A Petőfi szobornál értékelte a választást a Momentum

0
827
Fotó: FüHü

“Április 8-án megígértük, hogy folytatjuk. Hogy nem adjuk fel a harcot. Nem fogjuk itt hagyni a hazánkat. Mi ide születtünk, itt is fogunk meghalni és ezért az országért fogunk küzdeni.“ – mondta el Fekete-Győr András.

A Momentum elnöke szerint a választás óta több mint négyezren jelezték, hogy csatlakoznának a párthoz. A jelentkezők között különösen sok a fiatal, ezért országjárásra indulnak, ennek első állomása Kaposvár lesz.

A Momentum is településről településre fog járni, hogy célt adhasson annak a – megfogalmazásuk szerint –  több millió politikai árvának, akiket a kormány és az ellenzék egyaránt magára hagyott. Ennek finanszírozására közösségi adománygyűjtést indítanak.

Az elnökség továbbá úgy döntött, hogy a lehető leghamarabb előrehozott tisztújítást tart. Erre június elején kerül sor, hogy a jövőben a pártot olyan emberek vezethessék, akik új megerősítéssel bírnak.

“Az Orbán-rendszer nem tart örökké – zárta a sajtótájékoztatót a Momentum elnöke. – Egyik rendszer sem tart örökké. Előbb utóbb a jövő le fogja győzni a múltat, az új felül fog kerekedni a régin. Orbán Viktor nem menekülhet el a sorsa elől. A Momentum nem megy el, itt lesz, és addig üti ezt a rendszert, amíg össze nem roppan.”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .