A korrupció miatt felfüggeszthetik Magyarország uniós szavazati jogát?

0
3375
Ingeborg Grässle jelent. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Megindítaná Magyarországgal szemben a 7. cikkely szerinti eljárást az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának elnöke.

Ingeborg Graessle néppárti politikus percekkel ezelőtt kiadott jelentés-tervezetében úgy fogalmazott, hogy Magyarországon a korrupció jelenlegi magas szintje, valamint az államháztartás átláthatóságának és elszámoltathatóságának hiánya jellemző a közpénzügyekre. Ami veszélyezteti az uniós támogatások elköltésének tisztaságát is. A költségvetési bizottság elnöke szerint ez az Európai Unióról szóló szerződés elveinek megsértése, ami indokolja az uniós atombombának tartott 7. cikkely szerinti eljárás megindítását. Ez pedig Magyarország uniós szavazati jogának felfüggesztésével is járhat.

A Bizottság országspecifikus ajánlásai már korábban is felhívták a figyelmet a magyar államháztartás átláthatóságának javítására, továbbá a közbeszerzések követhetőségének megteremtésére, a korrupció ellenes fellépések szigorítására. Eddig nem sok sikerrel, ugyanis az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) 2013 – 2016 között 41 országos vizsgálatot végzett – a második legtöbb az unióban – a vizsgálatok 85 százalékát igazságügyi és pénzügyi ajánlások követték, amelyben megfogalmazták a tennivalókat. A magyar nemzeti hatóságok azonban ezeknek az ajánlásoknak csupán 33 százalékát vették figyelembe.

A Költségvetési Ellenőrző Bizottság elnöke szerint az is aggodalomra ad okot, hogy Magyarországon a közbeszerzési eljárások után odaítélt szerződések közel 40 százalékában csak egyetlen pályázó van – ami visszaélésekre ad lehetőséget – ez a legmagasabb arány az Unióban.

Ingeborg Graessle felhívja figyelmet arra is, hogy az uniós támogatások összege a magyar GDP 1.9- 4.4 százalékát teszi ki, tehát az állami beruházások több, mint felét európai forrásokból biztosítják. Ugyanakkor 2008 óta Magyarországon a korrupciós index 19 ponttal csökkent, így hazánk a legrosszabbul teljesítő tagállam. Ennek érzékeléséhez elég egyetlen újságot a kézbe venni, amely Mészáros Lőrinc gazdagodásáról, Kósa Lajos és Orbán Viktor vejének gyors karrierjéről, továbbá Matolcsy György és családjának sikereiről számolnak be.

A Költségvetési Ellenőrző Bizottság elnöke, Ingeborg Graessle arra is felhívta a Bizottság figyelmét, hogy ösztönözze a tagállamokat az Európai Ügyészséghez való csatlakozásra, és amennyiben a tagállamok erre nem hajlandóak, az uniós pénzeszközök felhasználását fel kell függeszteni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .