetően ezeken a megállapításokon sértődött meg Németh Szilárd, még a tévében is elmondta, hogy mennyire nem esik neki jól az ELMÜ különvéleménye.
Eltakarítani Soros embereit
2017. január 10-én Németh Szilárd egy kemény felütéssel kezdte az évet. Egy sajtótájékoztatón azt találta mondani, hogy el kell takarítani a Soros-birodalom „álciviljeit”. Hozzátette, hogy már eddig is szívesen eltakarították volna a civil szervezeteket, ám legnagyobb sajnálatukra nem tehették, mert nem jött még el a nemzetközi lehetősége.
Magyarul: az Obama-adminisztráció nem volt partner ebben. De most, hogy Obama már csak névleg és csupán néhány napig volt hivatalban, helyette Donald Trump lesz az USA elnöke, eljön a nemzetközi lehetőség.
Ha Németh Szilárd a saját ujjából szopta volna a civilekkel kapcsolatos otrombaságát, röhögtünk volna rajta. De vidámságra már akkor sem volt okunk: Orbán Viktor tudta és beleegyezése nélkül Németh Szilárd saját hatáskörében még az orrát sem merné kifújni, krákogni is csak Orbán engedélyével szokott. Ha takarításról beszélt, akkor biztosak lehettünk benne, hogy lesz hozzá seprű, lapát és tisztítószer.
Persze, érezhette ezt a kormány is, hogy túltolták a biciklit, mert maga a miniszterelnök igyekezett finomítani Németh megszólalását. Két nappal Németh ezután Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában ugyanis már azt mondta: a kormány nem akarja eltakarítani a civil szervezeteket, csupán arról van szó, hogy a magyar embereknek minden közéleti szereplőről joguk van tudni, hogy kicsoda, és honnan kapja a pénzét.
Nem a zsemle kicsi, hanem a pofátok nagy!
Van egy olyan „velünk született probléma,hogy minden üggyel szeretnénk szaladni az orvoshoz”. Ezt mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, amikor a 2018. februárjában nyilvánosságra került, a sürgősségi ellátáshoz kapcsolódó halálesetekről kérdezték. Majd, mintha maga is érezte volna, hogy ez így kevés, mintegy megerősítésként hozzátette: „Én például tegnap szögbe nyúltam, és evvel is elrohanhattam volna, de megpróbáltam magam megoldani” .
Fotó: Facebook
Vagyis, Németh is osztja Orbán Viktor véleményét, hogy az egészségügy rendben van. És ha ezt nem így látjuk, mi vagyunk a hibásak, a saját mohóságunk matt kerülünk bajba, vagy halunk meg. Túlságosan leegyszerűsítjük a világot: ha éhesek vagyunk, eszünk, ha elromlik az autónk, szerelőhöz visszük, ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk.
Ez azonban korszerűtlen és sehova nem vezető gondolkodás. Merthogy ezer más módja is van a gyógyulásnak. Ha – Németh Szilárd szép hasonlatánál maradva – szögbe nyúlunk, akkor nincs más teendő, minthogy kihúzzuk a szöget, megköpködjük a helyét, bekötjük, és már mehetünk is a dolgunkra. Fölösleges minden csip-csup üggyel az amúgy is túlterhelt egészségügyet háborgatni. Az egészségügy nem azért van, hogy a betegek bemenjenek a kórházba, és ott rendes ellátást kapjanak, hanem azért, hogy a mindenkori kormányok elmondhassák, hogy milyen sokat költenek az egészségügyre. Nem a várólisták hosszúak, hanem a betegek vannak túl sokan. Tessék kevesebben lenni, és ha valami fáj, azt odahaza orvosolni!
A migráció veszélyezteti a magyar gasztronómiát
Ez év elején Németh Szilárd egy fórumon arról értekezett, hogy a migráció miatt veszélyben van a magyar gasztronómia.
Összehasonlította, hogy hány lacikonyha, és hány gyrosos van, ezt követően megkérdezték, mit gondol arról, amit Fazekas Sándor agrárminiszter egy csepeli fórumon mondott, hogy rovarokat kell enni, ha jönnek a bevándorlók, amire azt válaszolta: ő evett már skorpiót, de nem ízlett neki.
Mi van már, mi van, főnököm! Ne olyan hangosan, mert még fölébredek! Húznám még kicsit a lóbőrt, ha nem ordibálnál állandóan a fülembe. Brüsszel ellen? Mit kell megvédeni? Milyen harc ez már megint? Miért, az előzőnek már vége lett? Tudod, amikor a Soros ellen vonultunk, és térdre kényszerítettük a háttérhatalmat.
Szóval most Brüsszelországba lesz a menés, főnököm. Na azért! Már megijedtem, hogy megint a muszkákra lövünk. Az nincs benne az én zsoldomba’ főnök. Meg nem is úgy vagyok szolmizálva. Szocializálódva, ha akarod, úgy is lehet mondani.
Te vagy a főnök, te mondod meg, mi van. Megcsinálom okosba főnököm, ne aggódj. Nem leszek gyarmat, beleverem a fejüket a pocsolyába. Te megmondod, mikor lesz az indulás, én meg már kerekedek is. Megfújom a nyergeket, kürtölök. Vagy fordítva.
Nekem ez tényleg nem téma, csak mondjad, hogy mi legyen. Hogy mikor lesz a következő ütközet, főnököm? Csak hogy képbe legyek. Be bírjam írni a naptáramba. Mert már kezd betelni, alig van benne üres hely. Bankok, oligarchák, IMF, államadósság. Ápolók, tanárok, diákok. Filozófusok, akadémikusok, Soros. Bevándorlást segítő civilek.
Kit nem győztünk még le, főnököm?
Alkalmas vagyok én mindenre, hadra fogható, csak mondd meg világosan, mi a cél. És akkor én arra megyek, amerre kell. Vagy arra, amerre mondod, főnököm. Mert amit te mondasz, az nekem olyan, mint a parancs. Napinarancs, drága főnököm, ha meg nem sértelek.
Ez a jó itt minálunk, hogy mindig más ellen harcolunk. Értem én főnök, harcolni kell. Békében nincs esélyünk, mihez kezdenénk, ha nem lenne mindig háború! Halálra unnánk magunkat, aztán ott feküdnénk, kiterítve.
Na, akkor most, de tényleg konkrétan: mikor indul a menés? Mégsem Brüsszelország? Micsoda? Lipótmezei csata? Legyen úgy, ahogyan parancsolod. Csak adjál hozzá dzsípieszt, hogy odataláljanak a hadaim.
És mondd csak: az nem lehetne, hogy egyszer már végre ne győzzünk senki ellen?
Ez meg mi már megint? Nem tudnál halkabban kürtölni főnököm? Nem akarok még felébredni: addig jó nekem, amíg csak álmodom ezt a sok hülyeséget.
Felháborító, hogy bennünket kritizálnak, mikor épp ellenkezőleg, hálával tartoznának nekünk. Megvédtük Európát, ha mi nem lennénk, Európában már mindenki migráns lenne, és migránsul beszélne. Azt még megértjük, hogy irigyelnek bennünket, amiért nálunk minden jó, de a Sargentini-jelentésben megfogalmazott kritikákat ezzel együtt is felháborítónak tartjuk.
Vegyük például a sajtó szabadságát. Sehol a világon nem olyan szabad a sajtó, mint nálunk. Magyarországon a kormányhoz közeli lapok arról írnak, amiről csak akarnak. Arról pedig nem a kormány tehet, ha mindig azt akarják, amit mi akarunk. Mi azt akarjuk, hogy jelenjen meg a sajtóban, hogy a kormány jól végzi a dolgát, az egészségügyben minden rendben van, az oktatás jó irányba halad, a szegénység megszűnőben. És ezt a kormányhoz közeli sajtó nálunk megírhatja, anélkül, hogy bármilyen retorziótól kellene tartania.
Ezért van az, hogy a miniszterelnök, valamint a Fidesz vezető politikusai csak azoknak az újságíróknak nyilatkoznak, akik olyanokat kérdeznek tőlük, amire ők jól tudnak válaszolni.
Korrupció pedig nincs Magyarországon. Olyan előfordul, hogy egy közbeszerzést nem a legjobb ajánlatot tevő nyer el, hanem valamelyik, a kormányhoz közeli jóbarát. De még mindig jobb, ha a pénzt rendes magyar emberek lopják ki a magyar emberek zsebéből, mintha holmi jöttment idegenek tennék ugyanezt.
Azt írja Sargentini, hogy a magyar kormány fenyegeti az ítélkezés függetlenségét. Ez egy ordas hazugság. A magyar kormány ugyanis kifejezetten azt szeretné, ha kizárólag igazságos ítéletek születnének. Ezért kívánjuk segíteni a bírák munkáját, ezért mondjuk meg nekik, hogy milyen egy igazságos ítélet. Sargentini persze ezt is félreérti, amin nem csodálkozunk, mert ő egy másik, tőlünk idegen kultúrában nevelkedett. Mi nagyvonalúak vagyunk, és elnézzük neki, hogy emiatt nem képes a mi morális szintünkre emelkedni, neki viszont meg kell értenie, hogy mi nem leszünk gyarmat.
Szemben Sargentini állításaival, Magyarországon a tudomány szabadabb, mint az EU többi országában. És ezt a szabadságot semmi nem veszélyezteti. A magyar kormány nem szándékozik lerombolni a Magyar Tudományos Akadémia épületét, és bár Mészáros Lőrinc tett rá vételi ajánlatot, jelenleg nem kívánjuk neki eladni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Magyarországon jelenleg egyetlen akadémikus sincs börtönben, akkor joggal tesszük fel a kérdést: miről beszél a jelentéstevő?
Ami pedig az oktatást illeti: ezen a területen végképp érthetetlenek az ellenünk felhozott vádak. Az, hogy a kormánytagok, valamint a Fidesz vezetőinek a gyermekei nem a közoktatásban, hanem drága magániskolákban tanulnak, nem azt bizonyítja, hogy a közoktatás színvonala nem megfelelő, hanem azt, hogy ezek az emberek jó hazafiak. Vállalják, hogy külön pénzt fizetnek azért, ami másoknak ingyen van. Fizetnek a tandíjért a drága magániskolákban, miközben a nép egyszerű gyermekeinek a gyermekei ingyen tanulnak.
Mi ez, ha nem áldozatvállalás a haza oltárán? Persze, Sargentini ezt nem értheti, hiszen az ő hazája még sohasem védte meg Európát, és ott a kormány nem segíti a bírák ítélkezési munkáját. A sajtóról nem is szólva: jó helyről tudjuk, hogy Hollandiában mindenféle dolgok megjelennek az újságokban, aztán csodálkoznak, ha a kormányuk nem kap kétharmadot.
Úgyhogy, vegyék tudomásul, hogy nagyon fel vagyunk háborodva! Reméljük ez látszik rajtunk, de ha nem, akkor megpróbáljuk még jobban felfújni magunkat, hogy még annál is nagyobbnak lássanak bennünket, mint amilyennek mutatni szeretnénk magunkat.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
