Most, hogy egyre-másra jönnek a riasztó hírek a kis boltokeól, és vannak települések, ahol anyagi okok miatt ezek az üzletek a hét egy napján – döntően hétfőn – zárva tartanak, ideje lenne leszámolnunk a magas minimálbér dicséretének mítoszával.
A magas minimálbér ugyanis nem a munkavállalóknak jó, hanem a politikusoknak. Azok közül is csak azoknak, akik kedvelik a szemfényvesztést, szeretnek nagyot mondani, hajhásszák a népszerűséget, és az sem érdekli őket, hogy mi ennek az ára.
A munkavállalónak ugyanis nem az a jó, ha néhány ezer forinttal magasabb a minimálbére, mint korábban, hanem az, ha van munkahelye, és annyi a fizetése, amiből képes eltartani a családját. Magyarországon ma minimálbérből családot eltartani nem lehet, átlagbérből is csak akkor, ha a házastárs (élettárs) szintén dolgozik, vagy van máshonnan származó jövedelmük, esetleg egy gazdag rokonuk Amerikában.
Aki a magas minimálbérrel dicsekszik, az megtéveszti azokat, akik nem értik az összefüggéseket. (A magas átlagbér már jobb mutató.) A magas minimálbér ugyanis – azonos járulékot feltelezve – többe kerül a munkaadónak (gyárnak, hivatalnak, vállalkozásnak), de még az alacsonyabb járulék esetén sem biztos, hogy a munkaadó új munkahelyekkel bővíti a cégét. Ha jóval alacsonyabb a munkavállaló után fizetendő járulék, akkor persze elképzelhető, hogy új dolgozókat vesz fel, de valószínűbb, hogy „beéri” azzal, hogy a régieket megtartja.
A munkaadó akkor vesz fel új munkaerőt, vagyis, akkor növeli a foglalkoztatottságot, ha bővül a piac, vagyis, több terméket tud eladni, mert növekszik a fogyasztás. Vagy még nem bővül, és még nem növekszik, de belátható időn belül komoly esély látszik erre. Utóbbi, mármint az esély, nem bemondásra megy. Nem úgy van, hogy egy pávatáncban jártas személy ezt mondja, de még úgy sem, hogy a magyar gyerekek fenekén lévő piros pöttyökről regélő tündérmesélő nagyot álmodik.
A fogyasztás akkor bővül, ha vannak beruházások és van hitelezés. Normális hitelre kell gondolni ebben az esetben, olyanra, ami motorja a gazdaságnak. Vagyis olyanra, amit a munkavállaló, vagy a munkaadó különösebb megrázkódtatás nélkül vissza tud fizetni.
Egy kormány dicsekedhet azzal, hogy emelte a minimálbért, de a közgazdászok, valamint mindenki más, aki képes a józan eszét használni, tudják, hogy ez csak üres fecsegés.
Ha már mégis muszáj dicsekedni, akkor a minimálbér helyett az átlagbérrel kellene büszkélkedni. De még inkább ez utóbbinak a vásárlóértékével. Ha az emberek a jövedelmükből többet tudnak vásárolni, vagyis, nő a fogyasztás, akkor gyarapodik a gazdaság és beindul a növekedés.
És akkor már (majdnem) mindegy, hogy mennyi a minimálbér.
Honlapja lett Lázár Jánosnak. Személyes hangvételű, teli emberi megközelítésekkel – épp olyan, mint amilyennek egy politikusi honlapnak választási kampány közeledtével lennie kell.
Magáról szerényen alig mond valamit Lázár János, leginkább a munkájáról vall a honlapon és persze a főnökéről is mond néhány felemelőt.
„Orbán Viktorral mindig lehet beszélni, csak ahhoz olyan minőséget kell megütni, hogy az ember partiképes legyen”– mondja Lázár, sajtófőnöke, Krakkó Ákos értő mikrofonja előtt. Ha nem lenne világos, hogy mire gondol, kifejti részletesebben is: Szerinte „hogy valaki egy ilyen intellektuális felkészültségű, egy ekkora politikai tudással rendelkező embernek mondjon valamit – és ne csak beszélgessen vele –, ahhoz kell bátorság, felkészültség, és a feleségem szerint bennem van gátlástalanság is ehhez”.
És még mindig nincs vége, Lázár további kulcsot is ad azok kezébe, akik Orbán Viktorral beszélgetnének: „Ha hülyeséget mondasz, butaságot mondasz, vagy kommersz dolgokkal próbálod etetni, az nyilvánvalóan kizárja azt a lehetőséget, hogy máskor is megkérdezze a véleményedet” – mondja Lázár.
Most végre megtudtuk, hogy Orbán Viktor miért nem áll szóba évek óta valódi újságírókkal, ellenzéki politikusokkal, vagy, mint legújabban, a diákok képviselőivel.
Nem azért, amire szinte mindenki gondol. Hogy tart tőlük, vagy/és lenézi őket. Hanem azért, mert nem olyanok, mint Lázár János. Csak hülyeségeket mondanának neki, butaságot, arra pedig a miniszterelnöknek nincs ideje. Ha kommersz dolgokkal próbálják etetni – nos, Orbán az ilyenre sem vevő.
Orbánnak az kell, hogy az illető partiképes legyen – jelentsen ez bármit. Bátorság kell hozzá, felkészültség és – ahogyan ezt Lázár János felesége jó érzékkel felismerte a férjében – gátlástalanság.
Ez hiányzik azokból a magyarokból, akikkel Orbán Viktor nem szokott szóba állni. Végre megtudtuk a titkot, ami persze mostantól nem titok többé.
2015. február 6-án, pénteken a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV vezetői „lelkiismereti okokra hivatkozva” felmondtak. A „szakítás” után sorra hagyták el Simicskát médiabirodalmának főszerkesztői, de ez csak fokozta Orbán Viktor egykori barátjának harci kedvét. „Amíg én vagyok, minden van, folytatom tovább a harcot, és kibaszok mindenkit”, mondta –, majd még hozzátette: most elmegyek szánkózni.
Arra azonban maradt ideje, hogy még aznap kivásárolja a távozókat a médiabirodalmából és változásokat eszközöljön a portfólió vezetésében. A nevezetes nap utóbb G-nap néven vonult be a magyarországi közbeszédbe. (Simicska Lajos ezen a napon szó szerint ezt mondta egy újságírónak: Orbán egy geci.)
S bár nem kerek évfordulóról van szó, érdemes felidézni Simicska és a Fidesz egészen addig öröknek és megbonthatatlannak tűnő kapcsolatát.
Simicska Lajos Orbán Viktor kollégiumi szobatársa volt. Abból az időkből is lehetnek szaftos történetei, de mégsem ez a leglényegesebb, hanem az, hogy az ő ötlete volt a Fidesz által Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett szisztéma, az orbánizmus. Simicska nevéhez kötődik az „ősbűn”, a Fidesz székház eladása, ami miatt több alapító – Ungár Klára, Fodor Gábor és mások – elhagyták a pártot. Ő vezényelte le azokat a különös vásárlásokat, amelyekről 1998 augusztusában kiderült, hogy egy Schlett Csaba nevű Fidesz-közeli úr – ma a Magyar Nemzet főszerkesztője – lopott útlevéllel még
1995-ben egyetlen nap leforgása alatt 14 céget adott el egy Kaya Ibrahim nevű, Németországban dolgozó török vendégmunkásnak.
Schlettnek a kiárusítás után még mindig maradt két cége, ezeket egy Joszip Tot nevű horvát illetőségű személy „vásárolta” meg. A lopott útlevelekkel eladott fantomcégeknek két közös tulajdonságuk volt: az egyik, hogy mindegyik után tetemes adó- és járuléktartozás maradt fenn, a másik, hogy az összes cég alapítói között a Fidesz nagyágyúi – Orbán, Kövér, Stumpf, Simicska, valamint barátaik és üzletfeleik – szerepeltek.
Simicskának köszönhető a nyomok eltüntetése is, amely a Hosszú Bájtok éjszakája néven vonult be a rendszerváltozás utáni emlékezetbe. A közvélekedés szerint Simicska Lajos a NAV elődjeként működő APEH elnökeként egyetlen hétvégén számos, a Fidesz vezetőihez kötődő cég adatait törölte a rendszerből. Valószínűbb azonban az, hogy nem történt adattörlés, csupán adatokat kérdeztek le a Fideszes vezetők illetve családtagjaik vállalkozásaival kapcsolatban.
Már csak kevesen emlékeznek arra, hogy Bayer Zsolt, a Fidesz alapítója, az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa, 1994 október 21-én Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez címmel cikket írt a Népszabadságba.
„.igen, én, az alapító atyák egyike dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr,
s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón.
Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról.”
Bayer Zsolt ezt követően rövid időre el is hagyta a pártot, hogy aztán rövid kódorgás után visszataláljon hozzájuk.
A két jó barát kapcsolatában sokáig minden a terv szerint működött: Orbán engedte, hogy Simicska gazdagodjon, utóbbi pedig sokat tett azért, hogy a Fidesz vezérének hatalma minél inkább kiteljesedjen. Mindeközben a közvélemény, de még a közélet alaposabb ismerősei sem sejtették, hogy a két férfi között gyülekeztek a viharfelhők. Orbán egyre jobban tartott Simicska túlhatalmától, attól, hogy egykori kollégiumi szobatársa a fejére nő, míg Simicska Orbán rohamosan növekvő oroszbarátságát nem nézte jó szemmel.
Simicskáról köztudott volt, hogy nem kedvelte az oroszokat, s a 2014-es választások után Putyinék magyarországi térnyerésével, valamint azzal, hogy
Orbán a Roszatommal vásároltatná meg az RTL Klubot, betelt nála a pohár.
„Ott. amikor elmondta, kijött a száján a Roszatom, ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott, ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást. Azt mondtam, hogy végig gondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. És akkor leültünk, és mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni. És akkor itt closing” – idézte fel 2017-ben Simicska Lajos az RTL Klubon közzé tett interjúban, hogy mi történt Orbán és közte 2014-ben, egy héttel a Fidesz választási győzelme után.
Amióta a két ember látványosan összeveszett és ahol csak tudnak, ártanak a másiknak. Orbán ellenfelei abban bíznak, hogy Simicska, minden titkok tudója, majd „kicsinálja” a miniszterelnököt, ám az ilyen vérmes reményeket maga az érdekelt szokta lehűteni. „Nem vagyok öngyilkos alkat” mondta Simicska, ezzel arra utalva, hogy ami Orbánra nézve terhelő lehet, az számára is több mint kínos.
Simicska Lajos, nem egy szabadságharcos, nem a demokrácia felkent papja. Évtizedeken át jól elvolt Orbán barátságával. és nemcsak 2010 előtt volt ez így, de a második Fidesz-kormány hatalomra kerülése után is. A Simicska-birodalom egyik zászlóshajója, a Közgép 2010-ben és 2011-ben 200 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el különböző állami építkezési beruházásokból, és 2013-ra gyakorlatilag legyőzhetetlenné vált: mindössze egyetlen év alatt 432 milliárd forint értékben szerzettállami megbízásokat. Igaz, a G-nap után a Közgép megrendélesei erősen visszaestek, és az oligarcha médiavállalkozásai is komoly veszteségeket könyvelhettek el, ám Simicska csak csatákat vesztett, a háborúnak még nincs vége.
Igaz, sok idő már nincs hátra: ha Orbán Viktor április 8-án hozza a kötelezőt és megnyeri a választást, akkor Simicska Lajos médiabirodalma is fölöslegessé, de legalábbis, még négy évre finanszírozhatatlanná válik.
– Na, az jó. Mondjátok be a tévétekbe, hogy az utcánkban már hetek óta nem takarítanak.
– Maga ugye nyugdíjas?
– Az, hogy a fene enné meg. De ettől még lehetne takarítani.
– Mit szól hozzá, hogy Szél Bernadett, Gyurcsány Ferenc, Soros György, Vona Gábor és Karácsony Gergely együtt bontaná le a határzárat?
– Hogy tudtad ezt ilyen szépen mind megjegyezni fiacskám?
– Nem hallotta Józsi bácsi? Ezek lebontanák a határzárat!
– Majd adok én nekik! Kerüljenek csak a szemem elé!
– Nem fél, Józsi bácsi? A Sorosnak az a terve, hogy milliószámra hozná be a migránsokat Afrikából és a Közel-Keletről.
– Ilyet mondott? Nem szép dolog.
– Figyeljen ide, Józsi bácsi! Mondja azt, hogy retteg a Sorostól és attól, hogy lebontják a határzárat. Annyira fél, hogy ki sem mer menni az utcára.
– Na, csak lássam meg azt a Sorost! Úgy fog rettegni, hogy ki se teszi a lábát az utcára.
– Nem a Soros retteg Józsi bácsi, hanem maga és a többi magyar ember. Már egy liftbe sem mernek beszállni, a metróról nem is szólva.
– Na, a metró az tényleg necces. Ezért van nálam mindig egy fakocka, hogyha elromlik az ajtó, kéznél legyen.
– Józsi bácsi, akkor összefoglalom, hogy mit fog mondani a híradóba. Ön és a magyar emberek rettegnek és félnek Sorostól, valamint attól, hogy az ellenzék lebontaná a határzárat. Ezt kell belemondania a kamerába. Indíthatom a felvételt?
– Csak nyugodtan.
– Adásban vagyunk, Józsi bácsi.
– Szemét, szarrágó gazemberek vagytok. Hülyének nézitek az embereket. Hazudtok, mint a vízfolyás. Az ilyet annak idején a mi falunkban a falu végéig pofoztuk. Nem szégyellitek magatokat? Ezt tanította nektek az anyátok?
Vagyonbevallások ideje van, ilyenkor közlik velünk, hogyan alakultak választott képviselőink életkörülményei. Fontos ez nekünk választópolgároknak, mert innen tudjuk, miben kell még támogatnunk őket, hogy a mostaninál is magasabb színvonalon képviselhessenek bennünket.
Jár nekünk a képviselői vagyonbevallás, mint egykor a tizenharmadik, havi nyugdíj. Pedig az is csalás volt, az év ugyanis nem tizenhárom, hanem tizenkét hónapból áll.
Messzire kalandoztunk, gyalogos gondolatok közé, pedig autókról fogunk beszélni.
A képviselők és kormánytagok vagyonbevallásából ugyanis kiderül, hogy a legtöbbjüknek nincs saját autója. Mi többi magyar emberek, akik nem vagyunk képviselők, kénytelenek vagyunk saját autót tartani. Nem mindenki, de aki megteheti, és szüksége van rá, vesz magának.
Sok képviselő számára bizonyára nem nyilvánvaló, hogy egy autónak milyen költségei vannak. Először is meg kell vásárolni. (Lopni is lehet, de átlagemberek körében nem ez a normális üzemmenet.) Lehet új az autó, alig használt, vagy sokéves, de ára van mindegyiknek.
Adót is kell fizetni utána. Gépjárműadónak hívják, önmagában, ha semmi más kiadás nem jönne hozzá, nem volna jelentős összeg.
De jön még más kiadás. Casco-t is illik kötni, ha netán ellopnák az autót. Mert van ilyen is, meg baleset is előadódhat. És van persze a kötelező felelősségbiztosítás. Hogyha mi okozunk kárt másnak, akkor ne nekünk kelljen még ezért is a zsebünkbe nyúlnunk.
A parkolási kiadások részletes taglalásától eltekintenék – nyilván még a legkevésbé cizellált gondolkodású képviselő is képes kitalálni, hogy miről van szó. Van, akinek garázst is kell bérelnie, az sem két fillér.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogyha az autó elromlik, akkor meg kell javíttatni. Biztosan vannak, akik nem tudják, mert a vagyonbevallásukban nem szerepel saját autó, de ezért is fizetni kell. És tankolni is muszáj, igaz, csak abban az esetben, ha használjuk az autót. Álló autóba a jelenleg hatályos szabályozás szerint nem kell benzin, sem gázolaj.
A képviselők, kormánytagok, akiknek nincs autójuk, mentesülnek ezektől a kiadásoktól. Pedig ők is autóval járnak, még senki sem látott minisztert, frakcióvezetőt, parlamenti államtitkárt, mezei honatyát a 4-6-os megállójában várakozni. Trolin utazni, teszem azt.
Nem a saját autójukon járnak, hanem a miénken. Merthogy nekünk, autós magyaroknak nem egy, hanem két autónk van. Az egyik, amelyet mi használunk, a másik, amellyel választott politikusaink furikáznak a mi képviseletünkben. Mindkét autóba mi vesszük a benzint, a gázolajat, mi fizetjük a biztosítást, a szerelőt, az adót.
Ilyen gazdagok vagyunk. Még az is gazdag közülünk, akinek nem telik saját autóra. Neki is van autója, csak nem tud róla. Nem is kell, hogy tudja, milyen márkát vásárolt a képviselőjének, a lényeg, hogy az adóforintjaiból rendesen fizesse a számlát.
Szerény véleményem szerint, az lenne a tisztességes, ha a képviselőknek is kötelező lenne saját autót tartani. Hogy legalább az egyik autónk költségeit fizessék a saját zsebükből!
Szél Bernadett, Gyurcsány Ferenc, Soros György, Vona Gábor és Karácsony Gergely együtt bontanák le a határzárat. Ezt írtátok a legújabb plakátotokra, ez olvasható majd a minden háztartásba eljutó szórólapjaitokon, és a fizetett géphangotok is ezt búgja a telefonokba.
Ez a választási programotok Picinypofám! Hogy az ellenzék lebontaná a határzárat. Ezt ajánljátok kormányprogramként Magyarországnak, ezt kínáljátok a következő évekre, évtizedekre a magyaroknak.
Sehol egy szó egészségügyről, oktatásról, jogállamról. Talán már nem is tudjátok, hogy volt idő, amikor ezek a fogalmak jelentettek valamit.
Bocsika, ha szabad bátorkodnom, de az iránt érdeklődnék, hogy te, Picinypofám, mit méltóztattál csinálni a zemútnyócév alatt? Nem bosszantásból kérdezem, nem azért, hogy kigyere a sodrodból.
Pusztán kíváncsiság a részemről, tudásvágy. Érdeklődés szintjén, ha szabad bátorkodnom.
Mert, feltéve, de meg nem engedve, azok öten lebontanák a határzárat, felszámolnák a kerítést, számolatlanul hoznák be a migránsokat Afrikából, a Közel-Keletről.
Minden tudunk, Picinypofám.
Csak azt nem tudjuk, hogy te mivel töltötted a zemútnyócévet?
Túl azon, hogy a nevünkben összevesztél a fél világgal. Lebontottad a jogállamot, padlóra küldted az oktatást, leharcolt csatatérré változtattad a kórházakat. Egymásnak ugrasztottad a magyarokat, határainkon innen és túl.
Ezt tudtad nyújtani nekünk, Picinypofám!
Bizisten nem kötözködés, csupán miheztartás végett és tényleg csak zárójelben: tölthetted volna hasznosabban a zemútnyócévet!
Használhattad volna másra is az agyadat, mint rombolásra.
Gondolkodásra, teszem azt.
Hogy mi legyen az oktatással, az egészségüggyel, a gazdasággal. Elszegényedéssel, meggazdagodással, korrupcióval.
Magyarországgal.
Építkezni kellett volna, Picinypofám. Programokon agyalni, szakértőket megkérdezni, a legjobb koponyákkal konzultálni.
Erre kellett volna használnod a zemútnyócévet.
2010-ben a zemútnyócévvel kampányoltatok, 2014-ben azzal, hogy folytatjátok. Most meg azt üzenitek, hogy azok öten, akiket a plakáton látunk, lebontják a határzárat.
Ezt kínáljátok Magyarországnak. Gyűlölködést, hazugságot – éjjel, nappal, minden hullámhosszon.
Előző cikkünkben a 2010 és 2014 közötti időszak jelentősebb tüntetéseit tekintettük át, most, a második részben az azt követő évek nagyobb demonstrációit vesszük sorra.
2014. október 26-án az internetadó ellen tüntettek Budapesten és az ország több nagyvárosában. Ez volt az eddigi legnagyobb tömeget megmozgató ellenzéki demonstráció, közel 200 ezren vonultak az utcára.
A magasba emelt, világító mobiltelefonok látványa a nemzetközi médiába is bekerült. 28-án újabb hatalmas tüntetést szerveztek a netadó ellen, amelyet 31-én újabb vonulás követett.
Nagyon sok fiatal volt a tömegben, olyan emberek, akiket korábban a politika nem, vagy csak kevéssé tudott megszólítani.
Ettől meghátrált a kormány, és a tüntetést korábban „nettó büdösbogarak provokációjának” nevező Deutsch Tamást bízták meg azzal, hogy dolgozza ki az olcsó és széles körben elérhető internet koncepcióját.
1015. februárjában Merkel és Putyin látogatása kapcsán voltak tüntetések. Merkel érkezése előtt Orbán politikája ellen és az EU mellett demonstráltak, Putyin látogatásakor pedig a Keleti pályaudvartól a Nyugatihoz vonuló tömeg a magyar kormány oroszbarát politikája miatt tiltakozott.
2016. februárjában interjút adott a Magyar Nemzetnek a Fidesz-kormány korábbi felsőoktatási államtitkára, Klinghammer István. A többi között ezt mondta: „Olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek, és ezeket adják át a diákoknak. Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kockás inges tanári kar grasszál.”
A nem túl szerencsés, pökhendi megnyilatkozás felbőszítette az amúgy is feszült helyzetben dolgozó tanárokat. Az internetet és a nem kormánypárti sajtót ellepték a kockás inges tanári karokról készült fotók,
volt olyan iskola, ahol nemcsak a tantestület, de a diákok többsége is kockás ingben ment iskolába.
A kormány magatartása, az, hogy nem akartak tárgyalni a pedagógusokkal, visszafelé sült el. Új nevekkel ismerkedett az ország: Pilcz Olivér Miskolcról, és Pukli István Budapestről – korábban senki sem ismerte őket, de néhány nap múlva már az ő nevüktől volt hangos az ország. Az általuk (is) fémjelzett Tanítanék mozgalom rövid idő alatt – igaz, csak rövid időre – nagy ismertségre és népszerűségre tett szert.
2016. február 13-án a rossz idő ellenére teljesen megtelt a Kossuth tér, és a környező utcákban is álltak az emberek. Amikor eleredt az eső, előkerültek az esernyők, amely utóbb szimbólumává vált a tanárok tüntetésének.
Az esernyős tüntetésen felszólalt Sándor Mária, a fekete ruhás nővér, aki akkor vált ismertté, amikor a televízió kamerája előtt egyszerű, ám nagyon hatásos szavakkal írta le az egészségügyben dolgozók, elsősorban az ápolók áldatlan helyzetét. Sándor Mária a tanárok esernyős tüntetésének végén öt perc csöndet kért a megjelentektől. Válasz volt ez a csönd Lázár János arrogáns kijelentésére, arra, hogy nem balhézni kell, hanem tárgyalni.
Csöndben állt a több tízezer ember a Kossuth téren.
Sok tízezer színes esernyő tette teljessé a képet, szimbolikusan is megmutatva, hogy Magyarország nem olyan, mint amilyennek a hatalom urai látni és láttatni szeretnék.
Hogy hiába akarják egyenruhába bújtatni, s egyen-gondolatok mögé zárni, Magyarország színes és sokszínű, sokféle ember és gondolat hazája.
Megrendítő volt ez az öt perc Magyarország számára, filmrendező sem kívánhat magának ennél tökéletesebb képet.
Aztán egy évvel később, 2017. februárjában Sándor Mária bejelentette, hogy kilép a közéletből. Innentől kezdve már csak élni szeretne. Ha lehet, Magyarországon, bár, mint mondta, ez nem lesz könnyű. Állást nem kap, hiába kevés az ápoló a kórházakban, amikor megtudják, hogy kicsoda, vissza sem hívják.
A 168 órában kiábrándultan nyilatkozott erről: „Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük.”
Akár szimbóluma is lehet az „elzúgott” magyarországi forradalmaknak az egyik legígéretesebben induló, nem pártokhoz kötődő ember, Sándor Mária tündöklése és bukása. A fekete ruhás nővér persze nem tűnt el teljesen, mint ígérte, ha tud, ma is segít a jobb egészségügyért küzdő mozgalmaknak, de az első vonalból hátrább lépett.
És a végére maradt – mert időrendben is ez volt az eddigi utolsó -, egy különös tüntetés. Nem egészen egy évvel ezelőtt, 2017. áprilisában a Kétfarkú Kutyapárt szervezett, ahogyan ők mondták, békemenetet Budapesten. S bár a kétfarkúak „csupán” egy viccpárt, a szép tavaszi időben sok ezren vonultak az utcára. Egyfajta tavaszköszöntő volt ez a felvonulás, s annak a jele, hogy feléledt az egy ideje halottnak látszó, híresnek mondott pesti (magyar) humor, számtalan szellemes tábla, felirat volt látható és olvasható a menetben.
Voltak persze, akik fanyalogtak. Hogy rendben van, jól éreztük magunkat, de ettől nem változik semmi, Orbán és társai maradnak a hatalomban, mi pedig továbbra is ebben a diktatúrába hajló rendszerben fogunk élni. Lehet, hogy a fanyalgóknak volt igazuk. De akik ott voltak a kétfarkúak tüntetésén, legalább erre a néhány órára abba az illúzióba ringathatták magukat, hogy egy másik, a kintinél emberszabásúbb világban élnek. Olyanban, amelyik csak az övék, és amelyhez a hatalmasságoknak semmi közük. Akkor, nem egészen egy évvel ezelőtt, ez volt az üzenete ennek a két órának. Hogy ki lehet lépni a hatalom világából, és ha csak kis időre is, olyanok lehetünk, amilyenek lenni szeretnénk: vidámak, boldogok és szabadok.
– Köves úr, mi a véleménye arról, hogy a papok politizálnak?
– Nem értek vele egyet. El kell választani az államot az egyháztól, egyiknek sincs keresnivalója a másik területén.
– Ön most egy fideszes szórólapon Hollik István a Fidesz-KDNP jelöltjének támogatására buzdítja az állampolgárokat.
– Mi a kérdés?
– Az, hogy miként kerül az Ön neve és fotója egy politikai párt kiadványára?
– Mert azt szeretném, hogy Hollik István és a Fidesz győzzön az áprilisi választáson.
– Ön szerint ez nem politizálás?
– Nem politizálás, hanem garancia arra, hogy hitéletünk és kulturális kiteljesedésünk minden szükséges segítséget megkapjon Hollik Istvántól és a Fidesztől.
– Ezek szerint Ön a Fideszt támogatja?
– Ilyet nem mondtam. Én Hollik Istvánt támogatom. Az, hogy ő történetesen fideszes, abba én nem szólhatok bele.
– Köves úr, mi a véleménye az antiszemitizmusról?
– Mint rabbinak, mi lenne a véleményem?
– Ezt kérdezzük mi is. Önt egyszer sem hallottuk, hogy megszólalt volna a Soros plakátok ügyében.
– Miért kellett volna megszólalnom?
– Mert Önnek is tudnia kell, hogy a sorosozás szítja az antiszemita indulatokat.
– Én ilyet nem tapasztalok. Engem még senki sem nevezett soha Soros-bérencnek.
– Köves úr, ha netán nem a Fidesz nyeri a választást..
– …ezt nehezen tudom elképzelni.
– Tételezzük fel. Ön akkor is a Fideszt fogja támogatni?
– Én a hitéleti és kulturális kiteljesedésünket támogatom.
– Ez konkrétan mit jelent?
– Azt, amit a Fidesz-KNDP képviselőjelöltje, Hollik István szórólapján is írtam: hogy benne látom a garanciát, hogy hitéleti és kulturális kiteljesedésünk minden szükséges segítséget megkapjon.
– Köves úr, köszönjük a beszélgetést.
– Én köszönöm. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, csütörtökön a Hír TV-ben sokat sejtetően arra utalt Gyurcsány Ferenc, hogy még az áprilisi választás előtt napvilágra kerülhetnek terhelő bizonyítékok Orbán Viktorral kapcsolatban. Egy nappal később, pénteken, már egy fokkal konkrétabban fogalmazott a Klubrádióban. A Demokratikus Koalíció elnöke a rádió Megbeszéljük című műsorában arról beszélt, hogy hallotta az Orbánra nézve terhelő felvételeket, jelenleg gépelik a szöveget és biztos benne, hogy ezek közül valami még a választás előtt nyilvánosságra kerül. Gyurcsány Ferenc mindehhez még hozzátette: szerinte más pártoknál is lehetnek bizonyítékok.
Ezzel ismét téma lett az, amiről a DK elnöke nem egészen egy évvel ezelőtt beszélt először. Akkor folyamatosan csöpögtette az információt, s azt állította, hogy felajánlották neki az Orbán svájci bankszámláinak létét bizonyító dokumentumot, de nem akar lyukra futni, szeretne megbizonyosodni arról, hogy a dokumentum eredeti-e. Később arról beszélt a volt miniszterelnök, hogy egymillió eurót kérnek a papírokért, és ha bebizonyosodik, hogy a dokumentum hiteles, akkor kész azt megvásárolni.
Aztán – egészen mostanáig – úgy tűnt, hogy elhalt az ügy. Most azonban Gyurcsány már konkrétan fenyegeti Orbánt azzal, hogy megvannak a dokumentumok, és a választásig nyilvánosságra kerülnek.
Ez mindenképpen új fejlemény az eddigiekhez képest.
A történetnek egyébként van egy másik szála is, amely Simicska Lajoshoz vezet. Az Orbán egykori barátjával és üzlettársával rendre kapcsolatba hozott Jobbik-elnök, Vona Gábor, tavaly ősszel szintén beszélt egy neki felajánlott dokumentumról, amely Orbán Viktor zsarolhatóságát bizonyítaná, ám hozzátette, hogy már nem foglalkozik vele, mert a kapcsolat elhalt.
Amúgy meg, már napokkal ezelőtt lehetett sejteni, hogy valami készül. A kormánypárti sajtó az elmúlt napokban feltűnően sokat foglalkozott Gyurcsány osztrák bankszámlájával – ebből a sokat megélt olvasó, aki ismeri a politikai kommunikáció természetét, sejthette, hogy a másik oldalon készül valami, ezért kezdett megelőző csapásba a miniszterelnök kommunikációs csapata és médiája.
Gyurcsány egy évvel ezelőtti bejelentése egyébként megosztotta a közvéleményt. Nem kevesen vannak, akik azt gondolták (és gondolják ma is), hogy a volt miniszterelnök blöfföl. A levegőbe beszél, és a végén majd szépen kitöri a nyakát, mert kiderül, hogy kamu az egész.
Mások szerint egy jól megírt forgatókönyvet látunk, és az sem kizárt, hogy már jó ideje Gyurcsány kezében vannak az Orbán zsarolhatóságát alátámasztó dokumentumok, és a DK elnöke csak a kedvező időpontra vár, hogy kiterítse a lapjait.
Az elmúlt két nap történései alapján erősödött annak az esélye, hogy Gyurcsány Ferenc „fenyegetését” komolyan kell venni. Kérdés persze, hogy egy botrányos és bizonyító erejű dokumentum képes-e megrengetni Orbán és a Fidesz hatalmát. A magyar választók ugyanis beárazták már a pártokat, így az Orbán Viktor vezette Fideszt is – nehéz nekik bárkiről újat mondani.
Ha Gyurcsány azt szeretné, hogy a bejelentése nagyot üssön és mély sebet vágjon a miniszterelnök rendszerén, akkor nem elegendő elmenni a Hír TV-be, vagy megszólalni a Klubrádióban. Ha azt akarja, hogy az ország polgárainak nagyobb részéhez eljusson az általa közölni kívánt információ, akkor minimum egy nemzetközi sajtótájékoztatón kell bemutatnia az Orbán bűnösségét és zsarolhatóságát igazoló dokumentumokat.
Lehet, még ez is kevés a sikerhez. A kormánypárti média feltehetőleg nem fog kapkodni, hogy mihamarabb megossza az ország lakosságával a miniszterelnökkel kapcsolatos negatív híreket, és legföljebb akkor mondanak majd valamit, amikor már készen állnak egy cáfolattal. Ezt a cáfolatot fogja látni, hallani és olvasni az ország népe – Mari néni Dunarettentőn és Józsi bácsi Balatonborzadályon.
Nem elég tehát kitálalni – ki is kell találni, hogy miként jusson el az információ azokhoz, akik eddig csak a közmédia adásaiból, vagy a döntően Mészáros Lőrinc fennhatósága alá hajtott megyei napilapokból tájékozódtak. Mindez nem ígérkezik könnyű feladatnak.
Mindenesetre, az a sugalmazás, hogy Gyurcsány Ferenc szerint más pártoknál is lehetnek terhelő dokumentumok Orbán Viktorra vagy/és kormányára nézve, új frontot nyit ebben a különös bozótharcban. Hogy mi lesz a vége, azt ma még nem lehet megjósolni. Ha Simicska Lajos is színre lép – ne feledjük, közeledik a nevezetes G-nap évfordulója – akkor a választásig hátralévő időben minden korábbinál mozgalmasabb heteknek nézünk elébe.
Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából megint kiderült, amit eddig is tudtunk: hogy Magyarország miniszterelnöke szegény ember. Nem éhezik persze, és rendes ruhája is van – igaz, nem hordja, mert ha fölvenné, észrevennénk – de másokhoz képest nem mondható tehetős embernek. Mészáros Lőrincnek például sokkal több pénze van, és Rogán Antal is izmosabb ingatlanokban.
Orbán Viktornak mindössze 993 ezer forintja van a feleségével közös számláján. Ha azt nézzük, hogy tavaly ilyenkor még csak 742 ezer forintjuk volt, akkor megállapíthatjuk, hogy megint beljebb vannak valamelyest, megint sikerült spórolniuk, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy tehetősnek legyenek mondhatók.
Nem jó, ha egy országnak szegény miniszterelnöke van. Azért nem jó, mert az ilyen embert mindenki sajnálja, ha, teszem azt, elmegy egy nemzetközi tanácskozásra, uniós összeröffenésre, összesúgnak a háta mögött. S ha netán a vállát lapogatják, akkor sem hiheti, hogy ez az őszinte barátkozás jele. Lehet, hogy az illető kormányfő-kolléga csak biztatni szeretné: fel a fejjel öreg, egyszer még neked is lehet saját autód, csak dolgozzál keményen, látástól, vakulásig, hassál, alkossál, gyarapítsál, és a haza fényre lesz derülve.
De nemcsak ezért nem jó, ha egy ország miniszterelnöke szegény, hanem azért sem, mert – pszichológusok a megmondhatói – az ilyen ember személyisége gyakran torzul. Irigykedik a mások sikerére, vagyonára, és ez végső soron odáig fajulhat, hogy elveszi tőlük, amijük van. Az ilyen személyiség nemcsak magára, de másokra is veszélyes lehet, mert kiszámíthatatlan, vagyis, bármire képes.
Ez akkor is így van, ha vannak kivételek, akik egészen jól viselik, hogy nem bővelkednek a földi javakban. Gandhiról például úgy tartják, hogy hiába volt szegény, megmaradt annak a kedves, szelíd embernek, aki mindig is volt. Akadnak tehát kivételek, de az esetek többségében a nélkülözés azt eredményezi, hogy az illető, amint módjában áll, kompenzálni kívánja, hogy korábban kimaradt a jóból. Hozzányúl a közöshöz, elveszi másoktól, ami az övék, és a sajátjaként használja.
A fentiekből következik, hogyha egy országnak szegény a miniszterelnöke, abból még semmi jó nem származott. Persze, az sem jó, ha az illető túlságosan gazdag, és annyi vagyona van, hogy azt sem tudja, hogy mi az, ami a sajátja, és mi az, ami valamelyik barátja nevén az övé. Az ilyen ember idővel összezavarodik, beszél mindenfélét, végső soron pedig, teljesen megfeledkezik arról, hogy az ország lakóinak többsége még nála is szegényebb.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
