A Biblia szolgálna útmutatóul a keresztény menedzsereknek

0
1076
A Kaposvári Egyetem névtáblája, a háttérben, Makovecz Imre Kossuth-díjas építész által tervezett körépület. MTVA Fotó: Váli Miklós

Az országban egyedülálló módon keresztény vezetést fognak tanítani a Kaposvári Egyetemen. A szakirányú továbbképzést elindítását hétfőn jelentették be, és az indokok között az is elhangzott, hogy veszélyben az európai kultúra. Dr. Kőműves Zsolt egyetemi adjunktus, szakfelelős a Független Hírügynökségnek adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy az egyházak részéről felmerülő konkrét igény miatt is döntöttek a képzés elindítása mellett.

A hvg.hu számolt be először a szak elindításáról az egyetem hétfői sajtótájékoztatója alapján. „A két félév során a hallgatók önismeretet és kommunikációt, korszerű vezetési modelleket, módszereket és technikákat sajátítanak el. Emellett lehetőségük nyílik saját vezetői készségeik és képességeik fejlesztésére is” – mondta Kőműves Zsolt a szakirányú továbbképzésen megszerezhető ismeretekről. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a katolikus, a református, az evangélikus és a baptista közösségek egyaránt támogatják a szakirányú továbbképzés elindítását.

Mások mellett Varga László megyéspüspök is részt vett a sajtótájékoztatón, aki arról beszélt, hogy

„veszélyben van a keresztény európai kultúra, ezért szükséges a keresztény értékrendű közösségek szervezése”

azon túl, hogy az egyházaknak szüksége van képzett vezetőkre.

Kőműves Zsolt inkább ez utóbbival magyarázta a Független Hírügynökségnek a szak elindítását, Varga László másik kijelentését viszont nem szerette volna kommentálni. Ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a szakirányú továbbképzés elindításával kapcsolatban sok téves információ jelent meg a sajtóban, és sokan szeretnének belemagyarázni olyan dolgokat, amely a képzés megalkotóinak meg sem fordult a fejében.

Elmondta, hogy az ötletet az adta, hogy fél évvel ezelőtt a kaposvári katolikus püspökség megkereste az egyetemet, hogy tartsanak egy képzést a leendő vezetőiknek. Ezt nem is hirdették meg, de így is 24 jelentkező volt, akiket fél évig tanítottak. A képzés pedig annyira népszerű volt, hogy már közben is többen jelezték, hogy szeretnék, ha folytatódna az oktatás. „Ekkor döntöttünk úgy, hogy folytatjuk, de szeretnénk kicsit komolyabb keretek között tenni ezt” – magyarázta Kőműves Zsolt. Ezután szétnéztek a felsőoktatási piacon, hogy vannak-e hasonló jellegű képzések, és kiderült, hogy egyáltalán nem léteznek ilyenek. Ezért dolgozták ki a szakirányú továbbképzés programját, amely iránt Kőműves Zsolt beszámolója szerint a hétfői sajtótájékoztató óta még nagyobb lett az érdeklődés.

Arra, hogy miért szükséges keresztény szellemiségben képezni a jövőben menedzseri feladatot ellátni hivatott hallgatókat, a szakvezető azt mondta, hogy

elsősorban az egyházi közösségépítési feladatokon lenne a hangsúly.

Olyanokat várnak, akik emberekkel foglalkoznak majd, és arra, hogy ezt hogyan kell jól csinálni, a menedzseri képzések tananyagán kívül a Bibliában is számos útmutatás található. Ahogy Kőműves Zsolt fogalmazott: konkrétan vezetési alapismeretek is vannak a Bibliában. „Ne felejtsük el, hogy

a Biblia számos ismeretet tartalmaz arra vonatkozólag, hogy hogyan építsünk fel és hogyan irányítsunk egy közösséget”

– mondta. Azt is hangsúlyozta, hogy ökumenikus képzésről van szó, és bárkit szeretettel várnak, akik érdeklődik a vezetési ismeretek iránt, ha vallásos, ha nem, amennyiben elfogadja, hogy az oktatás a keresztény értékek alapján történik.

Ezzel kapcsolatban felvetődhet, hogy egy ilyen képzésnek miért egy állami egyetem ad otthont, amelynek világnézetileg függetlennek kell lennie. A szakvezető szerint azonban nincs ellentmondás a képzés elindítása és aközött, hogy a Kaposvári Egyetem nem egyházi intézmény. Egyszerűen azért került hozzájuk a képzés, mert van rá igény, az egyházi fenntartású egyetemeken pedig nem lehet ilyesmit, vagy legalábbis ilyen szinten tanulni. Elmondta, hogy korábban beszéltek a katolikus, a református, a baptista és az evangélikus egyházak vezetőivel is, és mindenhol igényként fogalmazódott meg, hogy szükség lenne vezetőképzésre, mert az egyházi intézmények képzési rendjéből ez hiányzik.

A Kaposvári Egyetem képzése pedig azért is különleges lesz Kőműves Zsolt szerint, mert nem elméleti jellegű lesz, mint sok más egyetemi menedzserszak, hanem gyakorlatorientált. A szakvezető elmondta, hogy a bemeneti követelményeket is az egyházi vezetőkkel közösen határozták meg, és külön kérés volt, hogy bármilyen alapdiplomát elfogadjanak, így minél több területről érkezhessenek a hallgatók (mivel szakirányú továbbképzésről van szó, az már feltételezi, hogy a jelentkezőknek legyen diplomája). Kőműves Zsolt hozzátette, hogy egyaránt várják azokat, akiknek már vannak vezetési tapasztalataik, és azokat, akiknek a jövőben lehet szükségük ilyen ismeretekre. Egyébként pedig nem ez lesz az egyetlen, valláshoz köthető szak az egyetemen, hiszen hitoktató alapképzés elindítását is tervezik, amelynek szintén a héten tartják a sajtótájékoztatóját.

Gábor György filozófus és vallástudós, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanára a Független Hírügynökségnek nevetségesnek nevezte a szak elindítását, hiszen

egyáltalán nem számít, hogy valakinek milyen a világnézete abból a szempontból, hogy jó vezető e vagy sem.

Szerinte a képzés elindítása példa arra, hogy az állam a különböző főiskolákat és egyetemeket „káderutánpótlás” létrehozására használja felel, ami ideológiai indoktrináció mentén történik.

Arra a felvetésre, hogy Varga László megyéspüspök szerint azért is fontos a szak, mert hiány van vezetőkből a keresztény egyházakban, a filozófus azt válaszolta, hogy ebben az esetben viszont

nem egy állami egyetemen kellene elindítani a szakot.

Ha a keresztény egyházak úgy ítélik meg, hogy a teológiai képzések, illetve a már működő gazdaságtudományi, menedzseri szakok nem megfelelőek arra, hogy olyan vezetőket képezzenek, akikre nekik igényük van, akkor indítsanak ilyeneket a saját egyetemeiken. Gábor György szerint egy állami intézményben abszurd olyan szakot indítani, ami világnézeti különbségek alapján válogatna a hallgatók között, annál is inkább, mert elég nehezen értelmezhető, hogy miben kellene mást tudnia mondjuk egy jó keresztény vezetőnek, mint mondjuk egy jó zsidó vezetőnek.

A hétfői sajtótájékoztatón Pongrácz Máté evangélikus lelkész egyébként arról beszélt, hogy ez a képzés végre világossá teszi majd, hogy mit is jelent és milyennek is kell lennie egy keresztény vezetőnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .