A megérkezés

0
92
FH
FH P. Fazekas László

Csepel festője, mondta róla a minap egyik ismerősöm, aki még azokból az időkből ismeri, amikor még fiatalon – mint dr. Fazekas László –  a kerületi Tanácsnál dolgozott. Volt idő – néhány évtized az életében – amikor minden emberi és baráti szál ide kötötte. Itt élt a családjával, édesapja a kerületi bíróság elnöke volt, ő is itt nyitott ügyvédi irodát, aztán mégis és újra másfelé kanyarodott az élete.

És ezek a kanyarok – a sikerhegyek és kudarc völgyek – érlelték azzá P. Fazekas László művészetét, amelyről a május 3-29-ike között a Csepeli Munkásotthonban látható hetedik kiállításán minden látogató képet kaphat. Illetve mégsem; mert ez alkalommal a falakon csak a keleti hangulatot idéző ZEN-festményeit láthatja a közönség, míg különlegesen bölcs versei, esszéi egy másik művészi dimenzió alkotásai.

Forgatom a még évekkel ezelőtti névjegyét, és nem értem, hogyan került kapcsolatba a ZEN világával a családjogi, kártérítésjogi és büntetőjogi szakjogász, közbeszerzési szakreferens?

FH

Egyszer csak valami megszólított – mondta P. Fazekas László, amikor első alkalommal láttam a képeit. A ZEN-művészetben a technikai készségeknek nem tulajdonítanak olyan nagy jelentőséget, sokkal inkább arról van szó, hogy az élet valamennyi megnyilvánulását átjáró „Egyetemes Szellemmel” kapcsolatot, közösséget teremtsenek az alkotók. A ZEN-festő figyelmen kívül hagyja az akadémikus esztétikai és formai nézeteket, ehelyett inkább a folyamatosan áramló, teremtő energia mélyére akar hatolni. WanYu mester ezt a következőképpen fejezi ki: „Magából a festő szívéből emelkednek ki a hegyek és a barlangok”.

Fazekas László képeit látva valóban így is érzi az ember. Olyan keleti tájak köszönnek vissza, ahol csak egyszer járt életében, és önmagát is beleálmodja a műveibe egy kis, Budha-szerű emberke alakjában, egyszer a képek sarkába bújva, máskor a nézőnek hátat fordítva jelenik meg, mintha ő maga is csak egy külső szemlélő volna. És ezt nem is titkolja: a valósággal, a Taóval való együttműködés folyamán a művész részesül abból a teremtő erőből, amely minden létrehozott dolgot élettel lát el. Egy ilyen állapotban a művész nem elszigetelt „én-ként” jelenik meg, hanem, mint a magasabb rendű valóság kifejeződése…

A ZEN által a művész a természettel, vagyis a mindenséggel képes egyesülni, állítja P. Fazekas. Hosszú volt az út, amíg elérkezett az idő, amikor az ecsetet a tusba merte mártani, hogy az első, bátortalan vonást végighúzza a lélekfehér papíron. Meg kellett értenie: a ZEN-festészet nem elhatározás kérdése, az maga a megérkezés.

Egyszer elmesélte: tisztán emlékszik, azon napon, abban a pillanatban tudta, hogy megérkezett – ahogyan ő nevezi – a „VAN” téridejébe. Egy új otthon vette körül őt, aki az élete nagy részét, mint Szindbád, útközben élte le. Egy versében azt írta: „Nem a jövevényektől félek, / Csupán magamtól, / Minden nyughatatlan új utazástól, / S talán nem is az indulástól, / Hanem / A sohamegnemérkezéstől.”

FH

Az a pillanat, a „megérkezés felejthetetlen pillanata” 2017 tavaszán történt. „Egész lényemmel éreztem, hogy otthon vagyok… Önmagamban. Egyetlen mérhetetlen és meghatározhatatlan metamorfózisban eltűntek az ellentétek és pólusok, minden „EGY” és „VAN” lett. Megszűnt számomra a „VOLT” és „LESZ”, a „VOLNA” és a „KELLENE”. Megadatott, hogy mindent olyannak lássak, amilyen abban a pillanatban.” A lényegre való koncentrálás, ami kikényszerítette az új és új ecsetvonásokat.

Már nem volt fontos számára, hogy mások milyennek és hogyan látják. Csak az, hogy megmutassa mindenkinek, milyen is a világunk.  EGYben, EGYségesen és EGYszerűen.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here