17 év után emeltek vádat a traktoros gyilkos ellen

0
665

Az asszonyt azzal gyanúsították meg, hogy megölte a férjét, de a holttest a mai napig nincs meg.

A házasságuk egyébként is megromlott, amikor pedig a férfi egy rövid ideig börtönben volt, az asszony több másik férfivel is kapcsolatba lépett. Amikor a férj 2000 szeptemberében kiszabadult, állandósultak a veszekedések. Vita volt a pénzzen, és féltékenységből is, a szóváltások tettlegességig fajultak. Az asszony végül úgy döntött, elválik, be is adta a keresetet a bíróságon.

A nő novemberben, Szentes határában bérszántást végzett, amikor is éjfél előtt megjelent a férje és ismét kérdőre vonta. Megint összekaptak, a verekedés közben pedig

a nő a traktorülés alól elővett egy pajszert, és fejbe vágta a férjét.

Megnézte, hogy van-e pulzusa, lélegzik-e, majd még néhányszor megütötte a sérültet. Végül elrejtette a holttestet.

A férfit eltűnés miatt keresték, de nem találták. 15 évvel ezután, 2015. októberében egy másik nyomozás kapcsán került képbe az asszony, mint lehetséges gyanúsított. Egy hónappal azelőtt hogy a bűncselekmény elévül volna.

A Csongrád Megyei Főügyészség a nőt emberöléssel vádolja, a büntetőper a Szegedi Törvényszéken lesz hamarosan.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .