A Migration Aid leleplezte Bayer Zsolt leleplező akcióját

0
3902

„Valószínűleg nem túlzunk, ha azt állítjuk: az utóbbi idők legsúlyosabb belpolitikai botrányát fogjuk kirobbantani” – ezzel harangozta be a Migration Aid azt a sajtótájékoztatót, amelyen a kormánymédiában velük kapcsolatban megjelent vádakra reagált a szervezet vezetője, Siewert András. Szerintük, akár kormányzati támogatással és titkosszolgálati háttérrel, illegális tevékenységbe próbálták beszervezni őket, hogy ezzel járassák le a civil szervezeteket.

Március 19-én közölt leleplezőnek szánt cikket a Magyar Idők egy hangfelvétel alapján, amelyen szerintük Siewert András egy oknyomozó újságíróval beszél többek között Soros Györgyről. A cikk szerint az is felvetődik, hogy illegálisan épített a civil szervezet adatbázist a tranzitzónába érkező menekültekről.

Siewert szerdán megtartott sajtótájékoztatóján ismertette a Migration Aid verzióját a történetből. Azzal kezdte, hogy a cikket jegyző

Bayer Zsolt nem tudhatta, hogy ő is készített hangfelvételt ezen a bizonyos találkozón.

Saját bevallása szerint a Magyar Idők cikkének megjelenéséig ők maguk sem tudták, hogy valójában ki állt az akció mögött.

Elmondta, hogy 2017. december 19-én keresték meg egy fintechcég nevében e-mailben, és migrációs szakértőnek kérték fel. Siewertnek gyanús volt a bizonyos Alekszandrov úrtól érkező felkérés, ezért utánanézett a cégnek, és nem találta nyomát. Először azt gondolta, hogy kamuról van szó, és valaki „szórakozik” a szervezettel. Két nappal később újra kapott egy e-mailt ugyanettől a „megbízótól”, és ezúttal úgy döntött, hogy válaszol rá.

Egy bécsi találkozóra invitálták Siewert Andrást, hogy egyeztessék a megbízó elképzeléseit. Erre január 9-én került sor, és mivel a Migration Aidnél felvetődött a gyanú, hogy akár külföldi titkosszolgálat beszervezési kísérletéről is szó lehet, úgy döntöttek, hogy rögzítik a beszélgetést. A találkozón Alekszandrov mellett egy nő vett részt, aki az asszisztensének adta ki magát. Siewert saját beszámolója szerint előre felkészült a találkozóra, hogy úgy tűnjön, hajlandó közreműködni, mert kíváncsi volt, ki áll a háttérben. A találkozón a menekültek mellett arról is kérdezték, hogy

vannak-e kapcsolatai ellenzéki politikai pártokkal és más civil szervezetekkel.

Siewert András igyekezett mindenre kitérő választ adni, pedig még tüntetések szervezése is szóba került, de amikor törvénysértésre akarták rávenni, azt elhárította – állítja. Ekkor még konkrétan nem derült ki Siewert szerint, hogy mit akarnak a szervezettől. Az első után újabb bécsi találkozóra invitálták őket, erre február 12-én került sor, amikor Soros Györgyöt is szóba hozták. Ekkor merült fel a menekültekkel kapcsolatos adatbázisépítés is, és Siewert Andrásék azt mondták, hogy valóban létezik ilyen adatbázisuk, hogy lépre csalják a „megbízót”.

A találkozó után többször is leveleztek még. Siewert részletesen ismertette, hogy mikről kérdezgették az e-mailekben, és ebből az derült ki, hogy a pártok mellett civil szervezeteket is be akartak keverni az ügybe.

Siewert szerint pénzt csak költségtérítésként kapott a titokzatos megbízótól a Migration Aid. Azt mondta, azért tárgyalt továbbra is az Alekszandrovként bemutatkozó férfival, hogy rájöjjenek, ki áll az egész hátterében. Közben bejelentették az egész ügyet a magyar hatóságnál is, és átadták a három órás hangfelvételt, illetve az egész levelezést, amit a titokzatos cég képviselőjével folytattak.

„Alekszandrov” aztán a cégének honlapjával együtt eltűnt, és három héttel később, március 19-én megjelent a cikk a hangfelvétel részleteivel együtt a Magyar Időkben. Nagyon meg voltunk döbbenve – mondta Siewert arról, hogy nem gondolták volna, kik állnak a háttérben.

Illegális cselekedetekre akartak rábírni minket

– foglalta össze Siewert András, aki szerint a fideszes kampánycsapat áldását adhatta minderre. Szerinte fontos kérdés, hogy ki tudott még erről a kormánypártoknál, és ki finanszírozta az akció szerinte több tízmilliós költségét. (Az nem derült ki, hogy miből következtetnek ekkora összegre azon kívül, hogy hosszú ideig tartott az akció.)

Siewert azzal zárta le a sajtótájékoztatót, hogy ők mindenben a nyomozóhatóság rendelkezésére állnak.

A Fidesznek pedig azt üzente, hogy „aki másnak vermet ás, maga esik bele”.

Később újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a beszélgetés jegyzőkönyvéből, amelyet közzétesznek, világossá válik majd, miért gondolták azt, hogy egy titkosszolgálat és profik állnak az ügy mögött. Magát a hangfelvételt egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán, még Siewert sajtótájékoztatója előtt felszólította a Migration Aidet, hogy válaszoljanak arra, valóban készítettek-e a bevándorlókról titkos adatbázist a tranzitzónában, és ha igen, mire használták azt. Szerinte tovább nőtt a Soros Györgyhöz köthető szervezetekkel szembeni aggodalom, miután ezek a szervezetek illegális tevékenységeket, például törvénytelen adatgyűjtést folytattak.

A kormány azonnal reagált Siewert sajtótájékoztatójára is:

„Amit a Migration Aid képviselője ma előadott, az egy szánalmas magyarázkodás.

Továbbra sem kaptunk választ arra, hogy építenek-e illegális adatbázist a tranzitzónában, és ha igen, akkor milyen céllal. A Migration Aid egy Soros által kitartott szervezet, melynek célja a bevándorlás szervezése” – írták.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .