A 2017-es év külpolitikai eseményei: III. rész

0
756

Az elemzésünk harmadik részével lezárjuk a 2017-es esztendő legfontosabb külpolitikai eseményeiről szóló sorozatunkat. Ez pedig az év legfontosabb választásaival foglalkozik, amelyek közül nem egy jelentős kihatással lehet a hazánkra is. 

A korábbi összefoglalók itt és itt olvashatóak.

Az év választásai

Ebbe a kategóriába kerültek a 2017-es esztendő legfontosabb választásai, amelyek között van parlamenti, elnöki és népszavazási is. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy csak azok esetében hirdettünk dobogósokat, amelyek már teljes mértékben lezárultak. Épp ezért nem került bele sem a szeptemberi német és az októberi cseh választás, mivel bár mindkettő kiemelt jelentőségű és Magyarországra nézve sem lényegtelen, de még mindig nem sikerült felállítani, vagy elfogadtatni az új kormányt.

III. helyezett: Kurd népszavazás

Az Irakban élő kurdok nagy reményekkel vágtak neki a 2017-es esztendőnek. Az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet egymás után vesztette el a területeit, miközben a kurd fegyveresek (pesmergák) által uralt települések nagysága megnőtt, illetve egyre nagyobb arányban részesültek az iraki kőolajexportból. Ám, ami igazán nagy elvárásokat támasztott a kurdok körében, az a szeptember 25-re kiírt népszavazás volt. Maszúd Barzáni vezette Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) óriási kockáztatott vállalt: a sikertelenség esetén nemcsak elveszthette volna a hatalmát Kurdisztánban, hanem megszüntették volna a régió autonómiáját, nem beszélve egy közös iraki-iráni-török hadművelet megindításáról.

A  választási arány – a katalántól eltérően – meghaladta a 72 százalékot. A kurd szavazók több mint 93 százaléka igennel voksolt a függetlenségre, amelyet valóságos népünnepély követett. Ám az örömük nem tartott sokáig: Ankara, Bagdad és Teherán azonnal mozgásba lendült.  Alkotmányellenesnek minősítették a népszavazást, leállították a kereskedelmet és a légiforgalmat. Az iraki kormány októberben hadműveletet indított, amely során a hadsereg a síita milíciákkal együttműködve bevonult minden olyan területre, amelyet korábban a kurdok foglaltak el az ISIS-től. A pesmergák egy-két kivételtől eltekintve nem vállalták a fegyveres harcot és nem tört ki az iraki-kurd háború sem.

Azóta pedig a fokozatosan romlik a helyzet Kurdisztánban. Erbíl a népszavazás eredményének a felfüggesztés mellett döntött, és a párbeszéd folytatását helyezte előtérbe. Barzáni október 29-én bejelentette lemondását, és két nappal később 12 év után távozott a hatalom éléről. Még most is Damoklész kardjaként lebeg a kurdok felett, hogy esetleg Bagdad elveszi tőlük az autonómiát. Ezzel párhuzamosan pedig az indulatok sem csitultak a régióban: pár hete folyamatosan zajlanak a több halálos áldozatokkal járó összecsapások a kurdisztáni városokban, amelyek általában az ellentétes politikai táborba tartozó kurdok között törnek ki.

II. helyezett: Osztrák parlamenti választások

Szokatlanul intenzív választási kampány zajlott 2017-ben Ausztriában, ahol a bevándorlástól kezdve a magyar munkavállalók kérdésén át egészen Soros György támogatásáig bezárólag szinte minden felmerült. (Csak ott éppen a szocialista párt „Sorosozott”). Ez megtette a hatását: közel 80 százalékos volt a részvétel az október 15-i választásokon. A legtöbb szavazatot (31,6%) az Osztrák Néppárt (ÖVP) kapta, a szociáldemokraták (SPD) lettek a másodikok (26,9%), alig megelőzve a szélsőjobboldali Szabadságpártot (FPÖ), akik 26 százalékot gyűjtötték be.

Sebastian Kurz. Kép forrása: MTI/EPA/Christian Bruna

Ennek ellenére több mint két hónapig tartott, amíg a győztes Sebastian Kurznak – akit nem egy német nyelvű lap „Baby-Hitlernek” csúfolt – sikerült egy működőképes kormányt felállítania. A legtöbb vita ugyanis a migráció kérdésében merült fel, mivel az ÖVP határozottan kiáll a határvédelem szigorítása és a balkáni útvonal lezárása mellett. Ugyanúgy a visegrádi négyekkel való együttműködés és Magyarországhoz való viszony is szintén a kérdéses ügyek között volt. Sőt, egyesek még Orbán Viktor miatt is összevesztek, hogy ki ápol jobb viszonyt a magyar miniszterelnökkel…

Végül aztán december 18-án beiktatták a korábbi külügyminiszteri tárcát vezető Kurzot. Csakhogy bekövetkezett az, amitől az osztrák baloldal és az Európai Unió egyaránt tartott: a győztes a FPÖ vezetőjével Heinz-Christian Strache alakított kormányt. Ráadásul ők kapták meg a belügyi, hadügyi és a külügyi posztot és mindkét párt szinte teljes mértékben egyetért a migráció kérdésében. Egyelőre még Brüsszel nem tudja miképp viszonyuljon az újonnan felállított kormányhoz, de egy dolog biztos: Orbán már nyíltan hangot adott annak, hogy az osztrák választások a „magyar irányvonal” helyességét bizonyítják és Bécs a visegrádi négyek mellé fog állni, vagy akár csatlakozni.

I. helyezett: Franciaországi elnökválasztások

Lélegzetvisszafojtva figyelte a világ a 2017-es franciaországi elnökválasztások első fordulóját. A brexitből és Trump megválasztásából kiindulva sokan nem tartották kizártnak, hogy a negatív trend eléri Franciaországot is: a szélsőjobboldali Marine Le Pen nyeri meg a az elnökválasztásokat, hiszen politikáját a korábbi baloldali elit elleni lázadásra és a bevándorlóellenességre építette, amely az elmúlt években az elkövetett iszlamista merényletek következtében jelentősen megerősödött a nyugat-európai országban.

Ezzel szemben komoly meglepetés érte a világot: az alig egy éve megalapított En Marche centrista és szociálliberális párt vezetője, az akkor éppen negyven éves Emmanuel Macron győzelmet aratott. Már az első körben a szavazatok 24 százalékát gyűjtötte be, és a május 7-i második fordulóban pedig a szavazóképes francia lakosság 66 százaléka adta rá a voksát. Macron május 14-én Franciaország legfiatalabb elnöke lett, aki körül azóta egy valóságos kultusz alakult ki. Igaz, még a mai napig gúnyolódnak azon, mert elvette feleségül a nála huszonnégy évvel idősebb egykori tanárát, Brigitte Trogneuxot.

Emmanuel Macron új jelszava: „Tegyük naggyá a bolygónkat”. Kép forrása: MTI/EPA/Reuters pool/Philippe Wojazer.

Ennek ellenére a „szabad világ új vezetőjének” és egyfajta „anti Trumpnak” tartják őt, hiszen többször nyíltan szembement az amerikai elnökkel, mint például a klímaügyben vagy az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe való költöztetésének ügyében. Egymás után jelenti be a különböző ambiciózus elképzeléseit: líbiai válság megoldására tett javaslatai vagy az Európai Unió megreformálását célul kitűző „Macron-terv”.  Továbbra is a Németországgal való szoros együttműködés híve, de még a Putyinnal folytatott tárgyalásokon sikerült eredményeket elérnie, sőt, az orosz elnök reális tárgyalópartnernek tartja őt.

Ám a visegrádi négyek szempontjából korántsem jó hír Macron  megválasztása: a francia elnök az ún. slavkovi hármas erősítésével nyíltan ennek az együttműködésnek a megosztásra játszik. Folyamatosak a vitái Lengyelországgal az ott zajló belpolitikai folyamatok miatt, de nyáron még Orbán Viktor is beszólt neki. Így miközben a v4-ek Kurzzal valószínűleg egy fontos szövetségesre tettek szert, addig Macron személyében egy új ellenfélre, aki szereti magát Európa, sőt mit több a nyugati világ új vezetőjének beállítani.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .