Kezdőlap Szerzők Írta Föld S. Péter

Föld S. Péter

689 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Akkor hát, mostantól itt élünk

Éltünk mi már ilyen országban. Negyven évig tartott az előző átkos, a mostaniról még nem tudni, meddig bírja. Igaz, az előzőről sem lehetett tudni, hogy meddig tart. Azt gondoltuk, hogy örökké úgy lesz, ahogyan volt. Elfogadtuk, megszoktuk, beletagozódtunk, ahogyan kell.

A miénk volt az is. Az ország, amit örökül kaptunk, és az élet, ami nekünk jutott. Egy szót sem szólhattunk, mert még így is mi voltunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szlovákokról nem is szólva.

Nekünk volt a legnagyszerűbb diktátorunk mind közül. És a legvidámabb barakkunk.

A rendszer rossz volt, cinikus, de elviselhető. Hagyta, hogy együtt éljünk vele. Tudtuk, mit várnak el tőlünk ahhoz, hogy békén hagyjanak bennünket. Ismertük a szabályait, magunkban megvetettük és lenéztük. Nem hittünk benne, és a hatalom pontosan tudta, hogy nem vesszük komolyan. Hogy kiröhögjük a háta mögött. Nem várta el tőlünk, hogy higgyünk benne. Azt várta el egyedül, hogy tegyünk úgy, mintha rendben volna az, ami van.

Tapsolni sem kellett, elég volt az is, ha csöndben voltunk. És aki nem szólalt meg, vagy nem mondott olyat, amit ne lett volna szabad, mondhatott ezen kívül bármit. Ismertük a kiskapukat, és éltünk is ezzel a tudásunkkal. A hatalom is tudta rólunk, hogy időnként túljárunk az eszén, és amikor csak tehetjük, megszegjük a szabályokat – ilyenkor becsukta mindkét szemét, és hülyének tettette magát.

Tudtuk, hogy hazudnak nekünk, a hatalom is tudta rólunk, hogy tudjuk róla: egyetlen szava sem igaz. Mindenki hazudott mindenkinek, de ez nem zavart senkit, mert ez tartotta össze a rendszert, amely olajozottan működött – egészen addig, amíg össze nem omlott.

Most megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk. Közben persze volt némi kalandunk a demokráciával, kokettálhattunk a szabadsággal, játszhattunk egy kicsit köztársaságost.

Itt élünk. Nem megyünk, nem menekülünk. Maradunk itt, mert menni már nincs merszünk, és egyszerűbbnek látszik, ha előkeressük az egyszer már bevált régi játékainkat. Abban reménykedünk, hogy a hatalomnak nem kell, hogy szeressék: megelégszik azzal is, ha tartunk tőle. Rá szavazunk, vagy valaki másra, végső soron neki az is mindegy. Van neki szavazója nélkülünk is épp elég. Kevéssel beéri, a fő, hogy maradhasson még valameddig.

Idétlen időkig, vagy, ha lehet, egy kicsivel még annál is tovább.

Magyarország nem olyan, amilyennek mostanában látszik

A választást követő délelőtt felhívott egy külföldön élő ismerősöm. Rögtön a lényegre tért, és azt kérdezte: mi történik Magyarországon?

– Semmi különös – válaszoltam. – Választottunk.

– Jól vagytok? – kérdezte aggódva.

– Jobban nem is lehetnénk.

– Jó ez nektek?

– Igen. Nekünk ez jó. Pontosabban: ez is jó.

– Viccelsz?

– Tudsz jobbat?

Aztán elmondtam neki, hogy milyen Magyarország. Hogy a mi országunk szép és jó hely, normális emberek lakják. Ebben az országban nincs kirekesztés, mert mi magyarok szolidárisak vagyunk másokkal. Elsősorban azokkal, akik szegényebbek nálunk, elesettebbek, üldözöttebbek.

Magyarországon jogrend van, ami azt jelenti, hogy nem a bűntelen, hanem a bűnös bűnhődik. Verseny van és nem háború. Nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak.

A mi hazánk nem egy befelé forduló, önmaga démonaival harcoló, múltjával és jelenével megbékélni nem tudó ország. Magyarország nem vív hülye, sehova sem vezető, a nemzetnek ártó, ezért hazaáruló szabadságharcot. Ebben az országban olyan ember nem kerülhet vezető pozícióba, aki nem a haza javát szolgálja, hanem a javait akarja.

Mi magyarok nem követeljük a tiszteletet, hanem kiérdemeljük.

Magyarország nem a besúgók, a nyilas házmesterek országa, nem a feljelentő, önkéntes menekültvadászok játszóhelye. Itt a gyűlölet nem pálya, az emberek nem vevők az orbitális hazugságokra.

A mi hazánk olyan hely, ahol nem a csókosok és az ügyeskedők boldogulnak. Az egypártrendszerből ismert három T – tilt, tűr, támogat – nálunk azt jelenti, hogy tehetséggel, tudással és teljesítménnyel lehet előbbre jutni.

Magyarország boldog ország.

Amikor láttam, hogy sikerült megnyugtatnom, azzal köszöntem el tőle, hogy nagyon szeretnék Magyarországon élni.

A magyar beteg

Magyarország arra szavazott vasárnap, hogy Semjén Zsolt a jövőben még többet vadászhasson Svédországban. És persze nemcsak ott, hanem bárhol, ahol kedve tartja, és nemcsak rénszarvasra, de ha úgy adódik, jegesmedvére is lőhessen. A magyar adófizetők, ahogyan eddig is, a jövőben is fizetik majd ezeket a drága kiruccanásokat.

Magyarország arra szavazott, hogy Kósa Lajos, akit most megint megválasztottak Debrecenben, ne csak egy csengeri háztartásbelinek mondott szélhámos/stróman ezerháromszázmilliárd forintját kezelje, hanem az ország más régióiból is találhasson olyan embereket, akik jó pénzért becsaphatják őt. Magyarország arra szavazott, hogy Tiborcz István és a felesége tovább gazdagodjanak, Vajna Endinek is legyen mit a tejbe aprítania és Matolcsy Györgynek még a mostaninál is több, közpénzből támogatott unokatestvére legyen.

Magyarország ara szavazott, hogy a legfőbb ügyész a bűnt ne üldözze, hanem pártolja, az adófizetők pénzéből működtetett közmédia pedig a mi pénzünkön a mi képünkbe hazudjon.

Magyarország arra szavazott, hogy a Fidesz, és személy szerint Orbán Viktor védje meg őket a migránsoktól. Akiknek persze eszük ágában sincs idejönni, mert nem akarnak nálunk és velünk lakni. Nem akarják elvenni a munkánkat és a kultúránkat, nem kívánják meg az asszonyainkat, viszont igen alkalmasak arra, hogy nem létező mumusként félelmet keltsenek a magyarokban.

Mert aki fél, az védelemért fordul ahhoz, akitől biztonságot remél. Ezt ismerte fel Orbán, aki az összes magyar politikus közül a legjobban ért a lebutított Magyarország nyelvén.

Ez a nyelv egy olyan Magyarországé, amelynek nem polgárai, hanem alattvalói vannak. Boldog és elégedett alattvalói, tegyük rögtön hozzá, mert úgy tartják, hogy egy jóságos uralkodót választottak a fejük fölé. Olyan királyt, aki mindig tudja, hogy mi a jó, és mi az, ami nem az. Hogy ki a jó polgár, családapa, dolgozó, hazafi. És aki jó, annak megsimogatja a fejét, csökkenti a rezsijét, és ha még pacsit is ad, jutalomfalatokkal díjazza.

Ez a Magyarország most beteg. Méreg került a szervezetébe, és meg kell meggyógyítani. Minél előbb, mert ha a méreg a sokáig benne lappang, gyógyíthatatlanná válik.

Áder János beavatkozott a választási kampányba

Áder János súlyosan és egyoldalúan beavatkozott a választási kampányba. Magyarország államfője azzal avatkozott bele a kampányba, hogy nem szólalt meg egyszer sem.

Még szavazásra sem buzdította az embereket, ami a nemzet egységének megtestesítésére szerződött államfőtől minimális elvárás lett volna.

Mint ahogy az is, hogy szóljon a szemünk előtt zajló csalásokról. Arról, ami a nemzetinek elnevezett választási bizottság, a rendőrség, az ügyészség, az összes parlamenti párt és a választópolgárok szeme előtt zajlott. Hogy tömeges, szervezett csalás történt Magyarországon és a határokon túl.

Az ukrán határ menti településekre tömegek jelentkeztek be, volt olyan romos, lakhatatlan ház, ahol kétszáznál is több ember lett bejelentve. Olyan emberek, akiket még soha senki sem látott a környéken. Ezek az ideiglenesen hazánkban állomásozó személyek is szavazhatnak, és mindenki tudja, hogy fognak is szavazni.

Nem szólt Áder János arról sem, hogy a határon túli magyarok szavazataival tömegesen és gyomorforgató módon vissza lehet visszaélni, el lehet csalni azokat. Ha Erdélyben élsz, a Felvidéken, vagy a Vajdaságban, nem kell személyesen, érvényes okmányokkal szavaznod, elég, ha a szavazatod, vagy akár az üres szavazólapod beteszed egy borítékba, és elviszed egy ottani magyar párt irodájába és rábízod valamelyik jóemberre. Nem baj, ha a boríték nincs lezárva, és az sem gond, ha nincs kitöltve. Akad, majd aki segít ebben is, és ha netán rosszul töltötted ki, mert nem arra szavaztál, akire kellett volna, ezen is tudnak segíteni.

Áder Jánosnak nem volt egyetlen szava sem ehhez. És az egész országot elborító gyűlöletről is hallgatott. Hogy a kormány és a Fidesz vezetői azzal riogatták az embereket, hogy jönnek a migránsok, és elvesznek mindent, ami a miénk.

Betelepítik őket az üresen álló laktanyákba, iskolákba, lakásokba.

Áder államfő egyetlen szót sem ejtett ezekről a hazugságokról. Áder államfő, valahányszor mondania kellett volna valamit, hallgatott.

Ha majd kötetbe rendezik Áder államfő összegyűjtött hallgatásait, visszatetszően vaskos könyv lesz belőle.

A Fidesz 17 pillanata – 17. A G-nap – amikor Simicska azt mondta Orbánra

„Ott amikor elmondta, kijött a száján a Roszatom, ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott, ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást. Azt mondtam, hogy végiggondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. És akkor leültünk, és mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni. És akkor itt closing”.

2017. december 3-án nyilatkozta ezt Simicska Lajos az RTL Klubnak, amikor a nevezetes G-naphoz vezető előzményekről kérdezték. A 2015. február 6-ig gyakorlatilag „rejtőzködő életmódot” folytató, a sajtó számára elérhetetlen Simicska ugyan a nevezetes G- nap után – amikor Orbán Viktort nemes egyszerűséggel gecinek nevezte – sem vált médiasztárrá, ám ettől kezdve időnként nyilatkozott a sajtónak.

A 2015. február 6-i nap is úgy kezdődött, mint az összes többi péntek, ám kora délutántól felgyorsultak az események.

Kiderült, hogy Simicska Lajos médiabirodalmának több vezetője felmondott – a Magyar Nemzet és annak online változata, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió egyszerre jelentették be távozásukat. Távozott posztjáról Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Tv elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az mno.hu főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Tv vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.

Az egy ideje Veszprémben élő, ám a történtek hírére azonnal Budapestre induló Simicska Lajos útközben nyilatkozott a sajtónak: „Bemegyek a szerkesztőségbe, és mindenkit kibaszok. Kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet, akiket nem lehet megfélemlíteni meg lefizetni. Orbán egy geci”.

A közvéleményt váratlanul érte a hír, ám a jól értesültek már egy ideje tudták, hogy az oroszellenességéről ismert Simicskát egyre jobban bosszantja, hogy Orbán Viktor közeledik Putyinékhoz. A barátok közötti viszony akkor romlott meg végérvényesen (?), amikor a miniszterelnök nem sokkal a 2014-es választási győzelem után elmondta Simicskának, hogy miképp fogja lebontani a jogállamot, korlátozni a sajtó szabadságát. Simicska azt mondta erről a találkozásról, hogy

amikor Orbán kifejtette neki, mit akar, azt gondolta magában: Ez nem biztos, hogy normális.

Két férfi, akik mindent tudnak egymásról. Együtt indultak, ugyanabból a kollégiumi szobából, ott tervezték, hogy egyszer majd minden az övék lesz. Az övék és a rokonaiké. Simicska volt az ész, ő építette fel a rendszert, amit Orbán működtetett. Simicska megteremtette Orbánt, aki cserébe „megengedte”, hogy barátja megszedje magát.

A rendszer működött, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével megfújt milliók – köztartozásos Fidesz-közeli cégek eladása – csak amatőr ujjgyakorlatok voltak a későbbiekhez képest.

A G-nap óta eltelt három év alapvetően háborúskodással telt. Mindkét csatázó fél adott és kapott is sebeket.

Simicska számára az elmúlt három év elsősorban üzletileg bizonyult fájdalmasnak.

Nem mintha féltenünk kellene, mert bizonyára maradt még a milliárdjaiból, de tény, hogy birodalmának zászlóshajóját, az egykor közbeszerzési ügyekben verhetetlen Közgépet teljesen kiszorították a pályázatokból, és ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítették. Simicska emberei sem jártak jobban – őket módszeresen eltávolították a kormányhoz közeli állásokból – a NAV-tól az MVM-től, vagy éppen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől.

Simicska Lajos egy ideje hátramenetben van, sorra veszíti el a csatákat, különösen a hirdetési piacon lévő hadállásainak vesztesége érintheti érzékenyen. De a háborúnak ez csak az egyik oldala. Simicska ugyanis minden titkok tudója – nem kizárt, hogy az ő köreiből szivárogtatták a sajtónak az elmúlt hetek szőnyegbombázásához szükséges muníciót. Ha ez igaz, márpedig a legtöbb kínos ügy az ő lapjaiban jelent meg, akkor elmondható, hogy alaposan megszórta Orbán hadállásait. Gondoljunk csak az Elios-ügyre, Kósa Lajos ezerháromszázmilliárd forintos kalandjára, vagy éppen Semjén Zsolt svédországi vadászatainak megszellőztetésére. Sokan találgatták, hogy mikor dobja le Simicska Orbánra az atombombát – a legtöbben a miniszterelnök állítólagos svájci bankszámláinak másolatát várták -, ám erre mindezidáig nem került sor.

És most már várhatóan nem is fog sor kerülni. A választás után – bármi is legyen az eredmény – nem lenne értelme. Különös tekintettel arra a tényre, hogy amivel Simicska Orbánt vádolhatja, abban vélhetően ő maga is sáros.

A sorozat két utolsó része itt olvasható.

A Klubrádió hányattatása

Matolcsy, aki tud élni

 

A Fidesz 17 pillanata – 16. A Klubrádió hányattatásai

A Klubrádió története és nem utolsósorban meghurcoltatása, nem úgy botrány, mint azok az esetek, amelyekről sorozatunk korábbi részében olvashattak. A Klubrádió máig tartó hányattatásai végigkísérték a második és harmadik Orbán-kormányt. A történet egyébként meglehetősen bonyolult és annyira szövevényes, hogy a részletek ismertetése helyett csupán arra vállalkozhatunk, hogy felelevenítsük a magyar sajtószabadság szempontjából szégyenteljesnek mondható szomorújáték néhány epizódját.

 

Talán már nem mindenki emlékszik arra, hogy a zebrás logóval rendelkező – valamikor az Autóklub híreit közlő, ám idővel magát közéletivé kinövő – rádió néhány évvel ezelőtt még nem a mostani, 92.9, hanem a 95.3 hullámhosszon sugározta a műsorát. Ám 2011. decemberében 20-án érdekes hír jelent meg az újságokban: a 95,3 MHz-en, amelyen eddig a Klubrádió sugározott, a Médiatanács döntése értelmében a jövő évtől

az eddig ismeretlen, idén év elején alakult Autórádió Műsorszolgáltató Kft. birtokolhatja a fővárosi frekvenciát. 

Az ügy előzménye, hogy a Médiatanács 2011 júliusában három budapesti kereskedelmi frekvenciára pályázati felhívást tett közé. A 2011. augusztus 30-i határidőig az érdeklődők a három helyre összesen húsz pályázati ajánlatot nyújtottak be, végül a formai és tartalmi vizsgálatok után 16 pályázat maradt versenyben.

A Klubrádió helyzetét nehezítette, hogy műsor-szolgáltatási szerződése 2011. február 11-én járt le, azóta ideiglenes engedéllyel működött. S bár 2010 áprilisban, az országgyűlési választások két fordulója között elnyerte a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciát, amelyre 2009 végén írtak ki pályázatot, de ezt végül nem vehette használatba. Az azóta elhunyt Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) akkori fideszes delegáltja már akkor megkérdőjelezte a döntést, 2011 decemberében pedig az ORTT helyébe lépett, Szalai által vezetett Médiatanács utólag eredménytelennek nyilvánította az egész pályázatot.

Szalai korábban azt mondta: a 92,9 MHz-et eredetileg a Magyar Katolikus Rádiónak ígérték, amelynek január 16-án be kellett fejeznie a sugárzást a korábban használt középhullámú frekvenciákon.

A pályázati felhívásoknak a Médiatanács közleménye szerint kiemelt célja volt az állami tulajdonú frekvenciákkal való hatékony gazdálkodás. A három nyertes pályázó az eredetileg kért jóval magasabb díjajánlatot tett, átlagosan több tízmillió forinttal ajánlottak többet, mint a pályázati felhívásban szereplő kiindulási összeg.

A három körzeti kereskedelmi frekvencia pályázata az elbírálás szempontjai alapján megegyezett: a kiírás szerint „összesen 72 pontot lehetett szerezni. 20 pont járt akkor, ha a helyi közélettel foglalkozó műsorszámok aránya az éjszakai órák nélkül meghaladja naponta a 25 százalékot. 10 pont járt, ha a zenei műsorszámok aránya a teljes műsoridőnek több mint 60 százaléka, és további 10 pont, ha a zenei műsoridőn belül több mint 40 százalékban magyar zenét sugároz a rádió. A műsorterv szubjektív megítélésére további 12 pont volt adható, 3 pontot ér a médiaszolgáltatási tapasztalat, és 2 pontot a kiegészítő médiaszolgáltatás vállalása.”

A Klubrádió mindhárom kategóriában maximális pontszámot kapott.

Ehhez képest a 95,3 MHz-es fővárosi frekvenciát az Autórádió Műsorszolgáltató Kft.nyerte el. Egy olyan cég, amelyet az Opten céginformációs adatbázis szerint abban az évben, januárban hoztak létre kifejezetten rádióműsor-szolgáltatási tevékenységre, egymillió forintos alaptőkével. A cég többségi tulajdonosa a szakmában ismeretlen, dunakeszi lakcímű Tamás Hajnalka, kisebbségi tulajdonosa a nyíregyházi Szerémi Nóra, ügyvezetője pedig a budaörsi lakcímű Mészáros Lajos.

Arató András, a Klubrádió tulajdonosa a döntést követően az ATV Egyenes Beszéd című műsorában így reagált a Médiatanács határozatára. „Köpni-nyelni nem tudok, nem gondoltam, hogy egy félmilliós hallgatósággal rendelkező, 10 éve működő rádió negligálható”, majd még hozzátette, hogy véleménye szerint  ez egy „végtelenül cinikus pályázat volt”.

Az ügyből nemzetközi botrány lett, az Európai Parlament is foglalkozott vele. 2012. január végén Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója és Bolgár György, a rádió egyik legismertebb hangja, az Európai Unió médiabiztosa, Neelie Kroes meghívására Brüsszelbe utaztak. A médiabiztos hosszasan beszélgetett velük, s támogatásáról biztosította őket.

Bolgár György és Arató András.

A maga módján még a közmédia is beszámolt a találkozóról, ám a jól tájékozott pesti verebek szerint több is történt holmi beszélgetésnél. A médiabiztos ugyanis másnap reggel felhívta Navracsics Tibor igazságügy-minisztert. A jelenleg Brüsszelben uniós biztosként dolgozó Navracsicsról sokan azt feltételezték, hogy képes hatni a magyar miniszterelnökre.

Navracsics állítólag megígérte, hogy a Klubrádió visszakapja a tőle elvett frekvenciát. Vagyis, a megmarad a Klubrádió, nem hallgat el a szabad hang.

Amilyen jó hír volt ez a Klubrádió hallgatóinak, olyan rossz hír volt a demokratáknak. Mert ennek az üzenete nem más, mint az, hogy a médiahatóság a kormánytól távolról sem független szervezet, s minden döntése és megnyilvánulása a Fidesz, közelebbről Orbán Viktor akaratát tükrözi.

Ha Orbánnak Brüsszel miatt az az érdeke, hogy hadd szóljon, akkor a Klubrádió szólni fog.

Nincs helyünk felsorolni a sok éven át tartó pereskedés részleteit, melynek során a Klubrádió minden lehetséges jogi fórumon nyert, ám a helyzet még most sem rendeződött teljesen. A rádió mintegy egymilliárd forintra becsüli azt a kárt, amely a befizetési kötelezettségek, valamint az elmaradt reklámbevételek miatt érte, ám ennek a pénznek a Médiatanács csak töredékét hajlandó elismerni.

A Klubrádió megmaradásáért tartott szimpátiatüntetés a Hadd Szóljon! Egyesület szervezésében Budapesten, a Batthyány-örökmécsesnél 2013. február 24-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az elmúlt évek során több – esetenként sokezres – tüntetés is volt a Klubrádió mellett. A Klubrádió ugyan nem jut el annyi helyre, mint korábban, amikor országos csatornán sugározhatott, emiatt bevételei is jelentősen elmaradnak a működési költségektől. A hiányt az évenként megrendezett – általuk csak túlélési gyakorlatoknak nevezett – akciókkal igyekeznek pótolni, melyek során a hallgatók adományaikkal támogathatják a szabad sajtó egyik utolsó bástyájának tartott rádió működését. Legutóbbi információnk szerint az idei túlélési gyakorlaton ötezer hallgatótól mintegy 54 és félmillió forint gyűlt össze.

Baráti levél a lakájmédia munkásainak

Ezekben a zavaros napokban, amikor ki így, ki úgy, de mindenki arra vár, hogy – Cseh Tamással szólva – „átlátszó víz legyen, patakok,” megkérdezném a közmédiánál, Origónál, TV2-nél, Lokálnál, 888-nál, Ripostnál és hasonló helyeken dolgozó kollégákat: miért hazudtok?

Túl azon persze, amit úgyis tudunk. Hogy ezért tartanak benneteket. Hazugságra, hírhamisításra, mellébeszélésre, elhallgatásra szerződtetek. Azért kapjátok a fizetéseteket, hogy ne arról írjatok, ami van, hanem arról, amit a kormányotok látni és hallani szeretne.

Hogy Magyarországon szólásszabadság van, és demokrácia. Hogy Rogán Antal nem repked helikopterrel, az 1300 milliárd forint kezelésére bejelentkező Kósa Lajos nem bűnös, hanem áldozat. Azért vagytok, hogy minél több emberrel elhitessétek: Mészáros Lőrinc vagyona nem gyarapodik és Orbán Viktor sem szigetelődött el a világban.

Azért vagytok, hogy legyen, aki azt hazudja, hogy az ellenzék lebontaná a határzárat, az ENSZ migránsokkal telepítené tele az országot, Brüsszel bevándorlóországgá tenné hazánkat és Soros György zsoldoshadsereget működtet Magyarországon.

Ezzel etetitek a jobb sorsra érdemes magyarokat, mert azoknak, akiknek a fizetési listáján vagytok, ez ma az érdeke. Lebutítani az embereket, mert egy eltahósított ország polgáraival mindent el lehet hitetni. Félelmet és hisztériát keltetek, mert a rettegő ember védelemért fordul a hatalomhoz.

De van itt más is, amit illő lenne végiggondolnotok. Felnőtt emberek vagytok, többen közületek tanultnak mondhatók. Nektek is tudnotok kell, amit minden normálisan gondolkodó ember tud: hogy semmi sem tart örökké.

Orbán hatalma is véget ér egyszer.

És lesz idő, amikor majd a ti lapjaitokat, tévéiteket sem fogják közpénzből finanszírozni. Át kell majd térni az igazmondásra. Mit mondtok majd akkor? Hogyan néztek az olvasók, a nézők szemébe?

Sajnáltatjátok majd magatokat? Hogy parancsra tettétek? Szavakat, szánalmas és szerencsétlen félmondatokat rángattok elő a munkásságotokból, amelyekkel azt igyekeztek igazolni, hogy ti belülről bomlasztottatok?

Élni kellett, mert hitelt vettetek fel a lakásra, autóra, nyaralóra?

Mit mondtok majd a gyerekeiteknek, akik megkérdezik: anya, miért hazudtál? Apa, igaz az, hogy ti egy időben undorító gátlástalan gazemberek voltatok?

Lesznek majd kérdések.

A Fidesz 17 pillanata – 15. Matolcsy, aki tud élni

Amikor a nagyközönség előtt ismertté vált, sokan azt gondolták, hogy Matolcsy György csak egy a hozzá nem értő léhűtők sorában. Az ősmagyar agysebészetről vallott megnyilvánulásai, a magyar és a japán gyerek fenekén fellelhető piros pöttyök közötti összefüggés feltárása egy habókos személy képét vázolták fel a közélet iránt érdeklődő nyilvánosság számára.

Közben meg nem. Ez az első megközelítésben érdekesnek tűnő honfitársunk ugyanis nem az, aminek látszik. 2016. októberében, hála a nem sokkal ezután megszüntetett Népszabadság oknyomozóinak, az derült ki róla, hogy

a Várban lakik egy, Patai Mihálytól bérelt méregdrága luxuslakásban.

Ha valakinek ismerősnek tűnik Patai neve, nem téved: utóbbi úr nem csupán a Bankszövetség vezetője, de a UniCredit Bank első embere is egyben, utóbbi minőségében Matolcsy bérlő úr alárendeltje. Vagyis, ő számol be a Magyar Nemzeti Bank elnökének arról, hogy az általa vezetett pénzintézetben hogyan mennek a dolgok, tisztességesen kezelik-e a bennük bízó emberek és vállalkozások pénzét, jóhiszeműen járnak-e el a hitelezés során.

Matolcsynak tehát olyan ember tett szívességet, aki beszámolással és elszámolással tartozik neki.

És nem szabad megfeledkeznünk a Magyar Nemzeti Bank alapítványairól sem, melyekbe sok közpénz áramlott. Az ezzel kapcsolatos felvetésekre Matolcsy egy általa kreált kifejezéssel válaszolt: azok a pénzek elveszítették közpénzjellegüket. Sok milliárd forint eltűntetéséről volt szó, ha az emberek fel tudnák fogni, hogy mekkora ez a pénz, bizonyára mérgesek lettek volna.

Aztán kiderült, hogy Matolcsynak legalább száz unokatestvére van, akik közül sokakat erején felül segít. És, hogy már nem a feleségével, hanem a szeretőjével él. Ami persze magánügy is lehetne, de az ő esetében nem az.

Már csak azért sem, mert Vajda Zita nem csupán jógaoktatóként ismert, de a kedvese által vezetett jegybankban is előkelő helyen állt a fizetési listán.

A pár néhány közös utazáson is részt vett: Matolcsy György 2013 márciusa óta vezeti a jegybankot, regnálásának első négy évében 36 külföldi úton vett részt. Ezek az utak összesen 75 millió forintba kerültek a magyar adófizetőknek. Matolcsy legtöbbször Vajda Zitát, azaz barátnőjét választotta útitársául, vele kilencszer keltek útra kettesben, közös utazásaik 10 millió forintba kerültek az államnak. Párizs, London, Dublin, Isztambul, Bázel, Frankfurt voltak az úticélok, és jártak közösen Washingtonban is.

Vajda Zita már nem a kedvese Matolcsy Györgynek, mert 2017. augusztus 25-én nagy titokban összeházasodtak.

A Matolcsy által vezetett jegybank alapítványaiba vándorló – és ezzel közpénzjellegüket elveszítő – milliárdok senki hivatalosságnak nem szúrtak szemet. Hogy miért nem, azt nem tudjuk, ami viszont tény:

Polt Péter legfőbb ügyész felesége alelnökként dolgozik a Magyar Nemzeti Bankban.

Havonta ötmillió forintot keres ott Poltné, talán ezért sem okozott mindenkinek osztatlan örömöt, amikor Matolcsyt és Poltot egy méregdrága belvárosi étteremben fotózták le.

Matolcsy György tehát tud élni. Nem is akárhol. Már nem a fentebb említett várbéli lakásban húzza meg magát, hanem a második kerületben, egy Páfránykert utcai, 400 millió forintra taksált villában. Igaz, ez az ingatlan sem Matolcsyé: Ádám nevű fiának cége vásárolta a házat, Matolcsy György unokatestvérének bankja meghitelezte, Matolcsy György pedig használja.

Matolcsynak a vagyonnyilatkozata szerint sem megtakarítása, sem hitele nincs, egyedüli jövedelme a jegybanktól van. Ez havi bruttó 5 millió, azaz nettó 3,4 millió forint.

A sorozat legutóbbi két része itt olvasható:

Rogán, a feltaláló

Lázár János, a fácánok foglya

Milyen ország?

Milyen ország az, ahol mindenki szeme láttára, senki elől el nem titkolva, központilag, kormányzati támogatással választási csalás készül?

Néhány héttel ezelőtt Gyurcsány Ferenc elutazott az ukrán határhoz közeli Kispaládra, és egy videóban mutatta be, hogy van olyan romos ház, ahol 203 ukrán állampolgár volt bejelentve.

A DK elnöke szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nagyjából 26 ezer olyan ukrán állampolgár lehet, aki csak azért jelentkezett be valamelyik magyar határmenti településre, hogy az itteni szociális ellátást megkaphassa, közülük sokan szavazni is fognak a vasárnapi választáson.

A RTL Klub híradója pedig most bemutatott egy olyan párt, akiknek a házába száznál is több ukrán-magyar kettős állampolgár van állandó lakosként bejegyezve. Olyan emberek, akiket a faluban még senki sem látott, és akikről a falubeliek tudni vélik, hogy biztosan szavazni fognak április 8-án.

Milyen ország az olyan, ahol ezt a központilag szervezett és felügyelt választási csalást maga a település polgármestere, Magyar Sándorné felügyeli, és annak a párnak, akinek a házába bejelenti a száznál is több ukrán magyart, közmunkát ígér?

Milyen ország az olyan, ahol a Nemzeti Választási Iroda, a rendőrség, az ügyészség úgy tesz, mintha semmi dolga nem lenne ezzel, nem indít hivatalból nyomozást az ügyben, szemet huny a csalás fölött, miközben mindenki látja, hogy nemcsak a lóláb lóg ki, de az egész ló is kifele kandikál.

Milyen ország az olyan, ahol a sajtó nyilvánossága sem elég ahhoz, hogy egy, a szemünk előtt zajló választási csalás kapcsán elinduljon a nyomozás, az elkövetőket és nem utolsósorban a megbízóikat felelősségre vonják és példásan megbüntessék.

Milyen ország az, ahol mindezek után a Nemzeti Választási Iroda, a Nemzeti Választási Bizottság, a rendőrség, valamint az ügyészség illetékes vezetői még mindig a helyükön lehetnek?

Milyen ország az, ahol a mindenki számára nyilvánvaló csalás ellenére még nem hallgatták meg gyanúsítottként a település polgármesterét, akitől meg lehetne kérdezni, hogy a saját szakállára szervezi-e ezt az akciót, vagy magasabb helyről kapja hozzá az instrukciókat?

Milyen ország az, ahol a hatalom mindenkit hülyének néz, és az ellenzéki pártok asszisztálnak ehhez a gyomorforgató, gusztustalan szomorújátékhoz, azzal áltatva a normális életre vágyó választóikat, hogy 2018-ban leváltják a kormányt?

Milyen ez az ország?

Bayer egy „hülye, gazember pap” miatt már nem evangélikus

Bayer Zsolt nemrég még evangélikus volt, ám mostantól nem az. Nem tudtuk róla, hogy melyik egyház híve, közünk sincs hozzá, nem is érdekel senkit, de nem baj, most már ezt is tudjuk.

A magát publicistaként aposztrofáló sajtómunkás „egy hülye, gazember pap” miatt csalódott ez egyházában. Ő nevezte hülye, gazember papnak Mesterházy Balázs esperest, aki húsvét vasárnapkor a Kossuth Rádióban gyűlöletkeltőnek nevezte, amit a kormány a más vallásúakkal, a miénknél sötétebb bőrűekkel művel. Bayert ez háborította fel, ezért lép ki az evangélikusok közül és ezért lép át a katolikusok közé.

Ha Mesterházy Balázs esperes nem kritizálta volna a kirekesztést és az uszítást, sőt, kifejezetten üdvözölte volna, akkor a sok szerkesztőséget és világnézetet megjárt sajtómunkás feltehetőleg még most is gond nélkül evangélikus lenne.

Így megy egy ez a Bayer-féle vallásosoknál: ma a Fradinak drukkolok, de miután csapnivalóan játszottak a hétvégén, holnaptól Újpest drukker leszek. Ma liberális vagyok, holnap konzervatív.

Az esetnek persze vannak tanulságai. Nem az, amire elsőre gondolnánk, vagyis, hogy vannak, akiknél a vallás nem hit, hanem elhatározás kérdése. A tanulság az, hogyha papok vagyunk, vigyázzunk arra, mit mondunk. Ne bántsuk meg Bayert, mert ebben az esetben ő elhagyja az egyházat és akkor megnézhetjük magunkat.

Volt már ilyen Bayer Zsolttal. 1994-ben a Fideszt hagyta el az ötös számú párttagkönyv birtokosa. Akkor elsősorban a Simicska Lajos által vezérelt székházeladás miatt volt felháborodva. Annyira megmérgesedett ezen Bayer – különösen azért, mert a gyanú szerint Orbán-papa bányájába vándorolt a pénz -, hogy 1994 október 21-én ezt írta a Népszabadságba: „.. igen, én, az alapító atyák egyike dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról.”

Aztán, ki tudja miért, Bayer, az eltévedt bárány visszatalált a nyájhoz.

Úgyhogy innen üzenjük az evangélikus egyháznak, ne adják fel, mert van még remény: egyáltalán nem kizárt, hogy Bayer egyszer megint evangélikus lesz.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!