Állandósult félelem

0
374
wikimedia

Kis, filigrán nő, temérdek vakmerőséggel, gondolná az ember, Al Ghaoui Hesnáról, aki háborúkban, válságövezetekben készít tévériportokat, elképesztő, hogy milyen helyeken fordul meg, gyakran oda igyekszik, ahonnan mások menekülnek. Én csak bámulom, mert a negyedétől összemajréznám magam, annak, amit végigcsinál. Félj bátran címmel írt könyvet, amiben megnyugtat minket, hogy gyakran ő is be van rezelve.

 

Éppen a könyv olvasása közben kell rájönnöm, hogy tán azért is kedvelem annyira a munkáit, mert sokakkal ellentétben, soha nem akarja megjátszani, a hű, de nagyon bátor, rettenthetetlen hőst. Vállalja, hogy akár csetlő-botló ember, de persze nem naivul ostoba, nem akar besétálni csapdákba, nem akarja sehol ott hagyni a fogát. Kellően igyekszik felmérni a terepet, miközben nyilvánvalóan, már temérdek helyen meghalhatott volna. És hát ő tényleg. Nála nem éreztem, amit amúgy nem keveseknél, hogy manipulál a veszéllyel, oda vág be lövést, robbanást, ahol netán nem is volt, fitogtatja, hogy ő milyen párját ritkítóan halált megvető.

Nem, ő bizony félt, fél és félni fog, és ráadásul azt gondolja, hogy a félelem akár segíthet a túlélésben. Csak hát nem szabad elharapóznia, totálisan eluralkodnia rajtunk, mert akkor teljesen leblokkolhatunk, és netán ettől lesz nekünk annyi. Állítja, hogy a félelem kezelhető, karban tartható, szabályozható, és erre számtalan személyes példáz hoz, akár hajmeresztő szituációkból. De alaposan bele is ásta magát a témába, szakértőktől olvasott rengeteget, meg persze többekkel szót is váltott, így aztán a riportszerűen leírt szituációkat, nem csupán a saját, hanem jó néhány szemszögből igyekszik láttatni.

És nem is szükséges ehhez feltétlenül olyan helyszín, ahol kapásból életveszély van. Elég például egy hazai bevásárlóközpont, ahol a hosszas sorban állást megunva, hároméves kislánya, kiráncigálva magát a mamája kezéből, ripsz-ropsz elszalad, és eltűnik az átláthatatlan tömegben. Ez is, szinte biztosan, halálfélelmet okoz egy anyánál. Megáll benne az ütő, a pániktól akár időlegesen meg is szűnhet a cselekvőképessége. El is olvashatjuk ezt a bookline által megjelentetett kötetben, amiben a szerző címlapképén, és a hátsó borítón található fotóján kívül nincsenek is képek. Nyomát nem leljük hatásvadász illusztrációknak, nem akarnak ilyen módon megborzongatni minket. Ez a könyv bizony egy betűtenger, vállalja a szó erejét, és joggal bízik benne, mert a riporternő nem csak a mikrofont kezeli hozzáértő érzékenységgel, hanem empátiával telien, érdekfeszítően ír. Akár falni lehet a kötet lapjait, amiből kiderül például milyen egy sokakat megölt hadúrnő, milyen a lidérces hozzávezető út, amin vadásznak az arra járókra. De azt is megtudhatjuk, milyen szörnyűséges, amikor palesztin vagy izraeli családoknak kell rettegniük bombatámadásoktól. Ezúttal képzeletbeli kamerájával rájuk fókuszál Hesna, közel hoz hozzánk embereket, arcokat, már-már mi is aggódunk értük, és átérezzük, micsoda folyamatos iszonyatban kell létezniük.

A kötet végén arról is szó esik, hogy az újságíró remegő lábakkal lecövekelve, nem mert leugrani egy szikláról egy folyóba, ahonnan pedig a többiek váltig heccelték, hogy ugyan már, rugaszkodjon neki. Kifejti, hogy valószínűleg miért szánt inába a bátorsága. Amiatt, hogy rájött, ennek a veszélyvállalásnak az ég egy adta világon semmi értelme. Hiszen veszélyt csak úgy, erőfitogtatásból, szórakozásból, fölényeskedésből nem érdemes vállalni. Érzékeny könyv ez, helyenként még a borzalmak ecsetelése közben is szép, mert időnként a rémségek közepette is csak előtüremkedik a humánum.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.