Az Alkotmánybíróság elé kerül a civiltörvény

0
1281

23 civil szervezet nyújtott be alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybírósághoz.

A Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint a beadványt a bizottság és a TASZ jogászai készítették, és 23 szervezet, a Civilizáció csoport tagjai együtt nyújtották be.

A törvény alapján minden civil szervezet, amely legalább 7,2 millió forint támogatást kap külföldről, köteles magát regisztrálni a külföldről támogatott szervezetek nyilvántartásába, és ezt a címkét honlapján és kiadványain feltüntetni. Az ilyen szervezeteknek az 500 000 forintot meghaladó, külföldről érkező adományok esetén

a támogatók személyes adatait is közölniük kell az állammal, amely ezeket az adatokat nyilvánosságra hozza.

A Civilizáció kampány keretében több szervezet tiltakozott a megbélyegzés ellen. Szerintük a jelenlegi magyarországi politikai nyilvánosságban a „külföldről támogatott” jelző kizárólag arra alkalmas, hogy a szervezetek hitelességét és az irántuk megnyilvánuló közbizalmat aláássa. Mindez pedig szerintük sérti a civilek Alaptörvényben biztosított jó hírnévhez, a magánszféra tiszteletben tartásához fűződő jogát, valamint

sérti a szabad véleménynyilvánítási és egyesülési szabadságot.

A 23 szervezet között többek között olyanok találhatók, mint az Amnesty International, az Artemisszió Alapítvány, a Háttér Társaság, az Igazgyöngy Alapítvány (ennek vezetőjével, L. Ritók Nórával nemrég interjút is készítettünk, amelyet itt olvashat el), a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, az Ökotárs Alapítvány és Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete.

Azt is írják, hogy

az indítvány mintaként szolgál,

ha más szervezet is úgy dönt, hogy megtámadná a törvényt.

Az Alkotmánybíróságnak nincs törvényi határideje, hogy döntsön a panaszról. Amennyiben Alaptörvény-ellenesnek találja, akkor a törvényt, vagy annak egy részét, megsemmisíti.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .