120 perc – 2018. január 22. 1800

0
703

Paksi bővítés – Miniszterelnökség: a magyar kormány kitart a paksi kapacitásfenntartás mellett

Az osztrák környezetvédelmi minisztérium hétfőn jelentette be, hogy Ausztria keresetet nyújt be az Európai Bíróságon a paksi atomerőmű bővítése ellen.

Molnár Gyula lemond, ha az MSZP nem nyeri meg a választásokat

A Pesti Srácok szerint ezt maga a szocialista párt elnöke jelentette be az Echo-Mérleg című műsorban. Molnár Gyula arról is beszélt, az Együtt-tel nem lesz közös együttműködés, az LMP javára viszont hajlandók lennének bizonyos körzetekről lemondani.

Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint

A betegek puszta kilégzésével is terjedhet az influenza egy új amerikai kutatás szerint, a vírusok továbbadásához köhögés vagy tüsszögés sem szükséges.

Tillerson Londonban: „aggályos” Törökország szíriai beavatkozása

Az amerikai külügyminiszter aggodalmának adott hangot a szíriai kurd erők ellen kezdett török hadműveletek miatt. Az Egyesült Államok helyi partnerek koalíciójával, köztük kurd vezetésű erőkkel vállvetve lép fel az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Szíriában, és ezért tartja aggályosnak az észak-szíriai kurd erők elleni török hadműveleteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .