Kezdőlap Szerzők Írta Föld S. Péter

Föld S. Péter

689 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Soros-ügynök-e vagy?

Tisztelt Bíróság, Ügyészség, Állami Számvevőszék, Tisztelt Megfelelőaláhúzandó!

Részletes, beismerő vallomást teszek.

1848-ban találkoztam először Soros Györggyel. Akkor még nem úgy hívták, és mint utóbb kiderült, nem is ő volt. Utána még többször összefutottunk, először a kiegyezéskor, 1867-ben, majd a Tanácsköztársaság idején, 1919-ben.

Tessék? Hogy ez nem lehet? Jó, hát akkor mondják meg az urak, hogy mikor és hol találkoztam vele. Nekem mindegy, csak tudjam, hogy mi van. Akkor találkoztam vele, és ott, ahol az uraknak ez megfelel. Profi tanú vagyok, ahogy parancsolni tetszenek.

Azt a viccet ismerik az urak, amelyik úgy kezdődik, hogy két Soros-ügynök utazik a vonaton? Azt mondja a Kohn a Grünnek…

Micsoda? Hogy ne vicceket meséljek? Hanem mindent mondjak el, úgy, ahogyan történt?

Most, hogy említeni méltóztatnak az urak, már kezdek emlékezni. Ürgebőr is volt, csőszkunyhó, jugoszláv békaemberek. Minden, ahogyan az meg van írva. Remélem, nem hagytam ki semmit.

Hogy miről beszélgettünk? Amiről mindig: azt mondta nekem a Soros, hogy ártani akar a magyaroknak. Mondtam neki, hogy én is. Ennek nagyon megörült. Felvetette, hogy ártsunk együtt. Nekem először nem tetszett az ötlet, mert már hozzászoktam, hogy egyedül ártok.

De aztán mégis rávett valahogy. Volt nála ugyanis egy nagy halom papírpénz, tudta, hogy annak én nem tudok ellenállni. Ahogyan öreg barátom, Woody Allen, úgy én is elmondhatom magamról: a kedvenc számom a sok.

Miután gondosan megszámoltam a pénzt, mert üzletben ugye nincs barátság, a Soros azt mondta, hogy hozzunk létre egy háttérhatalmat. Én nem tudtam, hogy mi az, mert akkor még senki sem tudta, de nem akartam bunkónak látszani, ezért rábólintottam. Mint utóbb kiderült, ez jó ötletnek bizonyult.

Elkezdtük az ártást. Kezdetben kicsiben ártottunk, ezért először döcögősen ment az üzlet, ám idővel egyre jobban belelendültünk. Hamarosan nem csupán Közép-Európa legnagyobb ártói lettünk, de a tengerentúlon is lettek referenciáink. Ma már, ha valahol ártani kell, szinte mindig minket hívnak. Ami, mondjuk így, nem csoda: álmunkban felébredve is bármikor képesek vagyunk ártani. Nemcsak a magyaroknak, bárkinek. (Legutóbb az íreknek ártottunk, és egy bulgáriai megbízásunk is aláírás előtt áll.) Mi ugyanis nem kedvtelésből ártunk, mint az amatőrök, hanem azért, mert egyedül ehhez értünk.

Nekem tisztelt urak, már az óvodában is az ártás volt a jelem, a Sorosnak meg a háttérhatalom. Mindezt csak azért említem, mert bízom a: bízom az urak nagylelkűségében, és remélem, találnak enyhítő körülményeket a számomra.

Bunkókáim, ne kopogtassátok a gorillákat!

Be kellett zárni a Fővárosi Állatkert emberszabású házát, mert az állatkert látogatói nem hagyták békén a gorillákat. A gorillák mindig is érdekesek az emberek számára, mert majdnem olyanok, mint mi, de „mi, szerencsénkre, mégsem vagyunk olyanok, mint ők.”

Ráadásul karácsony előtt nem sokkal egy gorillabébi is született az állatkertben, ami fokozta a gorillák iránti érdeklődést. Az állatkert dolgozói ugyan kérték a látogatókat, hogy viselkedjenek normálisan, és ne zavarják az újszülöttet és édesanyját, ám nem hatott a kérő szó. Hiába érveltek, hogy a gorilláknak pihenésre, nyugalomra van szükségük, bunkóékat mindez hidegen hagyta. Kopogtattak az üvegen, vakuztak rendületlenül, nem hagyták békén a gorilla-családot.

Nem a gorillák az egyedüliek, akiket ily módon zaklatni szoktak az emberek. Egy, a ketrece, vagy a kifutója sarkában pihenő állat nem elég érdekes. Az állat akkor jó, ha csinál valamit: mozog, ugrál, netán vicsorít. Akkor jó az állat, ha megmutatja, hogy mire képes, mert akkor bunkókáim megnyugszik, és úgy érzi, hogy megérte megváltani a belépőt a bejáratnál. Ha egy állat csak úgy van, vagyis, a saját kedve szerint mozog, vagy, ha úgy jó neki, mozdulatlan, akkor a magát felsőbbrendűnek tekintő kétlábú bunkó szemében az állat nem is igazi állat.

Még tán az is megfordul bunkókáim fejében, hogy visszakérjék a pénzüket az állatkerttől, mondván: az állat, amire befizettek, nem mozgott, csak ült a helyén és nézett maga elé. Nem azért mentünk ki az állatkertbe, mondhatnák bunkókáim, hogy maga elé révedő, ki tudja mire gondoló állatot lássanak. Nekik a pénzükért jár a produkció, nekik egy állat ugrabugráljon, vagy legalább üvöltsön és vicsorítson.

Bunkókáim persze nemcsak a gorillákkal vannak így. És nem is csupán az állatokkal. Ahhoz, hogy bunkókáim kimutathassák a foguk fehérjét, és olyan bunkók legyenek, amilyenek csak ők tudnak lenni, nem kell nekik állat. A kisebbel, gyengébbel, elesettebbel is szeretnek lekezelően, néhol kifejezetten ellenségesen bánni. Különösen akkor, ha ők sincsenek a társadalom topján, vagyis, vannak náluk nagyobbak, erősebbek, akik akkor és ott rúgnak beléjük, ahol, és amikor csak tudnak. Bunkókáim úgy érzik, hogy valahogyan ki kell egyenlíteniük ezt a társadalmi hátrányt. Ezért kopogtatják a gorillák üvegét, mert azt hiszik, hogy ettől többek lesznek, és ezért vakuznak a kéthetes gorillabébi szemébe.

A Jobbik útja – 3. A zsidózástól a „zsidósimogatásig”

A Jobbik és a Magyar Gárda alakulásakor a velük kapcsolatos vádakra rendre azzal reagáltak, hogy ők csupán nemzeti érzelműek, s ebben a minőségükben hadisírok gondozására, valamint a parlagfű irtására és hasonló, a köz számára hasznot hozó tevékenységekre szerveződtek. Ám ezeket a nyilatkozásokat senki nem vette komolyan, a pártot és a gárdamozgalmat már a kezdetektől rasszistának és antiszemitának tekintették.

 

Mondjuk így: nem véletlenül. Ennek alátámasztására elegendő, ha a teljesség igénye nélkül egy pillantást vetünk a Jobbik elmúlt években elkövetett „csínytevéseire.

2012. novemberében Gyöngyösi Márton, a Jobbik külpolitikai szakértője a gázai konfliktus kapcsán a magyar országgyűlésben azt mondta: eljött az ideje, „hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.”.

2013. szeptemberében Orosz Mihály Zoltán Érpatak jobbikos polgármestere az általa háborús bűnösnek nevezett Netanjahu izraeli kormányfő és Simon Perez izraeli elnök bábuinak jelképes felakasztása előtt a polgármester egy papírból összetákolt, szabadkőműves jellel súlyosbított izraeli zászló taposott szét a csizmájával.

2015-ben kiderült, hogy Kulcsár Gergely jobbikos képviselő évekkel korábban beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe.

Hogy a hatás teljes legyen, egy fényképfelvétellel is borzolta a jóérzésű emberek idegeit, amelyen a politikus a vascipők mellett pózol, és a jobb keze hüvelykujját felfelé tartja. Szöveget is mellékelt a fotóhoz: Kulcsár Gergely közölte, hogy „egy kis feltöltődésre vágyott, ezért látogatta meg a Duna-parton, a képen látható vidám helyet”.

Közben, 2013-ban, történt valami, ami a Jobbikot kizökkentette a „rendes” kerékvágásból. Nyilvánosságra került ugyanis, hogy a párt korábbi alelnöke és EP-képviselője, Szegedi Csanád anyai ágon zsidó származású. Bár a párt mindig tagadta, hogy antiszemita lenne, Szegedi ügye a párt sok szimpatizánsát elbizonytalanította, és zavart okozott az erőben. Rövid hezitálás – és Vona Gábor pártelnökkel való konzultálás után – Szegedi úgy döntött, hogy lemond minden jobbikos tisztségéről és visszavonul a belpolitikától. A politikus ezt megelőzően még kijelentette: „nem az számít, ki a legtisztább fajú magyar, hanem, hogy ki mennyire elkötelezett a magyarság iránt.”

Az ügy további pikantériája, hogy Szegedi Egy 2010-es interjúban még azzal vádolta a zsidó származású értelmiséget, hogy „az elmúlt 20 évben meggyalázták a szent koronát, a szent jobbot, és kulturális elnyomást folytattak Magyarországon.”

Időközben több folyamat is elindult a magyar belpolitikába, amely a Jobbik tevékenységét is alaposan átrendezte. A Fidesz egyre több, a Jobbik által korábban preferált témát nyúlt le – Trianon, idegenellenesség, nemzeti érzelmek felkorbácsolása – és erre Vona Gábor pártjának is lépnie kellett. Ekkor találták ki a „cukiságkampányt”, mely a közvélekedéssel szemben nem csak abban nyilvánult meg, hogy a pártelnök kiskutyákat simogatott a nyilvánosság előtt, de abban is, hogy a párt prominensei tartózkodtak a szélsőséges kijelentésektől. Különösen a zsidósággal kapcsolatban fogták vissza magukat, de a romák elleni negatív megszólalásaik is megritkultak.

Újabb szintet lépett a Jobbik a centrista néppárt imázsának kiépítésében, amikor 2016 decemberében hanuka üdvözletet küldött a magyarországi zsidóságnak. Korábban ilyen elképzelhetetlen lett volna, s nemcsak a magyar közvéleményben keltett értetlenkedést, de legalább akkora értetlenséget és megütközést a Jobbik szimpatizánsai között.

Vona Gábor pártelnök ezt írta hanuka alkalmából: „Jelen sorainkkal áldott, békés és boldog ünnepet kívánunk, hogy az emlékezés és az örvendezés eme időszaka lehetőséget nyújtson a lelki megújulásra, s mint a fények ünnepén, árasszon valódi világosságot, amely képes utat mutatni.”

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője akkor nem kért a Jobbik jókívánságaiból, mondván 2013-ban Vona még úgy nyilatkozott, hogy „a zsidóság világuralomra tör, egyben az Izrael és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolat megszüntetését szorgalmazta”.

Ilyen előzmények után fordultunk rá 2017-re, amikor Vona Gábor az ATV stúdiójában bejelentette, hogy kész bocsánatot kérni a zsidóságól és a cigányságtól.

Vona egyébként 2017-ben is küldött üdvözletet a zsidóságnak hanuka alkalmából, a Jobbik tehát – annak ellenére, hogy ezzel nyilván a szélsőségesei nagy részét elveszíti – nem tett le arról, ami nagyjából már meg is történt: hogy helyet cseréljen a Fidesszel és néppárti pozícióba lavírozza magát.

A sorozat előző része itt olvasható.

Következik: A Jobbik esete a „cigánybűnözéssel.”

Ha Áder János köztársasági elnök volna

Ha Áder János köztársasági elnök volna, akkor hivatala elintézné, hogy már ma este, de lehetőleg minél hamarabb műsoridőt kérjen a közszolgálati televízióban és a rádióban. Bemenne a stúdióba, vagy elküldené az odahaza, a Sándor Palotában előre elkészített felvételt.

Mely felvételen mindenekelőtt bocsánatot kérne a honfitársaitól.

Bocsánatot kérne a magyaroktól, amiért mostanáig hallgatott, s bár lett volna módja és főként oka, hogy megszólaljon, ő ehelyett az amúgy valóban fontos környezetvédelmi problémák mögé bújva, lapított.

Nem mentegetőzne, nem magyarázkodna Áder János, ezzel szemben sűrű elnézések közepette mélyen a magyar emberek szemébe nézne, és azt mondaná: elég volt!

Honfitársaim, mondaná Áder János a közszolgálati televízióban és rádióban, legyen már vége ennek a gyalázatnak. Barátaim, mondaná Áder, rettenetes, ami itt van. Hogy a gyűlölködés korábban soha nem ismert mértéket öltött, az emberek teljesen kivetkőznek magukból, és ellenséget látnak ott is, ahol nincsen.

Legutóbb, mondaná Áder János, ha valódi elnöke lenne a magyar köztársaságnak, Cegléden keltett riadalmat egy békésen bandukoló arab turistacsoport. Akik semmi mást nem csináltak, csak cigarettát vásároltak egy benzinkútnál, előtte és utána pedig a környék nevezetességeivel ismerkedtek.

Korábban, mondaná Áder János, ha valódi köztársasági elnöke lenne Magyarországnak, a Pest megyei Perbálon segítőként dolgozó önkéntesekre hívták ki a hatóságokat, mert akkor éppen a Srí Lanka-i diákokat nézték menekülteknek. Áder János emlékeztetné az embereket a Kömlőn történtekre, ahol a halottak napján – még csak nem is sötétbőrű – magyarokat néztek migránsoknak a helyiek. Az őcsényi szégyenről nem is szólva.

Magyarok! Honfitársaim, mondaná a köztévében Áder János. Ébredjetek fel! Nézzetek körül, nézzetek magatokba és szörnyedjetek el attól, amit láttok! Milyenek lettetek, milyenné lett az országotok? És tegyétek fel magatoknak a kérdést: miként történhetett, hogy hagytátok magatokat egy uszító propagandagépezet által idegengyűlölő zombikká silányítani.

Nézzétek meg tisztelt honfitársaim, hogy hova jutottatok. Mindenütt ellenséget szimatoltok, szánalmasan nevetségessé váltatok. Ha a néhány évvel ezelőtti szemetekkel látnátok, hogy milyenek letettek, bizony isten mondom nektek, félnétek és undorodnátok a mostani magatoktól.

Ébredjetek fel barátaim, szedjétek össze magatokat, gondolkodjatok a még megmaradt józan eszetekkel. Ha valakinek, nektek tudnotok kell, hogy a karácsonyi vásárra kivezényelt TEK-tankoknak semmi közük nem volt a ti biztonságotokhoz. Turistacsalogatónak jók voltak, de nem akartak, és nem is tudtak volna elrettenteni senkit. Akik rossz szándékkal jönnek ide, azokkal nem a kormányzati propagandának, hanem a titkosszolgálatoknak van tennivalójuk. Mely szervek, elnevezésükből is következően, nem egetverő zenebonával, síppal, dobbal, nádi hegedűvel, hanem épp ellenkezőleg, titokban, azaz csendben és szakszerűen szokták tenni a dolgukat.

Egyszóval, kedves magyar testvéreim: legyetek normálisak! Ébredjetek fel honfitársaim, ne hagyjátok teljesen elbutítani magatokat! Mutassátok meg, hogy értelmes, gondolkodásra képes, és nem utolsósorban tisztességes emberek vagytok. Ne dőljetek be a hazug szónak!

Ha Magyarország köztársaság lenne, Áder János köztársasági elnök volna.

Lárifári, avagy lesz-e Orbán-Gyurcsány vita?

Magát a kérdést könnyű megválaszolni: nem lesz, mert Gyurcsány Ferenc nem miniszterelnök-jelölt, és ha az is lenne, Orbánnak nem áll érdekében, hogy szóba elegyedjen vele.

Ezzel együtt, a felvetés mégsem hiábavaló, hiszen Gyurcsány jó vitázó, ráadásul sokan emlékeznek arra, hogy ő az a politikus, aki – vitában és választáson – utoljára győzött Orbán ellen. Ebben az értelemben a DK-nak érdeke lenne, hogy egy esetleges vitában a pártelnököt küldje a ringbe.

A Demokratikus Koalíció listáját ugyan Gyurcsány Ferenc vezeti, ő azonban nem miniszterelnök-jelöltje a pártnak. Ezt ő maga is többször nyilatkozta: nem kíván miniszterelnök-jelölt lenni, mint ahogy – egyelőre legalábbis – miniszterelnök sem.

Gyurcsány Ferenc, az az ember, akivel Orbán Viktor utoljára nyilvános vitát folytatott. A jelenlegi miniszterelnök azóta nemcsak a vitát kerüli, de még az olyan helyzeteket is, amikor valódi újságírók igazi kérdéseire kell válaszolnia. A parlamentben nem mindig sikerül elkerülnie a kellemetlen kérdéseket, az azonnal kérdések órájában élnek is ezzel a lehetőséggel az ellenzéki képviselők. Ám Orbán ilyenkor vagy valamilyen gorombasággal – lásd a Vona Gábornak felemlegetett szemöldökcsipeszt – vagy egy viccesnek szánt (Boldog karácsonyt!) válasszal üti el a kérdések élét.

Miniszterelnöki vita azonban feltehetőleg most sem lesz, legalábbis olyan, amelyen Orbán Viktor is részt venne. Másmilyen vitának pedig nincs értelme. Mert bár elvileg fontos lenne, hogy a választók megismerhessék a pártok programjait, ha csak az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei vitáznak egymással, az egyedül Orbánnak és a Fidesznek hoz a konyhára. Ebben az esetben ugyanis az a látszat keletkezhet, mintha Orbán Viktor mindenki fölött állna, ő maga testesítené meg a nemzetet, miközben alattvalói közül néhányan a trónkövetelő szerepében az ő pozíciójáért marakodnak.

Orbán nem vitázik sem Gyurcsánnyal, sem mással. Legutóbb azzal hárította el az ellenzéki pártvezetőkkel a vitát, hogy annyian vannak, hogy nem tudja, kivel is kellene vitáznia.

Ebben az értelemben a DK részéről teljesen mindegy, hogy Gyurcsány Ferenc  miniszterelnök-jelöltként tudja-e kamatoztatni vitán felül álló retorikai képességeit. Ha nem lesz miniszterelnök-jelölti vita – márpedig ebben biztosak lehetünk – akkor minek borzolni a kedélyeket Gyurcsány esetleges miniszerelnök-jelöltségével?

A Jobbik útja 2. – Elindul a Magyar Gárda

A Jobbik története a kezdetektől összefonódik a Magyar Gárdával, sőt, látványos külsőségei és feltűnést keltő akciói révén, különösen az első időkben a Magyar Gárda volt az ismertebb.

A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület és az általa létrehozott Magyar Gárda Mozgalom a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz kapcsolódó szervezetek voltak. Mindkét szervezet 2007. augusztus 25-én alakult, a Magyar Gárda mozgalom elnöke Vona Gábor, a Jobbik elnöke volt.

A bíróság 2009. július 2-án ugyan mindkét szervezetet feloszlatta, ám a nemzeti érzelmű ifjú és kevésbé fiatal emberek szomorúsága nem tartott sokáig: 2009. július 25-én gyakorlatilag ugyanazzal a tagsággal, vezetéssel és célokkal megalakult az Új Magyar Gárda Mozgalom.

A Magyar Gárda egyenruháját Takács Zsuzsa iparművész tervezte. Ő szervezte meg a mellények, sapkák, kendők gyártását is. Amikor a sajtómunkások rákérdeztek, miért éppen a náci egyenruhára emlékeztető, és sokakban rossz érzéseket keltő viseletet választották, Vona Gábor, a Jobbik Magyarország elnöke azt válaszolta: azért, mert nekik ez tetszik.

A Magyar Gárda már a megalakulása előtt sokakban heves tiltakozásokat váltott ki. A nácik egyenruhájára hajazó öltözet valójában provokáció volt az éppen születendőben lévő demokrácia ellen. A Jobbik azzal érvelt, hogy semmi rossz sincs abban, amit képviselnek, ők egyszerűen hagyományőrzők, vagyis honvédsírokat gondoznak, és parlagfüvet irtanak.

A mozgalom nem sokkal a megalakulása után két részre szakadt, a közvélemény és a média nagy része a Kiss Róbert vezette gárdát tekintette „hivatalosnak”.

A Magyar Gárda megalakulása nem titokban, hanem gyakorlatilag a teljes nyilvánosság előtt zajlott. Ennek ellenére a közjogi méltóságok, élükön Sólyom László köztársasági elnökkel, nem szólaltak meg a politika iránt érdeklődő közvélemény nem elhanyagolható részét foglalkoztató ügyben.

Sólyom László csak két hónappal a Magyar Gárda megalakulása után, a szervezet hírhedt, tatárszentgyörgyi vonulása után szólalt meg először. A köztársasági elnök megkésve bár, de jó beszédet mondott, s egy rövid időre úgy tűnt, hogy sikerült a kedélyeket valamelyest megnyugtatni. Sólyom László ugyanis azt mondta, hogy a Magyar Gárda tatárszentgyörgyi felvonulása cigányellenes volt.

Fotó: Független

Ugyanakkor sokakban aggodalmat keltett, hogy miért kellett eddig várnia a köztársaság elnökének? Amikor a Magyar Gárda az avatásakor gyakorlatilag az ablaka alatt masírozott, akkor még nem tudta, hogy mire megy itt ki a játék? Akkor még elhitte a parlagfű irtásáról szóló hazugságot? Hogy e fura maskarába bújtatott vitézek hagyományőrzésre szerveződtek és véradásra? Hogy gátakon pakolják majd a homokzsákot, és vak néniket vezetnek át a másik oldalra?

A Jobbikhoz akkor még igen közelálló Fidesz „szakpolitikusa”,  rasszistaügyi szakértője, Balog Zoltán – ma az igen sok feladatot átfogó Emmi minisztere – is elítélte a rasszizmust. Igaz, nem a Magyar Gárdát ítélte el, hanem a rasszizmust.

Sólyom László megszólalása után Vona Gábor arra kérte a köztársasági elnököt, hogy fogadja őt a hivatalában, mert el szeretné neki magyarázni, miért olyan fontos, hogy a többségi társadalom harcoljon a genetikailag kódolt cigánybűnözés ellen.

Sólyom azonban nem fogadta a Jobbik vezetőjét. Aki erre megbántottságában azt találta mondani, hogy a köztársasági elnök nem a Magyar Köztársaság, hanem az Országos Cigány Önkormányzat elnöke.

Sólyom László tehát megszólalt, de későn:

a szellemet már nem lehetett visszaszuszakolni a palackba.

Amikor 2009. szeptemberében a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a Fővárosi Ítélőtábla döntését, miszerint a Magyar Gárdát végérvényesen betiltották, Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a Magyar Gárda alapítója, az ítéletet követően kijelentette: a döntést tudomásul veszik, de nem fogadják el.

Mit jelent ez a mondat? Különösen az első része. Lehet egy döntést nem tudomásul venni? Úgy tenni, mintha meg sem történt volna?

A másik, ami a Jobbik és a Magyar Gárda ismertségét nagyon megnövelte, az a közvélekedés volt, hogy Vona Gábor pártja és a Magyar Gárda jól kezelte a sajtót. Amiben persze lehet igazság, de ennek az éremnek is van egy másik oldala: jelesül az, hogy a sajtó kezelte rosszul a Jobbikot és a Magyar Gárdát.

A közszolgálati televízió reggeli műsora – a Napkeltét különös módon felváltó Ma reggel – például már a bírósági döntést követő napon meghívta a stúdióba Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Nem tudni, milyen szerkesztői elgondolás állt az invitálás hátterében, főként annak fényében volt ez különös, hogy Vona néhány hónappal korábban – igaz, akkor még a Napkelte műsorában, de ugyanezen a csatornán -, Izraelbe küldte az őt kérdező Betlen Jánost.

Az akkor még az Orbán-közeli Széles Gábor magánvagyonából regnáló Echo tévé is meghívta Vonát, és a Fideszhez kötődő Hír TV is gyakran szerepeltette a Jobbik politikusait. (Érdekes, hogy a mostanság a Fidesszel nem éppen baráti viszonyt ápoló Hír TV-ben Vona és a Jobbik ugyancsak gyakori szereplői a csatornának. Igaz, egészen más okból, mint tíz évvel ezelőtt.)

A kereskedelmi tévék hozzáállásán persze nem csodálkozik senki. Az ő szemükben a profit a hitelesség, a bevétel a tisztesség – ha az akkor szélsőségesnek mutatkozó Jobbik által szállított politikai perverziótól remélhették a nagyobb bevételt, azaz attól, hogy egy szélsőséges, néhol náci nézeteket valló pártnak adnak megszólalási lehetőséget, akkor a néző, akinek ez a mutatvány nem a kedvére való, átkapcsol egy másik csatornára.

Az adófizetők pénzéből fizetett közszolgálati tévének azonban már akkor sem volt kötelező szélsőséges nézeteket képviselő pártok és politikusok propagálása. Bőségesen elegendő lett volna a Híradóban közölni a bírósági döntést, röviden és tárgyszerűen beszámolni a tárgyalóteremben történtekről.

A sorozat előző írása itt olvasható.

Nem szóltál

Nem szóltál, amikor lenyúlták a magánnyugdíj-pénztárakban tartott háromezermilliárdot. Nem a te ügyed volt, nem volt ott pénzed, miért is szóltál volna. Így jártak, gondoltad magadban.

Nem mentél ki az utcára, amikor belerúgtak a tanárokba, átkapcsoltál a másik híradóra, amikor azt mutatták, hogy kicsesznek a diákokkal. Hallgattál, amikor megrövidítették az egyenruhásokat, a civileket.

Nem vagy tanár, diák. Sem rendőr, katona, tűzoltó. Nem vagy civil. Azt hitted, megúszhatod, hogy rád soha nem kerül sor.

Nem szóltál, amikor kisemmizték az ápolókat, az ápoltakat. Időseket, fiatalokat. Páros lábbal beleszálltak a nagymamákba, a kismamákba. Nem vagy ápoló, nem vagy ápolt. Nem vagy még nagymama, nem vagy már kismama.

Sajnáltad őket és remélted, ha csendben maradsz, megúszod valahogy.

Nem szóltál, amikor rossz lett a kéményseprőknek, a pékeknek, a zöldségeseknek. Miért is mondtál volna bármit! Kéményt csak messziről láttál, kenyeret soha nem sütöttél, zöldséget csak vásároltál, el soha nem adtál.

Nem a te ügyed volt ez sem. Sajnáltad azokat, akiknek rossz lett, de hát ilyen az élet, nem lehet mindenkinek mindig jó.

Amikor a devizahiteleseket cserbenhagyták, nem szóltál, mert neked nem volt devizahiteled. Az ember addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Ha nincs kölcsön, nincs tartozás, mondtad, és közben sajnáltad azokat, akiknek elvitte a bank a házat a fejük fölül.

Nem szóltál, amikor éhező gyerekekről hallottál. Nem mentél az utcára, nem vonultál, nem tiltakoztál. Sajnáltad szegényeket, miközben magadban örültél, hogy nem vagy gyerek, és nem vagy olyan szegény, mint azok, akiknek még nálad is kevesebbjük van.

Nem szóltál, amikor láttad a hazájukból elűzött menekülteket. Nem vagy menekült, gondoltad magadban, falak vannak körülötted, tető a fejed fölött. Van otthonod, nem kell házat, hazát, szülőföldet és minden ingóságot magad mögött hagyva idegen országok ismeretlen pályaudvarain várakoznod.

Nem szóltál soha, amikor szólhattál volna. Nem tiltakoztál, nem vonultál. Pedig, és ezt ott legbelül te is tudod, belőled is bármikor lehet egyenruhás, vagy civil, ápolt, vagy ápoló. Menekült, pék, zöldséges, nagymama és idős ember, vagy éppen fiatal.

Devizahiteles, kéményseprő.

Bárki lehet bármelyikünkből.

Simicskát is harcba hívta Orbán Soros ellen

„Tisztelt Soros úr, kedves Gyuri bácsi!

Azzal a kéréssel fordulok hozzád, hogy légy oly szíves egy számomra is elfogadható összeggel (hozzávetőlegesen néhány millió dollárral) támogatni az ellened folyó tisztességtelen és hazug kampányomat.

Üdvözlettel, Orbán Viktor miniszterelnök, egykor Soros-ösztöndíjas”

Néhány nappal ezelőtt ezt a szöveget tettem föl a Facebookra. Akkor azt hittem, hogy vicceltem, mert úgy hittem: mindez annyira abszurd, hogy a valóságban biztosan nem létezhet.

Aztán kiderült, amit egyébként is tudtunk: hogy a valóságnak gyakran élénkebb a fantáziája, mint a legjobb forgatókönyvíróé.

Simicska Ádám, Simicska Lajos fia osztotta meg az itt látható a levelet a Facebookon, amelyből kiderül, hogy Orbán Viktor Simicska Lajostól is kért pénzt a Soros György elleni harcához.

Attól a Simicskától, aki valamikor a barátja volt, kollégiumi szobatársa, üzlet- és harcostársa. És aki mostanság Orbán elsőszámú közellenségének számít.

Mindez 2015. február 6-án, a nevezetes G-napon vált nyilvánvalóvá, amikor Simicska Lajos nemes egyszerűséggel gecinek nevezte egykori, mára miniszterelnökké avanzsált barátját. A kifejezést azóta több alkalommal megismételte, elsősorban a saját plakáthelyein szórakoztatta ezzel a nagyközönséget és saját magát.

Kissé komolyabbra fordítva a szót: nem valószínű, hogy Orbán valóban számít Simicska pénzére. Nyilván nem is kért tőle, a levél feltehetőleg félreértésből érkezhetett Simicska Lajos budapesti címére. (Aki, amint az széles körben köztudott, már egy ideje Veszprémben lakik.)

Ilyen levelet egyébként a hivatalos közlések szerint azok a magyar állampolgárok kaptak, akik felhatalmazták a kormányt, hogy kapcsolatban maradhassanak vele. Nem tudni, hogy Simicska viccelt-e Orbánnal és jelezte, hogy kapcsolatban akart maradni vele. Gyanítható, hogy nem. Ebben az esetben azt kell mondanunk, hogy a Fidesz sokszor emlegetett mozgósító csodafegyvere, a Kubatov-lista megérett a frissítésre.

Hogy Soros kapott-e ilyen levelet, és küld-e pénzt Orbánnak, nem tudjuk. Egyszer már adott neki, igaz, évtizedekkel ezelőtt, hogy az akkor még igen fiatal és meglehetősen hátrányos helyzetű ifjú ember amerikai egyetemen kupálódhasson.

Ha az idős milliárdosnak van humorérzéke, egy szarkasztikus levél kíséretében ismét megszánja Orbánt, és hozzávág néhány dollárt, hogy folytathassa szélmalomharcát a nem létező Soros-terv ellen.

Mindig apámhoz fordul a Fidesz, amikor nagy bajban van. 🙂

Közzétette: Ádám Simicska – 2018. január 4.

A Jobbik útja – 1. Ruházati és esztétikai kérdések

Most induló sorozatunkban, melynek bevezető írását a Független Hírügynökség honlapján itt olvashatják – azt az utat szeretnénk bemutatni, melyet az egykor szélsőjobboldaliként induló Jobbik befutott. Ez az út, mely sokak számára máig nehezen követhető kacskaringóktól sem mentes, odáig vezetett, hogy a Jobbik – a szólamok szintjén legalábbis – mára kevésbé számít szélsőségesnek, mint a Fidesz.

„Ruházati és esztétikai kérdésekről én nem tudok nyilatkozni.” Ezt válaszolta Magyarország leendő miniszterelnöke, Orbán Viktor 2010. április közepén, amikor a nemzetközi sajtótájékoztatón egy külföldi újságíró azt kérdezte tőle: mit tesz majd, ha az új parlament első ülésén a Jobbik elnöke, Vona Gábor, ígérete szerint az amúgy betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelenik meg.

Ez a válasz amúgy kísértetiesen hasonlít Orbán Viktornak ahhoz az évekkel későbbi, 2017-es megszólalásához, amikor Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet leváltásával kapcsolatban egy újságíró kérdésére azt válaszolta, hogy „nőügyekkel nem foglalkozom.”

Nem a „ruházati” volt az egyetlen kérdés, amely Magyarország akkor már megválasztott, ám hivatalba még nem lépett kormányfője szerint helytelenül lett feltéve. Fideszes politikusok azt is erősen nehezményezték, hogy a külföldi pénzügyi lapok, valamint az elemző intézetek azon aggódtak, hogy miként is lesz majd a Jobbikkal, ezzel az Európában nemkívánatos módon megerősödött, szélsőséges és kirekesztő párttal. Ahelyett, hogy – így a Fideszes politikusok – annak örülnének, és ezt az örömüket a kérdéseikben is kifejezésre juttatnák, hogy végre van egy párt, amely kellő felhatalmazást kap arra, hogy kivezesse az országot a válságból, és véghez vigye a szükséges reformokat.

A Jobbik útját bemutató sorozatunk első részében látszólag kissé előreszaladtunk. Ám nem véletlenül: a 2003-ban alakult Jobbik, amelynek mai vezetője, Vona Gábor Orbán Viktor köpönyegéből nőtt ki, mindig is a Fideszhez kapcsolatban határozta meg magát.

A közvéleményben sokáig a Fidesz szabadcsapataként voltak elkönyvelve, s maga Orbán Viktor nem is titkolta, hogy kedveli ezeket „a hazafias, nagy jövő előtt álló tehetséges fiatalokat.”

Idővel azonban a Jobbik kezdett terhessé válni Orbánék számára, nem utolsósorban azért, mert volt idő, amikor a két párt népszerűsége egészen közel volt egymáshoz.

Mára kifejezetten ellenségessé vált a viszonyuk. Persze, ha valahol, akkor a politikában fokozottan érvényes a „soha ne mondd, hogy soha” mondás igazsága. Emlékszünk mi történt 1998-ban, amikor a Fidesz még két héttel a választások első fordulója előtt – igen, akkor és a rendszerváltozás után 2010-ig mindig kétfordulós volt Magyarországon az országgyűlési választás – kijelentette, hogy „a szalonnazabáló” kisgazdákkal soha nem fognak koalícióra lépni. Aztán az első fordulót követően Orbán Viktor és felesége húslevest és más finomságokat kanalazott ebéd gyanánt Torgyán Józsefék leányfalui házában, és ez a rövid, ám annál tartalmasabb kulináris kalandozás elég volt ahhoz, hogy megköttessen a megegyezés a két párt között a választási együttműködésről. Most a Fidesz nincs ilyen kényszerben, minden közvélemény-kutatónál toronymagasan vezet, ráadásul félelmetes pénzügyi, valamint kommunikációs hátországa révén megengedheti magának, hogy valóban ne egyeztessen a számára mostanság első számú közellenségként létező Jobbikkal.

Mely párt hivatalosan 2003. október 24-én alakult. Elődje a főként egyetemistákat tömörítő Jobboldali Ifjúsági Közösség, fő céljuk pedig, hogy a MIÉP bomlásával és háttérbe szorulásával reális alternatívát nyújtsanak a radikális jobboldali embereknek. A párt céljaként a „rendszerváltozás befejezését” és az eddiginél igazságosabb társadalom megteremtését tűzte ki. A Jobbik Magyarországért Mozgalom magát értékelvű, konzervatív, módszereiben radikális nemzeti és keresztény pártként definiálja.

Sorozatunk következő részében a Jobbik első, mondjuk így, „zabolátlan” éveit mutatjuk be.

A Nemzet Kéregetője

Tisztelt Honfitársam!

Látszólag azért kérek pénzt Öntől, hogy folytathassuk a Soros elleni kampányunkat. Ön azonban ne hagyja magát megtéveszteni, a pénz nekünk valójában nem a kampányra kell. Ha arra kellene, van annyi, mint égen a csillag.

Ez a mostani akciónk csupán álca, s bár egy részét valóban plakátokra, valamint uszító hangú hirdetésekre költjük, nem ez a lényeg. A lényeg az, Tisztelt Honfitársam, hogy Ön érezze: hozzánk tartozik. A mi alattvalónk, és Ön ezért támogat bennünket. Nem a Soros elleni harcunkban, mert azon mi magunk is csak röhögünk. Kit érdekel egy 87 éves öregember, aki, nem mellékesen, jót tett Magyarországgal, és személy szerint velem is.

Ha valaki, én aztán tudom, hogy a Soros-terv csak azok számára létezik, akik hisznek benne. És Ön, Tisztelt Honfitársam, ilyen ember. Mi azért szeretjük Önt, mert Ön nem akarja látni, ami ebben az országban történik.

Ön a mi emberünk: aki nem lát, nem hall, nem beszél. Nem látja, nem hallja, nem mondja, amit sajnos, minden igyekezetünk ellenére, egyre többen tudnak: hogy a mi egyetlen célunk az, hogy folytathassuk, azt, amit elkezdtünk.

Az ország szétlopásáról van szó Tisztelt Honfitársam, ha még nem esett volna le a tantusz. Ehhez kell nekünk az Ön pénze.

Ha Ön most támogat bennünket, akkor megígérhetem, hogy Mészáros Lőrinc nevén újabb újságokat, televíziós csatornákat vásárolok, hogy a hangom még az eddiginél is több helyen, és hangosabban legyen hallható.

Ehhez kérem az Ön segítségét Tisztelt Honfitársam. Küldjön nekem pénzt, mert én anélkül létezni sem birok. Még emlékszem arra, hogy nem voltam ilyen, régebben más céljaim is voltak. Például gólt rúgni az ellenfél kapujába, tért ölelő átadással helyzetbe hozni valamelyik csapattársamat. Mára egyetlen szenvedélyem maradt: a pénz.

Most megint Ön a soros Kedves Honfitársam. Öntől kérek pénzt, mert hát ki mástól is kérhetnék. Ön az én egyetlen bevételi forrásom, úgyis, mint magyar adófizető.

Arra kérem Önt, hogy adakozzon egy jobb sorsra érdemes ország szerencsétlen miniszterelnökének. Mert bármekkora is a hatalmam, Önnek, akiből élek, tudnia kell, hogy én valójában szerencsétlen vagyok. Nagy az én szomorúságom, ráadásul múlhatatlan: nem lehettem igazi futballista, csak egy leharcolt ország miniszterelnöke.

Várom a pénzét,

Orbán Viktor, sk.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!