A kormánynak falaz az ügyészség? – Czeglédy nem szólalhat meg

0
5142
Szeged, 2018. március 5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az elõzetes letartóztatásáról döntõ nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy elõzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselõt március 1-jén engedték ki a börtönbõl, miután képviselõjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét õrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta elõzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Hiába kért interjút a Független Hírügynökség az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabától, és hiába egyezett bele a képviselőjelölt ebbe: az ügyészség nem járult hozzá a beszélgetéshez. Czeglédy korábban nyilvánvalóvá tette, hogy tudna a kormánynak kellemetlen dolgokról beszélni.

Lassan egy hónapja, hogy Czeglédy Csaba előbb kiszabadult az előzetes letartóztatásból, majd villámgyorsan visszakerült a börtönbe, mégpedig Szegedre. Az ügyről annyit érdemes felidézni, hogy adócsalással vádolják a szombathelyi ügyvédet, nevezetesen azzal, hogy az általa működtetett diákszövetkezet foglalkoztatottjai után nem fizette meg az adót, illetve a diákok bérét sem egyenlítette ki. Czeglédy emiatt kilenc hónapja került előzetesbe, miközben határozottan tagadja az ellene felhozott gyanúkat.

Fordulat látszott az ügyben akkor, amikor elindult az országgyűlési választásokon, és munkatársai segítségével össze is szedte a jelöltté váláshoz szükséges támogatói aláírásokat. Ennek következtében megszerezte a mentességet, és a törvényi előírásoknak megfelelően szabadon engedték, hogy részt vehessen a választási kampányban. Első útja a börtönből a Hír tv-be vezetett, ahol, bízva a nyilvánosság nyújtotta védelemben, hosszan beszélt saját ügyéről, annak – szerinte – manipulatív voltáról, de ezen felül említést tett arról is, hogy számos, Fidesz-ellenes dokumentummal rendelkezik.

Többek között az Elios-ügyről is kapott iratokat,

amelyeket még nem volt ideje áttanulmányozni. Nem is lett; már másnap megjelentek a nyomozók a lakásán és visszavitték az előzetesbe.

A történet attól is érdekes, mivel időközben egy másik képviselőjelöltté vált személyt is szabadon kellett engedni, az illetőt egy brutális gyilkossággal hozták összefüggésbe. Az ő esetében azonban nem látta indokoltnak a bíróság a fogva tartást, szabadon kampányolhat, nyilván egészen április 8-ig. Ebből a szempontból égbekiáltónak tűnik az a határozat, illetve bírósági döntés, amely Czeglédynek ugyanezt a jogot – egy kisebb súlyú bűncselekmény gyanúja mellett – nem biztosítja.

A Független Hírügynökség a történtek után a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságához fordult, hogy biztosítson lehetőséget a fogvatartott Czeglédy Csabával interjút készíteni. A sajtóosztály vezetője, Orosz Zoltán őrnagy – ha ezzel nem ártunk neki – rendkívül készséges és segítőkész volt, pont úgy, mint amikor Császy Zsolt esetében kértünk, és kaptunk engedélyt arra, hogy a börtönben készítsünk vele interjút.

Ismereteink szerint a kérésről nyilatkoztatták Czeglédy Csabát, aki

egyértelmű igennel válaszolt a kérésünkre, azaz szívesen állt volna a rendelkezésünkre.

Volna, mert mint kiderült: az ügyészség nem járult hozzá ahhoz, hogy Czeglédy megszólalhasson. Azt a hivatalos levelet juttatta el a büntetés-végrehajtáshoz és a védőügyvédhez, hogy „nem járul hozzá a sajtó útján történő nyilatkozattételhez”.

Az ügyészség lojalitását ismerve a hatalomhoz igazán nem lepődhetünk meg a döntésen; tudjuk, hogy Czeglédy tudna esetleg a kormánynak, Fidesznek kellemetlen dolgokról beszélni. Az ügyészség hozzáállását jól mutatja, hogy azon a tárgyaláson, amikor Czeglédy Csaba újbóli letartóztatásáról döntöttek, az ügyészséget képviselő jogász, szerintünk kiesve szerepéből, felrótta Czeglédynek, hogy szabadulása után nyilatkozatot adott a Hír tv-nek. Mert ugyan mi köze lehet az ügyészségnek, milyen alapon fogalmaz meg véleményt azzal kapcsolatban, hogy valaki szabad emberként mit csinál, hol szerepel, kinek nyilatkozik?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .