Van itt nekünk az MTVA, teljes nevén Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. Egyszerűsítve közmédiaként szoktuk említeni. Feladatai ellátására évente több mint 80 milliárd forintot kap az adófizető állampolgároktól.
Ez a feladat röviden és vázlatosan a következő: tájékoztatniuk kellene a magyar polgárokat arról, ami hazánkban és a nagyvilágban történik. Elfogulatlanul, gyorsan, pontosan, azaz: szakszerűen és tisztességesen.
Sokan tanúsíthatják, hogy a közmédia ennek a feladatának nem tesz eleget. Mellébeszél, maszatol, bizonyos információkat elhallgat, máskor csúsztat, vagy kifejezetten hazudik. Nem egy ország, hanem egy párt érdekében végzi a munkáját. Teszi mindezt úgy, hogy a tőlünk kapott pénzt az utolsó forintig elkölti.
Olyan, mint a mester, aki előre felveszi a munkáért a pénzt, ám a munkát nem, vagy csak csapnivaló minőségben végzi el. Ha az ilyen mesterre sikerül rábizonyítani, hogy el nem végzett, vagy pocsék munkáért vett föl pénzt, visszafizettetik vele, sőt, minősített esetben csalásért, sikkasztásért is elítélik.
(Nemcsak) jogász végzettségű ismerőseimtől kérdezem: az MTVA esetében megáll-e az előre megfontolt szándékkal, visszaesőként elkövetett hűtlen kezelés, esetleg a sikkasztás, mint tényállás? Lehet-e őket perelni, amiért szerződésben vállalt feladatuknak annak ellenére nem tesznek eleget, hogy az érte járó nem kevés pénzt minden évben felveszik és elköltik.
Éppen egy évvel ezelőtt, 2017. január 10-én Németh Szilárd egy kemény felütéssel kezdte az évet. A Fidesz rezsibiztosként elhíresült alelnöke egy sajtótájékoztatón azt találta mondani, hogy el kell takarítani a Soros-birodalom álciviljeit.
Zárójel: ez az ember ugyanaz a Németh Szilárd, aki Népszabadság bezárásakor azt mondta a lap megszüntetéséről: épp ideje volt.
Zárójel bezárva.
Ha Németh Szilárd a saját ujjából szopta volna a civilekkel kapcsolatos otrombaságát, röhögtünk volna rajta. De vidámságra egy évvel ezelőtt sem volt okunk, mert tudvalevő volt már akkor is, hogy a Fideszben semmi nem történhet Orbán Viktor tudta és beleegyezése nélkül. Németh Szilárd saját hatáskörében még az orrát sem merné kifújni, krákogni is csak Orbán engedélyével szokott. Ha takarításról beszél, akkor biztosak lehettünk benne, hogy lesz hozzá seprű, lapát és tisztítószer.
Azért egy évvel ezelőtt ez még kínos volt. Érezhette ezt a kormány is, mert maga a miniszterelnök igyekezett finomítani Németh meglehetősen ijesztő megszólalását. Két nappal később Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában már azt mondta, hogy a kormány nem akarja eltakarítani a civil szervezeteket, de a magyar embereknek minden közéleti szereplőről joguk van tudni, hogy kicsoda, és honnan kapja a pénzét. Vagyis, Orbán szerint legalábbis, a magyar embereknek ez a legnagyobb problémájuk, és ezért kórusban követelik, hogy mondják meg nekik, honnan van pénzük a civil szervezeteknek.
Rosszat sejtettünk és nem véletlenül. Előbb a pécsi, majd a debreceni polgármester hirdetett civilellenes programot: felszólították városuk lakóit, hogy ne adják bérbe irodáikat és lakásaikat a civil szervezeteknek. A múlt héten pedig Szita Károly kaposvári polgármester konferenciát hívott össze, amelyen közös fellépést sürgetett a megyei jogú városok polgármestereitől a Soros által támogatott civilek ellen. Persze, ez is egyelőre megírt, fölülről vezérelt forgatókönyv szerint történt.
Legújabban itt van nekünk Kovács Zoltán kormányszóvivő. Aki nem mellesleg 1994 és 1995 között Soros-ösztöndíjjal Oxfordban a The Queen’s College-ban tanult, egyébként pedig a CEU-n diplomázott. A Financial Times szólaltatta meg Kovács Zoltánt a civilekkel kapcsolatban, aki nem kertelt: szerinte a kormány és a Nyílt Társadalom Alapítványok között két ellentétes demokráciafelfogás miatt van vita. „Mr. Soros azt hiszi, hogy a civil társadalom feladata, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalmat” – mondta Kovács, aki szerint csak a választott képviselők politizálhatnak legitim módon.
Kovács Zoltán tehát szintet lépett, vagyis, ideológiával töltötte meg, amit Németh Szilárd a maga tagolatlan módján próbált kommunikálni. Jelesül azt, hogy a civileknek nem az a dolguk, hogy ellenőrizzék a hatalmat. A civileknek nem kell ellenőrizniük a kormányt, az a dolguk, hogy csöndben legyenek, ne szóljanak bele semmibe, különösen akkor kussoljanak, ha lopást látnak, vagy jogsértést tapasztalnak.
Ha nem lennének a civilek, akik időnként a hatalomnak kellemetlenkednek, akkor nem vegzálná őket senki. Fogd be a szád, ha velem beszélsz! És akkor béke lesz és nyugalom, ameddig a szem ellát.
Legutóbb, tavaly októberben, a tao-pénzekről derült ki, hogy nyilvánosak, azaz, az erre vonatkozó adatokat ki kell. Erről a Kúria döntött abban a perben, amelyet a Transparency International indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium ellen. Az embereknek joguk van tudni, hogy az adóbevételből lecsípett közpénzeket mire fordítják.
Rendszeresen hallunk arról, hogy valamelyik újság, vagy civil szervezet adatokat kér egy minisztériumtól, közfeladatot ellátó intézménytől. Mely adatokat a címzettek nem adják ki, mire az újság, vagy civil szervezet bírósághoz fordul, és a bíróságok – több fordulót követően, gyakorta egy évnél is hosszabb idő elteltével – az esetek jelentős százalékában a kért adatok kiadására kötelezik a minisztériumot, közfeladatot ellátó intézményt.
Az illető minisztériumok, közfeladatot ellátó intézmények tudják, hogy a közérdekű adatok megtagadása törvényellenes, a gyakorlatban azt is tapasztalták, hogy a bíróságok többnyire érvényt szereznek a törvénynek, azaz, idővel mégis csak ki kell adniuk az adatokat. Ám ennek ellenére, ameddig megtehetik, mégis szembemennek az általuk is ismert törvénnyel, és csak akkor tesznek eleget törvényi kötelességüknek, amikor erre a jog erejével kényszerítik őket.
Nem tudom, van-e az ilyen magatartásnak jogi definíciója. Szerintem, ez a hozzáállás kimeríti az előre megfontolt szándékkal, haszonlesésből, visszaesőként elkövetett jognemkövetés tényállását. Arról nem is szólva, hogyha az érintettek önként nyilvánossá tennék a nyilvánosságra tartozó adatokat, akkor ezzel is csökkenthetnék a munkával amúis jól ellátott bíróságok túlterheltségét.
„A Magyar Gárda sajnálattal fogadta, hogy Berente Imréné, Tatárszentgyörgy polgármestere a rá nehezedő politikai nyomás hatására a gárda vasárnapi rendezvényét a roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációnak minősíti és a békés demonstráció betiltását kezdeményezi.” Ezt a közleményt adta ki 2007. december 8-án a Magyar Gárda.
A gárdisták szerint ezzel a polgármester asszony nem csak az egyesület rossz hírnevét kelti, hanem az alkotmányosság kereteit is feszegeti, hiszen az érvényes rendőrségi határozattal szembeszállva önkormányzati hatáskör alá kívánja vonni azt a rendezvényt, amely „a Gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény hatálya alá esik. A Magyar Gárda Egyesület közölte: törvény adta jogával élve megtartja Tatárszentgyörgyre tervezett békés demonstrációját.”
S bár a tatárszentgyörgyi polgármester visszavonta a Magyar Gárda területfoglalási engedélyét a felvonulásra, a Pest megyei rendőrség szóvivője december 9-én délelőtt közölte: „A rendőrségnek nincs jogi lehetősége, hogy feloszlassa a tüntetést”.
Amint azt a sorozatunk korábbi fejezeteiben többször is említettük, a Magyar Gárda hivatalosan honvédsírok ápolására és parlagfű irtására, valamint más, a nemzeti identitás megtartására alakult. Legalábbis ezzel igyekeztek megnyugtatni azokat, akiket félelemmel töltött el az egyenruha, a katonás vonulás, valamint a nem éppen békésnek tűnő, főként a cigányságra nézve fenyegetésként felfogható jelszavak.
A tatárszentgyörgyi felvonulásnak – utólag elmondhatjuk -, nagyobb volt a füstje, mint a lángja. De azért, annak ellenére, hogy a helyszínen fizikai atrocitás nem történt, a lángja is elég nagy volt.
Helyszíni beszámolók szerint a „vidék közbiztonságáért és a cigány bűnöző csoportok” ellen tüntető gárdatagok három oszlopban felálló, több mint kétszáz méter hosszú menetet alkottak, és dobszóval vonultak be Tatárszentgyörgyre, majd beszédeket mondtak.
A falusiak nagyobb csoportokban az út széléről figyelték a menetet, mintegy száz roma pedig ellentüntetést tartott a falu központjában, majd annak végeztével egy többségében romák lakta utca egyik házának kertjében szalonnát sütöttek.
A helyszínen ott volt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, valamint több cigány önkormányzati képviselő. Farkas Flórián, a Lungo Drom vezetője vélhetően más fontos elfoglaltsága miatt nem élt a helyszíni megjelenés lehetőségével.
2007. december 9-én a – már és még működő – Független Hírügynökség a következőképpen számolt be az indulatoktól sem mentes, ám végül békésen végződő rendezvényről. „300 gárdista, fekete egyenruhában, árpádsávos zászlókkal, dobszó kíséretében vonult át a falun, a templomtól a rendezvény helyszínére. Őket néhány száz szimpatizáns és helybéli kísérte. A felszólalók a cigánybűnözés ellen tiltakoztak, amelyet az országot terrorban tartó járványnak neveztek.”
A gárda tagjai eredetileg azon az utcán vonultak volna, ahol a helybeli romák élnek, de a rendőrség figyelmeztette a szervezőket, hogy ebben az esetben nem tudják garantálni a település biztonságát. Ezért a főúton vonultak végig egy, a központtól körülbelül egy kilométerre lévő területre. A felszólalók egy kis emelvényről beszéltek.
Bíber József Tibor, a Jobbik alelnöke szónoklatában a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazta és egy hatékony „cigányprogram” kidolgozását sürgette, valamint azt, hogy szüntessék „a romákkal szembeni pozitív diszkriminációt” Bíber József Tibor állítása szerint ők nem a cigányellenesek, de elítélik a „cigánybűnözést”.
A Jobbikból azóta kilépett Szegedi Csanád, a Magyar Gárda alapítója arról beszélt, hogy a „cigánybűnözés egy járvány”, amely terrorban tartja az országot. Mindenki retteg tőle, de senki sem mer beszélni róla – tette hozzá. Szerinte a kormány az adófizetők pénzén finanszírozza a “cigányság demográfiai robbanását”. Át kell alakítani a segélyezés rendszerét, hogy az “élősködők ne boldogulhassanak”.
A Magyar Gárda alapítója a rendezvény után közölte: demonstráció- sorozatot kezdenek, elmennek Borsod, Szabolcs-Szatmár és Nógrád megye egy-egy településére a közeljövőben, hogy ott is felszólaljanak a “cigánybűnözés” ellen.
Még aznap este szóvivője útján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is elítélte a gárda demonstrációját.
Tragikus utózöngéje a történteknek, hogy nem egészen másfél évvel a Magyar Gárda tatárszentgyörgyi „hadjárata” után, 2009. február 23-án hajnalban a település cigánytelepén fegyveresek lelőttek egy 28 éves cigány férfit és ötéves kisfiát, miután előzőleg felgyújtották a település szélén lévő, Fenyves utcai házukat.
A Jobbik útját bemutató sorozatunk előző része itt olvasható. Sorozatunk következő részében a Jobbik és a sajtó kapcsolatát mutatjuk be.
Ameddig lehetett, titkolta a kormány és sajtója az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának azt a jelentését, amelyben elmarasztalják az Elios céget, amiért szabálytalan közbeszerzés útján, a szokásosnál drágábban, valamint az elvártnál rosszabb minőségben végezték el a közvilágítás munkáját számos magyarországi településen. Az OLAF azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy vegyék vissza a pénzt, összesen 12 milliárd forintot.
Amikor mégis megírták, azt is kénytelenek voltak közölni, hogy az Elios a vizsgált időszakban, 2011-1015 között, Tiborcz István cége volt, bár azt nemigen tették hozzá, hogy Tiborcz István nem más, mint Orbán Viktor miniszterelnök veje.
Végül Kovács Zoltán kormányszóvivő is megszólalt az ügyben, aki nem kevesebbet állított, minthogy az említett szabálytalanságokért Bajnai Gordon és kormánya a felelős. Vagyis, ők tehetnek arról, hogy a közvilágítási program drágábban, silányabb minőségben és szabálytalan közbeszerzés révén valósult meg.
A kormányszóvivő azzal érvelt, hogy a magyarországi közvilágítás megújításának ötletét még a Bajnai-kormány vetette fel, így szerinte az is nyilvánvaló, hogy a későbbi szabálytalanságokért, amikor már nem ők voltak kormányon, Bajnaiékat terheli a felelősség.
Ha a Kovács-féle – nevezzük így – logika mentén haladunk, akkor a következő történhetett: Bajnai Gordon miniszterelnök 2009-ben kitalálta, hogy jó lenne, ha Magyarországon korszerűbb volna a közvilágítás. Több lenne a fény, és biztonságosabbak a települések.
Bajnai – még mindig a Kovács féle logika mentén haladva – 2009-ben azt is kitalálta, hogy a közvilágítás megújítására pályázatot kell kiírni, s ő maga javasolta, hogy a pályázat előkészítésében Tiborcz István egyik barátja és üzlettársa is részt vegyen. Ezzel Bajnai nyilván azt akarta elérni, hogy a pályáztatás feltételeit a majdani miniszterelnök, Orbán Viktor vejének a cégére szabják, vagyis, hogy Tiborcz István nyerje el a milliárdos megrendelést.
Bajnai még azt is kitervelte, hogy Tiborcz cége, az Elios majd csapnivaló minőségben végezze el a munkát, úgy, hogy annak befejezése után az érintett településeken sokkal sötétebb legyen, mint a közvilágítás megújítása előtt volt. Ráadásul mindez sokkal többe került, mint amivel előre számoltak – ezt is Bajnai találta ki még 2009-ben.
Akit érdekel, hogy mi történik ma Magyarországon, annak nem a közmédiát, és nem is a Habony-Vajna-Mészáros trió sajtóbirodalmának valamelyik honi ékkövét kell olvasnia, hanem külföldi újságokat. A legjobb, ha máltai lapokat olvasunk, azokban mindig találunk valami érdekességet a hazai viszonyainkról.
Legutóbb Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyilatkozott a Times of Malta című újságnak. Az interjúból kiderül, hogy a magyar kormány nem olyan szőrösszívű, mint amilyennek látszik, és nem is olyan érzéketlen, mint amilyennek mutatja magát. Tavaly például Magyarország – Altusz Kristóf szíves közlése– befogadott 1300 menekültet.
A kormány tehát nem verte nagydobra az 1300 menekült befogadását, igaz, nem is tagadta. Amikor ez kitudódott, és az újságírók rákérdeztek, az illetékes nyilatkozók elismerték, hogy a hír igaz, de azt mondták, hogy ez az 1300 menekült nem az az 1294 menekült, akiket Brüsszel akar erőszakkal rásózni a magyarokra. A magyar kormány által befogadott 1300 menekültet a genfi konvenció alapján, kérelmük elbírálása után, emberiességi okokból fogadta be Magyarország.
Minderről azonban a magyar embereket nem értesítették. A hivatalos indoklás szerint nem azért nem értesítették a magyar embereket, mert el akarták titkolni előlük, hogy miközben milliárdokat költ a kormány a menekültek elleni uszításra, és Brüsszel elleni gyűlöletkeltésre, 1300 embert mégiscsak befogadtak.
A magyar kormány azért nem mondta el a magyar embereknek, hogy Magyarország befogadott 1300 menekültet, mert nem akarta, hogy bántódásuk essen.
Kérdés, hogy kitől kellett ilyen furfangos módon megvédeni a befogadott menekülteket. Csak nem az adófizetők milliárdjaiból finanszírozott kampány és nemzeti konzultáció által megvezetett és megfélemlített magyar emberektől?
Az őcsényiektől?
A perbáliaktól?
A kömlőiektől?
Vagy, legújabban, a ceglédiektől?
A tanulság, ha van egyáltalán, mint annyi más esetben, most is igen szerény: a mi menekültünk jó menekült, a tiétek gazdasági bevándorló.
„A feleségem utálja a stadiont, rontja a kilátást a konyhaablakból”. Ezt mondta Orbán Viktor a Guardian két szakújságírójának, akiknek személyesen mutatta meg felcsúti birodalmának legékesebb gyémántját, a Pancho Stadiont.
Igaz, ami az igaz, tényleg egy nagy monstrum terpeszkedik Orbánék felcsúti házának szomszédságában. Még sosem voltam Orbánék konyhájában, de el tudom képzelni, hogy a konyhaablakból valóban nem idilli a kilátás.
Másoknak, akik szerencsésebbek a miniszterelnöknénél, erdőre, magas hegyekre, végtelen rónákra, vagy épp tóra néz a konyhaablakuk – egyedül szegény Anikó asszony kénytelen beérni egy böhöm nagy stadion látványával.
Sok millió honfitársamhoz hasonlóan nekem sem volt még olyan konyhám, aminek az ablaka stadionra nézett, ennek ellenére, át tudom érezni, milyen az, amikor az ember reggel álmosan kibotorkál a konyhába, hogy az első kávéval ébrenlétet leheljen magába, és az első dolog, amit meglát, egy stadion. Valljuk meg őszintén: vannak ennél szebb látványok is. Igaz, nem Orbán Viktor számára, aki köztudottan rajong a fociért és a stadionokért. Olyannyira, hogy amint azt a Guardian szakújságíróinak elmondta, ha van ideje, egy nap hat futballmeccset is megnéz.
Sokakkal ellentétben, én meg tudom érteni Anikó asszony problémáját. Még akkor is, ha a miniszterelnök honfitársainak – újabban így szólítja a magyar embereket – az övékénél súlyosabb problémákkal kell szembenézniük. Vannak emberek ugyanis, akiknek a konyhaablakból kinézve nem egy stadion látványa okozza a legnagyobb problémát. Azokra gondolok, akiknek minden hónapban az a gondjuk, hogy miből fizetik be a csekkeket, miből vesznek élelmet, gyógyszert, ruhát – más világi hívságokról nem is szólva.
Nem akarnám bagatellizálni Orbánné problémáját, már csak azért sem, mert készséggel elhiszem, hogy egy stadion látványa mennyire idegesítő tud lenni. De az is igen bosszantó, ha az ember nem tudja a gyerekét rendesen taníttatni, vagy idős szüleit anyagilag segíteni.
Anikó asszony gondjairól nekem amúgy Bálint György nagyszerű tárcája, a Gondtalan élet jut az eszembe. A történet a múlt század harmincas éveiben játszódik, és az író arra kapja fel a fejét, hogy az autóbuszon egy nő mögötte azon sopánkodik valakinek, hogy mennyi gonddal jár egy nagy lakás!
Persze, nem kell ilyen messzire visszamennünk az időben, akad gond ma is bőven. Éppen a napokban fakadt ki Vajna Tímea, aki a Maldív-szigetekről osztotta meg bánatát a nagyvilággal. Andy Vajna filmügyi biztos közel negyven évvel fiatalabb felesége azt írta a közösségi oldalán: „Belefáradtam, hogy az élet állandó harc és sokszor azt érzem, hogy több negatív dolog van, mint pozitív”.
Tényleg állandó harc az élet, és az is tény, hogy egy nagy lakás is sok gonddal jár. Főleg azokéhoz képest sok a gond, akiknek semmilyen lakásuk nincs. Vagy van, csak nem tudják fűteni, esetleg nincs benne villany, mert díjhátralék miatt kikapcsolták.
Sajnálom Orbánnét, amiért a férje a stadion építése előtt nem kérte ki egy hozzáértő építész tanácsát. Megelőzhették volna a bajt, vagyis azt, hogy a házukhoz ennyire közel épüljön a Pancho Aréna. Szegény Anikó asszony, nem lehet könnyű az élete. Az még csak hagyján, hogy amikor reggelente a kávéját issza, összeugrik a gyomra a stadion látványától. Abba pedig már bele sem mernénk gondolni, mi van, ha ebéd közben egy eltévedt felszabadító rúgás után a labda éppen a leveses tálban landol.
Mit ért a Jobbik cigánybűnözés alatt? Ez a kérdés volt olvasható a Jobbik honlapján, a Kiskáté rovatban. A válasz a következő: „Semmiképp sem azt, hogy minden cigány bűnöző lenne. A cigánybűnözés kriminológiai fogalom, amely azt jelenti, hogy vannak olyan speciálisan a cigány kisebbséghez köthető bűnelkövetési formák – pl.: tömegverekedés, színesfémlopás, késelés, falopás, uzsorázás stb. – amelyeket csak speciális módon lehet kezelni annak etnikai jellege miatt.”
Ezzel a felütéssel azt a közismert tényt kívántuk jelezni, hogy a Jobbik működésére mindvégig meghatározó jelleggel bírt a cigánysághoz történő viszonyulás.
A párt és a hozzá köthető szervezetek – Magyar Gárda, Véderő, Betyársereg – különösen a kezdeti időkben masszívan cigányellenesek voltak.
Ehhez képest 2010 április 27-én az Origo már Félretette a cigánybűnözős gúnyáját a Jobbik című cikkében arról írt, hogy „a Jobbik 2009-es EP-kampányának slágertémája, a cigánybűnözés, mára szinte teljesen kiveszett a párt nyílt retorikájából. Ez tudatos döntés eredménye, mert a politikusbűnözéssel több embert lehet megszólítani.”
Bár a Jobbikkal akkor még rokonszenvező Fidesz retorikájában nem jelenik meg a cigányellenesség, sőt, Farkas Flórián és a Lungo Drom vezetésével a cigányság felemelését tűzték ki célul, Orbán Viktor pártjának is voltak olyan politikusai, akik hajlamosak voltak a központi akarattól való eltérésre.
Emlékezetes eset, és a Független Hírügynökség 2009. szeptember 3-án is beszámolt arról, hogy Molnár Oszkár edelényi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő egy testületi ülésen a következőket mondta: „A cigányok által többségében lakott településeken, például Lakon, például Szendrőládon a terhesség ideje alatt szándékosan olyan gyógyszereket szednek, hogy bolond gyerek szülessen, hogy dupla családi pótlékot tudjanak lehívni”.
A polgármester kijelentései között az is szerepelt: „utánajártam, és igaz, gumikalapáccsal veri a terhes nő a hasát, azért, hogy nyomorék gyereket szüljön”.
A Jobbik tehát nem állt egyedül a cigányellenességével, politikáját azonban az is megkülönböztette a Fidesztől, hogy Vona Gábor pártjában a meghatározó politikusok is előszeretettel használták a „cigánybűnözés” kifejezést.
Az események azt követően gyorsultak föl, hogy
2009. február 8-án hajnalban halálra késelték a Marian Cozmát,
a veszprémi kézilabdacsapat közkedvelt játékosát. Az ügy a veszprémi késelés néven vonult a köztudatba, a szomorú éjszakán Cozmát szíven szúrták, szinte azonnal meghalt.
A hatóságok a gyilkosság napján azonosították a támadókat, és estére már országos körözést adtak ki R. Sándor, Sz. Iván és N. Győző ellen. Az elkövetők cigány származásúak voltak.
A Jobbik és a hozzá köthető szélsőséges szervezetek elérkezettnek látták az időt, hogy megbüntessék a cigányságot.
2011. március 6-át követően Gyöngyöspatán egy helyi konfliktus miatt polgárőrnek nevezett gárdisták járőröztek, majd a Jobbik nagygyűlést tartott a falu főterén. A gyűlés után a mintegy 2000 ember végigmasírozott a cigánysoron.
A helyszínen Vona Gábor pártelnök is megjelent. Az egykori beszámolók kiemelték, hogy a gyöngyösi származású Vonának szívügye Gyöngyöspata, gyerekkorában sok időt töltött ott, ismeri a helyieket.
A feszültség egyre fokozódott, végül a gyöngyöspatai romák – pontosabban: az asszonyok és a gyerekek – 2011. április 24-én „húsvéti kirándulásra” indultak. Magyarul, a Jobbik és csatolt szerveik által megfélemlített romagyerekek és asszonyok elhagyták a falut, és Csillebércre menekültek. A Fidesz kommunikációjában igyekezett bagetellizálni a történteket, és úgy állította be a romák elmenekülését, hogy náluk húsvéti szokás, hogy a gyerekek és asszonyok felkerekednek, hogy lakóhelyüktől távol ünnepeljenek.
Mindezt nem valamilyen helyi fideszes mondta, hanem Szijjártó Péter – akkor még a miniszterelnök szóvivője – sugallta a nyilvánosság felé.
Minderre az MTI is rásegített. Nagypénteken délután ugyan még riadt, vagy éppen egykedvű romákról tett közzé fotókat, amelyen kis motyójukat a kezükben tartva, fegyelmezett sorokban hagyják el lakóhelyüket. Idővel azután észbe kaptak a hírcentrumosok, talán a központból is érkezett az eligazítás, mert estére már másfajta fotókat készítettek az MTI riporterei. Vidáman futballozó, szamarat etető, felhőtlenül boldog cigánygyerekeket láthattunk a képeken – Szijjártóék találkoztak boldog cigányokkal is.
Miután pénteken este Pintér Sándor belügyminiszter utasítására a rendőrség őrizetbe vette a Véderő leghangosabb „harcosait”, Farkas Flórián az Országos Cigány Önkormányzat vezetője is megérkezett a Gyöngyöspatára. Helyszíni tapasztalatait összegezve elégedetten nyugtázta, hogy milyen sok rendőr vigyázza a falusiak biztonságát.
A következő fejezetben a „dicsőséges tatárszentgyörgyi hadjáratról” írunk.
A Jobbik útját felvázoló sorozatunk előző része itt olvasható.
Se kutyám, se macskám a Momentum és Fekete-Győr András, a Momentum elnöke (továbbiakban ismert becenevén: Fegyőr), azt pedig egyáltalán nem tudtam, hogy édesapja, idősebb Fegyőr, egészen mostanáig felelős beosztásban dolgozott, 2020-ig szólt ügyvezető igazgatói kinevezése az Országos Betétbiztosítási Alapnál.
Azért a múlt idő, mert idősebb Fegyőr ma már nincs felelős beosztásban az Országos Betétbiztosítási Alapnál. Sőt, jelenleg sehol sincs semmilyen beosztásban. Leváltották ugyanis, ám a hivatalos magyarázat szerint menesztésének nincs köze ahhoz, hogy a fia egy ellenzéki pártnak a vezetője.
Most ne menjünk bele abba, hogy ifj. Fegyőr és pártja valódi ellenzéke-e Orbán Viktornak és a Fidesznek, mint állítják magukról, vagy, csupán arról van szó, hogy tetszik nekik az Orbán rendszer, csak nem Orbánnal az élen – mint mondják róluk mások.
Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy idősebb Fegyőr most kénytelen munkát keresni. Fia, aki az RTL Klub híradójában nyilatkozott a történtekről politikai indítékot sejt apja menesztése mögött. Mondjuk, nem nehéz erre gondolni, volt már ilyen az elmúlt egy-két évtizedben, igaz, fordított előjellel.
Csurka István nevéhez fűződik a híres-hírhedt kifejezés. Ő dobta be a köztudatba, amikor 1990. március 31-én az általa szerkesztett Magyar Fórumban megjelentette az Apák és fiúk című írását, mely cikkben sok más mellett, arról ír, hogy az apák egykori bűneiért a fiúknak kell felelniük.
Idősebb Fegyőr most minden valószínűség szerint fia politikai tevékenysége miatt veszítette el állását. Pedig, ifj Fegyőrnek nincsenek bűnei, olyanok legalábbis biztosan nem, amikről mi is tudnánk. Ha csak az nem számít bűnnek, hogy mint sok millió ember az országban, nem odaadó és lelkes híve a Fidesznek és Orbán Viktornak. Idősebb Fegyőr abba bukott bele, és ezért van jelenleg állás nélkül, mert a fia, ifj. Fegyőr, nem szeret állva tapsolni a fensőbbségnek, legyen az kopasz pártfunkcionárius, vagy szotyola-köpködő stadionépítő.
Már a látszatra sem adnak méltóságosék. Megbüntetik a Jobbikot és a többi ellenzéki pártot, mert szerintük szabálytalanul és tiltottan finanszírozzák a pártjukat, miközben a Fidesznél mindent rendben találnak.
Kreatívabb áldemokráciákban azért legalább figyelnek a látszatokra. Úgy tesznek, mintha. Például, hogy nem csak az ellenzéki pártokat büntetik meg, hanem megbüntetik a Fideszt is. Távolról sem akkora összeggel, mint a többieket, bár Orbán pártjának ez sem számít, ők bármennyi pénzt ki tudnak fizetni.
Ettől még persze ugyanúgy kilógna a lóláb, sőt, az egész ló, de nem venné mindenki észre. És akkor legalább elmondhatnák a derék urak, hogy nálunk egyenlő mércével mérnek mindenkit.
Most nem mondhatják el. Feltehetőleg azért, mert nem is akarják. Egy dolgot akarnak: megmutatni, hogy mindent megtehetnek, mert nincs senki, aki megállíthatná őket. Hatalmi tébolynak hívják az ilyet, amikor az ember szeme elé vörös köd ereszkedik, és nem lát semmit, kizárólag önmagát. És nagyon tetszik az illető önmagának, mert hatalmasnak látja magát, szépnek és igazságosnak.
Nem érdekli, hogy mások mit gondolnak róla, magasról tesz rá. Hadd gondolják azt, amit akarnak. Addig sem lázadnak, ameddig abban a hitben ringathatják magukat, hogy legalább a gondolataik szabadok.
A szavaik nem. Ezért kellett elfoglalni a sajtót, főleg vidéken, ahol a legtöbb szavazó él. És ezért kell megzabolázni a még ellenzékinek látszó tévét is. Hogy csak látszólag legyen ellenzékben, de még véletlenül se kutakodjon a valódi problémák után.
Elég, ha úgy tesz a tv, mintha.
Honnan is indultunk? Hogy már a látszatra sem adnak az urak. Miért is adnának? Nincs rá szükségük. Ha csíkos zoknihoz kockás nyakkendőt vesznek, úgysem mer szólni nekik senki. És ha mégis szólna, hoznak egy törvényt, hogy csíkos zoknihoz kockás nyakkendő kötelező.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
