A benzinárcsökkentő

0
1677

Bár Tállai András megmarad NGM államtitkári pozíciójában, a Magyar Idők értesülései szerint elveszik tőle az adóügyeket.

Tállai András egy időben meglehetősen gyakran szerepelt az újságok címoldalain. November elején például azzal került a lapok cÍmoldalára – nem mindegyikére persze, a kormányhoz közeli sajtó nem tartotta fontosnak, hogy beszámoljon erről – hogy Mezőkövesd országgyűlési képviselőjeként elintézte, hogy választókerületében az október 31-ei állapothoz képest a benzin ára 11 Ft-tal, míg a gázolajé 5 Ft-tal csökkenjen.

Akkor nagy felháborodás követte a nem mellesleg NAV-elnökként is regnáló Tállai eljárását.

Az ellenzék bírálta és piaci beavatkozásnak minősítette a lépést,

még a KDNP szóvivője, Hollik István is megszólalt az ügyben: bejelentette, hogy megvizsgálná saját választókörzetében az üzemanyagárakat, s ha kiderül, hogy a Dunakanyarban az átlagosnál drágább a benzin, akkor Tállaihoz hasonlóan, kezdeményezni fogja az árcsökkentést.

Az ügyről világ egyik legbefolyásosabb üzleti hírügynöksége, a Bloomber is beszámolt.

Tállai nyomán több képviselő próbált hasonló módon a választók kedvében járni. Bonyhád fideszes vezetőjének azonban nem sikerült az a mutatvány, amellyel Tállai András korábban elkápráztatta a világot.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .