Kezdőlap Szerzők Írta Föld S. Péter

Föld S. Péter

689 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Mit akar a Jobbik az adománygyűjtéssel?

Adománygyűjtésbe kezdett a Jobbik, 660 millió forintot szeretnének összeszedni az emberektől, hogy indulhassanak a jövő évi választáson. Ezzel a nem kis összeggel büntette ugyanis Vona Gábor pártját az Állami Számvevőszék, mert állításuk szerint a Jobbik tiltott kampányfinanszírozást vett igénybe, vagyis, a piaci árnál olcsóbban kapta a plakáthelyeket. Simicska Lajostól, tegyük hozzá, mert hát valójában ezúttal is ő áll az események hátterében.

A Jobbik tagadja a vádat, de ez nem sokat jelent, a döntés ellen nincs fellebbezés. 330 millió forint a büntetés, ugyancsak 330 millió forint az az összeg, amit nem kap meg a Jobbik a pártoknak járó pénzből. Ez testvérek között is 660 millió forint, ennyi hiányzik majd a Jobbik kasszájából, és állításuk szerint emiatt nem tudnak majd kampányolni és elindulni  a jövő évi választáson.

Sok pénz a 660 millió forint, és a Jobbik jól tudja, hogy ennyi pénzt közösségi adakozásból nem lehet összegyűjteni. Még akkor sem, ha az első nap után büszkén jelentették, hogy 24 óra alatt közel 9 millió forint jött össze. Ha minden magyar ember jobbikos lenne – amiről persze nincs szó – akkor sem jönne össze ennyi pénz. A Jobbik tehát – ebből a szempontból legalábbis – esélytelen. Persze, tudják ezt Vonáék is, ők sem ma jöttek le a falvédőről. Van egy csomó szakértőjük, akik nem buta emberek, és ha valaki, ők tudják, hogy mit lehet és mit nem.

A Jobbik azonban nem a 660 millió forintot szeretné összegyűjteni.

Nyilván örülnének néhány tízmillió forintnak, mert milyen pártkassza az, amelyiknek nem jönne jól ennyi pénz, ám a lényeg azonban nem ez, hanem a párt valódi támogatottságának a felmérése, vagyis, hogy hányan vannak, akik akár anyagi áldozatot is hoznának a pártért.

Ez azonban meglehetősen kétélű dolog. Ha nem jön össze elég pénz, akkor az nem csupán anyagi kudarc. Ugyanígy rosszul sülhet el az is, amivel Vona Orbánt fenyegeti: hogy utcára viszi az embereket. A kormány által megjósolt forró ősz elmaradt, a tél fagyosnak ígérkezik, a tavasz pedig még bizonytalan. Jelen helyzetben egyetlen párt sem tud nagyon sok embert utcára vinni, még a Jobbik sem. Ha pedig kevesen lesznek egy gigantikusnak beharangozott tüntetésen, az megint csak bukás, amit olyan tapasztalt pártvezető, mint amilyen Vona Gábor, nem kockáztat meg.

A Jobbik büszkén jelentette, hogy már az első napon közel 9 millió forint adományt gyűjtöttek össze.

Ám messze még a vége, az adományozó kedv mindig az első néhány napban a legmagasabb, később már csak jóval kevesebb pénzre lehet számítani. Ha Simicska segíteni kíván a Jobbiknak – egyelőre nincsenek erre utaló jelek – akkor mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Pénze még maradt valamennyi, és az indulatai is megvannak hozzá, már csak azért is, mert most már tényleg az látszik, amiben először még sokan kételkedtek. Vagyis, hogy nem a nyilvánosságnak szóló cicaharc, ami közte és Orbán között zajlik. Egyre biztosabban kimondható, hogy ez a két ember tényleg el akarja pusztítani a másikat, és ezért számukra semmilyen ár nem drága. Ebben a csatában Orbánnak egy gigantikus hadsereg áll a rendelkezésére, míg Simicska egy nem lebecsülendő, de ellenségéhez képest mégiscsak kevésbé átütő szabadcsapatokkal rendelkezik.

Azoknak a polgároknak, akik sem a Fideszhez, sem a Jobbikhoz nem állnak közel akár közömbös is lehet a „nagyok” csatája. Nekik legföljebb az marad, hogy elgondolkodhatnak azon, miről is van szó: tényleg két párt háborújáról, vagy két – egykor üzlet- s harcostársként működő – férfi utolsó csepp vérig tartó küzdelméről.

Végezetül valami, ami érdekes lehet. Az ügy még nem teljesen lefutott, a Jobbiknak ugyanis 15 napon belül kell válaszolnia az ÁSZ-nak, amely ezek után dönti el, hogy fenntartja-e a büntetést. Orbán Viktor köreiben most feltehetőleg osztanak és szoroznak és a számolás végeztével bizonyára pontosan meg tudják ítélni, mivel járnak jobban. Ha a számítások azt mutatják, akkor még az sem kizárt, hogy az ÁSZ meggondolja magát, és eltörli, vagy mérsékli a Jobbik büntetését.

Levél egy hazalátogató barátomhoz

Kedves Barátom,

régóta nem jártál itthon, évtizedek óta egy tőlünk távoli országban élsz. Most, hogy rövid időre hazajöttél, bevallottad nekem, hogy bár látogatóként jól érezted magad idehaza, mert az ország szép, és az emlékek is idekötnek, nem tudnál már nálunk élni.

Elmondtad, hogy miért.

Akkor este nem akartam vitatkozni veled, ezért csak most mondom el, amit lehet, akkor kellett volna. Azt, hogy Magyarország nem olyan, mint amilyennek mostanában látszik.

Elmondom, hogy milyen Magyarország.

Magyarország szép és jó hely. Normális emberek gyülekezete. Ebben az országban nincs kirekesztés, mi magyarok szolidárisak vagyunk másokkal. Azokkal, akik szegényebbek nálunk, elesettebbek, üldözöttebbek.

Magyarországon jogrend van, ami azt jelenti, hogy a bűnt nem jutalmazzák, hanem büntetik.

Verseny van, és nem harc, tiszta eszközökkel vívott, nemes versengés. Nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak. A mi hazánk nem egy befelé forduló, önmaga démonaival harcoló, múltjával és jelenével megbékélni nem tudó ország.

Magyarország nem vív hülye, sehova sem vezető, a nemzetnek ártó, ezért hazaáruló szabadságharcot. Mi magyarok nem követeljük a tiszteletet, hanem kiérdemeljük.

Magyarországon az emberek nem ismerik a közönyt, a részvétlenséget. Ez nem a besúgók, a nyilas házmesterek országa, nem a feljelentő, önkéntes menekültvadászok játszóhelye.

A mi országunk olyan hely, ahol nem a csókosok és az ügyeskedők boldogulnak, hanem tehetséggel és tisztességes munkával lehet előbbre jutni.

Magyarország boldog ország. Én is szeretnék Magyarországon élni.

A másikak is loptak

Azt mondja a velem vitázó, amikor már kifogyott az összes érvéből, hogy de hát a másikak is loptak! Azok, akik a mostaniak előtt voltak. Emmúttnyócév, tette hozzá.

Majdnem nyolc éve vagytok hatalmon, de csak ennyire futja? Hogy a másikak is loptak, akkor meg mit vagytok úgy oda, hogy mink is lopunk?

Lopikázunk, ha így jobban tetszik.

Nem tetszik így sem. Sehogyan sem tetszik. Az, hogy mások loptak, nem ok arra, hogy ti is lopjatok. Ráadásul minden eddiginél többet, üzemszerűen.

Nem arra kértetek és kaptatok felhatalmazást, hogy többet lopjatok, mint előttetek bárki. Nem azt ígértétek, hogy magasabb szintre emelitek a korrupciót, több lesz az éhes gyerek, a megélni nem tudó család.

Úgyhogy, ne gyertek azzal, hogy de hát itt eddig mindenki lopott.

Nem érdekel. Akkor már tisztességesebb lett volna, ha öt évvel ezelőtt azt ígéritek: mi is lopni fogunk. Többet, jobban, szakszerűbben, mint mások. Széthordjuk az országot, odaadjuk a csókosoknak, mert náluk jobb helyen van, mintha nem náluk lenne.

Azért loptok, mert a másikak is loptak? És? Ezért vesztetek össze mindenkivel? Európával, a világgal? Azt hittétek, hogy így majd nem vesszük észre?

Amúgy meg, majdnem bejött: becsuktuk a szemünket, és igyekeztünk nagyon hülyének látszani. Bamba, buta, birka népnek.

De egy idő után még így sem tudtuk nem észrevenni. Rátok van írva a lopás, a vak is látja, hogy teli a zsebetek, dagad a pénztárcátok!

Korrupt, hazudós, kövér gazemberek vagytok. Hiába, hogy a másikak is loptak, akkor is.

Soros, a disznó

Most tekintsünk el attól, hogy ez a vicces fotó egy országgyűlési képviselő Facebook oldaláról való. Pócs Jánosnak hívják ezt az embert, a Fideszt képviseli a parlamentben. Ő osztotta meg ezt a képet, hozzá a vicces megjegyzéssel: Erdélyben már eggyel kevesebb a disznó. Jó étvágyat.

Tekintsünk el ettől, és minden mástól, ami az általános emberi normákkal bármiféle kapcsolatban van. Vigyázó szemünket vessük inkább a képen látható hölgyekre és urakra. Akik Jászványról rándultak át Erdélybe, ottani testvértelepülésükre. S ha már ott voltak, jól érezték magukat.

A disznóról nincs mit mondani, ő már halott. Előtte nyilván halálfélelme volt, és szenvedett is valamelyest, amikor megszúrták egy nagy késsel, de most ebbe se menjünk bele, örüljünk annak, hogy a képen látható emberek elégedettek.

És nem csupán elégedettek, de mosolyognak is a kamerába. Csíz, mondhatta nekik a fotós. Vagy, nem mondott semmit, tudták maguktól is, hogy ha vicc van, akkor nevetni kell.

Mert nyilván nincs annál viccesebb, mint amikor egy leölt állatra mulatságos szöveget írnak. Van, akinek ez tetszik.

Hogy is írta Bródy János, a Százéves pályaudvar című dalban? „Vannak idők, mikor menni kell, ha feltűnik a ház falán a jel.”

Most a leölt disznó oldalán feltűnt fel a jel.

Külön utakon az Együtt és a Párbeszéd

Úgy indult, mint egy szerelmi házasság: bravúros gyorsasággal összebútorozott az Együtt és a Párbeszéd. Akár gyanús is lehetett volna a könnyen nyélbe ütött frigy, hiszen a magát demokratikusnak nevező ellenzéki oldalra nem ez a jellemző: az MSZP és Demokratikus Koalíció lassan több mint egy éve gyúrják egymást, Orbán Viktor és a Fidesz helyett a másikkal viaskodnak.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a demokratikus térfélen számba jöhető két másik párt – Momentum, LMP – jelen állás szerint senkivel nem kíván együttműködni, akkor mindenképpen pozitív jelnek tekinthető, hogy az Együtt és a Párbeszéd – legalábbis idáig – harmonikusan, mondhatni, kéz a kézbe bandukolt a 2018-as választás felé.

Igaz, a két párt támogatottsága még akkor is elenyésző, ha összeadják a hozományukat, ám ez – legalábbis eddig – nem szegte kedvét a résztvevőknek.

Vagyis, eddig úgy nézett ki, hogy a demokratikus oldalon a következő lesz a felállás: az LMP és a Momentum külön indul, az Együtt-Párbeszéd tandem viszont megállapodik majd a DK-val és az MSZP-vel.

Ez volt a helyzet a legutóbbi időkig, ám a Független Hírügynökség értesülései szerint elmúltak a boldog szép napok: az Együtt és a Párbeszéd viszonya már korántsem felhőtlen. Karácsony Gergely – aki nem csak pártjának társelnöke, de polgármester is Zuglóban – jó viszonyt ápol a szocialistákkal, olyannyira, hogy az MSZP őt jelölné közös miniszterelnök-jelöltnek, ám az Együtt elnöke, Juhász Péter erről hallani sem akar.

A helyzet odáig fajult, hogy jelenleg mosolyszünet van az Együtt és a Párbeszéd között. Kérdés, hogy e télies időben fagyosra fordult viszony feloldódik-e tavaszra.

Az alpolgármester tojásai

Nemcsak nyugdíjasnak jó lenni a választások közeledtével, de úgy általában magyar embernek lenni is nagyon kifizetődő. Nem múlik el hét valamelyik kormánypárti politikus jótéteménye nélkül. Az elmúlt hétvégén például Bajkai István VII. kerületi alpolgármester, választókerületi elnök nevével fémjelzett tojásokat osztogattak a hatodik kerületben, a most következő hétvégén pedig Rétvári Bence államtitkár ad ingyen krumplit az arra érdemeseknek.

Aki azt gondolja, hogy ez azért van, mert közeledik a választás, és nagyjaink ilyenkor még a szokottnál is nagyvonalúbbak, az téved. Kifejezetten emberiességi mozgatórugói vannak ezeknek a jócselekedeteknek, az pedig tényleg csak a véletlen műve, hogy épp most, a jövő évi választáshoz közeledve telik meg a politikusok szíve szeretettel a választópolgárok iránt.

A két esetet amúgy nem szabadna egy kalap alá venni. Bajkai István ugyanis elmondása szerint a saját pénzén vásárolta a tojásokat, és csak utólag értesült arról, hogy az általa beszerzett árut az önkormányzat szétosztotta az emberek között. Lehet, hogy Bajkai úr nem is osztogatás céljából vásárolta a temérdek tojást, hanem csak bespájzolt, mert gondolt a cudar időkre, amikor, az előrejelzések szerint, még a mostaninál is drágább lesz a tojás.

Az önkormányzatnál pedig, ahol a tojásokat tárolta, nyilván nem tudták, hogy nem osztogatásra, hanem magának vette, és gyanútlanul, vagy fogalmazzunk így: jóhiszeműen, szétosztották a tojásokat az emberek között.

Így történhetett, sehogyan se másképp.

Rétvári Bence államtitkár hétvégi krumpliosztása még előttünk van, úgyhogy ezzel kapcsolatban jelenleg a homályban tapogatózunk. Nem tudjuk, hogy ő maga vásárolta-e a négyszázszor tízkilónyi krumplit, és milyen pénzből. A Fidesz állta a krumpli árát, a kormány, az önkormányzat, de az sem kizárt, hogy az államtitkár úr nyúlt mélyen a saját zsebébe.

Utóbbi esetben csakis úgy történhetett, hogy az ünnep közeledtével Rétvári államtitkár egyre többet és egyre túláradóbb szeretettel gondolt az ő népére. Azokra az emberekre, akik jövő tavasszal majd a szavazóurnákhoz járulnak, de addig is élniük kell valamiből. Gondolkodott nagyon erősen Rétvári államtitkár, hogy mivel tudna az ő szavazóinak örömet okozni, és a krumpli volt az, ami elsőre az eszébe jutott.

Nem lennénk meglepve, ha az elkövetkező hetekben, hónapokban egymást érnék a politikusi jótétemények. Nem azért, mert hálát várnak tőlünk ezért, hanem, hogy megmutassák: másként is lehet, mint a jereváni rádió viccében. Azaz, nemcsak fosztogatni tudnak, de néha, különösen a választás közeledtével, osztogatni is.

2 332 755

Ennyi honfitársam küldte vissza a kormánytól kapott konzultációs levelet. Legalábbis, ha hinni lehet Kovács Zoltán kormányszóvivőnek. És miért ne higgyünk neki? Ha nem hiszünk, akkor jobb lesz?

Úgyhogy, én elhiszem.

Mondjuk én a helyében nagyobb számot mondtam volna, de jó ez így is. 2 332 755 olyan honfitársam van tehát, aki úgy érezte, hogy vissza kellett küldenie a levelet a feladónak. Egy részük nyilván azért küldte vissza a levelet, mert elhiszi, ami benne volt.

Állítások voltak amúgy ebben a levélben, nem kérdések. De ebben az országban még régen nem kérdésekre válaszolnak, hanem kijelentésekre. Mondanak valamit, és ahhoz fogalmaznak meg kérdéseket. A miniszterelnök emberemlékezet óta nem nyilatkozik valódi újságírónak, ehelyett sajtómunkásnak álcázott mikrofonállványoknak mondja el a véleményét. Aki egy kicsit is normálisan kérdez, az már gyanús és mehet a levesbe.

És vannak olyanok is a 2 332 755 között, akik nem hiszik el azt, amit a kormány konzultációs levélben állít, viszont azt gondolják, hogy valakik valahol számon tartják, hogy ki az, aki visszaküldte Orbán Viktornak a levelet, és ki az, aki nem.

A visszaküldők között nyilván olyanok is vannak, akik tudják, hogy az egész úgy hülyeség, ahogy van. Tudják, hogy Sorosnak nincs semmiféle terve, ha csak azt nem tekintjük tervnek, hogy immár évtizedek óta azon munkálkodik, hogy egy normális világban éljünk. Ezért támogatta annak idején a Fideszt és annak sok jelenlegi vezetőjét. A többi között Orbán Viktort, aki ma miniszterelnök, és Kovács Zoltánt, aki kormányszóvivőként most bejelentette, hogy 2 332 755 magyar ember küldte vissza konzultációs levelet.

Éltünk mi már ilyen országban, egypártrendszernek hívták. Akkor is hasonlóan működtek a dolgok, mint ma. A Párt és a Kormány úgy tett, mintha elhinné, amit mi hazudtunk neki, cserébe és hálánk jeléül mi sem mondtuk a szemébe hangosan, hogy hazudik.

Így ment ez már akkor is: a hatalom nem követelte meg alattvalóitól, hogy látványosan szeressék, azzal is megelégedett, ha nem utáltuk látványosan. Ezért nem adott nekünk szabad újságot, rádiót és televíziót, nehogy véletlenül kísértésbe essünk, és megírjuk, bemutassuk az igazat.

Erre tartunk most is. 2 332 755 honfitársunk tartja életben ezt a mostani rendszert. És persze a többiek, akik nem küldték vissza, hanem a kukába dobták a konzultációs levelet.

Kinek kell megköszönni az Erzsébet-utalványt?

Tévében hirdeti a kormány az Erzsébet-utalványokat. Ez nem önfényezés, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk, hanem nagyon fontos dolog. Szükséges ugyanis,a nyugdíjasok tudjanak róla, mi és miért történik. Hogy ha kapnak egy Erzsébet-utalványt, ne arra gondoljanak, mint amire egyre gyakrabban, hogy csalók akarják átvágni őket. Láttuk már ilyenre példát, a gyanútlan nyugdíjas azt hiszi, hogy kap valamit, és csak amikor elmentek a magukat jótevőnek álcázó szélhámosok, akkor jön rá, hogy csúnyán becsapták.

Nos, ezúttal szó sincs becsapásról, jön az Erzsébet-utalvány, ráadásul a kormány, amely mögött nem Soros, hanem a Fidesz áll, még azt is megmondja a nyugdíjasoknak, hogy kinek köszönhetik a karácsony előtti jótéteményt. Jó, kicsit veri a mellét a kormány, de ki az, aki nem így tenne a helyükben, és eltitkolná, hogy tőle van az ajándék.

Igen, kedves nyugdíjasok, Magyarország kormánya volt olyan kedves, és megajándékozott benneteket. Vagyis, a Fidesz-kormány. Ha még mindig nem értitek, elmondjuk még egyszer. Ezért kell a reklám, hogy ne maradjatok tudatlanok, és még véletlenül se higgyétek, hogy a Soros adta.

Azért a helyzet ennél valamivel bonyolultabb. Ezt is el kellene mondani a magyar nyugdíjasoknak, hogy valóban megtudják, kinek köszön hetik a karácsony előtti Erzsébet-utalványokat.

Kedves nyugdíjasok, legyetek erősek: ezt a pénzt nem a kormánytól kapjátok. A kormánynak ugyanis nincsen saját pénze. Külföldi rokona sincsen a kormánynak, aki adna neki pénzt, amije van, azt mind egy szálig tőlünk, magyar adófizetőktől kapja. Azt tudja elkölteni a kormány, amit mi adunk neki, vagyis, amit tőlünk, adó formájában beszedett.

Ezzel együtt persze hálásak lehettek a kormánynak, amiért odaadta nektek ezt a pénzt. Néhány milliárd forintról van szó – megtehette volna, hogy ezt is másra költi. Stadionokra költi, vagy, teszem azt, Mészáros Lőrinc további gazdagítására. Odaadhatta volna Garancsi Istvánnak, esetleg Orbán Ráhel saját lábon álló hites urának, Tiborcz Istvánnak.

Elkölthette volna ezt a pénzt ugyanúgy, mint a többit. Kisvasútra, vagy nagyberuházásra, kitömhette volna vele valamelyik csókos haver zsebét. De nem, a ti kormányotok kedves nyugdíjasok ezt a pénzt, ami nem az övé, hanem a miénk, magyar adófizetőké, odaadta nektek. Legyetek ezért nagyon hálásak, és köszönjétek meg magatoknak, hogy megdolgoztatok érte, és aktív éveitekben megkerestétek a rávalót!

Amikor a Kétfarkúak csóválják a politikát – Kovács Gergely a Spinozában

Eredetileg Lázár János lett volna a vendég, de őt halaszthatatlan elfoglaltsága miatt januárra halasztották. Helyette Kovács Gergelyt kaptuk, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt vezetőjét. Rangos Katalin beszélgetett a Spinozában a pártelnökkel.

A jegyre ugyan még Lázár neve volt nyomtatva, de ez nem volt baj, mert ez olyan szürreális volt, hogy keretet adott a beszélgetésnek. Illett a Kétfarkúakhoz, akik

rendre egy olyan világot mutatnak be, ami a valóságban nem létezik,

pedig, örülnénk ha létezne, mert sokkal jobb lenne nekünk, mint most, amikor a valóság olyan, amilyen.

Rangos Katalin, úgy is, mint műsorvezető, időnként megpróbálta komolyabb irányba terelni a beszélgetést, volt, amikor ez már majdnem sikerült, de idővel nem erőltette, mert van annyira rutinos, hogy magától is rájöjjön arra, hogy nincs esélye. Sok régen hallott poén – örökélet, ingyen sör – mellett új dolgokat is megtudtunk Kovács Gergelyről és a kétfarkúakról. Kiderült például, hogy a pártnak van világnézete – centrális-demagóg-populisták -, valamint, hogy a párton belüli esetleges egymásnak feszüléseket már megelőzték, mégpedig úgy, hogy

ők maguk hozták létre a párton belüli ellentéteket.

Ha valakinek ismerős a szituáció, amikor valakire, aki akar valamit, nem a politikai ellenfelei jelentik a nagyobb veszélyt, hanem azok, akik elvileg az ő pártján – és az ő pártjában – vannak, annak elmondanánk, hogy minden hasonlóság más pártokkal, csak a véletlen műve.

Jó volt ott ülni a Spinozában, felszabadult, vidám hangulatban. Egy röpke órára még azt is elhittük, hogy feléledt a már halottnak látszó, híresnek mondott pesti humor. És itt kérek mindenkit, ne tessék fanyalogni, ne tessék a kedvemet elrontani. Ne mondják, hogy rendben, jól éreztük magunkat, de ettől nem változik semmi, mert ha vége a műsornak, és kimegyünk az utcára, azt látjuk, hogy minden megy tovább, úgy, ahogyan eddig.

Mielőtt elmondanám, hogy mit gondolok erről, és hogy szerintem miért nincs igazuk a fanyalgóknak, röviden elmesélek egy történetet. 1970-ben előfeltévelis katonának hívtak be Kalocsára. Nem katonának jelentkeztem, hanem a közgazdasági egyetemre, de akkoriban az volt a rend, hogy az egyetemre felvett fiúknak 11 hónapig sorkatonaként kellett szolgálniuk a Magyar Néphadseregben.

Nem sokkal a bevonulásunk után néhányan kitaláltuk, hogy előreállítjuk az óráinkat. Nem kerek számmal, mondjuk egy, vagy két órával, hanem 4 órával és 37 perccel. Ezzel is azt kívántuk jelezni a külvilág számára, hogy az az idő, amit Kalocsán katonaként töltünk, nem a mi időnk. Nem azonosulunk azzal a világgal, amelybe besoroztak bennünket, mert az nem a mi világunk, és az ő idejük sem a mi időnk.

Mi lepődtünk meg a legjobban, hogy milyen gyorsan alkalmazkodtunk a saját magunk által gyártott, különbejáratú időszámításunkhoz. Néhány nap elteltével már semmiféle gondot nem okozott, hogy a mi óránk mást mutat, mint a többieké, így is mindig tudtuk, hogy mikor van sorakozó, mikor hol kell megjelennünk. Mégis, megvolt az illúziónk, hogy egy másik, a kintinél emberszabásúbb világban élünk. Olyanban, amelyik csak a miénk, és amelyhez a hatalmasságoknak semmi közük.

Ezt éreztem hétfőn este a Spinozában, ahol Rangos Katalin Kovács Gergellyel beszélgetett. Hogy bár már egy ideje – és valószínűleg még egy ideig – olyan világban élünk, amilyenben, hétfőn este 7 és 8 óra között ennek nem volt jelentősége. A Spinozában nézőként megjelent polgárok, anélkül, hogy egyetlen szót is szóltak volna,

nemet mondtak az épülő áporodott, árvalányhajas, hátrafele nyilazós világra.

Ez volt az üzenete ennek az egy órának hétfőn este. Hogy nincs hatalmuk fölöttünk, mert kiléptünk az ő világukból, az ő idejükből, és ha csak kis időre is, olyanok lettünk, amilyenek lenni szeretnénk: vidámak, boldogok és szabadok.

Viccpártok a világban

Nem a Magyar Kétfarkú Kutyapárt az egyetlen, és nem is az első, amelyik vicces mondanivalóval tart görbe tükröt a politikusok és a társadalom elé.

Az izlandi Legjobb Párt jelöltje egyenesen a főpolgármesteri székig jutott: 2010-ben reykjaviki helyhatósági választáson a szavazatok 35 százalékát szerezték meg. Kampánydaluk Tina Turner Simply the Best című slágerének humoros átirata volt, fő ígéretcsomagjuk pedig ingyenes uszodabérlet ajándék törülközőkkel, pálmafák a fjordokra és reptéri Disneyland. Nyíltan hirdették, amit a legtöbb politikus letagad: szemérmetlen kiszolgálói a korrupciónak.

A rendszerváltozás környékén nagy sikert aratott a Lengyel Sörimádók Pártja. A párt eredeti célja az volt, hogy a klasszikus pubokat népszerűsítse, és arra buzdítson, hogy vodka és egyéb tömények helyett az emberek inkább sört igyanak. A ’91-es választásokon a sörpárt végül 16 képviselőt küldhetett a parlamentbe, igaz, az egység hamar felbomlott pohár- és korsófrakcióra, majd a következő ciklusból már ki is estek a sörivók.

A britek Őrülten Tomboló Szörnyek Pártja még a nyolcvanas években alakult, és többször értek el sikereket helyhatósági választásokon. Kampányuk szerves része volt a pontosvessző betiltásáért vívott harc, mivel úgysem tudja senki, mikor kell használni. Télen központi fűtéssel melegítenék a buszmegállókat, adórendszerük lényege pedig, hogy kedvezményt kapnának a jólelkű emberek. A királyságot tartják a legjobb államformának, az uralkodói címet pedig éves lovagi tornákon lehetne elnyerni.

Nácikkal soha! (De ki a náci?)

Folynak a viták a Jobbikról, derék demokraták esnek egymásnak a Facebookon, korábban egymással szimpatizáló honfitársaink törölnek másokat ismerőseik köréből Vona Gábor pártja miatt.

Azon megy a vita, hogy szabad-e együttműködni a Jobbikkal Orbán leváltása érdekében. Mert a Jobbik nélkül – ebben nagyjából teljes az egyetértés – most nem sikerülhet eltávolítani a Fidesz egyre diktatórikusabbá váló és ijesztőbb rendszerét.

Nácikkal, soha! – így az egyik oldal.

Ma már nem a Jobbik a náci, hanem a Fidesz – jön rá a válasz.

Vegyük sorba, legalább röviden, vázlatosan, hogy mi a rossz a Jobbikban. Már csak azért is, mert abban, amit mostanában képviselnek, sok vállalható elem van. De, mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik, vagyis, érdemes az apró betűs részleteket is alaposan átolvasni.

A Jobbikban az egyik rossz az, hogy nem tudhatjuk, őszinte az, amit mondanak és tesznek. Megváltozhat-e a tigris, le lehet szoktatni a húsevésről? Állatkerti keretek között, ketrecben tartva nyilván igen, de mi történik, ha kiszabadul, és ismét szabadon vadászhat. Ráveti-e magát az első, arra haladó zebrára, vagy beéri azzal, hogy békésen rágcsálja valamelyik közeli fa törzsét.

Nem tudhatja senki, hogy taktika-e, amit Vona Gábor és a Jobbik mond. Nyilván az is van benne, mert rájöttek arra, hogy a Fidesztől jobbra már nincs számukra hely. Orbán pártja ugyanis szinte az összes tematikájukat lenyúlta. Talán egyedül a cigányellenességben nem versengett soha a Fidesz a Jobbikkal, de zsidózásban kezd felzárkózni. (Lásd még a Soros-plakátok, és úgy általában a Soros elleni kampány, amelyek, hanem is utalnak nyíltan az általuk gyűlölt, és a magyarokkal meggyűlöltetni kívánt magyar származású milliárdos származására, az ellene folytatott kampány értelemszeren erősíti az antiszemita indulatokat.)

A Jobbik tehát helyet keresett magának, és ott talált, ahol korábban a Fidesz volt. Ehhez minden pártnak és politikusnak joga van, semmi nem tiltja, hogy egy politikai párt és annak vezetői, megváltoztassák a nézeteiket.

Más kérdés, hogy a választópolgárok szemében mennyire hitelesek ezek a váltások. A Fidesznek például nagyon bejött az élet, pedig ők is csupán jó húsz évvel ezelőtt fedezték fel magukban, hogy ők valójában nem liberálisok, és ateisták, hanem konzervatívok és nagyon keresztények.

A másik, ami problémás a Jobbikban: a múltjuk. Emlékszünk arra, honnan indultak, és hogy miféle indulatok és ideológiák mentén jött létre ez a párt. És tudjuk azt is, hogy sokan azok közül, akik zsidóztak és cigányoztak a parlamentben és másutt, még ma is ott vannak a Jobbik soraiban. A Jobbik igyekszik megválni a múltjától, de csak részben vált meg azoktól, akik ezt a múltat képviselik. Novák Előd, aki elégette az Európai Unió zászlaját, már nem alelnöke a Jobbiknak, sőt, már a pártnak sem tagja, de Toroczkai László, aki tevékeny részt vállalt a 2006-os őszi „sajnálatos eseményekből”, és azóta is a legszélsőségesebb magyar politikusok egyike, még mindig egyik vezetője a pártnak. Vagyis, fel kell tenni a kérdést, hogy el lehet-e és el kell-e felejteni, amit a Jobbik a nem is olyan távoli múltban tett. Mi lesz, ha hatalomra kerülve, újra olyanok lesznek, mint régen? A szemünkbe röhögnek, és azt mondják a választóknak: más a kampány, és más a kormányzás.

Nem könnyű helyzet. Kérdések vannak, válaszok még csak születőben

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!