50 év után először mutatnak be új Agatha Christie-darabot Londonban

0
892

Különleges környezetben mutatják be ősszel A vád tanúja című színdarabot Londonban, ráadásul az 1960-as évek óta ez lesz az első igazán nagyszabású új produkció a brit fővárosban, amely Agatha Christie egyik művéből készül.

Agatha Christie
Forrás: Wikimedia Commons

A darabot Lucy Bailey rendezi, a hivatalos bemutató október 23-án lesz, a régi városházán. A szereposztás egyelőre nem ismert.

A vád tanúja volt Agatha Christie egyik személyes kedvence.

Az eredetileg Traitor Hands címmel 1925-ben megjelent novella főszereplője Leonard Vole, akit azzal vádolnak, hogy megölt egy idős özvegyasszonyt a vagyonáért. A férfinak egyedül a felesége szolgáltathatna alibit, a nő azonban – mindenki megdöbbenésére – a házastársa ellen vall.

A történetet 1957-ben Billy Wilder rendezésében, Marlene Dietrichhel az egyik főszerepben filmre vitték.

Agatha Christie dédunokája a színházi bemutatóval kapcsolatban azt mondta,

igazán izgalmas figyelemmel kísérni a dédnagyanyja egyik legjobb művéből készülő innovatív darab előkészületeit.

Lucy Bailey nevéhez emlékezetes produkciók fűződnek Londonban, 2006-ban a Shakespeare’s Globe színházban állította színpadra a drámaíró Titus Andronicus című művét, a realisztikus ábrázolás azonban

több nézőt is annyira megviselt, hogy rosszul lett, vagy elájult.

Agatha Christie művei továbbra is nagyon népszerűek. A londoni West Enden például 1952 óta megszakítás nélkül játsszák Az egérfogót. A BBC pedig tavaly nyáron jelentette be, hogy az írónő újabb hét művét filmesíti meg.

MTI/FüHü

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .